About the project

5

2022-ben voltam negyedikes gimnazista, ekkorra már viszonylag sokat hallottunk ismerőseinktől, barátainktól a Gombaszögi Nyári Táborról. Elbeszéléseik alapján egy külön kis világ rajzolódott le bennem, mintha egy fantasy regényből olvastak volna fel, mikor erről a fesztiválról meséltek. Pár barátommal úgy döntöttünk hát, hogy eljött az ideje, hogy elmenjünk az első fesztiválunkra, és úgy találtuk, hogy erre Gombaszög lesz a legalkalmasabb. A jegyeinket már decemberben megvettük, hiszen akkora volt bennünk az elszántság, hogy semmi sem állíthatott volna meg minket, még az sem, ha esetleg nem sikerül az érettségi. Emellett persze így a jegyek is olcsóbbak voltak, ami egy diáknál elég erős szempont tud lenni döntések meghozatalánál. Tehát decembertől számláltuk vissza a napokat, folyamatosan követtük az Instagram és Facebook-oldalukat, hogy milyen újdonságokat posztolnak, kik lesznek a fellépők stb. Mivel ez a fesztivál Szlovákia egy viszonylag keleti részén található, nem messze Rozsnyótól, én pedig barátaimmal a nyugati részen élünk, az utazás volt az első nehézség, amit le kellett küzdenünk. Sajnos ekkor még egyikünkben sem volt meg az a potenciál, hogy elvezessen egészen Rozsnyóig, így alternatív utazási lehetőségek után kellett nézelődnünk. Meg is terveztük, hogy fölutazunk Pozsonyba, majd onnan egy pár óra alatt vonattal elmegyünk Kassára, onnan pedig szintén vonattal tovább utazunk Rozsnyóra, ahol átszállva egy helyi buszra elmegyünk a fesztivál helyszínére. Elméletben minden prímán működött, azonban egy hatszemélyes sátrat is vittünk magunkkal, ami eléggé megnehezítette az utazásunkat, de még a Pozsony-Kassa útvonalon pozitív felfogás kísért minket. Ez viszont nem tartott sokáig, mert a Kassa-Rozsnyó vonal egy részét felújították, így pótlóbusszal kellett tovább haladnunk, mire pedig eljutottunk Rozsnyóba, az elméletben onnan induló busz nem érkezett, így taxival folytattuk kalandunkat. Ezek ellenére, mikor a távolban megpillantottuk a Gombaszög feliratot, újra az izgatottság fénye támadt szemünkben. Annyi inger ért hirtelen, hogy nem tudtam mire figyeljek. Egy festői völgybe érkeztünk, egyáltalán nem hasonlított korábbi koncertélményeim helyszínére, hiszen ez tele volt fákkal, élettel és színekkel. Üdítő volt hallani, hogy mivel erre a fesztiválra zömével szlovákiai magyarok járnak, rengeteg embernek volt tájszólása. Örültünk annak, hogy bár magyarok vesznek minket körül, és viszonylag távol voltunk otthonunktól, nem volt baj, ha becsúszott egy-két szlovák szó is beszédünkbe, nem néztek ránk furcsán. Úgy érzem, számomra az első este volt a legmeghatározóbb. Miután minden mérnöki képességünket bevetve felállítottuk a sátrat, elindultunk az első programunkra, a csurbeszra a Diákhálózat mólójára. Ez egy ivós játék volt, ahol különböző csapatjátékokat játszottunk. Az utolsó aggályaim is végleg elszálltak, hiszen jómagam nem iszom alkoholt, mégis nagyon jól éreztem magam. Rendkívül barátságos volt a környezet, rengeteg embert ismertem meg, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. Ezután pedig elmentünk az első gombaszögi koncertünkre, az Aurevoir zenekarra. Bár őket azon az éven kezdtem csak el hallgatni, mégis életem legjobb koncertje volt. Olyan energiákat közvetített mind a zenekar, mind a közönség, hogy azt nehéz szavakkal leírni. A felszabadultság talán az, amivel leginkább össze tudnám foglalni, hogy mit éreztem akkor. Nem számított, hogy ki vagy, honnan jöttél, csak a boldogság, a közös zene élvezete volt a fontos, de ezt az érzést az egész fesztiválra ki tudom vetíteni. A koncert után pedig egy csoportképet is készíthettünk a fiúkkal, amit azóta is fotóalbumomban őrzök. Bár a koncertekhez legközelebbi kempingben sátoroztunk, mégis azután a mozgalmas nap után könnyedén jött álom a szememre. Következő napokban folytattam a fesztivál helyszíneinek felfedezését. Bejártam a Folkszögletet, ahol hajnalig roptuk a táncot a táncházban, de elmentem a Chillszobába, Labirintus udvarba és a Grendel Lajos sátorba is. Ezeken kívül még voltam a Pajtaszínházban is, az „Ahogy esik úgy puffan” improvizációs előadáson, meg természetesen a hét egyik legviccesebb programpontján, az iszapbirkózáson. Esténként pedig jártuk a különböző koncerteket, Krúbin, Carson Comán, Elefánton és csomó más rendkívül tehetséges, számomra kedves előadónak a fellépésén is táncolhattam önfeledten. Még a koncertek után is volt programlehetőség, hiszen minden éjjel különböző DJ-k szolgáltatták zenét. Bár sajnos az utolsó napra olyan napszúrásom lett, hogy alig érzékeltem, hol vagyok, mégis ez volt az életem egyik legkedvesebb emléke. Azóta is minden éven visszajárok Gombaszögre, és mégis minden éven tud valami újat és varázslatosat adni nekem ez a fesztivál.

