Afrika tornáca, Marokkó

5

Málta már régóta tervben volt és most kapóra jött hogy két kedves barát is érdeklődését fejezte ki a látogatására uhogy össze is szerveztünk egy túrát 2024 őszén a szigetre. Külön érkeztünk más irányokból, de a fővárosban futottunk össze és a szàllasunk ott már ugyanott volt. Minden látnivaló elérhető tömegközlekedéssel ami itt a buszozást jelenti uhogy nem bajlódtunk autókölcsönzéssel. Így is izgalmas a helyiekkel vegyülni és egy kicsit lassabb tempót felvenni. A főváros látnivalói után pár szebb partot néztünk ki mert a strandolás természetesen nem maradhatott el. A víz még pont jó volt és alig voltak már így ősz tájékán a partokon. Egy érdekesebb sziklás fövenynél pedig règi sólepárló kis medencéket találtunk a sziklákba vésve. Málta kistesója Gozó sem maradhatott ki a jövés menésben, ide egy kis hajókirándulással jutottunk át ahol aztán jól körülnéztünk. Az itteni öblöknek csodásan kék volt a víze és ez a narancscsárgás napfényben rikító kontrasztot alkotott. Itt még klasszabb volt a fürdőzés. A naplementét pedig egy nagyon jó hangulatú partszakaszon néztük meg mielőtt visszatértünk szállásunkra. Egy napot pedig külön töltöttem utitársaimtól mert Amy nevű barátommal találkoztam aki akkor ideiglenesen a szigeten élt már két éve. Az itteni mászó teremnek lett üzletvezetője határozatlan időre. Ő is nagyon szeret mászni és én is uhogy ez már jó előre ledumáltuk, így ezt a napot egy közös sziklamászásnak szenteltük. Elvitt egy tengerparti helyre ahol egy mozgalmas és kellemesen fárasztó napot töltöttünk az idili hely felfedezésével. Neki màr nem sok újdonsàg volt de ő kedveli ezt a helyet ahova bármikor szívesen visszatér. Nekem meg nagyon jólesett ezen a különleges helyen végigmászni a lehetőségeket. Visszafele egy kis öblös településrész pizzáját fogyasztottuk el vacsora gyanánt. Rövid látogatásunkkal kimaxoltuk amit csak lehetett ezen a kedves kis szigeten! Jó volt itt is lenni!

5

2024 nyarán két baráttal és a kislányommal nyaralásunk céljául Albániát néztük ki. Nem annyira felkapott hely, de természeti szépségekben bővelkedő ország. Repülőjegyhez igen jutányos áron tudtunk hozzájutni a Wizz fapados légitársaságnak köszönhetően. Megérkezvén autót béreltünk és nekivágtunk felfedezni az országot. A főváros Tirana kicsit a régi időket idézte fel bennünk. Az épületek és a hangulat mind olyan 70es - 80as évekbeli atmoszférát teremtettek. A forróság miatt a rövid nézelődés után máris a közeli tengerpartra igyekeztünk. A víz langymeleg volt, a part pedig kommersz zsúfolt átlagos homokos. Nem marasztalt túl soká minket ez a miliő uhogy az északi hegyek felé vettük az irányt. Itt lapul ugyanis egy hatalmas duzzasztott tórendszer aminek felsőbb végénél egy igazi kicsi csoda hely a Lumi Shale várt minket ami a patakpartra épült üdülőkből álló apró település . A víz itt már üdítő és frissítő a maga 16-17 fokos hőmérsékletével, de ez a kánikulában jól is esett. Kisebb kirándulásokkal felfedeztük a környező völgyeket és a nagy víztározót is meglátogattuk. Ez nem várt módon még hidegebb volt mint a patak, itt csak 11 celsius fok hőmérsékletet mutatott a hőmérő. Megrázó élmény volt. Ez a csodás hegyvidéki környezet már marasztalt volna minket hosszasan de várt még minket a többi jóság amiket tervbe vettünk. Útba ejtettük az ország középső részén a kék szem forrást ami egy földből előtörő komplett patak. Természetesen ebben is megfürödtünk. Aztán egy völgyet amiben hőforrások találhatóak és egy világörökségi várost is, Gjirokastert. Újra a tengerpartra érve a Gjipe Canyon kijáratához autóztunk és ott is strandoltunk egyet aztán a kanyonba is kis sétát tettünk. Nyaralásunk utolsó állomásának a Ksamil környèki partokat vettük szemügyre. Itt már valóban gyönyörűen tagolt sziklás tengerpartok vártak elképesztő színvilággal, például az egyik strandnál rózsaszínben pompáztak a part menti sziklák. Az utazás végére megállapítottuk hogy nagyon is érdemes ide látogatni. A vendégszeretet, az ételek és a tájak mind ezt erősítették meg. Nyáron meg aztán igazán hiszen szinte bárhol strandolhat is az ember egy jót. Egyedül a közlekedési kultúra ami meglehetősen életveszélyes és erősen balkáni, de túl egy kis szerencsével túl lehet élni. Zárásként pedig egy amolyan vicc kategória hogy a bérautónkat kénytelenek voltunk a reptéri parkolóban hagyni mert nem jelent meg senki a visszaadás megbeszélt időpontjában! Küldtünk képet az autóról hol parkol és indultunk is kisimulva haza!

