About the project

3

Nemezti ünnep alkalmából (október 23.) a családommal kirándulni mentünk a Budaörsi Kopárokra. Eleinte kicsit izgultam, mert kutyástúl mentünk és féltem, hogy konfliktusunk lehet más kutyásokkal, de nem így történt. Nagyon szép kirándulóidő volt és fantasztikus volt a hegyre felérve a látvány. Útközben több kiránduló családdal is összepacsiztunk az utunk végét pedig a Normafán ünnepeltük egy rétessel.

2

Cinflicting Times címmel nyílt 2024 januárjában csoportos kiállítás Bécsen, amit egyetemistaként kuráltam. A célom az volt, hogy összefogjam több diák munkáját akik ekkor a Kunstuniveristät Linz valamilyen szakján tanultak és munkáikban foglalkoztak az erőszakkal és a háborúval. A kiállítás elsőként Bécsnen a Contemporary Matters helyszínén, majd Linzben egy kis galériában nyílt meg. A megnyitó pop-up jellegű volt, utolsó pillantaban készültünk el, az utolsó fél órában még a falra fúrtuk fel egy görög művész fémből készült installációját. A performer egy magyar lány volt, aki saját családtörténetét dolgozta fel. Ő nyitotta meg a kiállítást.

1

Tavasszal közösen jógáztunk prászor Zsófi barátnőmmel, akivel együtt végeztük ekkoriban az ELTE művészettörténet képzését. Nagyon jó élmény volt közösen részt venni ezen a resztoratív jógákon és kicsit eltávolodni attól a rohanásról és kapkodástól amit a hétköznapok diktáltak. Bár azóta külön-külön jógázunk ez a fotó mindig szép emléket őriz majd.

1

Az első tapasztalatok, milyen egy saját autó, milyen problémák, milyen megoldások születnek hozzá. Ezzel az Opellel tanultam meg vezetni. Az első vezetésem oktató nélkül ami tele volt izgalommal ő adta meg. Megmutatta hogy vannak csodalatos helyek amiket bármikor megtehetek amikor csak szeretnék. Mellette egy nagyon jó társ volt, segített az esti műszakból haza jutni. Mindig a szívembe lesz ez a kis autó!

5

A fotókon a nagyapám látható. A nagyapám 1932-ben született. Volt katona, majd útkaparó, suszter és gazdálkodó. Voltak tehenei, kisebb-nagyobb állatkái. Rengeteg felejthetetlen emlék, kedves hagyomány köt hozzá. Idén hunyt el, 93 éves korában. Karakterének elengedhetetlen része volt a kerek kis kalap és a frissen borotvált arc. Míg csak bírta, egészen az utolsó évekig maga borotválta az arcát: pamaccsal és rendes pengés borotvával. Később, amikor már mi segítettünk neki, a keverős szappant felváltotta a flakonos hab, a pengéket pedig a műanyag borotva. A haját gimnáziumtól én nyírtam, aztán egyetem alatt már anya… nem volt időm hazamenni. Alig volt pár szál: a füle tövében és a tarkóján, de rendszeresen formára kellett vágni. Erről nincs képem, de emlékszem, hasonló komoly arccal ellenőrizte munkám minőségét, mint itt a képeken a sajátját. Most belegondolva, nem bennem nem bízott, hanem egyszerűen a tökéletességre törekedett. A katonás rendre. Ahogy a borotvás eszközök, úgy a lámpája, az órája, a ruhái, minden egyéb, szépen az élére állítva sorakozott a polcokon. A beavatatlan szemek a színek és a formák sokaságában talán nem látták meg elsőre a rendet – nagy gyűjtögető volt –, de ha jobban megfigyeltük, akkor látszott. A polcán, a fészerben a tárgyak egymástól megfelelő távolságra, rendszerezetten pihentek. Kemény, munkás ember volt. Ugyanakkor az arca mindig sima, a mosolya mindig játékos. A zsebében mindig volt egy kis csoki vagy cukorka az unokáknak, dédunokáknak.

1

Egy őszi hétvégén a párommal és a családjával kirándulni mentünk Királyrétre. Kellemes idő volt, sok túrázó volt aznap. Úgy döntöttünk, hogy teszünk egy nagyobb túrát, közben pedig gombát is szedtünk, kisebb-nagyobb sikerrel, mert a talaj már száraz volt. A túra végén felmentünk a kilátóhoz, ahol ez a kép is készült. Bevallom, nem volt könnyű dolgom, tériszonyos vagyok, és amint elindultunk felfelé a lépcsőkön, már éreztem, hogy remeg a lábam, de a látványért megérte.