Indonézia meglátogatása felejthetetlen élmény. Ázsia iránti vonzódásomon túl itt minden megtalálható ami a szívemnek kedves. Tenger, hegyek, vízesések, vulkánok és az élet nagybetűs zsongása.
Két barátommal Gáborral és Barnával érkeztünk Bali szigetére Denpasar-ba a téli időszakban.
Azonnal robogót béreltünk és az első szállásunk elérése alatt máris szénné égtünk a napon mert erre azért nem voltunk elkészülve. Hatalmas volt a kontraszt az otthoni pár fok, téli szürkeség és az itteni meglehetősen forró klíma között. Fél óra a tűző napon már végzetes a fehér bőröknek. Akklimatizációnk így intenzív és tanulságos volt. Körülbelül másfél hetet töltöttünk a szigeten bejárva a látványosságokat amiből volt bőven. Templomok, termálfürdő, Ubud a kézműves város, Batur vulkán, vízesések és a csodaszép tengerpartok voltak a listán. Intimebb, a helyiekkel szorosabb élményekből is akadt pár. Egyik ilyen volt Gábor 10 éve ott élő szintén magyar ismerősének köszönhető autentikus halászélményünk is. Beszállhattunk egy helyi halász mellé az itt használatos katamarán szerű kenuba, hogy aztán kora hajnalban bepillantást nyerjünk az itteni halfogás rejtelmeibe. A halász egy 150 horogból álló vontatózsinórral átvágott az érkező makréla halrajon és 15 hal megakadt a horgokon. Ámultunk a napkeltében, hogy reggel 8-ra meg is van az ennivaló az egész családnak és némi eladásra való is. Barnus barátom szintén érdekelt a halfogásban, úgyhogy ő is kipróbálta a hazai legyezőhorgász módszereket de akkor ez nem volt eredményes. Utána a családdal tölthettünk egy kis időt, ahogy reggeli szertartásaikat végzik és pl. áldozatot hoznak az isteneknek. Az estét pedig a magyar kis családdal töltöttük a birtokukon amit a dzsungelban építettek az elmondások szerint nem túl sok szerszámmal, de a végeredmény lenyűgöző volt. A közeli Nusa Penida szigetére is átjutottunk és ott egy sikeres rája leső túrára mentünk el ahol egy kisebb termetű kb. 2m fesztávú ördögráján túl egyéb más elsősorban ragadozó halakat lehetett közelebbről szemügyre venni. Ennek a kis szigetnek különleges atmoszférája van és ezt a túrát is kár lett volna kihagyni.
A következő két hetünket a 4 óra kompútra lévő Lombok szigetén töltöttük ami már más képet mutatott. Itt muszlim vallású népek élnek, kevesebb az infrastruktúra és sokkal nyugalmasabb a rendszeres müezzinektől eltekintve. Ide is motorral érkeztünk úgyhogy alaposan bejártuk ezt a szigetet is. Itt több vízesés és érintetlen tengerpartok fogadtak. Az északi partokhoz közeli parányi szigetekre is átmentünk. Illetve csak az egyikre, a gili Air -re ami akkora volt, hogy 20 perc alatt körbe lehetett sétálni. A partja viszont olyan volt amit eddig csak katalógusokban láttunk megphotoshoppolva. Virágba borult bokrok, pálmák, fehér homok, vad kék víz és eszeveszett napsütés. A sziget mellett pedig találkoztam életem első nagy méretű teknősével a víz alatt. Úgy egy méteres lehetett és eszegette a növényzetet. Sokáig nem hittem, hogy látni fogok egyet is mert semmi mozgás nem volt tapasztalható a felszínen. Később megtudtam, hogy akár egy órát is képesek egy szusszal a víz alatt tölteni és csak röviden tartózkodnak a felszínen napközben. Ez a sziget is fantasztikus élményekkel gazdagított minket és itt is akadt bőven interakció a helyiekkel. Barnus és Gábor is többször vett videóra helyieket megkérve őket dalok előadására és közös zenélésre. Összességébe véve egy hónapot töltöttünk ezen a két nagy szigeten és úgy éreztük hogy Indonézia egyfajta paradicsomi állapota az életnek.
Indonézia az élet egyik centruma
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2025.128
Licensz
További történetek
3
Minden ember életében a család nagyon fontos. Unokákkal közösen már nehéz összehozni a családot, olyan programot, amiben mindenki részt vesz. Az én képeim 2023-ból, Korfu szigetéről van. A menyem és a fiai még soha nem volt a tengernél, repülőn sem ültek soha korábban, mi pedig már jártunk ott a 80-as években. Június 26-án a nagyobbik fiamnak a születésnapját ünnepeltük, aki vak. Ekkor a homokból építettünk fel tortát neki közösen, és a tengerparton ünnepeltünk. Van nálunk egy kifejezés erre, azt mondjuk neki mindig, hogy „nézd meg a tortát”, és ő körbetapogatja. Nagyon jól éreztük magunkat, örültünk, hogy ez össze tudta hozni a családot. Másnap, amikor hazaértünk, akkor tudtuk meg, hogy édesanyám sajnálatos módon meghalt, így nem érhette meg, hogy mi hazaérünk. Emiatt lett a fényképeknek címe az, hogy az érem két oldala.