5

2024 tavaszán Vera barátommal, Flóra lányával valamint az én lányommal Majával közös túrát szerveztünk Jordániába. Ahogy az lenni szokott jól megterveztük a látogatást úgy hogy a legszebb és legkülönlegesebb részeket szemügyre vehessük az országban. Jordánia területe hosszúkás észak dél irányban és körülbelül 380 km hosszú. A tömegközlekedés nehézkes ezért autót béreltünk és elsőként az északi részt néztük meg a főváros Ammán érdekességei után. Az arab világ forgataga varázslatos. A nyüzsgés csak vacsoratájban tart egy kicsi szünetet. A város lüktetése után azonban jól esett a természetbe menni a hegyes völgyes tájba. Kissé a várostól északnyugatra találhatóak vallási szent helyek ráadásul pompás természeti környezetben. Itt Jézus keresztelőhelyét a Jordán folyó menti határrészt és különböző egyéb vallási helyet kerestünk fel, például a szent Nebo hegyet is ahonnan fantasztikus a kilátás a Holt tenger felé. Innen aztán lefele tartva a Holt tenger partjára utaztunk és egy félkész luxus szállodába érkeztünk ahová sikerült kedvező áron foglalnunk persze azért mert a másik oldala még nem készült el. Amúgy ezen a részen kevés az ilyen lehetőség és ami van az elég drága. A szállás közvetlenül a parton volt így napközben élvezhettük a holt tengeri lebegést, az iszappakolást és a meglehetősen hideg medence vizét is ami azért jól esett mert itt kánikula volt. A közelben lévő csodálatos völgyek egyikében túráztunk is, lezárásnak pedig a hihetetlen méretű forró vizes vízesésre épült termálfürdőt látogattuk meg. A vízfüggöny kb. 36-38 fokos lehetett és a magasról lezúdulva komoly masszázst fejt ki a testre. Mögötte pedig egy természetes üregben természetes gőzkamra alakult ki mert az itt beszivárgó víz 40 fok feletti lehet ami véletlenül belelépve megrázó élmény volt. Érdekes hogy a környékben ugyanezzel a vízzel termesztenek paradicsomot ami magában is furcsa dolog lenne nemhogy egy kősivatagban. Tovább utazva a középső részeken a hegyvidékek és kanyonok dominálnak amiből kis ízelítőt kaptunk egy igen mélyen bevágódott szurdok túrával. Innen eléggé nehezen szabadultunk mert annyira meredek volt az út hogy az autónk éppen hogy vissza tudta küzdeni magát. Felejthetetlen volt mind a kanyon mind a megközelítése! Szállásnak itt egy hegyi panorámás szerény sátortábor szerűt találtunk ahol végül egy kőből építettet kaptunk a lányom miatt ugyanis az éjjel ezen a részen már meglehetősen hidegek vannak. A vendéglátás a szerénység ellenére fantasztikus volt. Az ételek és a felszolgálás is mesébe illő. A déli részekre jutva pedig nem maradhatott el Petra meglátogatása ami egy ősi város kőbefaragott templomokkal és épületekkel. Talán ez Jordánia legismertebb turisztikai attrakciója. Maradék két napunkat pedig a Wadi Rum sivatagnak szenteltük. Ilyen tájon még egyikünk se járt uhogy csak ámultunk és bámultunk a tevék világában. Vendéglátónknak nagyon megtetszett Vera lánya uhogy kiemelt figyelmet kaptunk a sivatagi táborban. Éjszaka kivitt minket a teliholdban sivatagot nézni amit én személy szerint eleinte gyanakodva fogadtam és megérdeklődtem hogy ez mennyibe fog nekünk kerülni. Miután a one billion dollár választ kaptam akkor kezdtem sejteni hogy itt nem a pénzről van szó. Más az érdeklődés tárgya. Az esti udvarlásos beszélgetések másnapján is tovább kényeztetett minket Suleiman és a sivatag leglátványosabb részeire vitt el minket. Rejtett víztározókat, bébi tevéket vad környezetben és különleges sziklaformációkat vettünk sorra és persze a tevegelés sem maradhatott ki. Egyszer ezt is ki kell próbálni. Jordánia sokszínűségébe azt mondhatom hogy beleszerettünk! Visszatérnénk!

