About the project

5

Ezt a túraútvonalat legkevesebb 5 alkalommal besétáltam. 36-38 km Szentendréről indulva keresztül a hegyeken egészen Visegrádig majd vissza. Az autóban felejtettem a térképet, kb 2 km után vettem észre. Végül úgy döntöttem, nem fordulok vissza biztosan emlékezni fogok az útvonalra. Szerencsére igazam lett, csak kicsit volt hosszabb mint korábban. Menjetek túrázni!

2

Talán a legelső gomba, amellyel életünkben találkozunk. Fehér pöttyös piros kalapjával mesekönyveink gyakori szereplője volt, akár csak erdőillusztrációkban. Elképesztően gyönyörű és borzalmasan mérgező. Forma és tartalom két ellentétes pólusának spórákkal terjesztett tömörített valósága. Ezt a valóságot láthattam pár éve az Őrségben kóborolva, az utak és a szántóföldek közötti vékony erdősávokban. Mintha az összes mesekönyv összes légyölő galócája ott tobzódott volna, megannyi méretben és elrendezésben. Fotómodellek pillanatonkénti pózolásához hasonlóan készítettem a képeket, betelhetetlenül. Ugyan nem őket kerestem, hanem valami hasznosat, ehetőt, megszáríthatót, sokáig eltarthatót, ám parádés látványuk emlékét mindennél tovább őrzöm.

1

Ezt a képet a kertemben készítettem pár nappal azelőtt, mint hogy ide feltöltöttem. A levendula nem csak azért egy fantasztikus növény, mert nagyon finom az illata, hanem stresszoldó hatása is van, lenyugtatja az idegeket, izomlazító és hangulatjavító is egyben. Depressziós tünetek esetében érdemes rendszeresen alkalmazni akár aromáját kinyerve vagy fürdővízbe keverve.

3

Hosszú, aszályos és élményekben túltelített időszak után, ma reggel elmentem futni. Ébresztőóra. Semmi szundi. Harmatos, nyirkos, hűvös a hajnal. Frissült a világ. Kis nyújtás, aztán az első gondolatok megelőzése, futólépésekben. Bal-jobb, bal-jobb, érzem, ahogy sejtjeim ébredeznek. Ebben a gondolattalan, ritmusos lüktetésben újra felfigyelhettem mindarra, ami az Élet Lényege. Apróságok; lehunyt szememre vetülő fényjátékok, juharlevélről lecsöppenő harmatvíz íze a számban. Érzékeim újra kiélesedtek. Újra valahogy "a nézésen túlra" láttam. Láttam faluszéli kedvenc körtefám csoffadt terméseit, akiket a beteljesüléstől végleg megfosztott az utóbbi idők csapadéktalan neheze. Az ezéjjeli hosszan pergő eső leverte s elkezdte bemosni őket és tápláló részelemeiket a talajélet nyüzsgő áramlásába. Csoda. Hazafelé a nyárasban, ott, ahol fél órája is keresztülfutottam - csak akkor még szűkebb spektrumú figyelemmel - párducgalócák sorai bukkantak elő az erdő gombafonalmátrixából. Termőtestek a mélyből. Csoda. Hazaérve a kéktavi emberekkel kávézacckaparó, álmos mosollyal kacsintunk össze. Lassan bootoló, puhán ébredező, szeretetteljes emberek, amerre látok. Van, ami nehéz, de ugyanannyira szép is - mint a reggeli közös zacckaparás. Közösségben ez sokmindenre igaz, s ebben a közösségben kiváltképp szép a nehéz. Ebben áll a kéktavi csoda. ... Jó dolog futni, na.

4

A négy kép tulajdonképpen két helyszínt és több évet ölel fel: Baskíriától Ausztriáig, 2013-tól napjainkig. Ugyanis több mint 10 éve rizike-rajongó vagyok, sem a színével, sem az ízével nem tudok betelni. 2013-ban Baskíriában ismertem meg a néprajzi terepmunkám során, s rögtön szerelembe estem vele (1. kép). Megtanultam tartósítani, megszerettettem másokkal is, s rendületlenül gyűjtjük családostul minden ősszel. 2015-ben Magyarországon ez volt az év gombája, mi pedig ebben az évben költöztünk Ausztriába - az első helyi gyűjtés sikerét ezért mindenképpen jó jelként könyveltem el (2. kép). Tavaly is készült belőle pár üvegnyi finomság (3-4. kép), az idei példányokat pedig tűkön ülve várjuk. :)

1

A fotón én vagyok apukámmal a nagycsoportos farsangi bál után a nappalinkban. Bátyám és keresztapukám ugyanabban az évben, 1995-ben kötöttek házasságot, és mindkettőn én voltam a koszorúslány ugyanolyan ruhában, mint a képen látható orgonalila ruha, csak eltérő színekben. Bátyám esküvőjén rózsaszín volt a ruhám, keresztapám lagzijában pedig barackvirágszínű szettben roptam. A nagycsoportos farsangon királylány szerettem volna lenni, és az volt a kérésem, hogy kölcsönözzünk olyan ruhát, mint az esküvőre kölcsönöztünk. A kérésemnek a szüleim eleget tettek, és elhoztuk ezt a ruhát a hevesi menyasszonyiruha-kölcsönzőből, és a farsangon én lettem Fecike királylány, ahogyan a barátnőim neveztek el a kép megnézése után. A farsangi bál után hazatérve szerettem volna, ha lefotóznak ebben a nagyon szép ruhában, ezért azon az estén többféle kép is készült több beállításban: egyedül, legyezővel, apukámmal. Ezen a képen azért vágok ilyen flegma fejet, mert az volt a kép készítése mögötti koncepció, hogy apukám a királynő egyik apródja. Arra emlékszem, hogy az az este nagyon jó hangulatban telt, és sokat nevettünk a képek készítése közben. A szobában volt egy fehér, talán gipszből készült csobogó, amelynek a peremén kagylók voltak ráragasztva. Azokon mindig szerettem végighúzni a kezemet, mert nagyon érdekelt, hogy megtapintsam a hideg anyagot. Azelőtt is készült néhány fotó, de azokat már régóta nem találtuk meg. Ezt a fotót jó pár éve hoztam fel néhány másik kedves fotóval együtt, és mutattam meg a barátnőimnek. Így amikor egyik szilveszter este egy szép, kék, ezüstszálas felsőben mentem át a házibuliba, az egyik barátnőm megjegyezte, hogy milyen szép kék, olyan „anasztáziás”. A másik barátnőm pedig hangosan nevetve annyit mondott: – A recski Anasztázia, mint a képen. Így lettem tehát a Recski Anasztázia.