A budai méhek pesti virágokra szállnak

5

Málta már régóta tervben volt és most kapóra jött hogy két kedves barát is érdeklődését fejezte ki a látogatására uhogy össze is szerveztünk egy túrát 2024 őszén a szigetre. Külön érkeztünk más irányokból, de a fővárosban futottunk össze és a szàllasunk ott már ugyanott volt. Minden látnivaló elérhető tömegközlekedéssel ami itt a buszozást jelenti uhogy nem bajlódtunk autókölcsönzéssel. Így is izgalmas a helyiekkel vegyülni és egy kicsit lassabb tempót felvenni. A főváros látnivalói után pár szebb partot néztünk ki mert a strandolás természetesen nem maradhatott el. A víz még pont jó volt és alig voltak már így ősz tájékán a partokon. Egy érdekesebb sziklás fövenynél pedig règi sólepárló kis medencéket találtunk a sziklákba vésve. Málta kistesója Gozó sem maradhatott ki a jövés menésben, ide egy kis hajókirándulással jutottunk át ahol aztán jól körülnéztünk. Az itteni öblöknek csodásan kék volt a víze és ez a narancscsárgás napfényben rikító kontrasztot alkotott. Itt még klasszabb volt a fürdőzés. A naplementét pedig egy nagyon jó hangulatú partszakaszon néztük meg mielőtt visszatértünk szállásunkra. Egy napot pedig külön töltöttem utitársaimtól mert Amy nevű barátommal találkoztam aki akkor ideiglenesen a szigeten élt már két éve. Az itteni mászó teremnek lett üzletvezetője határozatlan időre. Ő is nagyon szeret mászni és én is uhogy ez már jó előre ledumáltuk, így ezt a napot egy közös sziklamászásnak szenteltük. Elvitt egy tengerparti helyre ahol egy mozgalmas és kellemesen fárasztó napot töltöttünk az idili hely felfedezésével. Neki màr nem sok újdonsàg volt de ő kedveli ezt a helyet ahova bármikor szívesen visszatér. Nekem meg nagyon jólesett ezen a különleges helyen végigmászni a lehetőségeket. Visszafele egy kis öblös településrész pizzáját fogyasztottuk el vacsora gyanánt. Rövid látogatásunkkal kimaxoltuk amit csak lehetett ezen a kedves kis szigeten! Jó volt itt is lenni!

5

2024 tavaszán Vera barátommal, Flóra lányával valamint az én lányommal Majával közös túrát szerveztünk Jordániába. Ahogy az lenni szokott jól megterveztük a látogatást úgy hogy a legszebb és legkülönlegesebb részeket szemügyre vehessük az országban. Jordánia területe hosszúkás észak dél irányban és körülbelül 380 km hosszú. A tömegközlekedés nehézkes ezért autót béreltünk és elsőként az északi részt néztük meg a főváros Ammán érdekességei után. Az arab világ forgataga varázslatos. A nyüzsgés csak vacsoratájban tart egy kicsi szünetet. A város lüktetése után azonban jól esett a természetbe menni a hegyes völgyes tájba. Kissé a várostól északnyugatra találhatóak vallási szent helyek ráadásul pompás természeti környezetben. Itt Jézus keresztelőhelyét a Jordán folyó menti határrészt és különböző egyéb vallási helyet kerestünk fel, például a szent Nebo hegyet is ahonnan fantasztikus a kilátás a Holt tenger felé. Innen aztán lefele tartva a Holt tenger partjára utaztunk és egy félkész luxus szállodába érkeztünk ahová sikerült kedvező áron foglalnunk persze azért mert a másik oldala még nem készült el. Amúgy ezen a részen kevés az ilyen lehetőség és ami van az elég drága. A szállás közvetlenül a parton volt így napközben élvezhettük a holt tengeri lebegést, az iszappakolást és a meglehetősen hideg medence vizét is ami azért jól esett mert itt kánikula volt. A közelben lévő csodálatos völgyek egyikében túráztunk is, lezárásnak pedig a hihetetlen méretű forró vizes vízesésre épült termálfürdőt látogattuk meg. A vízfüggöny kb. 36-38 fokos lehetett és a magasról lezúdulva komoly masszázst fejt ki a testre. Mögötte pedig egy természetes üregben természetes gőzkamra alakult ki mert az itt beszivárgó víz 40 fok feletti lehet ami véletlenül belelépve megrázó élmény volt. Érdekes hogy a környékben ugyanezzel a vízzel termesztenek paradicsomot ami magában is furcsa dolog lenne nemhogy egy kősivatagban. Tovább utazva a középső részeken a hegyvidékek és kanyonok dominálnak amiből kis ízelítőt kaptunk egy igen mélyen bevágódott szurdok túrával. Innen eléggé nehezen szabadultunk mert annyira meredek volt az út hogy az autónk éppen hogy vissza tudta küzdeni magát. Felejthetetlen volt mind a kanyon mind a megközelítése! Szállásnak itt egy hegyi panorámás szerény sátortábor szerűt találtunk ahol végül egy kőből építettet kaptunk a lányom miatt ugyanis az éjjel ezen a részen már meglehetősen hidegek vannak. A vendéglátás a szerénység ellenére fantasztikus volt. Az ételek és a felszolgálás is mesébe illő. A déli részekre jutva pedig nem maradhatott el Petra meglátogatása ami egy ősi város kőbefaragott templomokkal és épületekkel. Talán ez Jordánia legismertebb turisztikai attrakciója. Maradék két napunkat pedig a Wadi Rum sivatagnak szenteltük. Ilyen tájon még egyikünk se járt uhogy csak ámultunk és bámultunk a tevék világában. Vendéglátónknak nagyon megtetszett Vera lánya uhogy kiemelt figyelmet kaptunk a sivatagi táborban. Éjszaka kivitt minket a teliholdban sivatagot nézni amit én személy szerint eleinte gyanakodva fogadtam és megérdeklődtem hogy ez mennyibe fog nekünk kerülni. Miután a one billion dollár választ kaptam akkor kezdtem sejteni hogy itt nem a pénzről van szó. Más az érdeklődés tárgya. Az esti udvarlásos beszélgetések másnapján is tovább kényeztetett minket Suleiman és a sivatag leglátványosabb részeire vitt el minket. Rejtett víztározókat, bébi tevéket vad környezetben és különleges sziklaformációkat vettünk sorra és persze a tevegelés sem maradhatott ki. Egyszer ezt is ki kell próbálni. Jordánia sokszínűségébe azt mondhatom hogy beleszerettünk! Visszatérnénk!