5

2024 januárjában megszerveztünk egy utazást az amerikai kontinensre. Irány Mexikó! Ez egy teljesen más világ mint az eddig meglátogatottak ugyanis még nem jártunk ezen a kontinensen. Hárman barátok vágtunk neki ennek az utazásnak. Célunk az időkeretünk miatt csak a Yukatán félsziget fölfedezése lett, de ez is elég érdekességet tartogatott számunkra. Autót bérelve kezdtünk neki Mexikó legdélebbi vidékének bejárásához. A csodálatos déli tengerpartok után a legnagyobb érdeklődés az úgynevezett Cenote-kra irányult. Itt ugyanis a viszonylag sivár és száraz felszín alatt hatalmas vízgyűjtő rendszerek lapulnak és ezen lyukszerű beszakadások által lehet bennük fürdeni és ugrálni a szélükről a mély és kristálytiszta vízbe. Több ilyet is meglátogattunk hiszen az egész félsziget tele van velük. Egy egész iparág épül ezekre és vannak olyan helyek ahol egy belépővel akár többet is megnézhetsz ezekből. Nagyon hangulatos helyek és igazán üdítőek ezekben megmártózni a kánikulában. A sziget legdélnyugatibb részére is ellátogattunk Bacalarba ahol egy különleges sós tórendszer van ahol a fürdőzés mellett egy enyhén termálvizes folyóban eveztünk ami különleges élmény volt és a világ legrégebbi élőlényeinek maradványait is lehet itt tanulmányozni. Különleges part menti helyekre jutottunk be mert helyenként nem egyszerű a tó megközelítése a sok magánterület miatt. Természetesen nem maradhatott ki a Chichén Itzá templom komplexum látogatása sem ami szintén hatalmas élmény. Merida városa után az északi részeket is megnéztük, itt azonban már igen lepusztult infrastruktúra fogadott, de azért a természet szépsége ezt feledteti. Mindenki nagyon kedves és remek ételeket kóstolhatsz meg az utcán mindenfele amerre jártunk. Egyik ilyen a torta ami egy tépett húsos szendvics némi savanyúsággal kiegészítve. Ezt olyan ötödannyi otthoni áron megkapod bármelyik utcasarkon. Az külön öröm hogy szintén utcán árusítanak mindenféle frissen facsart gyümölcsleveket amik szintén nagyon finomak. Egy ottani erdélyi lánynak Rékának köszönhetően még egy gasztro csodában is részünk volt. Ő ugyanis egy mexikói barátjával megszervezte hogy elmenjünk a dzsungel mélyére egy kis telekre húst sütögetni. Ez is olyan dolog volt amit nem fogok soha elfelejteni. Különösen ízletes lett az étel mert vendéglátónk amúgy mint kiderült valami puccos helyen séf és hát abban a környezetben elfogyasztani a tűz körül ezt az ételt a vadon hangjaival egészen különleges élmény volt. Összességében majdnem 3 hetet töltöttünk itt és nagyszerűen éreztük magunkat Mexikó ezen részén. Nem tapasztaltunk maffia szerű dolgokat csak kedvességgel találkoztunk. Állítólag itt nyaralnak a drogbárók is és konszenzus van a nyugalomról ezeken a tájékon. Ennek a hírnek is nagyon örültünk. Visszatérnénk!

1

Ez a kép a 2024-ben készült Tarantó történelmi belvárosában, ami az ottani öblöt lezáró szigeten található. Két jóbarátommal bolyongtunk Dél-Olaszországban és úgy döntöttünk, hogy megnézzük az olasz csizmatalp és sarok csücskénél elhelyezkedő régi, hangzatos elnevezésű várost. Mint kiderült Tarantó az egyik legrégebben lakott városa a félszigetnek, sőt, itt található Nápoly után a második legnagyobb antik gyűjteményt bemutató múzeum is. Ennél viszont még izgalmasabb volt ellátogatni Tarantóba a felfedezetlensége miatt. A centro storico, ahol ez a kép is készült, sokkal inkább hasonlított a Fellini filmekből is ismert Olaszországhoz, mintsem a mai közkedvelt desztinációkat jellemző állapotokhoz. Turisták szinte sehol, a falak omlanak bomlanak, kóbor macskák lesik a leeső falatokat, és jókedvű pocakos olaszok várják az estét, hogy végre beleénekeljenek a tengerbe. Csodálatos, ritka érintetlenséggel megmaradt város Tarantó. Az antik város alapításáról szóló Poszeidón fiához, Taraszhoz köthető mitológiai történet pedig nagyon is meghatározza a mai napig Tarantó identitását. Szinten az összes utcán vagy téren megjelenik valamilyen formában a delfinen lovagló férfialak vagy félig delfin, félig ember figura. Lehet ez graffiti is, ahogy az szerepel a fényképemen, de még a helyi sör címkéjén is ez a figura szerepel.

3

A szüleim a 90-es évek közepén ismerték meg egymást. Az első közös utazásuk során Tunéziába látogattak. Napjaikat a tengerben való úszással és napozással kezdték, a szállodába koradélutánonként menekültek vissza a hőség elől. A tengerpart és a szálloda között volt egy elkerített terület, melyen tevéket tartottak. Az egyikkel szüleim összebarátkoztak és minden alkalommal vittek gyümölcsöt neki. Az állat idővel felismerte őket és meghozta a bátorságukat a tevegeléshez.

1

A képen az anyukám és én integetünk a fényképezőgép felé. 1998-at írunk, s épp a tengerparti nyaralásunktól búcsúzunk. A kirándulásos, vakációs, túrázós fényképek egyik tipikus jelenete az, amikor az alanyok egy helységtábla előtt állnak. Ez lehet a település kezdetét vagy végét jelző tábla: az előbbi a „megérkeztem”, az utóbbi az „elindultam” üzenetét hordozza. A digitális kor előtti időkben, amikor minden fényképet meg kellett gondolni, az utolsó felvételt gyakran az áthúzott helységtáblára tartogatták. Ez a rituális gesztus nem csupán pillanatképet készített, hanem szimbolikusan is lezárta a vakáció és a szabadság idejét. Az így született kép lett az üdülés vagy kirándulás albumának záróképévé, az adott időszak, az élmények és a kalandok végső illusztrációjává. Mindez nálunk is így történt. Mi is a filmtekercs utolsó képét használtuk fel ehhez a fotóhoz, hogy az első tengerrel való találkozásom emlékét őrző albumnak záró(képe)gondolata legyen. Ugyanakkor ez a kép egy hosszas, gyönyörű barátság kezdetét is magában foglalja, hiszen ezek után minden évben meglátogattam a Fekete-tengert, ami életem egyik kardinális pontjává vált. A képen látható E 87 út, a napraforgómező, a horizonton felbukkanó tenger – mind a második otthon nosztalgikus jelei. Viszont eddig soha nem tűnt fel a kép bal oldalán megbúvó katonaautó. Érdekes, ahogy az ember számtalanszor megnézi ugyanazt a képet, és mindig mást lát rajta, ezáltal az emlékek is új értelmmel bővülnek folyton.