5

Kis koromtól kezdve mindig is szerettem a bulikat, főleg a szülinapi bulikat, jó zene, torta és barátok, mi kell ennél több? Elhatároztam hát, hogy mikor 18 éves leszek tartok egy nagyobb összejövetelt a barátaimmal, hogy mégiscsak megünnepeljem, hogy fiatal felnőtt lett belőlem. Azonban e terveimet meghiúsította a Covid. Bár ebben az éven már enyhítettek a korlátozásokon, mégis voltak szabályok, amik megakadályozták, hogy egy rendes bulit tartsak. 2021-ben, Szlovákiában egy ideig volt egy olyan korlátozás, hogy csak 22:00-ig tarthatták meg az eseményeket, utána mindenkinek haza kellett mennie. Ezáltal úgy éreztem, hogy ilyen feltételek mellett nem tarthatnék teljes értékű szülinapozást. Mivel tudtam, hogy nyáron ezeket a szabályokat úgyis eltörlik, hiszen az ilyen fajta korlátozások nem tennének jót a fesztiváloknak, eldöntöttem, hogy hiába vagyok téli születésű egy nyári szülinapi bulit fogok tartani. Mivel már nem tartottam magam születésem napjához, úgy próbáltam kiválasztani az esemény dátumát, hogy a lehető legtöbb embernek jó legyen illetve, hogy már kint a szabadban tudjak ünnepelni. Június 26-ra esett a választásom, helyszínnek pedig a lakóhelyemtől pár kilométerre található Relaxot választottam, ami lényegében egy kemping. A Feketevíz egyik holtága veszi körül, tele van állatokkal, és sokkal nagyobb, mint ahogy az ember elsőre hinné. Kibéreltem ott egy altánt tűzrakó hellyel és izgatottan vártam a június 26-át. Annyira be voltam zsongva, hogy még külön meghívót is gyártottam az eseményre, amiben ez állt: „Üdvözöllek Jóbarát! Remélem nincsen programod, mert most szerzek Neked. Nagy szeretettel meghívlak a világ közepére, a híres-neves Nagyfödémesre 2021.06.26-ra egy napkeltéig tartó mulatozásra. Poharad és tányérod nem lesz üres, azonban mivel a szabad ég alatt fogunk mulatozni, ezért az alvóhelyed neked kell biztosítani. Amennyiben az ég sírna, a dáridó át lesz rakva. Ha eljössz meg nem bánod, remélem bírod majd a táncot. Nagy szeretettel várlak!” Apukámmal és testvéremmel hamarabb kimentünk a helyszínre és egy kicsit összekészítettük, illetve én elkezdtem főzni életem első bográcsgulyását. Apukám még egy zászlót is készített nekem „Anikó bulija” felirattal, amit az altán melletti röplabdahálóhoz rögzítettünk. Nagyon aranyos ajándékokat kaptam a többiektől, köztük az egyik kedvencem egy korsó volt, amin a pajkos póni felirat és kép szerepelt az egyik kedvenc filmemből, A Gyűrűk Uraból. Nagyon jókat beszélgettünk, játszottunk, röplabdáztunk a barátaimmal, este pedig táncoltunk, amíg nem fájt a lábunk. A hozzánk közel lévő altánban egy másik barátom tartotta ugyanígy a szülinapját, az est folyamán viszont átjöttek hozzánk és összeálltunk egy nagy közös mulatsággá. Ezután is tudtuk fokozni az estét, mert a Relaxban aznap este pont egy nyárnyitó ünneplés is zajlott és éjjel szabadtéri diszkót tartottak, ahová szintén lenéztünk és megmutattuk, hogyan is kell táncolni. Természetesen aznap este nem aludtunk, sőt voltak, akik egészen reggel háromnegyed hétig badmintonoztunk. Azóta is emlegetjük, hogy milyen jó is volt az a buli, és hát mivel ennyire jól éreztük magunkat azóta is minden éven tartok egy hangulatos kis összejövetelt június 26 környékén, de azóta már Nyárnyitó néven.