5
Hordozás Játékból : Az első gyermekem azt látta, amikor megszületett a testvére, hogy az öccsét is hordozom. Aztán mindkettőjüket hordoztam felváltva. Eleinte sima kendővel hordozta a Mickey egeret, de más plüsst például Micimackót vagy egy Gumipókembert is hordozott. Amikor a testvére is nagyobb lett kaptak egy-egy nekik varratott mei-tait. A második gyermek is hordozott mindenféle plüsst. A legkisebb gyermekemnek is többféle hordozója van. Neki is van saját mei-tai hordozója, gyerekcsatosa, és karikás kendője is, de felnőtt karikással is hordozott már háton. Úgy gondolom, hogy ha gyermekek hordoznak az nem csak játék. A nagyobb gyermeknél csökkentheti a testvérféltékenységet. Játék közben megtanulják, hogy hogyan lehet megadni a babáknak azt a testközelséget, ami alapvető szükséglet, akár elől, akár csípőn, akár háton. A hordozás alapelveit is elsajátítják, azt, hogy a szülő felé hordozunk, térdhajlattól, térdhajlatig érjen a hordozó, adja meg az M poziciót. Nekik már természetes lesz, és remélem, hogy a fiaim és a lányom is hordozni fogja a gyermekeit és nem fognak rájuk furcsán nézni rájuk, mint rám, vagy sok hordozós szülőre a mai a magyar társadalomban. Ez azért is érdekes, mert az én nagyszüleimet vagy az ő szüleiket is hordozták és az ő felmenőiket is. Teljesen természetes volt, az alsóbb társadalmi rétegek körében. Van egy generáció amelynek sok tagja idegenkedik a hordozástól, pedig ez egy alapvető gondoskodási forma volt a magyarok körében de más kultúrákban is. Annak ellenére még mindig sokan furcsálják, hogy egyre többen hordoznak. Anyák, apák, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők és van, hogy nagyobb testvérek is. Annyiféle hordozóeszköz van, hogy mindenki megtalálhatja azt ami neki a legkényelmesebb és a legjobban kézre áll. Mert a hordozásnak számos pozitív hatása van, segíti a baba testi fejlődését ( például gerincfejlődés, csípőizület, hőháztartás), neurológiai fejlődését és sok jó pszichés hatása is van, emellett a válaszkész nevelés egyik eszköze, amely lehetőséget adhat a mélyebb kötődésre, anya és baba, apa és baba között. Vannak akiknek diszkomfort érzetet okoz a hordozás, de ennek mélyebb lelki okai vannak. Nem elég a hordozási technika elsajátítása, ezeket a lelki gátakat fel kell oldani, de nem erőszakosan, hanem lassan mindenkinek a saját tempójában. Ez több generációnyi időt vehet igénybe. Úgy vélem, hogy sok teendőnk van nekünk hordozási tanácsadóknak, és még több évtizednek kell eltelnie, hogy természetes legyen a hordozás, a megfelelő hordozóeszközök használata a családokban, akár babakocsi mellett akár anélkül. Bízom benne, hogy a játékból hordozó gyermekek belenőnek a hordozásba, ha már minden családban lesz hordozóeszköz, akkor már nem egy furcsa jelenség lesz sokak számára, hanem magától értetődő, mindennapi és természetes.
5
2021-ben elindultunk öt barátnőmmel a horvát tengerparta, Brac szigetére. 5 napot töltöttünk ott. Komppal mentünk át a szigetre, ami egy óra volt és én nagyon féltem végig a tenger sötét mélységétől. A szigeten sokat sétáltunk, kirándultunk, ültetvényeket jártunk be. Ott rengeteg kivi és olajbogyó fa ültetvény van, amik könnyedén megélnek a sziklás vidéken. Egyik nap felmentünk autóval egy nagyon meredek úton a sziget egyik legmagasabb pontjára, ahonnan beláttuk az egész szigetet, gyönyörű volt. A nyaraló udvarán volt egy citromfa, ott citromot szedtem és babérlevelet is, amit hazavittem és nagyon finomakat főztem vele.
1
Ez egy olyan nap volt, amikor épp csak kiemeltem a fejem a hullámok közül, és egy pillanatra levegőhöz jutottam az anyaság kezdetén. Fél éves lehetett a fiam, akivel szigorúan fiús, vasmacska mintájú, kék hordozóban feszítettünk, miközben próbáltam a régi világhoz és az amúgy mindig kicsit idegen művészközeghez kapcsolódni. Stílszerűen épp az „Így látjuk mi… – Öntárgyiasítás, női pozíciók” című kiállítást látogattuk meg. Úgy tettem, mintha a földrengésszerű transzformáció, amit az anyaság jelent, könnyen bevehető talajgyakorlat lenne. Ritka alkalom volt ez, amikor egyszerre éreztem magam büszkének és energikusnak. (A fotó kelte: Budapest, 2019. július)