1

Forró nyári nap a Cenk lábánál fekvő városban. Az óváros labirintusában, a fő sétálóutca egyik belső udvarán azt játsszuk Bibivel, a szomszéd lánnyal, hogy a tengerparton vakációzunk. Fürdőruhába öltözünk, és naptejjel kenjük be az arcunkat, miközben egy óriás esernyő véd a napsugarak ellen. Egy kis pokrócot terítünk a kövezetre. A kemény felületet puha homoknak képzeljük el, amelyben négy kis lyukat ásunk. Ezekbe elhelyezzük a pokróc négy sarkát, elfedjük a feltúrt homokkal, végül pedig ráhelyezzük a szandáljainkat a négy elásott sarokra. Mindezt azért, hogy ne fújja el a pokrócot a hullámokat szülő szél. Ezt a technikát már másfél évesen sikerült elsajátítanom, az egy évvel ezelőtti családi üdülésünkön, amikor életemben először jártam a Fekete-tenger partján. Ezenkívül azt is memorizáltam, hogy miközben az ember sütteti magát vagy elmegy egyet úszni, a táskát, a fényképezőgépet, a pénztárcát - vagyis bármilyen értékesebb tárgyat - tanácsos egy törülközővel letakarni, így azok láthatatlanná válnak a tolvajok számára. Gyerekként nem esett nehezemre elhinni mindezt, olyannyira, hogy a mai napig használom ezt a trükköt - abszolút sikerrel. Az első tengerparti kirándulásomon azt is megtanultam, hogy érteni kell a tenger nyelvét: milyen az, amikor kedves, amikor befogadó, amikor játékos, és milyen hangon szól hozzánk, ha haragos. Egyik nap a megszokottnál nagyobbak voltak a hullámok. Fiatal, mindig is vakmerőségéről ismert apám magával vitt a vízbe. Az ölében, vele együtt élveztem a hullámokkal való játékot, és barátkoztam a bátorsággal. Azonban egyszer csak egy erősebb hullám bekebelezett bennünket, és a víz alá ragadott. Az ég és a tenger kékségége összemosódott, elvesztettem a fent és a lent érzékét, csak azt éreztem, hogy sodródom, s ösztönösen behunytam a szemem. Végül, arcunkkal a homokot dörzsölve, a hullám kicsapott minket a partra. Apám nem engedte el a karom, ezért egymással szemben értünk a szárazföldre. Amikor kinyitottam a szemem, az ő tekintete nézett vissza rám. Félve fürkészett. Miután látta, hogy épségben vagyok, elkacagta magát, én pedig követtem őt. Együtt nevettünk, miközben nem engedtük el egymás kezét. Ez az egyik első emlékem: ahogy elnyel egy hullám, majd partra vet, de nem félek, mert tudom, apám karjaiban biztonságban vagyok. A tenger, a homok és a sirályok képeinek lenyomata az emlékezetem idővonalának kezdetén található. Így egy évvel az első tengerrel való találkozásom után elő tudtam idézni a hullámok duruzsoló hangját, a homokban épített vár méretét, a kagylók formáját, a víz színét, s végül azt a számomra új érzést, amely hirtelen mindenkit megbabonázott: egy furcsa könnyedséget - mintha repülnék; egy furcsán megmosolyogtató érzést -, amelynek nevét még nem ismerem. ,,Szabadságon vagyok.'' - emlegetik a felnőttek körülöttem. Szabadság... talán ehhez a szóhoz lehet valami köze annak, amit érzek - gondoltam. Bibivel ezt az érzést hívjuk elő, miközben az udavron napozunk, és azt képzeljük, hogy úszni mentünk, amikor vizet locsolgatunk egymásra. Képzeletben érezzük, ahogy a tengeri szél játszik a hajunkkal, és ahogy a hegyi levegő helyett a sósat szívjuk mélyen magunkba. És mindeközben alig várom, hogy idén is apám autójával száguldjunk a tenger felé.

1

A soproni Pedagógus-forrás egy turistaközpont szívében van, mégis viszonylag kevesen ismerik. Mi mindig ismertük, és a hétvégi kiruccanások szerves pontja volt. Soha, senki sem hívta csupán úgy, hogy „szalamandra”, csak mi. Valamilyen szinten – lehet csak gyermeki berögződés – meg is vagyok győződve arról, hogy kizárólag nagypapámékkal és a szüleimmel tudtuk: a foltos szalamandrák előszeretettel helyezik el itt a lárváikat tavasszal. Ebben az időszakban esszenciális túrafelszerelés volt egy befőttesüveg, amivel be lehet fogni és megvizslatni a példányokat (természetesen utána visszaengedve őket). Az efféle emlékek miatt a mai napig így emlékszünk erre a helyszínre, sajnos napjainkra már kezd kiszáradni a forrás és szalamandrák is eltűntek.

