Gyerekkorom nagy részében külföldön éltünk, nyáron tartózkodtunk Magyarországon, ezért nekem a nyár egyenlő a Balatonnal. Azoknak a nyaraknak a rutinjai és ízei jelentik számomra a nyaralást. A barátomnak, vajdaságiként, a Balaton egy tó. Neki a nyár a montenegrói tenger illatával veszi kezdetét.
Első közös nyarainkat a COVID-19 világjárvány szabályozásai keretezték. Már ő is megtanulta ezalatt a két év alatt, hogy csak az északi parton szállunk le a vonatról, vacsorára lecsót tunkolunk és tollasütő nélkül értelmetlen lemenni a partra. Ezért nagy öröm volt, amikor végre felkerekedtünk és nagyunkba vehettünk a Balkánt, hogy végre megmutassa az ő gyermekkori nyári emlékeinek színtereit és szokásait.
Hogy ne csak a nosztalgia expresszen utazzunk, közös szájízünkre formáltuk a vízhez vezető utat. Bepakoltuk a túra hátizsákjainkat és Szarajevó felé vettük először az irányt. Ott végig pontoztuk a burek és csevap felhozatalt, megkerestük a budapesti Bem mozi ottani megfelelőjét (Kino Bosna), bátrak voltunk és bizalmat szavaztunk egy helyi fodrászüzletnek, rengeteg Wikipedia oldalt olvastunk el a város véres történelméről, hogy aztán inkább a háború hétköznapi, emberi léptékű mementóit, múzeumjait járjuk végig egy helyi idegenvezetővel, rengeteg analóg felvételt készítettünk, amit utána sose hívattunk elő és az Azel France nevű outlet üzletben új ruhatárat vettünk magunknak. Ezután vonatjegyet váltottunk Mostarba, ahol a kötelező turisztikai látványosságokat falva, örökre torkunkon akadt Bruce Lee köztéri szobra. Onnan buszra szálltunk és átkeltünk a montenegrói határon, hogy végre a fürdőruháinkat se cipeljük tovább feleslegesen. És mint az emlékeiben, úgy szegélyezték az erdőtüzek csobbanásainkat, úgy féltünk a tengerisünőktől és úgy száradtak oda a fagylaltok a szájaink szélére.
Nyaraink
Dátum
2022
Feltöltő
Helyszín
Mostar, Bosznia-Hercegovina
Gyűjtemény
További történetek
1
2022 karácsony este 11 óra után kaptam a szomszédomtól egy sms-t, hogy nincs-e kedvem velük tartani egy éjféli misére. Egy görög katolikus templomba indultunk, bár egyikünk sem tartozik ehhez a felekezethez. Kerékpárral mentünk; az idő szerencsére enyhe volt, az utcák pedig üresek, így bátran tekertünk az út közepén. A szertartásra kissé késve érkeztünk, de még tartott: a templomi tér, a fények, és az orgonával kísért énekek miatt nosztalgikus hangulom lett. A mise után nem azonnal indultunk haza, J. javaslatára megnéztük a templom kertkapuját, és mivel nyitva volt, bementünk az udvarba. Az templom mögé kerülve a sekrestye ajtón bekopogtunk és egy idősebb úr – akiről kiderült, hogy a sekrestyés – örömmel fogadott bennünket. J. jól ismerte. A helyiség – a sekrestye előszobája – elég kaotikus volt, de egyben valahogy otthonos is: különféle templomi használati tárgyak, eszközök voltak itt-ott. Itt tűnt fel egy szokatlan tárgy: egy nejlonszatyor, amelyet többszörösen körbetekercseltek ezüstszínű duct tape-pel. A rétegek egymásra épültek, jelezve, hogy a táska eredeti anyaga idővel meggyengülhetett vagy elszakadhatott. A javítás azonban nem egyszeri beavatkozásnak tűnt, hanem ismétlődő megerősítések sorozata. Az eredmény egy sűrűn burkolt, szinte futurisztikus, ezüst tárgy lett. Ez a tárgy értelmezhető az upcycling egy sajátos példájaként: a használat fenntartása érdekében folyamatosan hozzáadott anyag végül meghaladt az eredeti tárgy javítási igényét. A funkcionalitás megőrzése és a javításra szánt anyaghasználat aránya között így meglepő ellentmondás jött létre. Ugyanakkor éppen ez az ellentmondás adja a tárgy különös esztétikáját: hétköznapi eszközből egyfajta akaratlan, mégis figyelemfelkeltő objektummá – szerintem műtárggyá – vált.
4
Ezek a képek a Kolozsváron töltött Erasmus félévem végén készültek, a kolozsvári botanikus kertben és Tordán, a sóbányában. A képeket a barátnőm készítette, aki majdnem egy hetet ott töltött velem és nagyon szép analóg képeket készít. Ritkán készülnek olyan fotók rólam, amit visszanézve nem érzem rosszul magam, vagy ennyire jó emlékeket közvetítenek, de ezeket visszanézve mindig eszembe jut, mennyire szerettem ott lakni. A botanikus kertbe diákként ingyenes a belépés, emiatt nagyon sok időt töltöttünk ott, tanultunk vagy csak lézengtünk, egy igazi nyugalmas oázis a város közepén. A Sóbánya pedig egy nagyon különleges élmény volt számomra, az óriási földalatti terekkel, illetve, hogy ezt mennyire régen, kézi eszközökkel hozták létre eredetileg, ebbe hátborzongató volt belegondolni.
4
A Bereg-kút meghatározó öröksége a Kókai múltnak és közösségnek. A török-kor óta vannak róla feljegyzések, eredetileg Ferenceseké volt. Ha tisztitásra volt szükség, akkor az önkéntes tűzoltók oldották meg, de sajnos idén a klímaváltozás miatt kiszáradt. Régen Kókát is ez látta el vízzel. Katasztrofális állapotok uralkodnak most ott.
4
Játék, kaland, kirándulás. Az elmúlt negyven évben ezt tettük. Először kettesben (1986 és 1993 között), aztán hármasban, négyesben, ötösben a gyerekeinkkel (1993 óta sokszor máig is). A képek szerelmünk hajnalán, 1986-ban, majd a nászutunkon és friss házasként (1987-ben) és idén, a 40. évfordulónkon készültek. Egy döntés, amit a családjaink ellenében hoztunk meg és soha nem bántuk meg. Egy döntés, amelynek következtében már negyven éve így ölel át a férfi, aki szeret, aki megtart, aki kiegészít. És egy döntés, amelynek három, immár felnőtt gyermekünk születését köszönhetjük, akikért nem lehetünk eléggé hálásak a sorsunknak.