A Jelenarchívum az 1990-es évektől napjainkig tartó közösségi fotó- és történetgyűjtemény. Csatlakozz te is!

5

2024 őszén csatlakoztam a Zerge mászóegyesület boszniai túrájához. Banja Luka mellett az Orbász patak völgyében csodás sziklák meredeznek a kicsiktől (20-40m) egészen a több kötélhosszas mászásokra alkalmat adó nagyokig. Szállásunk a völgyben lévő Vrbas vadvízi bázis és kemping volt. Mivel a nyári szezon már lement ezért gyakorlatilag csak mi bitoroltuk az egész kempinget. Az első két nap a kisebb sziklákra mentünk és igyekeztünk minél több útvonalat teljesíteni a függőleges és enyhén áthajló falakon. Csodálatosan sima és lukacsos mészkőfalakat is találtunk egy magasabban fekvő szektorban amin igazi kuriózum volt mászni. A kempinget vezető csapattal annyira összebarátkoztunk hogy esténként nem lehetett megmenekülni a vendégszeretetük elöl. Úgy hozták az italokat hogy nem is kértük és mindig valami finomsággal is megleptek. Amiket pedig az ő unszolásukra kellett elfogyasztanunk azért pedig nem számoltak fel semmit. Vendéglátásból kitűnő. Amúgy az ételek is nagyon rendben voltak. Harmadnap hogy ne maradjanak ki a nagy falak se alkalmi mászó-párommal egy 5 kötélhosszas útvonalat vittünk végig a völgyben egészen közel lévő falon. Az időjárás a kegyeibe fogadott minket mert ezen a napon is verőfényes napsütésben volt részünk, így minden mászó napunk tökéletesre sikeredett. Mivel nagyon korán indultunk és minden komplikációtól mentesen értünk fel és le is utána még maradt időnk hogy a közeli patakparti termálforrást is meglátogassuk és egy zseniális esti fürdőélménnyel gazdagodjunk. Itt több kis medence van úgy hogy némelyik teljesen épített, némelyik meg csak részben épített, inkább csak duzzasztómű szerű. Mi a legfelsőbe feküdtünk bele mert az volt a legmelegebb, körülbelül 36 fokos és egy jó 40 percet eltöltöttünk benne jókat sztorizgatva. Ezek után a búcsú fájdalmasan erősre sikeredett, mert vendéglátóink meglehetősen lendületben voltak már mire megérkeztünk. Az éjszaka vad zenélésbe és italozásba torkollott. Még szorgosabban hozták mint eddig. Azt mondták hogy szezonban itt nem szól zene mert olyan sokan vannak hogy csak vita lenne ki mit hallgasson uhogy ezt most viszont bepótolták és megmutatták a helyi zenei felhozatalt is. Valamikor hajnalban tudtunk csak elmenekülni és másnap… hát volt másnap. Rég volt ekkora balta a fejemben és kicsit a társaságunk többi tagja is picit talán megorrolt ránk mert mi ketten a mászópárommal maradtunk csak a vadorzó helyi erőkkel és egy kicsit tán hangos is lehetett ez. A többiek bölcsen vmikor 11 körül elmentek lefeküdni de ugye aludni nem biztos hogy olyan korán sikerült nekik. Valamikor délben indultunk hazafelé és egy könnyed rehabilitációs túraként még egy látványos vízimalmos, kis vízesésekkel tarkított helyen megálltunk útközben. A kisiklásunkat leszámítva fantasztikusan jó hosszúhétvége volt ez a számomra még ismeretlen országba és egy kedves kis társaságot ismertem meg. Sőt a helyi csapatot is a szívembe zártam. Vissza kéne térni mert egy rafting meghívást bezsebeltünk a görbe éjszakák alatt.