5

2024 januárjában megszerveztünk egy utazást az amerikai kontinensre. Irány Mexikó! Ez egy teljesen más világ mint az eddig meglátogatottak ugyanis még nem jártunk ezen a kontinensen. Hárman barátok vágtunk neki ennek az utazásnak. Célunk az időkeretünk miatt csak a Yukatán félsziget fölfedezése lett, de ez is elég érdekességet tartogatott számunkra. Autót bérelve kezdtünk neki Mexikó legdélebbi vidékének bejárásához. A csodálatos déli tengerpartok után a legnagyobb érdeklődés az úgynevezett Cenote-kra irányult. Itt ugyanis a viszonylag sivár és száraz felszín alatt hatalmas vízgyűjtő rendszerek lapulnak és ezen lyukszerű beszakadások által lehet bennük fürdeni és ugrálni a szélükről a mély és kristálytiszta vízbe. Több ilyet is meglátogattunk hiszen az egész félsziget tele van velük. Egy egész iparág épül ezekre és vannak olyan helyek ahol egy belépővel akár többet is megnézhetsz ezekből. Nagyon hangulatos helyek és igazán üdítőek ezekben megmártózni a kánikulában. A sziget legdélnyugatibb részére is ellátogattunk Bacalarba ahol egy különleges sós tórendszer van ahol a fürdőzés mellett egy enyhén termálvizes folyóban eveztünk ami különleges élmény volt és a világ legrégebbi élőlényeinek maradványait is lehet itt tanulmányozni. Különleges part menti helyekre jutottunk be mert helyenként nem egyszerű a tó megközelítése a sok magánterület miatt. Természetesen nem maradhatott ki a Chichén Itzá templom komplexum látogatása sem ami szintén hatalmas élmény. Merida városa után az északi részeket is megnéztük, itt azonban már igen lepusztult infrastruktúra fogadott, de azért a természet szépsége ezt feledteti. Mindenki nagyon kedves és remek ételeket kóstolhatsz meg az utcán mindenfele amerre jártunk. Egyik ilyen a torta ami egy tépett húsos szendvics némi savanyúsággal kiegészítve. Ezt olyan ötödannyi otthoni áron megkapod bármelyik utcasarkon. Az külön öröm hogy szintén utcán árusítanak mindenféle frissen facsart gyümölcsleveket amik szintén nagyon finomak. Egy ottani erdélyi lánynak Rékának köszönhetően még egy gasztro csodában is részünk volt. Ő ugyanis egy mexikói barátjával megszervezte hogy elmenjünk a dzsungel mélyére egy kis telekre húst sütögetni. Ez is olyan dolog volt amit nem fogok soha elfelejteni. Különösen ízletes lett az étel mert vendéglátónk amúgy mint kiderült valami puccos helyen séf és hát abban a környezetben elfogyasztani a tűz körül ezt az ételt a vadon hangjaival egészen különleges élmény volt. Összességében majdnem 3 hetet töltöttünk itt és nagyszerűen éreztük magunkat Mexikó ezen részén. Nem tapasztaltunk maffia szerű dolgokat csak kedvességgel találkoztunk. Állítólag itt nyaralnak a drogbárók is és konszenzus van a nyugalomról ezeken a tájékon. Ennek a hírnek is nagyon örültünk. Visszatérnénk!

1

Bő 50 éves ortokromatikus filmen örökített meg Bera Viktor a Bázison tegnap koradélután. Ezt a képet egy 1874-es Durand Petzval lencsével készítette, modellt ülök a kedvenc szatyrommal, amit kb. 3 hónapja a Judapest Store-ban vettem. Bár nem ilyen fotókat gyűjtünk a Jelenarchívumon szerettem volna már régóta egy hasonló típusú fényképet magamról, és tetszik az a feszültség ami létrejön a képen, egy 19.sz lencse és beállítás, minden más viszont jelenkori a portrén. A szatyorba egyébként a Sátántangó egy kötete lapul, amit most kezdtem el olvasni. A képen kirajzolódik az "öreges" insas kezem és talán kicsit baljóslóan nézek, ekkorra más befutottak a Bázisra az esti filmvetítés szervezői.

1

A fényképet Szász Marci kollégánk készítette, a Néprajzi Múzeumban. Különleges ez a fénykép, mert nem csatlakozik hozzá semmilyen munkahelyi projekt. Szinte a munkatársi viszony is kiveszik belőle, baráti gesztust ölt. Az egészet (mármint a kép készítését ) a személyesség teszi értékessé, mert Marci random készítette rólunk. A történetmesélés része, hogy egyik első fényképezője is pont ugyanaz a típusú gép volt, mint amivel ezt a fotót készítette Annáról és rólam. Elkapott pillanat egy csütörtök délután, mikor véletlenül találkoztunk vele a folyosón. Mikor arról kérdeztük kik vannak még a tekercsen, a családtagjairól mesélt. Ezután Annának közelebbről is megmutatta a kamerát, a tüköraknás yashicát kicsit hátra kell dönteni exponáláskor. A fénykép amit Marci később előhívott, bár beállított, mégis spontán, nem tudtunk arról, hogy készülni fog a kép, pont olyan fáradtak és gyűröttek vagyunk mint amilyenek szoktunk lenni.

3

Ezek a képek a 2026-os budapesti havazás idején készültek. Amikor esik, sokan fotóznak, mert nagyon szép a város fehérben. 1. kép Erzsébet híd A képet a 2-es villamosról készítettem. A rakparti partfalon az „elmúlik” szó volt látható, ami Kozma György versét juttatta eszembe. Januárban hajlamos vagyok sokat szorongani, ilyenkor minden lassabb, nehezebb, és könnyebb beragadni a gondolatokba. *Tudom, hogy tudod: elmúlik Egy kicsit rossz most, de elmúlik Meg a mindig más is elmúlik Meg a nagyon jó is elmúlik És a nagyon rossz is elmúlik Egyszer szörnyen, egyszer jól És ez így, ez így van jól Olyan jó ez a szenvedés Olyan felemelő az egész Olyan szörnyen érzem magam Olyan szörnyen, szörnyen jól Elmúlik, meggyógyít* 2. kép Szemlőhegy A képen én vagyok. A fotót a barátnőm készítette, miután felmentünk szánkózni a József-hegyi kilátóhoz. Jól éreztük magunkat a csúszkálástól, szuper volt látni, hogy a hó mennyire feloldja az embereket. Budapesten egyre ritkábban fordul elő, hogy a tél tényleg havas. Ettől még néha leesik, néha sok is, csak nem kiszámíthatóan. Amikor ez történik, a város rövid időre máshogy működik, és ezt szerintem érdemes megőrizni. 3. kép Fecske utca 10. Ezt régi belvárosi társasházat gyakran fotózom, mert része a mindennapi útvonalamnak, ezért újra és újra másképp látom, és időről időre készítek róla egy képet.

3

Adott egy úticél és kilenc ember. Ezen kilenc ember egyike voltam, akik egy augusztusi napon mint hobbitok, felkerekedtek és egy mikróbusszal elindultak az olasz csúcsok felé. Életem egyik legvagányabb kirándulása volt, amelyet nem csak a látvány, hanem a társaság tett még érdekesebbé, hiszen tudvalevőleg, ha barátokkal utazik az ember, még jobb dologban van része. A gyönyörű táj, a lélegzetelállító hegyek, a közös sátorozás és a rengeteg élmény igazán kalandossá tette az utazást, és méltán koronázta meg a nyár utolsó napjait.

1

2023 elején 21 éves lettem. Kezdtem úgy érezni, hogy tényleg felnőttem, külön költöztem a szüleimtől, szerelmes voltam, dolgoztam, egyetemre jártam. De a nyár végére összezuhant a kis világom. Szakítottam a barátommal, visszaköltöztem a szüleimhez, ingáztam az egyetemre, nem éreztem jól magam, nem találtam a helyemet. Csak ki akartam szakadni az új élethelyzetemből, hogy kitisztuljanak a gondolataim. Ekkor egy elmaradt egyetemi előadás helyett elkezdtem böngészni és utazásokat keresni, messzebb a városomtól. Hatalmas izgalommal töltött el a gondolat, hogy én, egyedül, elmegyek egy messzi városba, mert elég bátor vagyok hozzá. Így este fel is vázoltam a tervet a szüleimnek, akik jól megmosolyogták (gondolták „nem normális ez a gyerek”). Mindössze ennyi kellett, egy órával később le volt foglalva életem első repülőjegye, életem első egyedül utazására, Stockholmba, egy 12 fős koedukált hostel szobába 5 napra. És az indulásig 3 hét volt vissza. Senki nem gondolta, hogy tényleg megcsinálom, hogy tényleg elmegyek 5 napra egyedül egy ismeretlen városba repülővel, főleg nem azt, hogy még élvezni is fogom. Életem eddigi legnagyobb kalandja volt, ahol bíztam magamban, szerettem magamat, szabad voltam és bátor.