1

Tapsifüles Amira 2016. október 30-án lett a családunk tagja. Amikor eldöntöttem, hogy nyuszit szeretnék, mindennek utána jártam, hogy miként érdemes őket tartani, mert kevés előzetes tudásom volt ezügyben. Abban biztos voltam, hogy én nem fogom ketrecben tartani, így kiderítettem, mi kell ahhoz, hogy szabadon garázdálkodhasson majd a lakásban. Ezért elkezdtem böngészni a neten, szétnéztem a közösségi média felületein és hamar rábukkantam azokra a tartalmakra, ahol a nyúltartás praktikáit osztják meg a különböző oldalak és influencer-ek. Ellestem sok-sok ötleteket, így ezen ismereteket alkalmazva kezdtem bele az Amirával közös életbe. Már két éve velünk volt a nyuszi, amikor egyszer csak eszembe jutott, egy augusztusi reggelen, hogy mi lenne, ha elvinnénk a szabadba sétálni? Gyakorta vannak nem hétköznapi ötleteim, ezért, anyukám majdhogynem meg sem lepődött, amikor felvázoltam a haditervet, hogy a Mátyás téri templomkertbe fogjuk vinni Amirát kirándulni. Így beszereztünk neki egy hámot és pórázt, majd vártuk azt a napot, amikor nem lesz kánikula. Ez hamar el is érkezett, így hordozóba raktuk, majd kocsiba szálltunk és elindultunk a helyszínre. Amira azelőtt még nem látott zöld füvet, vagy kinti tájat, így félénken indult el felfedezni a környéket. Az első bátortalan lépések után azonban nagy ugrálásba és szaladgálásokba kezdett, látszott rajta, hogy igazán nagy élmény ez neki. Számunkra is az volt, egymásnak adtuk át a pórázt anyukámmal, hogy mindketten sétáltathassuk a nyuszit és nagyokat nevettünk azon, ahogy Amira reagál a környezetre, fel-fel ágaskodik, hallgatja a szelet vagy a külső zajokat. Abban is egészen biztos vagyok, hogy nem voltunk mindennapi látvány a járókelők számára sem, hiszen egészen megdöbbent arcok néztek vissza ránk, amikor felismerték, hogy miféle élőlény szaladgál a tölgyfák árnyékában.

5

Mongóliai utam egyik állomása a Góbi-sivatagban, ahol arany homokdűnéin bukfenceztünk, tevegeltünk, majd megnéztük a Lángoló Sziklákat (Byanzag), ahol Roy Chapman Andrews feltárta a világ első dinoszaurusz tojásait. A Tsaagan Suvarga káprázatos, fehér képződményei után a Teaút történelmi hangulatát kerestük Dalanzadgad múzeumában.

4

Majd’ húsz éve párommal, Ákossal gondoltunk egy nagyot, bepakoltuk a három kiskamasz-kamasz gyerekünket az autóba – nem tapasztaltunk ellenállást, könnyen ment, és némi kempingfelszereléssel elindultunk Törökországba. Ákos hajnali indulással, egyhuzamban levezetett Edirnéig. Az útiterv nagyjából készen állt, kb. tengertől tengerig – Márvány, Égei, Földközi, Fekete, megállunk, ahol jól esik, ott alszunk, ahol megtetszik. Az ókori romok és néhány nevezetesség jelentettek még támpontokat Ákos fejében. Nagy utazó volt fiatal korában – az egyik ok, amiért beleszerettem. A barátaival még a rendszerváltás előtt óriási utakat tettek Távol- és Közel-Keleten, hátizsákkal, kevés pénzből sok-sok ezer kilométert barangoltak végig. Valahogy ezek emléke csillant meg a török utazáson, és három gyerekkel, nyiladozó csodákkal megélni a török vendégszeretetet, természetes kedvességet, a bejárt ókori romok, mecsetek, piacok, szurdokok és tengerparti családi kempingek elmondhatatlanul bensőséges hangulatát még erősebbé tette az addigi kötelékeket.

5

Azon a nyáron elutaztunk a leghosszabb közös nyaralásunkra az akkori barátommal. Másfél hét Montenegró. Autót béreltünk és nekivágtunk a Kotori-öbölnek. Igazán csodás vidék, ahogy a hegyek körbeölelik az öblöt, mindezt megfűszerezi a mediterrán, balkáni hangulat, ami kellemes otthonos érzést kölcsönöz a környéknek. Na meg a finom ételek és a helyi mentalitás, miszerint semmit sem kell túlaggódni, jól van az úgy. Körbejártunk a partokat, kompoztunk meg kirándultunk. Elhagyott erődökbe másztunk be és rengeteg fügét szedtünk az út menti fákról. A nap végén pedig hazafelé, Beirut-ot hallgatva az autóban megnéztük, ahogy eltűnik a nap a hegyek között.

