Ez a kép a 2024-ben készült Tarantó történelmi belvárosában, ami az ottani öblöt lezáró szigeten található. Két jóbarátommal bolyongtunk Dél-Olaszországban és úgy döntöttünk, hogy megnézzük az olasz csizmatalp és sarok csücskénél elhelyezkedő régi, hangzatos elnevezésű várost. Mint kiderült Tarantó az egyik legrégebben lakott városa a félszigetnek, sőt, itt található Nápoly után a második legnagyobb antik gyűjteményt bemutató múzeum is. Ennél viszont még izgalmasabb volt ellátogatni Tarantóba a felfedezetlensége miatt. A centro storico, ahol ez a kép is készült, sokkal inkább hasonlított a Fellini filmekből is ismert Olaszországhoz, mintsem a mai közkedvelt desztinációkat jellemző állapotokhoz. Turisták szinte sehol, a falak omlanak bomlanak, kóbor macskák lesik a leeső falatokat, és jókedvű pocakos olaszok várják az estét, hogy végre beleénekeljenek a tengerbe. Csodálatos, ritka érintetlenséggel megmaradt város Tarantó. Az antik város alapításáról szóló Poszeidón fiához, Taraszhoz köthető mitológiai történet pedig nagyon is meghatározza a mai napig Tarantó identitását. Szinten az összes utcán vagy téren megjelenik valamilyen formában a delfinen lovagló férfialak vagy félig delfin, félig ember figura. Lehet ez graffiti is, ahogy az szerepel a fényképemen, de még a helyi sör címkéjén is ez a figura szerepel.
Mítosz a falon
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.356
Licensz
További történetek
5
2024-ben a családommal úgy döntöttünk, hogy október 23-ikán elmegyünk együtt kirándulni, ami sajnos nagyon ritka, hogy Anyukám, Apukám meg én eltudunk menni kirándulni. Én Salgótarjánban lakom, ezért megyén belül mentünk az úticél Mátrakeresztes volt, de mivel autónk nincs, ezért tömegközlekedéssel mentünk, Salgótarjánból először Pásztóra, majd Pásztóról Mátrakeresztesre buszoztunk. Mátrakeresztes környéki erdőben kirándultunk, ami nagy élmény volt, mert hiába lakok a környéken, még erre felé nem jártam. Nem csak ezért volt nagy élmény, hanem mert a családdal tölthettünk együtt egy kis időt.
4
Az október 23-ai hosszú hétvégéket és az előtte/utána lévő napokat mi éveken keresztül utazással töltöttük, mert egyedül ilyenkor sikerült összehoznunk azt, hogy több napot együtt lehessünk. Mindig Ausztriába, vagy annak közelébe mentünk, mert ennek az útnak a legfőbb célja az volt, hogy talákozzunk a kint élő bátyámmal egy kevés időt együtt töltsünk vele, mivel sokszor még karácsonykor sem tudott hazajönni, így általában ez volt az egyetlen lehetőségünk hónapokig, hogy lássuk. Ebben a pár napban rengeteget kirándultunk, társasoztunk és szórakoztunk, azóta is meghatározóak azok az élmények, amiket akkor szereztünk. Azóta az összes kint dolgozó családtagunk hazaköltözött, így idén már nem fogunk menni, de őszintén kicsit hiányozni fog ez az elvonulás.