1

Ez a kép a 2024-ben készült Tarantó történelmi belvárosában, ami az ottani öblöt lezáró szigeten található. Két jóbarátommal bolyongtunk Dél-Olaszországban és úgy döntöttünk, hogy megnézzük az olasz csizmatalp és sarok csücskénél elhelyezkedő régi, hangzatos elnevezésű várost. Mint kiderült Tarantó az egyik legrégebben lakott városa a félszigetnek, sőt, itt található Nápoly után a második legnagyobb antik gyűjteményt bemutató múzeum is. Ennél viszont még izgalmasabb volt ellátogatni Tarantóba a felfedezetlensége miatt. A centro storico, ahol ez a kép is készült, sokkal inkább hasonlított a Fellini filmekből is ismert Olaszországhoz, mintsem a mai közkedvelt desztinációkat jellemző állapotokhoz. Turisták szinte sehol, a falak omlanak bomlanak, kóbor macskák lesik a leeső falatokat, és jókedvű pocakos olaszok várják az estét, hogy végre beleénekeljenek a tengerbe. Csodálatos, ritka érintetlenséggel megmaradt város Tarantó. Az antik város alapításáról szóló Poszeidón fiához, Taraszhoz köthető mitológiai történet pedig nagyon is meghatározza a mai napig Tarantó identitását. Szinten az összes utcán vagy téren megjelenik valamilyen formában a delfinen lovagló férfialak vagy félig delfin, félig ember figura. Lehet ez graffiti is, ahogy az szerepel a fényképemen, de még a helyi sör címkéjén is ez a figura szerepel.

1

2021. februárjában, a Covid vírus lezárásai idején három egyetemi osztálytársammal meglátogattuk egy jóbarátunkat Erdélyben, aki szintén osztálytársunk volt. Ekkorra már az emlékét is elfelejtettük mindenféle utazásnak, így ez az egyébként sima határátkelés hónapok óta az egyik legizgalmasabb dolognak ígérkezett az életünkben. Főleg, mert kettőnknek nem volt se oltási, se immunitási igazolása, emiatt benne volt a pakliban, hogy amint visszatérünk Magyarországra, karanténba zárnak. Szerencsére ez nem történt meg. Mindannyian úgy emlékeztünk vissza erre a pár napra, mint valami mennyei ajándékra. Romániában ugyanis máshogy szabályozták kijárást és a közösségi terekben létezést, például a kocsmák, éttermek, stb. normálisan nyitva lehettek. Úgy éreztük magunkat, mint a legsúlyosabb visszaeső függők, annyira leírhatatlanul jól esett újra emberek között (maszk nélkül!), gondatlanul ülni és beszélgetni. Egypár ismerős még népzenét is játszott nekünk, úgyhogy abszolút megkoronázták a kalandunkat. Egy napot pedig a Bihari Hegyköz falvainak bejárásával töltöttünk, ahol egy kilátónál a képet is készítettem. Az út alatt egy új, azóta tartós szerelem is született, így habár a baráti társaság felbomlott, mégis bekerült életem egyik legkülönlegesebb és legszebb élményei közé.

5

Az egyik barátommal keltünk útra egy rövid hosszúhétvégére Rómába. A napok feszített menetrendjébe bele kellett férnie a Vatikánnak, a jubileumi év kapcsán a szent kapukon történő áthaladásnak, a Fellini filmek helyszíneinek, a katakombáknak és természetesen egy jó biciklizésnek is a Via Appián. Rómában a tavasz szépsége szerintem nagyon különleges. A Via Appia környékén a vidéki, Róma melletti csendes kertek és villák megtekintése talán több élményt adott, mint a nagyváros. A turizmus mentes övezet a hétköznapiság teljesen más, új formáját tudta megmutatni. A legmeglepőbb, amely helyieknek bizonyára kevésbé tűnik fel a virágzó fákon, a mandulafenyőkön és a trópusi növényeken a zöld papagájok zajongása. Vajon egy rómainak és épp ilyen különleges lenne egy magyar tavasz?

1

Gyerekkorom nagy részében külföldön éltünk, nyáron tartózkodtunk Magyarországon, ezért nekem a nyár egyenlő a Balatonnal. Azoknak a nyaraknak a rutinjai és ízei jelentik számomra a nyaralást. A barátomnak, vajdaságiként, a Balaton egy tó. Neki a nyár a montenegrói tenger illatával veszi kezdetét. Első közös nyarainkat a COVID-19 világjárvány szabályozásai keretezték. Már ő is megtanulta ezalatt a két év alatt, hogy csak az északi parton szállunk le a vonatról, vacsorára lecsót tunkolunk és tollasütő nélkül értelmetlen lemenni a partra. Ezért nagy öröm volt, amikor végre felkerekedtünk és nagyunkba vehettünk a Balkánt, hogy végre megmutassa az ő gyermekkori nyári emlékeinek színtereit és szokásait. Hogy ne csak a nosztalgia expresszen utazzunk, közös szájízünkre formáltuk a vízhez vezető utat. Bepakoltuk a túra hátizsákjainkat és Szarajevó felé vettük először az irányt. Ott végig pontoztuk a burek és csevap felhozatalt, megkerestük a budapesti Bem mozi ottani megfelelőjét (Kino Bosna), bátrak voltunk és bizalmat szavaztunk egy helyi fodrászüzletnek, rengeteg Wikipedia oldalt olvastunk el a város véres történelméről, hogy aztán inkább a háború hétköznapi, emberi léptékű mementóit, múzeumjait járjuk végig egy helyi idegenvezetővel, rengeteg analóg felvételt készítettünk, amit utána sose hívattunk elő és az Azel France nevű outlet üzletben új ruhatárat vettünk magunknak. Ezután vonatjegyet váltottunk Mostarba, ahol a kötelező turisztikai látványosságokat falva, örökre torkunkon akadt Bruce Lee köztéri szobra. Onnan buszra szálltunk és átkeltünk a montenegrói határon, hogy végre a fürdőruháinkat se cipeljük tovább feleslegesen. És mint az emlékeiben, úgy szegélyezték az erdőtüzek csobbanásainkat, úgy féltünk a tengerisünőktől és úgy száradtak oda a fagylaltok a szájaink szélére.

1

A fénykép 2002-ben készült egy napsütéses áprilisi napon. A jó idő kicsalogatott bennünket és felkerekedtünk, hogy kirándulni menjünk. Első állomásunk a Kékestető volt, onnan mentünk tovább a Siroki várba. Ugyanakkor ahogy haladtunk A-ból B-be, egyszer csak az autóból figyelmesek lettünk egy hosszan elterülő repceföldre. Amint megálltunk, gyorsan bele is vetettük magunkat a gyönyörű sárga virágok közé a másodunokatestvéremmel. Kicsit elidőztünk ott, kinyújtóztattuk a végtagjainkat és egy-két bújócskát lejátszottunk. Annyi év után is ahányszor elmegyek egy repceföld mellett, mosolyogva emlékszem vissza, hogy milyen jót játszottunk akkor. Na meg persze a felnőttekre, akik alig tudtak minket visszakérlelni az autóba, hogy folytatni tudjuk az utunkat a Siroki várba, ami még messze volt tőlünk és csak ránk várt, hogy felfedezzük.

3

A képeket első közös külföldi családi nyaralásunk alatt készítettem a telefonommal 2025 nyarán Krk városban. Főként a húgommal megszavaztuk a városnézést, mert képeket szerettünk volna készíteni, és erre a csodálatos középkori hangulatú szűk utcás Krk város tökéletes helyszínnek bizonyult. Eltöltöttünk egy egész napot a kis utcák felfedezésével, bementünk a templomokba, találkoztunk egy fecskével, hamburgert ettünk egy lejtős utcán, és autentikus szuvenírt vadásztunk. A képek úgy készültek, hogy a rózsaszín murvafürtöt szerettem volna lefotózni, de mindkét testvérem először véletlenül, aztán direkt belesétált a képbe. Akkor megszületett az ötlet, hogy rólam is készüljön egy, és akkor lesz belőle egy sorozatunk. Karácsonykor kinyomtattam ezt a három képet, és már csak a megfelelő képkeretet kell megtalálnom hozzá, hogy kirakhassam a szobám falára.