3

2004 - 17 éves vagyok, először utazom egyedül külföldre, egy hétre Londonba. Apám visz ki a reptérre ezüst Suzuki Ignisével. Fontos, hogy olyan autója legyen, amivel könnyen és gyorsan tud közlekedni a városban. A Vörösvári úton elhangzik az egyik legfontosabb mondat, amit szülő a gyerekének mondhat: "Ha bármi baj van szólj, beülök a Suzukiba és megyek érted!" Azóta sokat mondjuk egymásnak a családban, mindenki érti. 2014 - Vőlegényemmel az esküvőnkre készülünk, diplomázunk, az élet gyors és mámoros. Apám, mintha a jó házasság záloga volna, nekünk ajándékozza az ezüst Suzukit. Kinyílik a világ! Ebbe az autóba belefér a férjem dobszerkója és az egész kempingfelszerelésünk is. 2018 - Két éves kisfiunkat először hagyjuk a nagyszülőknél, mi pedig hajnalig mulatunk a Bánkitó Fesztiválon. A kocsiban alszunk, délelőtt az egyik barátunk ébreszt minket, készít rólunk egy fotót. 2022 - A Bánkitó Fesztiválon dolgozom színházi programszervezőként. A férjem ebben az évben úgy zenél, ahogy még sosem láttam-hallottam, elviszi a vállán az egész világot. 2023 - Az élet egy nagy pakolás. Kislányunk fél éves, épphogy, de még beférünk a Suzukiba. Be kell látni, kinőttük. Ozoráról hazafelé egy dunaújvárosi autókereskedésben férjem szakadt ingben, két koszos kisgyerekkel az oldalán új autót vásárol. Először kineveti az eladó, később bevallja: komolyanvehetetlen társaságnak tűntünk. A 23 éves Suzukit áruljuk, van egy érdeklődő: a disznóit tartaná benne. Végül egy anyuka veszi meg, egy olyan autóra van szüksége, amivel könnyen és gyorsan tudja a gyerekeit szállítani a városban. 2024 - Apám új kocsival közlekedik: automata Suzuki Splash. Kánikula van, keveset is aludt előző éjjel: Szentendre előtt egy pillanatra lehunyja a szemét, csattanás, az autó szinte totálkáros, ő szerencsésen megússza. Ezután sokáig tömegközlekedéssel jár, hezitál, hogy kell-e neki autó. Végül gondos kezek kikupálják a Splash-t, nincs mese, vissza kell ülni a lóra. 2025 tavasz - 38 éves vagyok. Hívom apámat. „Baj van!” Azonnal beül a régi-új Suzukijába, értem jön. 2025 nyár - Kisfiam 9 éves, először megy táborozni egyedül, egy hétre a Balatonra. A Déli pályaudvaron mondom neki: "Ha bármi baj van szólj, beülök a Suzukiba és megyek érted!" Ismeri a történetet, nevet, de ő precíz ember, ezért pontosít: "Jó, jó, de nincs is Suzukid." Ő nyaralni megy, én meg elindulok az utolsó Bánkitóra. És így tovább.

5

1991.08.10-én Spanyolország felé vettük az irányt szüleimmel, otthon hagyva öcsémet, aki ebben az időben középiskolásként ígéretes válogatott vízilabdázó volt. Ezen az úton még nővérem is velünk tartott, bár Ő hamar visszatért Magyarországra a főiskolai tanulmányai miatt. 1 évre költöztünk ki. Apukám sörfőzőmester volt, új sörgyárakat üzemelt be Madridban és környékén. Így anyuval együtt négyen ültünk a Skodában, amire a sok csomag mellett még a piros biciklim is felkapaszkodott. Apukám imádott világot látni, autót vezetni, ezért a tengerparti útvonalat követve haladtunk Madrid felé és álltunk meg nagyobb városokban: Velence, Monaco, Cannes, Avignon, Barcelona. 1-2 órát töltöttünk csak egy-egy városban és az autóban aludtunk. Étteremben nem ettünk, de emlékszem a friss francia baguette ízére. Illatos, ropogós, omlós.

1

Felnőttként alig jártam már a Gellért-hegyre, de fiammal újból felfedeztem, hiszen vele nagyon sokat jártunk. Nagyon jó, hogy egy ilyen nagyvárosban ennyire változatos zöld felületek vannak! Kisgyerekkel igazi kirándulás, és sok helyen meg lehet állni, vagy a kilátást élvezni, vagy valamelyik szuper játszótéren órákig játszani! És a Gellért-hegy telis-tele van kanyargós ösvényekkel, meredek lépcsőkkel, titokzatos beugrókkal. Lenézve a Duna hömpölyög szélesen, körbe pedig ez a csodaszép város éli mindennapjait. Mindig jó ide eljönni!

5

Hát nem az ember a legérdekesebb minden sztoriból? A volán mögött pedig minden országban emberek ülnek, még akkor is, ha vezetési szokásaik, habitusuk és tárgykultúrájuk nagyon különböző. A következő képek családi fotóink afrikai utazásunkról. Mint sokak számára, számomra is a családi emlékezet, azon belül is a saját családom emlékezete érdekes. Mi itt láttuk először gyerekként a tengert, nem voltunk olyan helyzetben, hogy a Balatonnál messzibbre utazzunk. Sőt nem is a tengert az óceánt láttuk itt először. Az itt látható öt képen hol a szafarin ülünk a szüleimmel, hol a húsom látható anyukámmal, hol pedig én mosolygok mert nem tudom befogadni azt a sok csodát ami elém tárul. Apukám volt aki a képeket készítette, sőt később egy nagyobb lélegzetvételű beszámolót is írt, ami azonban a fiókban maradt, bár a fényképeket a családi ünnepeken elővesszük, nézegetjük. Az egyik fotón kenyai nők fonják a hajunkat a húgommal, a másikon a sofőrünk Sammy mosolyog.

