About the project

3

2021. májusában jártam életemben először a Dunakanyarnál, ami teljesen lenyűgözött. Barátnőmmel hosszú séta után a Nomád-bárhoz mentünk, ahol különböző hinták, székek, asztalok, játékok voltak kitéve. Rajtunk kívül senki nem volt a parton, így teljes nyugalomban töltöttük a délutánt. Ezen a napon elég hideg volt még, úgyhogy fürödni sajnos nem tudtunk a vízben, de tartalmas beszélgetésekkel így is eltelt az idő. Azóta sokszor visszajártunk ide, de mindig ez az első alkalom maradt számomra a legemlékezetesebb, a felfedezés örömével együtt.

1

Óriási változás volt az életemben, amikor 2019-ben felvettek a Színház-és Filmművészeti Egyetemre. A képzésünk rendben el is indult, egy félév után azonban beütött a Covid vírus és lezárták az országot, emiatt mi is az online térbe kényszerülve tanultunk. A harmadik félévünk már újfent teljesen másként indult: elfoglaltuk az egyetemet. Az akkori kormány egyetemi autonómiát sértő intézkedései ellen fellázadtunk és majd három hónapon keresztül igyekeztünk egyszerre demonstrálni és a saját oktatásunkat megszervezni. Ez a kép is egy ilyen tüntetés alkalmával készült, amikor egy kollégiumi szoba ablakából örökítettük meg a Vas utcai eseményeket. A FreeSZFE akció hatalmas változást hozott mindenki életébe: megnyílt az egyetem, a színházasok, filmesek, dokumentumfilmesek folyamatosan találkoztak, beszéltek, közösen dolgoztak egymással, ami egy normális képzés kereteiben ilyen formán biztosan nem valósult volna meg. Én is rengeteg embert ismertem így meg, amiből szakmai és személyes kapcsolatok egyaránt a mai napig megmaradtak. Vegyes érzésekkel gondolok vissza erre az időszakra. Valóban hittünk a változásban, emiatt óriási érvágásként éltük meg, amikor novemberben lezárult a tüntetés időszaka. Évekkel később viszont már sokkal pozitívabbnak élem meg, amit közösen csináltunk, és bízom benne, hogy ez az összefogás példamutató lehet mindenkinek, aki a hatalmi elnyomás ellen küzd.

2

Fityeházán tartottunk workshopot és miután kijöttünk a könyvtár épületből fotóztam le ezt a kis dongót. Elsőként a levendulákon pihent meg,majd felém vette az irányt. Ezután elkaptam a kamerám és azon voltam,hogy mielőbb kikerüljem az útját. Ez volt az első alkalom, hogy sikerült lencsevégre kapnom egy dongót.

5

Nyíri Sándorné Erzsébet vagyok, a beleznai kert nagyon fontos számomra. A lányom és az unokám is gyakran jár ki ide, a család összes nagyon jól érzi magát itt, a kis birtokunkon. ( Zala és Somogy megyében, a háztáji szőlőbirtokot hívjuk így, hogy birtok. A kertet, a gazdaság és a hivatalos hétköznapi munka mellett művelte a család, sokszor az egész rokonság.) A beleznai hegyen van egy kis birtok, ez a birtok be van ültetve gyümölcsfákkal. Három vagy négy éve vette a lányom a gyümölcsfákat. Az egyik cseresznyefa vihar áldozata lett, de szerencsére maradt más gyümölcsfa. Nemrég vettük ezt a birtokot, pedig a szőlőhegye mindenkinek volt a környéken. Pince is van, és előtte kis kertrész. A hobbi kertészkedéshez nem nagyon értettem, palántát neveltem előtte otthon. Azt már ekkor megtanultam, hogy a kevert a föld, az is nagyon fontos a növények számára. A hegy már nem a kemény munka helye számomra, nem szőlőhegy, hanem inkább hobbi. Szeretünk felmenni csend, jó levegő van. A 17 éves unokám szereti a legjobban ezt a kis kertet és alkalmanként besegít. Otthon nagyon ügyesen kertészkedik, amit lehet elültet, krumpli, zöldbab, csemegekukorica, málna, a káposzta (soha nem sikerül). Palántázik. A hegy már az unokám és a lányom vágya volt. És mégis nagyon jól érzik magukat a férjével, főleg amikor minden munkával végeznek. Sok ritkaság is van a hegyen, például naspolya. A növényeknek pedig nagyon fontos a víz és a folytonos öltözés.