1

A fent látható képet a telefonom segítségével készítettem, 2024 szeptemberében a Koppenhágában töltött utolsó esténk hangulatos vacsorája alatt. Egyetemi tanulmányaim megkezdésével a főszakom mellé kellett választanom egy minort is, amiről úgy gondoltam a dán lesz. Egy évig tanultam is a nyelvet, de a továbbiakban a főszakom és a dán minor órarendje összeegyeztethetetlenné vált, ezért mást kellett választanom. Viszont a tanszék minden másodév szeptemberében tanulmányutat szervez Dániába, amin nekem is lehetőségem volt részt venni, amiért azóta is hálás vagyok. Egy hetet töltöttünk kint Koppenhágában a csoporttal, egy rendkívül kalandos utazáson. Semmiképp nem voltunk felkészülve arra, legalábbis én biztosan nem, hogy az időjárás és az élelmiszerárak merőben mások, mint nálunk és a sajtos szendvicset úgy reklámozzák, mint nálunk a gyrost. A kint töltött hét tételmondata: a folyamatos kultúrsokk összekovácsolja a barátokat, és a legnyomorultabb helyzeteket is túlélhetővé teszi. A nyomorult burgonyás szalámi, amit együtt esztek toast kenyérrel a hideg diákszállón, a zacskós leves, ami valamiért nem fő meg rendesen és az íze is undorító, a kaktuszfüge, aminek a tüskéi minden elővigyázatosság ellenére is a kezedbe fúródnak, a városnézés zuhogó esőben, amikor az esőkabátotok átázik, és csorog az arcotokon a víz, aztán napokig szárad a vizes ruhátok, mert a szálláson szeptemberben még nincsen fűtés. Szóval a közös ‘szenvedés’ és az eltelő idő megszépíti az emlékeket és szorosabbá fűzi a barátságokat. Így született meg a Souvenirgruppe Messenger csoport és egy azóta is összejáró baráti társaság. A képen látható kenyér abban a pillanatban úgy éreztem életem legjobb kenyere volt, amit valaha ettem. Utolsó napunkon egy templomból étteremmé átalakított vendéglátóipari egységben vacsoráztunk, ahol szombat este drag show-t tartanak, ami összességében elég dán érzést nyújtott. A napok óta rendes tápanyagot nem igazán látott szervezetünknek a babos pörkölt jellegű étel, rizzsel, spenóttal és azzal a mennyei kovászos hajdina kenyérrel a világot jelentette. Azóta sem ettem olyan finom kenyeret, és Dániában sem jártam, de az út nem vette el a kedvemet és vissza szeretnék még menni megnézi a Grundtvig’s templomot, ami a Shrek rajzfilmbeli templomot is ihlette, illetve a street art is lenyűgöző látványt nyújtott, amit egy kevésbé programokkal táblázott látogatás során szívesen felfedeznék újra.

5

A Tsaatsan (Dukha) törzs egy nomád, rénszarvastartó nép, akiknél a megtiszteltetés volt, hogy pár napot tölthettünk. Az mongol-orosz határnál lévő két törzs egyikét látogattuk meg, aminek lakossága kb 80 fő. Életük ritmusa a rénszarvasok évszakos vándorlásához igazodik, ahol minden tevékenység, a tábor felállításától a sós tejes tea készítéséig, együttes erőfeszítés. A fiatalokkal röplabdáztunk, lovagoltunk rénszarvason, részt vettünk az áfonya és fenyőtoboz gyűjtésében (amiből aztán kikapartuk a fenyőmagot) és hallgattuk a tűz mellett mesélt történeteiket. Itt nem turistának éreztük magunkat, hanem vendégként egy olyan közösségben, aminek egész világa a béke, a természettel való összhang és a közös emlékek.

5

Mongóliai utam egyik állomása a Góbi-sivatagban, ahol arany homokdűnéin bukfenceztünk, tevegeltünk, majd megnéztük a Lángoló Sziklákat (Byanzag), ahol Roy Chapman Andrews feltárta a világ első dinoszaurusz tojásait. A Tsaagan Suvarga káprázatos, fehér képződményei után a Teaút történelmi hangulatát kerestük Dalanzadgad múzeumában.

5

Márciusban mikor Laoszon át motoroztam, a Bolaven-fennsík egyik kávéültetvényén megismerkedtem egy francia fiúval, akivel megállapodtunk, hogy Mongólia talán az egyik legérdekesebb úti cél és mindenképp el szeretnénk jutni ide. Engem már csak a sztyeppei múltunk és egykori nomád életmódunk miatt is izgatott Dzsingisz kán hazájának megismerése. Az utazás végül nyár végén jött össze. Ulánbátorban pár napot töltöttem a kasmír pulóverek és mongol történelmi múzeumok mámorában, innen francia utastársammal Bogd Khan Uul területén egy nomád családhoz mentünk, akikkel pár napot töltöttünk el. Itt egyszer a szteppéken elgyalogolva szembesültem a félelemmel, amit a határtalan puszta egyformasága, a sötétedés és a természetnek való kiszolgáltatottság jelent. Aki még nem tévedt el este a sztyeppéken, az nem értheti a pánikot, amit az esti hideg és sötét beköszönte jelent a határtalan füves pusztán és az örömöt, amit egy jurta látványa (vagyis emberi jelenlét nyoma) okoz az embernek. Bár lóháton már kutatott a család keresztül-kasul a környéken, végül a helyi mongolok jószándékának és példátlan együttműködésének köszönhettem, hogy az éjszakát már vendéglátóim jurtájában tölthettem. Innen másnap mentünk vissza Ulánbátorba, onnan pedig Dalanzadgad-ba repültünk, ahonnan egy UAZ-zal jártuk be a Góbi sivatagot négy nap alatt és ismerkedtünk meg e hatalmas terület gazdag archeológiai örökségével, ami többek között dinoszaurusz-tojást és fészket is rejt, ismertük meg a Teaút történelmét és csodáltuk meg a Lángoló Sziklákat. Innen Ulánbátorba mentünk, ahonnan egy pár nap pihenés után távolsági busszal 12 óra út után az északi Hövszgöl tartomány székhelyére, Mörön-be érkeztünk, ahonnan 10 óra zötykölődes után a sztyeppéken át eljutottunk Tsaganuur-ba. Innen másnap lóháton jutottunk el a félnomád rénszarvas pásztor Tsaatan törzshöz, akiknél pár napot töltöttünk és ahol bekapcsolódhattunk a törzs életébe, röplabdáztunk az - amúgy kíválóan játszó - fiatalokkal, vad áfonyát és fenyőmagot gyűjtöttünk a közeli erdőkben és beszélgettünk a helyiekkel egy forró bögre sós rénszarvas tejes tea felett.

1

2023/24 tanévben megnyertük egy pályázatot a határtalanul programba. Egész évben készültra csapatokban és egyénileg is. Mikor eljött a napjana utazásnak mindenki nagyon izgatottan ált a busz mellet reggel 5:30 kor. 6 órakor el is indultunk. Elvileg 8 órás utat több mint 14 óra alatt tettük meg. Ez volt az első rendes ( nem csak benzinkút mosdó lehetőség) megállónák. Az egy hétig tartó kirándulás elején még nem tudtuk milyen élmény vár ránk. Örülök hogy részt vehettünk ezen.

