Menő nő

1

A fotó a családi házunk verendáján, a teraszunk előtt készült. 1965- körül épülhetett, ma már nem áll, a kétezres évek elején újat építettek a helyére. Az egész család rajta van a fényképen, több generáció, a ballagóval. A bicikli a képen a kislányomé, ő ezzel érkezett a ballagásra. Azért választottam ezt a képet, mert tetszett nekem a kemping bicikli a falnak támasztva. A képen jól látszik, milyen hangulatos is volt, mikor összejött a rokonság. A ballagó kisdiák a műszaki középiskolában végzett (Cserhátiban) és nagy ünnepséget tartottunk. A másik fotón egy újonnan épült ház látható, ezt a házat 1993-ban építették. Mindig összejött a család, ha valaki ballagott, ilyenkor közösen ünnepeltünk. Tóth Csabáé lehetett a Lada, ez nem volt gyakori jelenség Fityeházán, inkább ritkaságnak számított. Ő Kiskanizsai volt, nem is Fityeházi. A másik fotón egy újjonnan épült ház látható, ez a ház 1993-ban építették. Mindig összejött a család közösen ünnepeltünk, ha egy gyerek elballagot. A ballagásra ajándékként aranyékszert ( karperecet) , pénzt adtunk és virágot. Itt az volt a szokás, hogy Tótszerdahelyre jártunk Jugoszláv termékekért. Például lakodalomra ha kellett, különböző finom alkoholért is kimentünk Jugóba. Ilyenkor a ballagásra házilag készítettük a süteményeket, például kosárkát, ami egy jellegzetes Zala megyei sütemény. Itt a jellegzetes esküvői torta a bárányka. Most már inkább étterembe megyünk a jeles alkalmakkor.

5

A kilencvenes években a dobozi családok nagy része zöldségekkel, főleg paprikatermesztéssel foglalkozott. Ez szinte minden család életében visszaköszönt. Ez egy nagyon összetartó közösségi életet eredményezett. Én például gyerekként éltem ezt meg, de sokan, akik most idősek, fiatal háziasszonyként élték meg. Ketlinek hívták, amivel kötözték a zöldségeket, ez amolyan helyi fogalom. Ez pamut anyag volt, vagy régi óráknak szíja. Budapesten is, mikor mentek piacozni, ez a kötözőanyag volt a védjegye a dobozi zöldségeknek. A piacokon, például Debrecenben vagy Budapesten is a nagybani piacon mindenki tudta, hogy a dobozi zöldség a legfinomabb. A településen mindenki életét meghatározta valamilyen formában a zöldségezés. Az első években még házalni is jártak családok, ajtóról-ajtóra járva kopogtatva árultuk a paprikát. Az itt élő emberek többsége a téesznek köszönhetően helyben el tudtak helyezkedni, a zöldségtermesztés múltja is oda nyúlik vissza. A másik munkaadó a gyulai harisnyagyár volt. Akkor még minden háznál jószág is volt, de mivel közel volt a munka, maradt idejük az otthoni munka elvégzésére is. Pedig régen nagy sertéstelep, tehenészet is volt. Nagyon régen, a Rákosi-korszak alatt még gyapotot is termeltek. A Werckheim-család volt helyben az, akik beindították, kialakították az öntözéses gazdálkodást. A család az 1700-as évek végétől volt befolyásos a településen. A település határában bolgárkertészek, kertészek is működtek. Erre az időszakra azért emlékszünk szívesen, mert az volt a jellemző, hogy a szomszédok, szinte az egész közösség megszervezte maguk között a munkát, kooperáltak. Sokszor együtt vacsoráztunk, együtt mentünk kötni a zöldséget, stb. A mostani irigységnek, rossz hangulatnak nyoma sem volt. A helyi kisebbséggel, a cigányokkal is együtt dolgoztunk, nem volt különbségtétel a közösségben, mint ami más településekben jellemző volt. Ősszel például nem lehetett mesterembert találni, mert a nyári munka után akkor tudott mindenki a sok gyümölcsből, zöldségekből költeni. Eleinte piacra hordtuk a paprikát, majd “ide jött a piac” - a településre kamionokkal érkeztek, nagy mennyiséget például külföldre, például Szlovákiába vittek ki. Mindenki büszke volt erre. Ez egy olyan élmény, amihez egy teljes generáció tud csatlakozni. A közösségben mostmár nincs ekkora összetartás jellemzően. Dobozon a téesz rendszer feloszlása után szépen lassan felbomlott ez a mezőgazdasági élet. A helyre mostanában jellemző a klímaváltozásból fakadó vízhiány is, ami szintén nagyon megnehezítette a munkát.

1

A férjemmel a megismerkedésünk óta parasztházat szerettünk volna, viszont amiket akkor találtunk, nem tükrözték az elképzeléseinket - csak modern, új építésűek voltak. Amikor ezt a házat megláttuk, nem is volt eladó, csak a tulajdonostól tudtuk kialkudni, hogy adja el nekünk. Se víz, se villany nem volt, mindent magunknak kellett megoldanunk. Egy külön specialista építésztől kértünk tanácsokat arra, hogyan lehetne minél autentikusabb. Ez eredetileg egy sváb parasztház, ennek ellenére nem autentikus sváb, hanem inkább erdélyi, székely mintára újítottuk fel, mert én székely származású vagyok. Így lettek az ablakok például az autentikus méregzöld helyett türkizkék.