4

2024 őszén Albániában jártunk, kocsival utaztunk az egyik településről a másikra: Az autóban ülve úton vagyunk a tenger felé. A jobb oldalunkon már meg-megcsillan a víz felszíne, bal oldalunkon pedig az óriási hegyek húzódnak. Az úton néha leelőznek minket, máskor pedig mi előzünk, ahogy ez lenni szokott. Sőt, van olyan, hogy szamarakon vagy lovakon ügető bácsik, zacskókkal a kézben sétáló nénik ránk mosolyognak, mi is rájuk. Majd elérjük a partot. Előttünk a tenger, mögöttünk a hegyek, felettünk a kék ég. Albániában autó nélkül nem igen lehet közlekedni, vagy legalábbis sokkal tovább tart. Sok a régi, rozsdás kocsi is, amelyeknek néhol új feladatot jelölnek ki, ahogyan a képen látható egyednek is. Ő lett a szerviz bejárata melletti hirdetőtábla.

3

A következő pár kép egy autós válogatás életem eddigi legegzotikusabb utazásáról. Tíz évesen a szüleimmel és a kishúgommal egy különleges utazásra indultunk Kenyába, mert nyertem egy rajzpályázatot. Teljesen új világ tárult elém, ami a közlekedési kultúrára is kiterjedt. Az afrikai autóriksa megszokott látványa volt a kenyai közlekedésnek, a Mombassa utcáin cikázó járművek Apukám képzeletét is megragadták, aki a fotókat készítette. Az első kép Mombasa-ban készült kb. 2009-ben. A képen egy fehér dobozos Pick-up autó szerepel, NTL feliratokkal. Az NTL -ről azt kell tudni, hogy az az ottani futár szolgálat és elég régi. (olyan mint nálunk a GLS) A nairobi székhelyű, teljes egészében kenyai tulajdonban lévő Newspaper Transporters Ltd (NTL) 1975-ben alakult a Nation média, a The Standard csoport és a Kenya Time média szállítmányozójaként. A következő fényképen a kenyai Mombasa sugárútja fölött elefánt- agyar kapu íve vehető ki. Erzsébet királynő tisztetére emelték 1952-ben. A mombassai agyarkapu alatt kocsival áthajtani igazán szuper volt, még mindig emlékszem az Agyarkapu monumentalitására. Kenyában, Mombasa-ban a közlekedés autók és kis buszokkal történik, amit a helyiek matatu-nak hívnak. Alapjában véve itt nem léteznek buszmegállók , a buszok ott állnak meg, ahol az utas épp le- vagy fel szeretne szállni. Az ár természetesen az út hosszától függ, de még így is teljesen korrekt. Találkozhatunk itt színes, öreg buszokkal is, amik általában túlzsúfoltak, amit úgy kell érteni, hogy az emberek keze, lába, feje szabályosan kilóg a buszból. Szinte kuriózumnak számít az efféle látvány. Talán meg sem kellene említeni, hogy nem ajánlatos az ilyen buszokkal utazni, a sofőr gyakran nem beszámítható, mert ittas. Saját sofőrt kaptunk az utazás során, akit Sammy-nek hívtak, és aki szívesen mesélt nekünk a helyiek mindennapjairól, bár szüleim keveset értettek ekkor belőle, angolul csak alapfokon beszéltek. Az utolsó fénykép az orrszarvú rezervátum előtti jeep-et rögziti, amellyel hiába köröztünk órákig a park területén, egy darab orrszarvút sem láttunk, sajnos az öt nagy vad közül a legveszélyeztetebb faj.

3

Munka mellett csináltam az alapképzést, az utolsó félév pedig a szakdolgozattal, utolsó vizsgákkal nagyon megterhelő volt. Akkor eldöntöttem, hogy megajándékozom magam életem első angliai (pontosabban londoni) útjával. Az angol tagozatos gimnázium és anglisztika alapképzés ellenére egyszer sem sikerült eljutnom angol nyelvterületre, meg igazából később sehova a suli-munka kettőse miatt. Diploma után elképesztően boldog voltam már a reptérre vezető buszon is. Életem első repülése! A kint töltött idő alatt mindenképp el szerettem volna jutni Brightonba, hogy lássam a tengert és szerezzek parton árult fish&chips-et. Amikor ezt kitaláltam fogalmam sem volt, hogy a barátom és a szülei gyakran fordultak meg itt gyerekkorában (és itt lett egyszer rosszul a parton árult fish&chips-től). Mivel régóta nem járt itt, ugyanakkora lelkesedéssel érkezett meg, mint én, mesélt a leégett nyugati mólóról, a másik mólón található még működő vidámparkban szerzett emlékeiről, a veszedelmes sirályokról és a kis utcákról, ahol az utolsó képen látható kagylós kerítésoszlopot fotóztam. Számomra nagyon kedves nap volt ez, sokkal többet találtam, mint a tenger, az apró felfedezéseken keresztül a barátom történetein keresztül egészen sajátos élményt tapasztalhattam meg.