5

2022-ben voltam negyedikes gimnazista, ekkorra már viszonylag sokat hallottunk ismerőseinktől, barátainktól a Gombaszögi Nyári Táborról. Elbeszéléseik alapján egy külön kis világ rajzolódott le bennem, mintha egy fantasy regényből olvastak volna fel, mikor erről a fesztiválról meséltek. Pár barátommal úgy döntöttünk hát, hogy eljött az ideje, hogy elmenjünk az első fesztiválunkra, és úgy találtuk, hogy erre Gombaszög lesz a legalkalmasabb. A jegyeinket már decemberben megvettük, hiszen akkora volt bennünk az elszántság, hogy semmi sem állíthatott volna meg minket, még az sem, ha esetleg nem sikerül az érettségi. Emellett persze így a jegyek is olcsóbbak voltak, ami egy diáknál elég erős szempont tud lenni döntések meghozatalánál. Tehát decembertől számláltuk vissza a napokat, folyamatosan követtük az Instagram és Facebook-oldalukat, hogy milyen újdonságokat posztolnak, kik lesznek a fellépők stb. Mivel ez a fesztivál Szlovákia egy viszonylag keleti részén található, nem messze Rozsnyótól, én pedig barátaimmal a nyugati részen élünk, az utazás volt az első nehézség, amit le kellett küzdenünk. Sajnos ekkor még egyikünkben sem volt meg az a potenciál, hogy elvezessen egészen Rozsnyóig, így alternatív utazási lehetőségek után kellett nézelődnünk. Meg is terveztük, hogy fölutazunk Pozsonyba, majd onnan egy pár óra alatt vonattal elmegyünk Kassára, onnan pedig szintén vonattal tovább utazunk Rozsnyóra, ahol átszállva egy helyi buszra elmegyünk a fesztivál helyszínére. Elméletben minden prímán működött, azonban egy hatszemélyes sátrat is vittünk magunkkal, ami eléggé megnehezítette az utazásunkat, de még a Pozsony-Kassa útvonalon pozitív felfogás kísért minket. Ez viszont nem tartott sokáig, mert a Kassa-Rozsnyó vonal egy részét felújították, így pótlóbusszal kellett tovább haladnunk, mire pedig eljutottunk Rozsnyóba, az elméletben onnan induló busz nem érkezett, így taxival folytattuk kalandunkat. Ezek ellenére, mikor a távolban megpillantottuk a Gombaszög feliratot, újra az izgatottság fénye támadt szemünkben. Annyi inger ért hirtelen, hogy nem tudtam mire figyeljek. Egy festői völgybe érkeztünk, egyáltalán nem hasonlított korábbi koncertélményeim helyszínére, hiszen ez tele volt fákkal, élettel és színekkel. Üdítő volt hallani, hogy mivel erre a fesztiválra zömével szlovákiai magyarok járnak, rengeteg embernek volt tájszólása. Örültünk annak, hogy bár magyarok vesznek minket körül, és viszonylag távol voltunk otthonunktól, nem volt baj, ha becsúszott egy-két szlovák szó is beszédünkbe, nem néztek ránk furcsán. Úgy érzem, számomra az első este volt a legmeghatározóbb. Miután minden mérnöki képességünket bevetve felállítottuk a sátrat, elindultunk az első programunkra, a csurbeszra a Diákhálózat mólójára. Ez egy ivós játék volt, ahol különböző csapatjátékokat játszottunk. Az utolsó aggályaim is végleg elszálltak, hiszen jómagam nem iszom alkoholt, mégis nagyon jól éreztem magam. Rendkívül barátságos volt a környezet, rengeteg embert ismertem meg, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. Ezután pedig elmentünk az első gombaszögi koncertünkre, az Aurevoir zenekarra. Bár őket azon az éven kezdtem csak el hallgatni, mégis életem legjobb koncertje volt. Olyan energiákat közvetített mind a zenekar, mind a közönség, hogy azt nehéz szavakkal leírni. A felszabadultság talán az, amivel leginkább össze tudnám foglalni, hogy mit éreztem akkor. Nem számított, hogy ki vagy, honnan jöttél, csak a boldogság, a közös zene élvezete volt a fontos, de ezt az érzést az egész fesztiválra ki tudom vetíteni. A koncert után pedig egy csoportképet is készíthettünk a fiúkkal, amit azóta is fotóalbumomban őrzök. Bár a koncertekhez legközelebbi kempingben sátoroztunk, mégis azután a mozgalmas nap után könnyedén jött álom a szememre. Következő napokban folytattam a fesztivál helyszíneinek felfedezését. Bejártam a Folkszögletet, ahol hajnalig roptuk a táncot a táncházban, de elmentem a Chillszobába, Labirintus udvarba és a Grendel Lajos sátorba is. Ezeken kívül még voltam a Pajtaszínházban is, az „Ahogy esik úgy puffan” improvizációs előadáson, meg természetesen a hét egyik legviccesebb programpontján, az iszapbirkózáson. Esténként pedig jártuk a különböző koncerteket, Krúbin, Carson Comán, Elefánton és csomó más rendkívül tehetséges, számomra kedves előadónak a fellépésén is táncolhattam önfeledten. Még a koncertek után is volt programlehetőség, hiszen minden éjjel különböző DJ-k szolgáltatták zenét. Bár sajnos az utolsó napra olyan napszúrásom lett, hogy alig érzékeltem, hol vagyok, mégis ez volt az életem egyik legkedvesebb emléke. Azóta is minden éven visszajárok Gombaszögre, és mégis minden éven tud valami újat és varázslatosat adni nekem ez a fesztivál.

5

Az 1-es villamos nem tartozik Budapest legszebb útvonalai közé, és utazni sem a legkellemesebb rajta. Mégis, szinte minden reggel ezzel járok az egyetemre. Korán indulok vidékről, és a Népligetnél szállok fel a villamosra. Álmosan, kissé kedvetlenül ülök, és azon tűnődöm, hogy még van 20 perc az óra kezdésig, mivel fogom ezt eltölteni. Ekkor tűnt fel a villamos padlóján felvillanó rövid fényjáték a Népliget és az Albert Flórián út megálló között. A hatalmas üvegépületek falairól visszaverődő napfény pillanatok alatt elbűvölő játékot varázsolt a padlóra. Mire feleszméltem, a villamos már megérkezett a megállóba, és a varázslat tovatűnt. Pár percig tétován gondolkodtam, közben a villamos tovább robogott. A következő megállónál leszálltam, visszavillamosoztam a Népligethez, majd újra felszálltam az Albert Flórián út felé tartó járatra, hogy ezúttal felkészülten rögzíthessem a néhány másodperces fényjátékot. Még jó, hogy művészeti szakra járok, így a villamos fényeinek videózás, elfogadott indok a késére.

1

Tavasszal közösen jógáztunk prászor Zsófi barátnőmmel, akivel együtt végeztük ekkoriban az ELTE művészettörténet képzését. Nagyon jó élmény volt közösen részt venni ezen a resztoratív jógákon és kicsit eltávolodni attól a rohanásról és kapkodástól amit a hétköznapok diktáltak. Bár azóta külön-külön jógázunk ez a fotó mindig szép emléket őriz majd.

2

This picture was taken on the 27th of September around 7pm near the Batthyány tér metro station. I love this photo because of the funny story behind it. While it’s not my first time in Budapest, I had never properly visited this spot. The last time I was here, we were leaving the city by car after a trip to Szentendre. As we drove past the Parliament near Batthyány tér, we were amazed by the view. I tried to take pictures from inside the moving car, but they were all blurry and unusable. My mom, wanting a good memory, told me to just get out and take a proper photo. The funny part was that I didn’t have my shoes on, and there was not time to put them on in the middle of the traffic. So, I jumped out of the car in my socks and ran to find a good spot. People on the street were looking at me as if I were crazy, but at the end it was pretty funny. At that moment, I thought it would be my last chance to take a photo of this view. Now, I am living in Budapest. When I went to see the Parliament from an apparently perfect spot, I realized it was the exact same place I had once run to in my socks, thinking it was my last opportunity.

1

Éppen egy osztálykirándulásra mentünk a Balatonhoz. Vonatra szálltunk és kora reggel útnak is indultunk. Nem szeretek korán kelni, de ha az ember utazni készül, valahogy a reggelnek egészen más a hangulata, mint a hétköznapokon. Két osztálytársam lekéste a vonatot, így ők a következő járattal jöttek utánunk. Jókat beszélgettünk és kártyáztunk útközben. Hallgattuk az osztályfőnök érdekes történeteit Indonéziáról, ugyanis ő élete egy részét ott töltötte. A képen a kabin pici asztalára helyezett vizespalack látszik a vonat piszkos ablaka előtt.

5

Eszterrel 16 évesen kezdtünk el stoppolni. 2010-et írtunk, már rég lement a beat-nemzedék stoppos romantikájának sokadik hulláma is. Jártuk keresztül-kasul az országot, aztán Erdélyt. Később külön-külön stoppoltunk külföldön is. Volt egy kakitérképünk, amin bejelöltünk minden falut és várost, ahol megkönnyebbültünk. Cece, Kolozsvár, Kapolcs, Veszprém, Gyimesközéplok… Az autósok állandóan pénzt adtak vonatjegyre, mert annyira féltettek minket, de általában abból fesztiváloztunk. A legtöbbször nem kellett sokat várnunk, ha mégis, ugráltunk meg hülyéskedtünk. Nagyon korán megtanultuk, hogy autópályán TILOS stoppolni, és hogy az a legnagyobb szívás, ha egy város közepén tesznek ki, de nekünk még tovább kell utaznunk, akkor “irányba kerülni” legalább egy óra. Eszter próbált meggyőzni, hogy a löncshús tejföllel és kiflivel jó. Elképesztő kalandokat éltünk át, de reméljük, hogy a saját gyerekünknek nem jut eszébe ilyen.