3

Június közepén a barátaimmal kitaláltuk, hoy menjünk fel a Bélkő-hegyre mely a Bükkfennsík része és töltsünk ott egy éjszakát. Kocsival kiutaztunk Egerből Bélapátfalvára és megtettük a túrát a hegycsúcsra. Naplementére értünk fel, ezért csodálatos látvány tárult elénk, az ég alja pirosan izzodt, míg a fák zölden virítottak. Ennek a túrának az érdekessége, hogy régen a Bélkő egy kőfejtőként üzemelt így a hangulata egészen olyan, mintha a marson járnánk, fennsík de mégis vannak pici "hegyek" amiket meg lehet mászni, rétegzett, izgalmas textúrák vesznek körül. És hogy mi történt azután, hogy ránk sötétedett? Egy óriási tüzet raktunk ami egészen varázslatos volt, mindenkiből valamiféle ősi energia szabadult fel és csak táncoltunk, ugráltunk és kiabáltunk a tűz körül. Felszabadító volt a semmi közepén, csak mi voltunk és a tűz ami biztosította a fényt és a meleget. Ugyanis, június ellenére meglehetősen hideg volt és óriási szél. De olyan szél, amit még soha nem tapasztaltam. Rá tudtunk feküdni a levegőre és simán megtartott. Egy pont után már ijesztővé vált a természet erejet ami elől nem tudtunk elbújni, így inkább élveztük és próbáltunk adaptálódni. Hajnalban a pirkadat hozta el csendet, elűzte a süvítő szelet, mi pedig csodálhattuk ahogy a hegyek mögül szépen lassan felkel a nap.

1

Ősszel jártam először Rómában, és már az első nap úgy éreztem, mintha egy élő múzeumba csöppentem volna. Bármerre mentem, mindig akadt valami régi, valami hatalmas, valami, ami az élő történelem hangulatát árasztotta. Bejártam a múzeumokat, ahol a szobrok teljes nyugalomban álltak, mintha természetes lenne számukra, hogy évszázadok óta figyelik őket. Rengeteget sétáltam, és közben állandóan megakadt a szemem valami apróságon: egy repedezett falon, egy túldíszített szökőkúton, egy angyalszobron, ami úgy állt ott, mintha csak csendben őrizné a környéket. Róma kicsit kaotikus, néha túl sok, de pont ettől szerethető. Egy idő után csak nézelődtem, és hagytam, hogy a város a maga természetes módján hasson rám.

2

Idén nyáron az augusztusomat Franciaországban töltöttem egy Erasmus+ projekt keretein belül. Ez azt jelenette, hogy 7 országból gyűltek össze fiatal művészek vagy művészlelkek és 3 héten keresztül boldogítottuk egymást és tartottunk egymásnak workshopokat. Lehetett festeni, táncolni, énekelni, zenélni, színdarabot játszani vagy kisfilmet forgatni. Emelett persze a napi mozgás is fontos volt, a jógán és futáson kívül a természet közelségét is ki kellett használnunk. Menet eldugott hely: hegyek és tisztások veszik körbe, a település szélén pedig (a pletyka szerint igen agresszív) tehenek legelnek - mintha egy filmbe cseppennél. A projekt első hetén "csapatépítés" címszó alatt el lehetett menni kirándulni. A merészek reggel 5-kor indultak és egy 15 km-es túrát tettek meg szebbnél-szebb helyeken, fent a magasban. A kevésbé merészek, ámde motiváltak (mi) pedig reggel 7-kor álltak neki vadáfonyát szedni, amiből aztán napokkal később a séfünk pitét készített. A képeken francia, spanyol, magyar és litván bajtársakkal állunk neki az áfonyaszedésnek. Funfact: induláskor egyikőnk megbotlott és a leszedett áfonyát javát kiborította az útra, de ez nem szegte kedvünket: büszkén vittük haza a portékát és az áfonya így is bőven elég volt.

3

Mielőtt elkezdhettem volna a tábori munkámat, előtte Zánkára (tábortüzeskép) kellett mennem egy képzésre, ahol az konkrét feladatkörömet (a Kézművességet), érzékenyítést és a tábori feladatokat/játékok/táncok betanítása volt a középpontban. Ez volt az első egyedüli utam, amit a rossz idő ellenére egy kirándulásnak fogtam fel. Amikor már Fonyódon (másik kettő) dolgoztam, a képzés szoros és komoly hangzású anyagai hamar elfelejtődtek, mivel a tanultakat nem lehetett minden gyerekre vagy helyzetbe tűpontosan ráilleszteni. A lurkók hamar olyanná tudták változtani a foglalkozások légkörét, mintha nem is egy táborban lennék velük, hanem egy hetes kiránduláson a Balatonnál.