1
Amikor elkezdtem megírni ezt a feladatot, hogy mit csináltam tavaly október 23-án, és hogyan kapcsolódott a napja az 1956-os eseményekhez, az első gondolatom egy őszinte sóhaj volt. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert az én fejemben az a nap nem a Kossuth téri beszédekről vagy a lyukas zászlókról szólt. Húszonévesen az ember hajlamos a munka szüneti napokat simán csak lehetőségként megélni arra, hogy kicsit elszökjön a zh-k, a beadandók meg a mindennapi pörgés elől. Nálam sem volt ez másképp, tavaly október 23-án reggel felültem a vonatra, és elindultam Bécsbe a legjobb barátnőmhöz, Dórihoz, aki fél éve kint él és tanul. Még hideg volt, amikor a Déli pályaudvaron a dobozos kávémat ittam és vártam az indulást. Ahogy a vonat elindult az állomásról néztem a várost és eszembe jutott, hogy otthon ma minden zárva lesz. Én nagyon vártam már, hogy megérkezzek mivel ritkán látom Dórit, és a tervem az volt, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből a napból. Őszintén aznap nem igen jutott eszembe a nemzeti ünnepünk gondolata, de visszagondolva kicsit vicces, hogy milyen máshogy töltöttem a tavalyi október 23-at, mint néhány tíz éve a magyar emberek. Én ott ültem a fűtött vonaton, a telefonomon Spotify-t hallgattam és annyi volt a legnagyobb bajom, hogy kihűlt a kávém. Furcsa kettősség volt. Dóri a Hauptbahnhof-ban várt rám. A találkozás pontosan olyan volt, mint mindig. Dóri azonnal közölte az aznapi tervet, a napot Schönbrunnban töltjük. Én korábban csak gyerekkoromban jártam ott, a kastélyból szinte semmire nem emlékeztem, ezért nagyon örültem neki. Metróra szálltunk, és alig fél óra múlva már a hatalmas, sárga kastélyépület előtt álltunk. A kastélypark október végén nagyon szép volt. A fák levelei a sárga és a vörös árnyalatában pompáztak. Hatalmas tömeg sétálgatott, turisták a világ minden tájáról, családok kutyákkal, futók. Mi is elindultunk felfelé a kastély mögötti dombra, a Gloriette felé, mert Dóri azt mondta, hogy onnan a legszebb a kilátás. Dóri mesélt az egyetemről, hogy néha még mindig nehezen találja a szavakat németül, de azért imádja a kinti szabadságot. Felérve a Gloriette-hez leültünk az egyik kőpárkányra. Beláttuk az egész kastély kertjét a háttérben pedig ott magasodott Bécs városa. Most, hogy írok az élményemről eszembe jutott a nagymamám, aki gyakran mesélt arról 1956 október 23-ról. Ő alig volt fiatalabb akkor mint én most. Mesélte hogyan hallgatták a rádiót, mekkora volt a félelem, a bizonytalanság, és hogy a családjukból hány ismerős indult el azon a novemberi héten pontosan ebbe az irányba, nyugat felé. Igazábol ha jobban belegondolok a legkevésbé sem tiszteletlenség az ünneppel szemben, hogy külföldön töltöttem, sőt, kapcsolódik is hozzá. Én nem álltam díszőrséget, nem mondtam beszédet, és nem helyeztem el koszorút egyetlen emlékműnél sem. Mégis, a létezésemmel és a szabadságommal éltem meg azt, amiért 1956-ban azok a fiatal egyetemisták az utcára mentek. Délután még bementünk a belvárosba, sétáltunk a Mariahilfer Straßén, ettünk egy mekis kaját és megnéztük a kirakatokat.
1
Az tavalyi október 23-át Jászberényben töltöttem a családommal. Mivel ez a nap munkaszüneti nap, számomra leginkább a pihenésről, a családdal töltött időről és az őszre való ráhangolódásról szólt. A nap folyamán az unokatestvéremmel tököt faragtunk, ami egy igazán jó hangulatú és vidám program volt. Délután kimentünk a Conselve parkba, ahol megnéztük a tökkiállítást is. Érdekes volt látni, hogy a helyi óvodások és iskolások milyen kreatív tököket készítettek. A sok színes és ötletes alkotás igazán őszi hangulatot varázsolt a parkba. Hazafelé menet megtekintettük a városháza falán elhelyezett emléktáblát, amelyet az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseinek emlékére állítottak. Ezen a napon a koszorúzásra is sor került, így méltó módon emlékeztek meg a hősökről. Összességében számomra ez a nap a családról, a közös élményekről és a hétköznapokból való kiszakadásról szólt.