1

Több, mint húsz éve minden évben legalább egyszer elhaladunk emellett a napraforgó föld mellet, amikor a családommal a bakonyi házunk fele tartunk. Amikor gyerekek voltunk a Nővéremmel és türelmetlenkedtünk, hogy mikor érünk oda, Édesanyám felosztotta az utat három részre, hogy mindig pontosan meg tudja mondani, hogy hol tartunk. Tekintve, hogy a térkép olvasás piciként még nem volt az eszköztárunkban, az út három részét azzal azonosítottuk be, amit a kocsiból kinézve láthattunk. Ez a napraforgó föld az út második részének a végén található, ami mindig azt jelezte, hogy már közeledünk. Bár ma már fejből tudom, hogy melyik falu követi a másikat a bakonyi kisházunk felé, ez a gyönyörű látvány, ami a képen található, mindig ugyanolyan nyugalommal és izgatottsággal tölt el, hogy beléptünk az út utolsó és végső szakaszába, jelezve hogy közeledünk a végcélhoz, mint amikor gyerekként kinézve a kocsi ablakán, megláttam a tengernyi napraforgót.

1

Rajz óra után arra lettem figyelmes, hogy egy csinosan öltözött múlt századi úri hölgy ül az iskola kertjében. Gyorsan lerohantam a kertbe hozzá, mert teljességgel megbabonázott. Figyelmesen megkérdeztem Gyulabácsit, hogy megörökíthetem e ezt a nemes pillanatot, amit azóta is tisztelettel és hálásan köszönök! Gyula egyébként professzionális modell szerepét tölti be az iskolánkban, amit mindig hatalmas szívvel és teljes beleadással végez. Így készült el ez a közös projekt is!

2

Szentendre elég sűrűn a családi kirándulások célpontja, az egyik leglelkesebb részvevő pedig a család legfiatalabb tagja, a kutyusunk. Az idei ritka napsütésen felbuzdulva egy különösen nagy kört tettünk a városban és követve alacsony termetű kapitányunk orrát, olyan szegleteit is felfedezhettük a környéknek, amit korábban nem is ismertünk.

4

Húsvéti esküvőre igyekezve, 2025 Egyedül én költöztem a családból a fővárosba. Ritkán jutok haza, lényegében csak ünnepekkor, különleges alkalmakkor. Ilyenkor mindig megérzem, mennyire kettéosztott az ország, Budapestre és vidékre tagolódik. Ugyanakkor elfog a vágyódás a család és a természet közelsége iránt. Fekete-fehér filmre készített sorozat

5

Sorozatom darabjai Budapesten készültek, műfajuk streetfotó. A városban mindig látni valami érdekeset, legyen az tükröződés, egy érdekesen futó árnyék, egy építkezésből megmaradt kompozíció. Zebrán átkelő gyalogosok, hétköznapi emberek a fővárosban. Van köztük analóg és digitális is, lenyomatai egy főváros mindennapjainak.

5

Elsuhanók cimű sorozatomban az absztrahálással játszottam. Mindig is nagyon különös hely volt számomra a főváros. Ezeken a felvételeken az expozicióval kísérleteztem, a lassú záridő különös fényhatásokat hoz létre, ami olyan, mintha mozgóképet rögzítene. Közlekedési járműből fotózva pedig csak erősödik a suhanásérzés.

2

A látogatás 2019 októberében történt, a Ralph Rugoff által kurált May you live in interesting Times címen nyílt Velencei Biennálé-n. Pécsi középiskolásokkal jutottam el, mentorom Varga Virág meghívására. Különleges volt ez a kirándulás minden szempontból. Egyrészt covid előtt voltunk, ekkor még nem sejthettük, hogy az élet (beleértve a képzőművészeti, kulturális életet is) leáll egy kis időre. Másrészt a Velencei árvízet is megelőztük, 2020 decemberében nem kapcsolták be az olasz Velencét védő Mose zsiliprendszert, ezért a víz elöntötte a Szent Márk teret kedden. A víz bejutott a Szent Márk-székesegyházba is, elmosta a szigeten élők számos tárgyát is. 2019-ben a tenger azonban gyönyörű volt. Emlékszem milyen fantasztikus érzés volt hajnalban kimenni a partra, és az odasodródott medúzák között kagylókat válogatni. Milyen érzés volt Julie Mehretu műveit látni élőben. Az első Biennálé. Az első felnőt barátság. Bizonyos értelemben sorsfordító volt nekem ez az utazás.

4

2024 őszén Albániában jártunk, kocsival utaztunk az egyik településről a másikra: Az autóban ülve úton vagyunk a tenger felé. A jobb oldalunkon már meg-megcsillan a víz felszíne, bal oldalunkon pedig az óriási hegyek húzódnak. Az úton néha leelőznek minket, máskor pedig mi előzünk, ahogy ez lenni szokott. Sőt, van olyan, hogy szamarakon vagy lovakon ügető bácsik, zacskókkal a kézben sétáló nénik ránk mosolyognak, mi is rájuk. Majd elérjük a partot. Előttünk a tenger, mögöttünk a hegyek, felettünk a kék ég. Albániában autó nélkül nem igen lehet közlekedni, vagy legalábbis sokkal tovább tart. Sok a régi, rozsdás kocsi is, amelyeknek néhol új feladatot jelölnek ki, ahogyan a képen látható egyednek is. Ő lett a szerviz bejárata melletti hirdetőtábla.

5

2019 óta készítek vizuális naplót. Olyan képeket rögzítek, amelyek rezonálnak az aktuális gondolataimmal, érzéseimmel és hétköznapi történésekkel. Ezeket a képeket egy analóg nikon kamerával készítem. A digitálisról analógra váltás segít abban, hogy kilépjek ezekből a helyzetekből, kívülállóként figyelhessem meg őket és fogalmazzam meg képekben. Időközben viszont a fotó napló utazó naplóvá avanzsált. Utazás közben az analóg kamerával egy olyan szabadságot és játékosságot élek meg, ami a formákban, színekben, mozdulatokban, alakokban és megfigyelésekben csúcsosodnak ki. Leggyakrabban tájképeken, részletképeken és portrékon keresztül foglalkozom a külvilággal, amit látok és a belső világgal, amit érzek. Ezekben a helyzetekben rengeteget tanulok nemcsak a világról, hanem a világgal való viszonyomról is. A képeket átlapozva észrevettem viszont, hogy nem egyszer néznek velem szembe állatok. Sokszor olyan érzés fog el, mintha embereket fotóznék. Egy érdekes aspektusa a turista létnek, hogy nem csupán "elugrom" az állatkertbe és személytelenül lefotózom, dokumentálom őket, hanem belépek a privátszférájukba. Habár nem emberek, de helyi lakosok, akik megfigyelik az idegent. Én is figyelem őket, ők is figyelnek engem. Ebből a kölcsönös figyelésből pedig emberi arcok és helyzeteket bontakoznak ki. Máskor pedig csak átsuhannak a látómezőn, tudomást sem véve rólam sietnek tovább dolgukra.

