About the project
The Jelenarchívum (Archive of The Present) is a collection of everyday photos and stories from the 1990s to the present day. Join in!
The mission of the Jelenarchívum is to create a collection of contemporary private photographs with personal stories, starting in 1990. The archive is conceived as a social project and research, an extended continuation of the widely known and popular Fortepan collection.
During the development of the concept of the archive, we focused on the contemporary research methods of the MaDok-programme, and the web interface was developed after studying international examples and good practices. The ongoing project is a community collection campaign covering the entire Hungarian language area, continuously developing and expanding its tools, methods, and thematic campaigns. The significance of the archive is that it also provides a space for the exploration of contemporary photographs and stories, as there has not been much scientific research on private photographs in Hungary since the advent of digital photography.
Even though the archive focuses on the Hungarian scene, comments, recommendations as well as submitted stories and photographs are highly welcome.
You can upload your stories and pictures here. (Our system is in Hungarian.)
Contact: info@jelenarchivum.hu
Stories in Highlight
3
Süllyedő képek Pályázati anyag. A képek a 90-es években készültek analóg technikával. Kizárólag a pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre, egyéb céljuk nincs. Süllyedő képek Pályázati anyag. A képek a 90-es években készültek analóg technikával. Kizárólag a pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre, egyéb céljuk nincs.
3
Süllyedő képek jelentkezés. A képeken privát archívumom részlete látható. Saját képek és üvegnegatívok tárolói. A képek egy pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre. Süllyedő képek jelentkezés. A képeken privát archívumom részlete látható. Saját képek és üvegnegatívok tárolói. A képek egy pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre.
1
2025 pünkösdjén másodjára csatlakoztam egy moldvai faluból, Somoskáról Csíksomlyóra tartót zarándokcsapathoz, hogy együtt tegyük meg öt nap alatt a nagyjából 150 kilométeres utat. Valaha a moldvai csángók gyalogos formába jártak a csíksomlyói búcsúba, ezen hagyomány felújítását kezdeményezte egy somoskai lakos nagyjából tíz évvel ezelőtt. Azóta évről-évre egyre bővülő csapat teszi meg a sokszor kihívásokkal, nem várt helyzetekkel teli utat, ahol hol sátorban, hol szálláshelyeken pihennek meg esténként. A tavalyi évben a zarándoklat első két napján utunk moldvai falvakon vezetett keresztül, majd az Úz-völgyén átkelve jutottunk Erdélybe, ahol az első szórványtelepülésen, Csinódon ért minket az este. Az alábbi kép itt készült.
1
A képen három testvéremmel vagyok valamikor 2004 tájékán. A zene gyermekkorunktól kezdve meghatározó volt, szüleinkkel már ekkor sokat jártunk koncertekre, zenei táborokba. Így következett, hogy általános iskola elején mindannyiunkat zeneiskolába írattak különböző vonós hangszerekre. Hárman foglalkozunk aktívan ma is népzenével, közös zenekart alkotva. Ugyan amikor a kép készült még egyikőnk sem tanult zenét, viszont úgy tűnik, a közös muzsikálás iránti vágy már ekkor is megvolt mindannyiunkban.
1
Néhány barátommal 2025-ben is úgy döntöttünk, hogy az év végét a Kárpát-medence egyik határán, a Gyimesi-szorosban töltjük. Egy hetet voltunk Hidegségben, Kovás-patakán, ahol amellett, hogy zenészeket és ismerősöket is látogattunk több nap túrázni indultunk. Az egyik kirándulás célpontja az 1550 méteres Naskalat-tető volt. Tizenkét fős csapattal indultunk neki az egész napos körtúrának a havas tájon, jóval fagypont alatti hőmérsékletben. Ahogy sétáltunk a Patakon felfelé fokozatosan nőtt a hó vastagsága, majd kiérve a fenyőerdőből, a gerinchez közeledve egyre erősödő széllel találkoztunk. Ahogy Erdély havasaiban általánosan, itt is jellemző a havasi pásztorkodás azon formája, amely során nyáron a településen kívül eső irtvány területeken és az ott felépített esztenákon zajlik a legeltetés és tejfeldolgozás. A képen egy ilyen esztena lakóépületébe bújt be a társaság a havas szélvihartól áthűlve, hogy aztán a karácsonyról maradt bejgli szeletektől és pálinkától újerőre kapva folytassa az utat a gerincen.
2
Az egyik képen édesanyám és a húgom látható, a másikon már én is rajta vagyok. Ez volt az első görögországi nyaralásunk, ami nem indult zökkenőmentesen. A görög határ előtt nem sokkal derült ki, hogy az utazási iroda valamit elrontott, és mi bár Thesszaloniki mellé egy üdülőfaluba indultunk, mégis egy Athén felé tartó buszon ültünk. Ezért a görög határon átültettek minket egy már Thesszaloniki felé tartó buszra, azonban ez a busz tele volt. Így a szüleink a fenn maradó kilométereket a lépcsőn ülve töltötték, mi a testvéremmel jobb ellátásban részesültünk. Beülhettünk a buszsofőr mellé, amíg a társa a dobozában aludt. Az utazási iroda egy görög vacsorával kárpótolta a szüleinket, ahol megismerkedtünk az utazási iroda fotósával, Janóval, aki igazi mókamesternek bizonyult. Ezután a testvéremmel igyekeztünk minél több időt Janó mellett tölteni, rengeteg viccet mesélt nekünk, szinte mindig jó kedve volt. A gyönyörű tiszta víz és egy hajókirándulásos nap mellett érdekes módon pontosan emlékszem a félpanziós reggelinket és vacsoránkat felszolgáló pincéreink nevére, Dimitrijre és Vaszilijre. Pár nem beszéltünk akkor még idegennyelveket, de közös nyelv nélkül is fantasztikusan tudtunk kommunikálni ezzel a két fiatalemberrel, akik vérbeli vendéglátósok és végtelenül kedves görög emberek voltak. Nagy szeretettel emlékszem rájuk.