5

2024 nyarán két baráttal és a kislányommal nyaralásunk céljául Albániát néztük ki. Nem annyira felkapott hely, de természeti szépségekben bővelkedő ország. Repülőjegyhez igen jutányos áron tudtunk hozzájutni a Wizz fapados légitársaságnak köszönhetően. Megérkezvén autót béreltünk és nekivágtunk felfedezni az országot. A főváros Tirana kicsit a régi időket idézte fel bennünk. Az épületek és a hangulat mind olyan 70es - 80as évekbeli atmoszférát teremtettek. A forróság miatt a rövid nézelődés után máris a közeli tengerpartra igyekeztünk. A víz langymeleg volt, a part pedig kommersz zsúfolt átlagos homokos. Nem marasztalt túl soká minket ez a miliő uhogy az északi hegyek felé vettük az irányt. Itt lapul ugyanis egy hatalmas duzzasztott tórendszer aminek felsőbb végénél egy igazi kicsi csoda hely a Lumi Shale várt minket ami a patakpartra épült üdülőkből álló apró település . A víz itt már üdítő és frissítő a maga 16-17 fokos hőmérsékletével, de ez a kánikulában jól is esett. Kisebb kirándulásokkal felfedeztük a környező völgyeket és a nagy víztározót is meglátogattuk. Ez nem várt módon még hidegebb volt mint a patak, itt csak 11 celsius fok hőmérsékletet mutatott a hőmérő. Megrázó élmény volt. Ez a csodás hegyvidéki környezet már marasztalt volna minket hosszasan de várt még minket a többi jóság amiket tervbe vettünk. Útba ejtettük az ország középső részén a kék szem forrást ami egy földből előtörő komplett patak. Természetesen ebben is megfürödtünk. Aztán egy völgyet amiben hőforrások találhatóak és egy világörökségi várost is, Gjirokastert. Újra a tengerpartra érve a Gjipe Canyon kijáratához autóztunk és ott is strandoltunk egyet aztán a kanyonba is kis sétát tettünk. Nyaralásunk utolsó állomásának a Ksamil környèki partokat vettük szemügyre. Itt már valóban gyönyörűen tagolt sziklás tengerpartok vártak elképesztő színvilággal, például az egyik strandnál rózsaszínben pompáztak a part menti sziklák. Az utazás végére megállapítottuk hogy nagyon is érdemes ide látogatni. A vendégszeretet, az ételek és a tájak mind ezt erősítették meg. Nyáron meg aztán igazán hiszen szinte bárhol strandolhat is az ember egy jót. Egyedül a közlekedési kultúra ami meglehetősen életveszélyes és erősen balkáni, de túl egy kis szerencsével túl lehet élni. Zárásként pedig egy amolyan vicc kategória hogy a bérautónkat kénytelenek voltunk a reptéri parkolóban hagyni mert nem jelent meg senki a visszaadás megbeszélt időpontjában! Küldtünk képet az autóról hol parkol és indultunk is kisimulva haza!

1

A Néprajzi Múzeum EthnoEco csoportjának tagja vagyok. A csoportunk egyik időről-időre meghirdetett programja az Étel-rejtők – az EthnoEco csoport játékos és interaktív tárlatvezetése a Kerámiatérben. A játék során különböző képeket osztunk szét a résztvevőknek, amit mindig vászontáskában viszek le a játékhoz, a vizes kulacsommal és egyéb esetlegesen szükséges tárgyakkal egyetemben. A kép a 2025-ös Múzeumok Éjszakáján készült. Az egyik kedvenc vászontáskámat használtam, ami becipzározható.