5

Egy tanulmányait végző barátunk meghívására utaztunk a föld egyik legnépesebb országába hogy az ott még akkor épp csak kezdődő mászósportnak hódolhassunk. Klaudia nagyon részletes utitervet rakott össze és igencsak csodálatos helyekre jutottunk el vele az országban. Mászhattunk olyan különleges helyeken mint az épp kiépülőben lévő Getu nemzeti park ahol egy akkora barlang is leledzik amin egy kisrepülővel átrepültek vagy Yangshuo különleges karszt hegyein és barlangjaiban melyek formavilága egészen bizarr. Hangzhou rózsaszín gránitszikláin mászni a bammbuszerdőben szintén egyedülálló élmény volt mivel ekkora bambuszokat még nem láttunk azelőtt. A Sárga hegy Nemzeti park meglátogatása is felejthetetlen élmény volt a több millió lépcsővel és a helyi kirándulók tömegeivel akik láthatólag nem voltak felkészülve a megpróbáltatásokra. Az országon belül viszonyag nagy távolságokat tettünk meg, így utazhattunk gyorsvasúttal ami 300 km/h sebességgel száguldott, de volt részünk egy 25 órás vonatozásban is jóval kisebb sebességgel. Városnézésből sem volt hiány, több kisebb (pár millió lakos) város mellett Shanghaj-ban (24 millió lakos akkor) is körülnéztünk. 4 fős kis baráti csapatunk szépen összekovácsolódott a rengeteg élmény és kaland közepette és azt hiszem meghatározóvá vált számunkra ez a látogatás. Azóta én ázsia rajongó lettem és az utazás fontos szerepet tölt be az életemben! Köszönöm barátaimnak hogy ezt össszehoztuk és volt bátorságunk ebbe belevágni!

1

Amikor ezeket a képeket készítettem az volt a célom, hogy az általam a mindennapokban látogatott budapesti helyszíneket részleteikben megfigyeljem, és megtaláljam a megszokottban a szépet és az izgalmasat, kiemelve eddig lényegtelennek tünő mozzanatokat. Így szinte kívülállóként, turista szemmel fedeztem fel újra a várost.

2

Az evezőtáborba az egyik barátnőm hívott, a sokadik fárasztó egyetemi nap után. Szinte a semmiből az egyik duplaóránk utáni szünetben ezt kérdezte: ,,Van kedved evezni egy hétig? Velem meg pár barátommal? Vicces lesz! Mivel sosem voltam még hasonlón igent mondtam. A táborra szinte alig volt felkészülési időnk, igyekeztem minden kézikönyvet elolvasni, ruhát és ételt pakolni az útra. Elérkezett a nagy nap. A Keleti pályaudvarról indultunk, az egyik fiú már foglalt nekünk kajakokat. Menetrend: napközben evezés, éjszaka alvás. Az Ipoly folyón haladva Magyarországról Szlovákiába. Ipolyszalka vagy Szalka (szlovákul Salka) község Szlovákiában, ahol az evezőtáborunk során megálltunk egy egész napra megpihenni szombaton. Külön örültünk a település nevének mert egy harmadik közös barátnőnk vezetékneve megegyezett a falu nevével. Itt betértünk a helyi fogadóshoz, aki egészen hajnalig szóval tartott minket. Soha nem felejtem el, hogy az este egy pontján még legkedvesebb házipálinkáját is elővette és megkínált bennünket vendégeket, majd táncra perdült. Mi, evezősök nagyot nevettünk. Az evezés egyébként elképesztően szép volt, de tapasztalatlanságomból fakadóan nem használtam elég naptejet és nagyon megégtem. Az evezőtársaim közül párral még ma is tartjuk a kapcsolatot, nagyon jó közösségi élmény volt.

4

Idén az ünnepeket Thaiföldön töltöttük. Korábban sosem voltunk ilyen messzi helyen, nagy szó volt ez számunkra és nagyon szerettük volna, hogy minden tökéletesen sikerüljön. Az ünnepekkel járó káoszból menekültünk, na meg anya megőrülős maratonfőzését is ki akartuk küszöbölni, de persze az utazás előtt jó pár adag töltött káposztával és fasírttal feltankolva hagyta a mamákat Magyarországon. Az egyik legkedvesebb élmény, amit kint szereztünk, az a Krabi tartományában található ún. Tigris Barlang Templom ( Tiger Cave Tample) meglátogatása volt. Jól hangzik, nem? 1200 lépcsőfok, 80%-os páratartalom és három kiköpött tüdő. Utánaolvasás hiányában boldogan indultunk el az egész napos csoportos kirándulásunkra, ami több programot is tartalmazott; erdei tóban fürdés, elefánt-etetés és ez a kedves kis hegyi szentély meglátogatása. Amikor megérkeztünk a bájos helyszínre, közölték a vezetőink, hogy a szűk menetrend miatt 1 óra 20 percünk lesz erre a megállóra. Mit sem sejtve bólogattunk és elindultunk, nem mellesleg az éppen akkor rázendítő, szakadó esőben. Eleinte menedékbe húzódtunk, de pár perc után úgy döntöttünk, felesleges ilyenekre pazarolni az időt. Amikor megérkeztünk a hegy lábához, kikerekedett szemekkel próbáltuk keresni, meddig vezet felfele a lépcső. Elindultunk a kezdetben szokványos lépcsőfokokon, de ezek aranyosan egyre durvulni kezdtek, majd pár perc után közük nem volt az itthon ismertekhez. Amikor már az elején akkorákat kellett lépni, hogy szinte a korláton húztuk fel magunkat, az 55 éves anyukám tekintete vissza-vissza kandikált, de én ránéztem és azt mondtam, szó sem lehet róla. Most vagyunk itt. Most az egyszer (mondtam ezt úgy, hogy nem gondoltam, tényleg ennnnnyire hosszadalmas lesz a felvezető út). Már egy jó ideje mendegéltünk felfele, amikor anya elkezdte kérdezgetni a lefelé jövőket, ugyan mondják már meg, mennyi van még hátra. ,,Oh, you are almost there, keep going"- kaptuk a választ, így bizakodva folytattuk a haláltusánkat. 5 perc elteltével megint csak megállítottunk egy remegő lábbal lefelé jövőt, aki nevetve mondta: ,,Óh, nem fogok hazudni, még a felénél sem vagytok". Haha! Itt a nővéremmel nagyot nyeltünk, anya még nagyobbat, de tudtam, muszáj felmennünk, mert ezt nem hagyhatjuk ki. Teljes Rubint Réka üzemmódba kapcsolva biztattam anyát (és magamat is), hogy már mindjárt ott vagyunk, ne add fel, most vagyunk itt, ne állj meg. Kis idő elteltével azt is észrevettük, hogy számozva van, hanyadik lépcsőfoknál tartunk, így anyát a későbbiekben ez motiválta. Pár szemetesben turkáló, fagyit majszoló majom mellett elhaladva, előttünk lévő turistákkal összehaverkodva vonszoltuk fel magunkat, sőt, még egy idős nénit is kielőztünk, aki egyedül, bottal vállalkozott erre a fiatalokat is meggyötrő útra. Teltek a lépcsőfokok, és egyszer csak megérkeztünk az 1200.-hoz ( az elviekben utolsó lépcsőfokhoz), amikor láttuk, még 80 hátra van. Ssebaj! Egyáltalán nem voltunk idegesek. De azt is megmásztuk. Az első kép a fentről látható kilátást mutatja. Nem adja vissza, tudom, de ez tényleg hihetetlen látvány. A hegyek közt megbújó felhők, a buja növényzet, amit ott látsz, leírhatatlan. De azért is ilyen szép, mert megküzdöttél érte, főleg, hogy az 55 éves anyukád is. Akire iszonyatosan büszke voltam, hogy nem adta fel (a csoportunkból többen visszafordultak) és feljött velünk, mert ez egy életre szóló élmény marad mindannyiunknak. Mivel szent helyen jártunk, így a cipő levétele szükséges volt. Ez azért volt érdekes, mert említettem ugye, hogy az eső végig szakadt. A szentély területe pedig le van csempézve... Így hát végigkorcsolyáztunk a hatalmas Buddha szobor körül (utolsó kép), gyönyörködtünk a kilátásban és abban, hogy ezt tényleg megcsináltuk, noha több, mint egy órába telt. A történet pedig azzal kezdődött, hogy szűk másfél óránk van az egészre. Így idő hiányában visszakaptuk a cipőnket és erős túlzással leszáguldottunk (amennyire az eső és a remegő lábaink ezt engedték). Anya azóta is emlegeti. Isteni volt ezt együtt végigcsinálni.

