A Jelenarchívum az 1990-es évektől napjainkig tartó közösségi fotó- és történetgyűjtemény. Csatlakozz te is!

4

Amióta videós újságíróként dolgozom, azóta minden nemzeti ünnep magától értetődően munkanap. Ezt egyébként alapvetően kedvelem, mert ad egy olyan (valószínűleg illuzórikus) érzést, hogy az ember mindig ott van az események sűrűjében. Emiatt az utolsó öt év október 23-i nekem munkával teltek és olyan tüntetésekkel valamint politikusi beszédekkel, amiket nem saját lelkesedésből, hanem újságírói kiváncsiságból választottam. Ide most az utolsó “civil” október 23-ámat hoztam 2020-ból. Abban az évben kebelezték be a Színház és Filmművészeti Egyetemet, a felülről elrendezett vezetőség váltással szemben a hallgatók és a tanárok is felléptek. A “Mindannyiunk szabadsága - megemlékezés ‘56-ról” címet viselő demonstratív felvonuláson az akkor frissen végzett SZFÉ-s televíziós műsorkészítő osztálytársaimmal vettünk részt közösen. Az este egy pontján feljutottunk az Uránia épületének egyik magasan lévő erkélyére, ahonnan ráláttunk a Rákoczi útra és a hatalmas tömegre. Személyesen és a politika működésével kapcsolatos világképem alakulása szempontjából is fontos számomra az az ősz, az pedig egy külön misztikumot adott neki, hogy a COVID miatt ez volt az első nagyobb tömegrendezvény, amin részt vettem a lezárások után.

3

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján gyerekként jártam körbe a megemlékezés helyszíneit Budapesten. Erősen megmaradt az emlékeimben az, hogy egy tankot és több korabeli járművet is be lehetett járni a mai Corvin-negyed környékén. 8 éves voltam. Különösen azért élénk bennem ez az emlék, mert az első politikai tapasztalásom is kapcsolódik hozzá, ugyanis este a tévében már azt néztük édesanyámmal ahogyan egy nagyon hasonló díszletként kihelyezett tankot elkötöttek a tüntetők. Október 23-a az 1956-ra való emlékezés ideje, de magában hordozza az összes azóta eltelt 23-a történetét is.

1

Félek a repüléstől, de szeretek utazni. Minden felszállásnál megfogadom, hogy soha többé. Minden leszállásnál pedig azon gondolkodom, hogy hová repüljek legközelebb. Az életben a legjobb dolgok néha komfortzónán kívül kezdődnek. Vagy 10 000 méterrel felette. Talán a bátorság nem az, hogy nem félünk, hanem az, hogy a félelmünk ellenére is merünk elindulni.

2

Sokáig nem volt személyes, érzelmi kötődésem október 23-hoz, iskolás koromban még nem voltak október 23-i iskolai megemlékezések, történelemórán ellenforradalomról beszéltek nekünk, a családban hallgatás övezte ezt a dátumot. Később persze már többet megtudtam az 1956-os eseményekről, de – március 15-ével ellentétben - sokáig nem vált személyes ünnepemmé. A 2010-es 2020-as évek politikai történései hozták közelebb és tették közösségi élménnyé számomra október 23-át. Ebben az időszakban több élményem is fűződik ehhez a naphoz, bár voltak olyan évek is, amikor egyszerű munkaszüneti, lélekgzetvevős nap volt, kirándulással, őszi szünettel, családi programmal. 2020-ban a Színház-és Filmművészeti Egyetem egyetemfoglaló hallgatói szervezték a legjelentősebb megemlékezést, vonulással, tüntetéssel, ünnepi műsorral. Az a nap sokunk számára róluk szólt, erről a fantasztikus közösségről, akik kiálltak az oktatás szabadságáért, az egyetemükért, a tanáraikért, a hatalom erőszakos fellépése ellen. 23-án már több mint hét hete tartott az egyetemfoglalás. Szolidáris állampolgárként és oktatási aktivistaként figyeltem és kísértem az eseményeket, de személyesen is érintett voltam, mivel a lányom is az egyetem hallgatója volt akkoriban, ő maga is az egyetemfoglalók közé tartozott. Aggodalom, büszkeség, düh kavargott bennem nap mint nap. Nem volt kérdés, hogy velük vonulok 23-án. Sőt, részt vettem a színpad előtt a közös éneklésben 100 színésznővel és a kórustársaimmal együtt. Az este csúcspontja számomra a Független Zeneakadémisták Egmont-nyitány előadása volt, s az a pillanat, amikor az utolsó hangok után a fiatal zenészek kiintegettek a tömegnek az Uránia ablakain. Sokan akkor tudták meg, hogy élőben szólt a zene, amit a kivetítőn láttak. Soha ilyen forradalmi, ilyen erőteljes Egmont-nyitányt nem hallottam; csodálatosan ért össze a megidézett ’56 és a jelenkori önkény valósága! Ez a különleges pillanat a Covid-járvány fojtgató légkörében teremtődött meg, a tüntetők maszkot viseltek, a zenészek, a színpadon felszólalók csak a produkció vagy a beszéd idejére vették le a maszkokat. A fáklyák maszkos arcokat világítottak meg, csak a szemek látszottak… A Tanítanék Mozgalom ezt követő utcai eseményeit ettől kezdve a folytonosság, az összeérő ügyek jegyében minden alkalommal ezzel az Egmont-nyitány felvétellel kezdtük. Egyre biztosabbak lettünk abban, hogy valamiféle forradalomnak kell elsöpörnie a regnáló bántalmazó hatalmat. A megosztott képeken a lányom és én vagyunk láthatóak a színpad közelében. A fotókat jó barátom, Csoszó Gabriella készítette, aki az elmúlt időszakban több mint 400 tüntetést fotózott végig, s folyamatosan dokumentálta a civil ellenállás megnyilvánulásait.