5

2024 tavaszán Vera barátommal, Flóra lányával valamint az én lányommal Majával közös túrát szerveztünk Jordániába. Ahogy az lenni szokott jól megterveztük a látogatást úgy hogy a legszebb és legkülönlegesebb részeket szemügyre vehessük az országban. Jordánia területe hosszúkás észak dél irányban és körülbelül 380 km hosszú. A tömegközlekedés nehézkes ezért autót béreltünk és elsőként az északi részt néztük meg a főváros Ammán érdekességei után. Az arab világ forgataga varázslatos. A nyüzsgés csak vacsoratájban tart egy kicsi szünetet. A város lüktetése után azonban jól esett a természetbe menni a hegyes völgyes tájba. Kissé a várostól északnyugatra találhatóak vallási szent helyek ráadásul pompás természeti környezetben. Itt Jézus keresztelőhelyét a Jordán folyó menti határrészt és különböző egyéb vallási helyet kerestünk fel, például a szent Nebo hegyet is ahonnan fantasztikus a kilátás a Holt tenger felé. Innen aztán lefele tartva a Holt tenger partjára utaztunk és egy félkész luxus szállodába érkeztünk ahová sikerült kedvező áron foglalnunk persze azért mert a másik oldala még nem készült el. Amúgy ezen a részen kevés az ilyen lehetőség és ami van az elég drága. A szállás közvetlenül a parton volt így napközben élvezhettük a holt tengeri lebegést, az iszappakolást és a meglehetősen hideg medence vizét is ami azért jól esett mert itt kánikula volt. A közelben lévő csodálatos völgyek egyikében túráztunk is, lezárásnak pedig a hihetetlen méretű forró vizes vízesésre épült termálfürdőt látogattuk meg. A vízfüggöny kb. 36-38 fokos lehetett és a magasról lezúdulva komoly masszázst fejt ki a testre. Mögötte pedig egy természetes üregben természetes gőzkamra alakult ki mert az itt beszivárgó víz 40 fok feletti lehet ami véletlenül belelépve megrázó élmény volt. Érdekes hogy a környékben ugyanezzel a vízzel termesztenek paradicsomot ami magában is furcsa dolog lenne nemhogy egy kősivatagban. Tovább utazva a középső részeken a hegyvidékek és kanyonok dominálnak amiből kis ízelítőt kaptunk egy igen mélyen bevágódott szurdok túrával. Innen eléggé nehezen szabadultunk mert annyira meredek volt az út hogy az autónk éppen hogy vissza tudta küzdeni magát. Felejthetetlen volt mind a kanyon mind a megközelítése! Szállásnak itt egy hegyi panorámás szerény sátortábor szerűt találtunk ahol végül egy kőből építettet kaptunk a lányom miatt ugyanis az éjjel ezen a részen már meglehetősen hidegek vannak. A vendéglátás a szerénység ellenére fantasztikus volt. Az ételek és a felszolgálás is mesébe illő. A déli részekre jutva pedig nem maradhatott el Petra meglátogatása ami egy ősi város kőbefaragott templomokkal és épületekkel. Talán ez Jordánia legismertebb turisztikai attrakciója. Maradék két napunkat pedig a Wadi Rum sivatagnak szenteltük. Ilyen tájon még egyikünk se járt uhogy csak ámultunk és bámultunk a tevék világában. Vendéglátónknak nagyon megtetszett Vera lánya uhogy kiemelt figyelmet kaptunk a sivatagi táborban. Éjszaka kivitt minket a teliholdban sivatagot nézni amit én személy szerint eleinte gyanakodva fogadtam és megérdeklődtem hogy ez mennyibe fog nekünk kerülni. Miután a one billion dollár választ kaptam akkor kezdtem sejteni hogy itt nem a pénzről van szó. Más az érdeklődés tárgya. Az esti udvarlásos beszélgetések másnapján is tovább kényeztetett minket Suleiman és a sivatag leglátványosabb részeire vitt el minket. Rejtett víztározókat, bébi tevéket vad környezetben és különleges sziklaformációkat vettünk sorra és persze a tevegelés sem maradhatott ki. Egyszer ezt is ki kell próbálni. Jordánia sokszínűségébe azt mondhatom hogy beleszerettünk! Visszatérnénk!