1

Épp Budapesten voltam látogatóban egyik barátnőmnél, amikor kitört a pánik és értetlenség a COVID-19 vírus miatt Magyarországon is. Nem tudtuk mivel állunk szemben vagy, hogy hogyan fog kinézni az előttünk álló jó pár hónap. Sokan vidékre készültek, akadtak, akik már el is hagyták a várost, mások csak nem mozdultak ki otthonról, mi pedig eldöntöttük, hogy az utolsó együtt töltött napunkat biciklizéssel töltjük. Mindig is szerettem biciklizni, viszont kisvárosban nőttem fel majd Dániába, a biciklis infrastruktúra fellegvárába költöztem, ezért a budapesti biciklizéstől rettegtem, kaotikusnak és veszélyesnek tartottam. Nagy szerencsémre a vírus miatt lelassult és kiürült város remeknek bizonyult a felfedezésre. Nem volt forgalom az utakon, bátran karikázhattunk fel és alá, minden féle veszély nélkül. A felfedezőcsapatot Peti ismerősünk vezette, ő akkor már évek óta biciklizett Pesten, ismerte a járást, a társaságot továbbá Blanka és Verus barátnőm erősítette. A program egésznapos kirándulássá nőtte ki magát, végigmentünk a Duna parton, a pesti és a budai oldalon és a Margit-szigeten is áttekertünk. Részünkről egész jól indult a karantén-időszak. (Készült: 2020 tavaszán, Akvárium klub felett/mellett, analóg fotó)

4

Réka és Áron utazása 2017 augusztusa Hova menjünk? Valahova messzire, én veszem meg a jegyeket a repülőre úgy, hogy jól jöjjön ki a matek, így aztán úgy alakult, hogy 20 napot fogunk ott tölteni. Meglepetés! Áron kicsit meglepődik, hogy ennyire azért nem gondolt, de klassz lesz! Akkor tervezzük meg az utat! Ne csak egy hely legyen, akkor legyen egy kisebb körút. Megérkezünk Lisszabonba, ott laknak Andrisék, tőlük tudunk kérni egy kocsit, és azzal lemegyünk a parton végig Faroig. Lisszabonba megnéztük, amit kell, ettünk pates de natat, elmentünk hajós múzeumba, állandóan tengeri kütyüket ettünk, és szörfözni tanultunk. Aztán bepattantunk a régi BMW-be. Drifteltünk egy poros parkolóba. Kaptunk egy kétszemélyes sátrat, valami pokrócokat és indulás. Liszabonból Sesimbra, Setúbal, Sines, közben meg-megálltunk, campingekben aludtunk, bementünk parafaerdőkbe, hatalmas, gyönyörű, öreg fák, amikről időnként lefejtik a felső rétegeket, narancsos a színük. Út közben narancsot vettünk. Fürödtünk. Halat ettünk salátával. Aztán Sagres, a legnyugatibb pontja Európának, naplemente, a világ végén. Azon gondolkodtunk, hogy mennyire más egy ilyen helyen felnőni, hogy belelátsz a végtelenbe, nincs korlát, nincs határ. Aztán elmentünk Faroig, nagyon meleg volt és én rossz kedvel ettem a fagyit, mert itt a vége.

1

Magyarországon 2024. 04. 14-én az átlagos hőmérséklet elérte a 30 fokot. 2024 tavaszának kiugróan meleg napja volt. Az egyik kedves barátnőmmel részt vettünk volna ezen a napon egy permakultúra témájú túrán, amire már be is fizettünk hetekkel korábban, azonban az összeg befizetése után tudtuk meg, hogy autó nélkül szinte megközelíthetetlen, de legalábbis többórás oda és vissza gyaloglással járt volna számunkra (térképen sem igazán jelölt útvonalakon) a helyszín elérése. Ezen a bizonyos reggelen végül úgy döntöttünk, hogy nem vágunk neki az útnak, hanem inkább elmegyünk Tatára, ami az én lakásomtól viszonylag gyorsan és könnyen megközelíthető. Nagyon kellemesen telt a nap, rengeteg sétával, tartalmas beszélgetésekkel és az otthonról hozott finom ebéddel, amit a tó partján, komótosan fogyasztottunk el. A képen a Tatai várban működő kávézó teraszának egy részletét, valamint az onnan nyíló kilátást örökítettem meg. Ez a kép számomra egy szokatlanul meleg nap és egy fontos emlék lenyomata.

3

2001 eleje, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, Budapesten. Bukás és évismétlés előtt voltam, gyűltek felettem a felhők. Untam az iskolát, mégis jó volt ott lenni, és le akartam fényképezni néhány pillanatot. Az érzésre emlékszem: alig komponálni és szinte vaktában fotózni. A tükörreflexes gép zárjának kattanása. Szünetben trip hop szólt a magnóból, sms-ezés, snake. Aki internetezni akart, felment a negyedikre a számtech-terembe.

5

2001 eleje, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, Budapesten. Bukás és évismétlés előtt voltam, gyűltek felettem a felhők. Untam az iskolát, mégis jó volt ott lenni, és le akartam fényképezni néhány pillanatot. Az érzésre emlékszem: alig komponálni és szinte vaktában fotózni. A tükörreflexes gép zárjának kattanása. Szünetben trip hop szólt a magnóból, sms-ezés, snake. Aki internetezni akart, felment a negyedikre a számtech-terembe.

5

2001 eleje, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, Budapesten. Bukás és évismétlés előtt voltam, gyűltek felettem a felhők. Untam az iskolát, mégis jó volt ott lenni, és le akartam fényképezni néhány pillanatot. Az érzésre emlékszem: alig komponálni és szinte vaktában fotózni. A tükörreflexes gép zárjának kattanása. Szünetben trip hop szólt a magnóból, sms-ezés, snake. Aki internetezni akart, felment a negyedikre a számtech-terembe.

1

A kép középiskolai tanulmányaim első évében készült 2008 tavaszán. Ezen a napon a BKK sztrájkot hirdetett, ebből adódóan nem tudtunk Budapestről eljutni Fótra, ugyanis a Fóti Szakközép- Szakiskola és Gimnázium diákjai voltunk, azonban kollégiumunk a 13. kerületben helyezkedett el (Pannónia Középiskolás Kollégium). Mivel az igazgatótól/osztályfőnökünktől (már nem emlékszem pontosan) úgymond szabadnapot kaptunk, így elindultunk gyalogszerrel Pesten, hiszen valahogy el kellett ütni a napot. Visszagondolva többet sétáltunk az nap, mintha reggel kigyalogoltunk volna a Újpest-Városkapuhoz, ahonnan a fóti buszok indultak. Esős, borongós nap volt, de tavasz, így nagyon élveztük ezt a potya szabadnapot. A kép a Parlament előtt készült, még a Kossuth tér rekonstrukciója előtt. A képen a 9. és 10. évfolyam néptáncos növendékeinek egy része szerepel, név szerint balról jobbra: Nagy Bianka, Szadai Tamás, Lóránt Gábor, Ágoston Zsanett, Molnár Tamás, Vitáris Dorina.

1

A képet 2016-ban készítettem, ez az első amit a Google Drive elmentett. A legjobb gimnazista barátnőimmel kísértük el az egyiküket fogorvoshoz és ott jött az ötlet, hogy milyen jó is lenne egy képsorozatot készíteni az óbudai Zsigmond térnél. Előtte emlékeim szerint még fagyiztunk is egyet. A kép még a fogorvosi kezelés előtt készült :)

1

Idén nyáron a tranzit.hu ösztöndíjával két hetet tölthettem Salzburgban, ahol a Summer Academy-n Adriana Bustos osztályában tanulhattam a térképezésről mint módszertanról a kortárs művészetben. A műterem a Festung Hohensalzburg (Hohensalzburg váraban) volt, ahová minden reggel gyalogolva jutottam el. Félúton a szállástól a kastélyig találtam egy pihenőhelyet, ahol minden reggel elfogyasztottam a hajnali kávémat, miközben a gyönyörű hegycsúcsok látványában merülhettem el, és töltekezhettem a nap első sugaraiban.