4

Körülbelül 15 éve ismerem Kisújbányát, ezt a Mecsek egyik völgyében megbújó, alig 10 állandó lakost számláló falvat. Kisújbányán nincs térerő (csak a falu fölötti réten), nincs élelmiszerbolt, nincs kocsma, és pap sem jön át misét tartani a szomszédos falvakból. Buszmegálló sincs. Egyedül a környező falvakba jár távolsági busz. Vagy autóval, hosszan kanyargó, zötyögős erdei utakon, vagy gyalog, az erdőn át lehet megközelíteni. Ennek ellenére a falu nem barátságtalan. Gyerekként különös, mesebeli helynek tűnt. A helyiek sem mind falusiak (a szó szoros értelmében): Kisújbányán egy-két különc, a városi élettől eltávolodni vágyó művészember is otthonra lelt. A falu régi, tornácos házai szerencsére mind műemlékek, nem építhetők át. Az esték csendben telnek. A völgyet dombok veszik körül. Kicsivel odébb egy patak csordogál. A falu felett egy óriási rét terül el, melynek sokáig nem ismertem az igazi nevét; mi Semmi-rétnek neveztük el, mert amikor először mentünk oda, ködbe burkolózott, így nem tudtuk felmérni valódi nagyságát. A rét mellett egy elhagyatott temető található, amelynek területét mára nagyrészt visszahódította az erdő: sírkövei kidőltek, a benne fekvő halottak leszármazottai pedig elég messzire vetődtek ahhoz, hogy csak ritkán keressék fel.

1

Kiskorom óta minden év december 30-án túrázunk egyet Óbánya környékén barátokkal. Egy nagyobb csapat Hosszúhetényből érkezik a Zengőn át, míg mi általában bent a völgyben maradunk, végül mind az óbányai kocsmában találkozunk három óra körül. A tavalyi túra azért maradt emlékezetes, mert bár régóta ez volt a legrövidebb, elég mozgalmasra sikerült. Összesen talán kilenc kilométert sikerült sétálnunk a jeges patakon és a térdig érő havon át. Eljutottunk egy vadászlesig, ahova megpróbáltuk a képen látható Füge kutyát is feljuttatni, de a karácsonyi időszak rátette bélyegét a testsúlyára, úgyhogy nagy nevetések közepette kénytelenek voltunk a kutyát lenthagyni. A vadászles alatti dombról hasoncsúszva jutottunk le, majd valahogy visszakeveredtünk a kocsmába. Megérkezés után a kályha mellett melegedtünk épp, mikor a Cigány-hegyről betért csapatból a testvérem észrevette, hogy nincs meg a telefonja.

1

2011 tavaszán két emlékezetes ajándékot is kaptam: az egyik Pindúr, a képen látható macska, a másik pedig a kicsi pink, digitális fényképezőgép, amivel ez a fotó is készült. A cicát a rajztanáromtól hoztuk el két másik testvérével együtt: Folti, a fekete-fehér került a húgomhoz, míg Cili, a cirmos, a legjobb barátnőmé, Annáé lett. Mindhárom rettentő jól bírta a macskáztatást, így neveztük a velük való intenzív játékot. A macskák kinti állatnak számítottak, ezért gyerekként úgy oldottam meg a becsempészésüket, hogy a szoknyámba tekerve cipeltem őket. Így tulajdonképpen nem ért a lábuk a földhöz, azaz igazából bent sem voltak. Ezen a képen épp az egyik ikonikus játszósruhámat hordom, amit anyám a munkahelyéről hozott; elég gyakran szoktak bent a munkatársakkal gyerekruhákat csencselni. A kép készültekor még nem sejtettük, hogy Pindúr neme rosszul lett belőve, így 2012-ben a kandúrom négy kiscicát szült. Ivartalanítás után már egyre kevesebbet járt haza, állandóan fára mászott és igazából csak egyedül kalandozott a környéken, mert Folti is meghalt. Nyolc évvel később mi is elköltöztünk a faluból, Pindúr, a nagy nemváltó kalandor viszont ottmaradt kedvenc fái és cseréptetős házai tetején.