1

Szeretem a dolgaimat. A mütyűrjeimet, bigyóimat, izéimet. Vannak kedvenc szuvenírjeim, emléket hordozóak, de ugyanilyen szenvedéllyel ragaszkodom a hétköznapi tárgyaimhoz is. Például a 15 éves, színes csíkos, H&M-ben vásárolt pamutszatyromhoz. És az ősrégen, a Blaha Bahiában vett rózsaszín (lila?), 100% poliészter nyuszis szatyromhoz. A képen az utóbbi látható. Rózsaszín (lila?) használtan vásárolt kerékpár. Az önálló, modern nő XXI. századi szinonímája. Albérlet a külvárosban, mert beljebb drága, nem telik rá. Biciklivel járok boltba, mert úgy egyszerűbb, könnyebb, menőbb. Fiatalság, bolondság. Pezsgő társasági élet, mindent bele, csak könnyedén, carpe diem. Jó, jó, mindent megfogadok, úgy élek, hogy az mindenkinek megfeleljen. Nekem ha nem is teljesen, de nagyjából… oké minden. Egy dolog állandó. Ami rendszeresen kiborít: a folytonos cipekedés. A mental breakdownjaim jelentős része egy-egy nehéz, szatyros hazacipekedés után következtek be. Mindent elsöprő, tomboló gyűlölet a kezemben, vállamon, hátamon lévő szatyrok iránt — és amit szimbolizálnak. A végtelen, életen át tartó magányt. A saját magunkra utaltságot. Az atomizálódott társadalmat. A mindennapi indokolatlan feszültséget. A mókuskereket. Percek óta csak állok és nézem a szatyrokat. Végül felviszem őket a harmadik emeletre. Amikor már nem sírok, kipakolok. Arra gondolok, talán legközelebb nem fog kiborítani néhány szatyor. Talán.

5

2024 januárjában megszerveztünk egy utazást az amerikai kontinensre. Irány Mexikó! Ez egy teljesen más világ mint az eddig meglátogatottak ugyanis még nem jártunk ezen a kontinensen. Hárman barátok vágtunk neki ennek az utazásnak. Célunk az időkeretünk miatt csak a Yukatán félsziget fölfedezése lett, de ez is elég érdekességet tartogatott számunkra. Autót bérelve kezdtünk neki Mexikó legdélebbi vidékének bejárásához. A csodálatos déli tengerpartok után a legnagyobb érdeklődés az úgynevezett Cenote-kra irányult. Itt ugyanis a viszonylag sivár és száraz felszín alatt hatalmas vízgyűjtő rendszerek lapulnak és ezen lyukszerű beszakadások által lehet bennük fürdeni és ugrálni a szélükről a mély és kristálytiszta vízbe. Több ilyet is meglátogattunk hiszen az egész félsziget tele van velük. Egy egész iparág épül ezekre és vannak olyan helyek ahol egy belépővel akár többet is megnézhetsz ezekből. Nagyon hangulatos helyek és igazán üdítőek ezekben megmártózni a kánikulában. A sziget legdélnyugatibb részére is ellátogattunk Bacalarba ahol egy különleges sós tórendszer van ahol a fürdőzés mellett egy enyhén termálvizes folyóban eveztünk ami különleges élmény volt és a világ legrégebbi élőlényeinek maradványait is lehet itt tanulmányozni. Különleges part menti helyekre jutottunk be mert helyenként nem egyszerű a tó megközelítése a sok magánterület miatt. Természetesen nem maradhatott ki a Chichén Itzá templom komplexum látogatása sem ami szintén hatalmas élmény. Merida városa után az északi részeket is megnéztük, itt azonban már igen lepusztult infrastruktúra fogadott, de azért a természet szépsége ezt feledteti. Mindenki nagyon kedves és remek ételeket kóstolhatsz meg az utcán mindenfele amerre jártunk. Egyik ilyen a torta ami egy tépett húsos szendvics némi savanyúsággal kiegészítve. Ezt olyan ötödannyi otthoni áron megkapod bármelyik utcasarkon. Az külön öröm hogy szintén utcán árusítanak mindenféle frissen facsart gyümölcsleveket amik szintén nagyon finomak. Egy ottani erdélyi lánynak Rékának köszönhetően még egy gasztro csodában is részünk volt. Ő ugyanis egy mexikói barátjával megszervezte hogy elmenjünk a dzsungel mélyére egy kis telekre húst sütögetni. Ez is olyan dolog volt amit nem fogok soha elfelejteni. Különösen ízletes lett az étel mert vendéglátónk amúgy mint kiderült valami puccos helyen séf és hát abban a környezetben elfogyasztani a tűz körül ezt az ételt a vadon hangjaival egészen különleges élmény volt. Összességében majdnem 3 hetet töltöttünk itt és nagyszerűen éreztük magunkat Mexikó ezen részén. Nem tapasztaltunk maffia szerű dolgokat csak kedvességgel találkoztunk. Állítólag itt nyaralnak a drogbárók is és konszenzus van a nyugalomról ezeken a tájékon. Ennek a hírnek is nagyon örültünk. Visszatérnénk!

