3

Bizonyára sokan vagyunk úgy, pláne tinédzserként, hogy az interneten böngészve rátalálunk a „megfelelő hobbinkra”. Aztán kipróbáljuk, gyűjtünk rá, keresünk hozzá eszközöket, alkotunk és a kezdetben egy igen sikeres és kreatívnak gondolt tevékenység nem nyeri el a tetszésünket. Így volt ez a kis üvegbe zárt mohavilágokkal is, amelyek elkészítése pár esős és szürke őszi délutánomat töltötték ki. Emlékszem minden napra jutott egy-egy fantasztikusnak gondolt alkotás, amelyhez a természetben gyűjtöttem ágakat, különböző mohákat, kövirózsákat, földet. A túrák során gyakran már gyakran annyira bealkonyodott, hogy nem is láttam megfelelőnek vélt növénykéket. természetesen vettem hozzájuk dekor kavicsot, mini várat és néhány ültetéséhez még tojáshéjat is használtam. Az alkotások „keretei” pedig legtöbbször a savanyúságos vagy lekváros dunsztosüvegek voltak. S honnan jött az ihlet? A képek a 2014-re már jócskán elöregedő „SONY” telefonommal készültek, amely amellett, hogy az első érintőképernyős telefonom volt, számos inspirációs lehetőséget is kínált az otthoni kreatívkodásra, hiszen a „Pinteresten” számos csodálatosnak tűnő floráriumra találhattam. A mini világok nem voltak hosszú életűek és egyáltalán nem hasonlítottak a pinterestes képeken lévőkre, a kevés fény, a szárazság vagy éppen a túlöntözés majdnem a feledés homályába taszította őket.

2

1998 Lisszabonban került megrendezésre a Világkiállítás, „Az óceánok, a jövő öröksége” tematika köré épülve. Noha akkor még nem vitt a családom mindenhova fényképezőgépet, erről az alkalomról számos képet őrzünk a családi albumban. A képen Gil, a kiállítás „maszkot” vízcseppje, a nővérem és én, a Tejo folyó partján. Az egész napos program fő szenzációja a játék útlevél volt, amiben a különböző nemzeti pavilonok meglátogassa által lehetett pecséteket gyűjteni. A második képen már önállóan sétálgatok a Torre de Belém lábánál, ahonnan a portugál hajósok elindultak felfedezni a világot. A világkiállítás azért került 1998-ban Portugáliában megrendezésre, mert abban az évben volt a portugál felfedezések 500-ig évfordulója, én pedig azért lehettem ott mert két évvel korábban anyukám a toronnyal szembe lévő padon igennel válaszolt apukám kérdésére.

1

Biológus, agykutató barátunk érdekfeszítő kutatásai mellett megcsinált egy gombaszakellenőri képzést is mellékesen. Ezen felbuzdulva el is mentünk gombászni egy jó gombapörkölt reményében. Be is ültünk az autóba, és elindultunk a Mátrába. Felkerestünk számos helyszínt, többek között ismert, már bizonyított gombalelőhelyeket is, de nem találtunk sehol se fogyasztható példányt. Pedig esett is a napokban előtte, az őszi szezon is adott volt, talán nem is voltunk elkésve, még nem rabolhatta le a többi gyűjtögető… Délutánra, nagy csalódottságunk tetőfokán, találtunk rá egy nagyon szépen kanyargó patakra, ahol, hogy legyen végre valami pozitív élmény, szinte automatikusan nekikezdtünk egy kis gát építésének az ott megtalálható kövekből. Ekkor került szóba erdélyi származási barátom története a dugással, arrafelé ugyanis így nevezik a gátat. Elmesélte az általános iskolai történetét, amikoris a kedves nyári emlék kérdése a patakban lévő dugás került szóba, a tanító néni nagy meglepettségére. Ez azóta is meghatározó szava, anekdotája a társaságunknak. Így, ha gombával nem is, ezzel a vicces történettel, és a gyermeki felhőtlen játékosság pár percre történő újbóli megtapasztalásával mindenképpen gazdagabbak lettünk a kirándulás végére. A gombapörköltről se kellett lemondanunk, bár végül bolti gombából készült el a késői ebéd.