2

Tavaly egy hatalmas kirándulást szerveztünk a munkaszüneti napra a fél családdal. Az öcsémmel, Apukámmal és a barátommal egy egész napos túrára indultunk a kutyánk kíséretében. Természetesen én bírtam a legnehezebben a több mint hét órás túrát, a többiek nagyon magabiztosan haladtak végig. A kirándulás egyik fénypontja az volt mikor elértünk a budaörsi Kopárokhoz és lehetett egy kicsit pihenni, ránézni a panorámára. A forradalom évfordulója miatt idén másként töltöm, és közösségi fotó és történetgyűjtést tartunk a Néprajzi Múzeumban.

2

Ezen a csodás napon 2022-ben, éppen egy tanártüntetésen vettem részt a barátaimmal. Táblákat készítettünk és az egész városon átvonultunk. Akkoriban ez egy hatalmas probléma volt az országban, ugyanis elképesztően igazságtalanul bántak a tanárokkal. Szörnyen kevés fizetést kaptak és nagyon el voltak lehetetlenítve a saját pályájukon. Nagyon jó nap volt, de nem az október 23-ai megemlékezésről szólt.

5

2024-ben a családommal úgy döntöttünk, hogy október 23-ikán elmegyünk együtt kirándulni, ami sajnos nagyon ritka, hogy Anyukám, Apukám meg én eltudunk menni kirándulni. Én Salgótarjánban lakom, ezért megyén belül mentünk az úticél Mátrakeresztes volt, de mivel autónk nincs, ezért tömegközlekedéssel mentünk, Salgótarjánból először Pásztóra, majd Pásztóról Mátrakeresztesre buszoztunk. Mátrakeresztes környéki erdőben kirándultunk, ami nagy élmény volt, mert hiába lakok a környéken, még erre felé nem jártam. Nem csak ezért volt nagy élmény, hanem mert a családdal tölthettünk együtt egy kis időt.

1

A családommal október 23-át általában a Békéscsabai Kolbászfesztiválon töltjük, ilyenkor sokszor eljönnek hozzánk távolabbi rokonaink és együtt fesztiválozunk. Részt veszünk koncerteken, kolbászgyúráson is voltunk már, a lényeg hogy találkozunk rég nem látott rokonokkal. Fontosnak tartom még, hogy ilyenkor sok Békés megyei ismerős hazajön és többször összefutunk olyan emberekkel akiket régről ismerünk.

1

Tavaly október 23-án egyik barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy felmegyünk kirándulni egyet a Normafához. Ősszel olyan szépek a fák, a levelek és mivel 23-a szabad nap, arra gondoltunk tökéletes alkalom ezt kihasználni. Bár egész sokan voltak aznap ugyanitt kirándulni, mégsem éreztük a zsúfoltságot. Jó érzés volt a friss, hideg őszi levegő.