1

Bő 50 éves ortokromatikus filmen örökített meg Bera Viktor a Bázison tegnap koradélután. Ezt a képet egy 1874-es Durand Petzval lencsével készítette, modellt ülök a kedvenc szatyrommal, amit kb. 3 hónapja a Judapest Store-ban vettem. Bár nem ilyen fotókat gyűjtünk a Jelenarchívumon szerettem volna már régóta egy hasonló típusú fényképet magamról, és tetszik az a feszültség ami létrejön a képen, egy 19.sz lencse és beállítás, minden más viszont jelenkori a portrén. A szatyorba egyébként a Sátántangó egy kötete lapul, amit most kezdtem el olvasni. A képen kirajzolódik az "öreges" insas kezem és talán kicsit baljóslóan nézek, ekkorra más befutottak a Bázisra az esti filmvetítés szervezői.

1

Nézem, ahogy anyám hámozza a répát, ahogyan oda sem néz, a keze automatikusan végzi a mozdulatokat. Izommemória - olvasom valahol, hogy van ilyen, az izmaink emlékeznek a sokszor, éveken át, sokáig ismételt mozdulatainkra. Főzés, mosogatás, mosás, kenyérdagasztás, felmosás, söprés, ültetés, locsolás, bevásárlás, takarítás, ágyneműhúzás, pelenkázás, ápolás, szülés, szoptatás, etetés, öltöztetés, cipelés, meghallgatás, tartás, megtartás… Nézem, ahogy nagyanyám vizet visz a kútról. Nincs mit tenni, az állatok szomjasak. Cipelni, tartani, hordani, viselni. Nézem magam, ahogyan a bolt üvegfalán visszatükröződöm. Kezeim tele, megint elfelejtem elhozni azt a rengeteg újrahasznosítható szatyrot - pungát, ahogy otthon mondjuk. Viszem a múltamat, viszem a jelenemet, viszem az örökségemet.

2

"Autóval vagytok ugye, vagy azt kézben akarjátok hazavinni?" Aki fiatal magyar, autó nélkül, az gondolom ezt már sokszor hallotta... Ahogy mi is. Nem vagyunk kivételesen erősek. Csak normál keretek közt elszántak és élni akarók. "Ja ezt? Persze. Hazavisszük kézben. Nem nincs autónk." Legyen az egy javított gittezésű ablak, kétheti tábori cucc hangszerekkel, vagy éppen egy 2 m magas egzotikus facsemete. Amit akarsz azt mind hazavittük már. Persze az egész egyre szórakoztatóbb mióta lett egy csemeténk. Lassan talán feladjuk és megpróbálunk autót szerezni.