3

Kiss Margitnak hívnak, azért választottam ezeket a fényképeket, mert nehezen felismerhetőek rajta a gyerekek, így nem lehet baj a személyiségi jogokból. Nagyon szeretem ezt a fotót annak ellenére, hogy nem látszanak a gyerekek rajta, mert egy nagyon jellegzetes népszokást a maszkázást örökítette meg a fotós rajta. Sajnos a maszkázás kiment a divatból, egyre kevesebben járnak maszkázni, szinte csak, akkor ha szervezik. Ezt a horvát falvakból vették át a gyerekek. A gyerekek mindig annak öltöztek be, amiben felismerhetetlenné válhatnak, valami más alakot ölthetnek. A fiúk lányok, a lányok fiúk lesznek általában a maszkázásnál. Harisnyát húztak a fejükre és azt festették ki. Most gyerekek csinálják főként itt Zala megyében, régen felnőttek is jártak. A gyerekek mentek házról házra, fánkkal kínálták őket. Pénzért jöttek, de fánkot kaptak! Ha nem engedték be őket, leszedték a kerítésajtót! ( Leszedték az utcaajtót és felrakták a tetőre, vagy elvitték a harmadik szomszédhoz.) Úgy tartottuk akkor minnél több a maszkás gyerek, annál menőbb a ház! Nem lehetett beszélni, zajt csaptak, nem szabadott kitalálni kik is ők a maszk és ruhák alatt. Maszkásnak lenni nagyon nagy dolog volt a környékbeli falvakban, gyerekkorukban nagyon is létező szokás volt. Gyerekek és fiatal felnőttek is jártak, sokszor már kicsit ittasan a sok házba járogatás miatt. Mindig kaptak ételt, italt.

1

A fotó a családi házunk verendáján, a teraszunk előtt készült. 1965- körül épülhetett, ma már nem áll, a kétezres évek elején újat építettek a helyére. Az egész család rajta van a fényképen, több generáció, a ballagóval. A bicikli a képen a kislányomé, ő ezzel érkezett a ballagásra. Azért választottam ezt a képet, mert tetszett nekem a kemping bicikli a falnak támasztva. A képen jól látszik, milyen hangulatos is volt, mikor összejött a rokonság. A ballagó kisdiák a műszaki középiskolában végzett (Cserhátiban) és nagy ünnepséget tartottunk. A másik fotón egy újonnan épült ház látható, ezt a házat 1993-ban építették. Mindig összejött a család, ha valaki ballagott, ilyenkor közösen ünnepeltünk. Tóth Csabáé lehetett a Lada, ez nem volt gyakori jelenség Fityeházán, inkább ritkaságnak számított. Ő Kiskanizsai volt, nem is Fityeházi. A másik fotón egy újjonnan épült ház látható, ez a ház 1993-ban építették. Mindig összejött a család közösen ünnepeltünk, ha egy gyerek elballagot. A ballagásra ajándékként aranyékszert ( karperecet) , pénzt adtunk és virágot. Itt az volt a szokás, hogy Tótszerdahelyre jártunk Jugoszláv termékekért. Például lakodalomra ha kellett, különböző finom alkoholért is kimentünk Jugóba. Ilyenkor a ballagásra házilag készítettük a süteményeket, például kosárkát, ami egy jellegzetes Zala megyei sütemény. Itt a jellegzetes esküvői torta a bárányka. Most már inkább étterembe megyünk a jeles alkalmakkor.