5

Indonézia meglátogatása felejthetetlen élmény. Ázsia iránti vonzódásomon túl itt minden megtalálható ami a szívemnek kedves. Tenger, hegyek, vízesések, vulkánok és az élet nagybetűs zsongása. Két barátommal Gáborral és Barnával érkeztünk Bali szigetére Denpasar-ba a téli időszakban. Azonnal robogót béreltünk és az első szállásunk elérése alatt máris szénné égtünk a napon mert erre azért nem voltunk elkészülve. Hatalmas volt a kontraszt az otthoni pár fok, téli szürkeség és az itteni meglehetősen forró klíma között. Fél óra a tűző napon már végzetes a fehér bőröknek. Akklimatizációnk így intenzív és tanulságos volt. Körülbelül másfél hetet töltöttünk a szigeten bejárva a látványosságokat amiből volt bőven. Templomok, termálfürdő, Ubud a kézműves város, Batur vulkán, vízesések és a csodaszép tengerpartok voltak a listán. Intimebb, a helyiekkel szorosabb élményekből is akadt pár. Egyik ilyen volt Gábor 10 éve ott élő szintén magyar ismerősének köszönhető autentikus halászélményünk is. Beszállhattunk egy helyi halász mellé az itt használatos katamarán szerű kenuba, hogy aztán kora hajnalban bepillantást nyerjünk az itteni halfogás rejtelmeibe. A halász egy 150 horogból álló vontatózsinórral átvágott az érkező makréla halrajon és 15 hal megakadt a horgokon. Ámultunk a napkeltében, hogy reggel 8-ra meg is van az ennivaló az egész családnak és némi eladásra való is. Barnus barátom szintén érdekelt a halfogásban, úgyhogy ő is kipróbálta a hazai legyezőhorgász módszereket de akkor ez nem volt eredményes. Utána a családdal tölthettünk egy kis időt, ahogy reggeli szertartásaikat végzik és pl. áldozatot hoznak az isteneknek. Az estét pedig a magyar kis családdal töltöttük a birtokukon amit a dzsungelban építettek az elmondások szerint nem túl sok szerszámmal, de a végeredmény lenyűgöző volt. A közeli Nusa Penida szigetére is átjutottunk és ott egy sikeres rája leső túrára mentünk el ahol egy kisebb termetű kb. 2m fesztávú ördögráján túl egyéb más elsősorban ragadozó halakat lehetett közelebbről szemügyre venni. Ennek a kis szigetnek különleges atmoszférája van és ezt a túrát is kár lett volna kihagyni. A következő két hetünket a 4 óra kompútra lévő Lombok szigetén töltöttük ami már más képet mutatott. Itt muszlim vallású népek élnek, kevesebb az infrastruktúra és sokkal nyugalmasabb a rendszeres müezzinektől eltekintve. Ide is motorral érkeztünk úgyhogy alaposan bejártuk ezt a szigetet is. Itt több vízesés és érintetlen tengerpartok fogadtak. Az északi partokhoz közeli parányi szigetekre is átmentünk. Illetve csak az egyikre, a gili Air -re ami akkora volt, hogy 20 perc alatt körbe lehetett sétálni. A partja viszont olyan volt amit eddig csak katalógusokban láttunk megphotoshoppolva. Virágba borult bokrok, pálmák, fehér homok, vad kék víz és eszeveszett napsütés. A sziget mellett pedig találkoztam életem első nagy méretű teknősével a víz alatt. Úgy egy méteres lehetett és eszegette a növényzetet. Sokáig nem hittem, hogy látni fogok egyet is mert semmi mozgás nem volt tapasztalható a felszínen. Később megtudtam, hogy akár egy órát is képesek egy szusszal a víz alatt tölteni és csak röviden tartózkodnak a felszínen napközben. Ez a sziget is fantasztikus élményekkel gazdagított minket és itt is akadt bőven interakció a helyiekkel. Barnus és Gábor is többször vett videóra helyieket megkérve őket dalok előadására és közös zenélésre. Összességébe véve egy hónapot töltöttünk ezen a két nagy szigeten és úgy éreztük hogy Indonézia egyfajta paradicsomi állapota az életnek.

5

Marokkó, 2024. Egy hét intenzív szörfözés ismeretlen emberekkel egy ismeretlen országban. Miért ne, gondoltam. Barátságos óceán, barátságos berberek, dromedárok a strandon, tajine vacsorák a naplementében, Ramadan. Az arab kultúra nem ismeretlen számomra, így a Ramadant is ismerem. Tudtam, hogy minden bezár este hatkor és imára indulnak az emberek. És persze, hogy alkoholt szerezni valószínűleg a szesztilalom alatt is egyszerűbb volt, mint ilyenkor, a Ramadan alatt. Az viszont teljesen ismeretlen volt, hogy az eslő müezzin (imára hívás) hajnali négykor szólal meg, aztán fél ötkor, ötkor és fél hatkor. A környező mecsetekből dolby surroundban hallgathatja a gyanútlan túrista. Az első éjszakámon gyakorlatilag felmenőim traumáival együtt riadtam fel, gondolván, hogy menni kell az óvóhelyre. Aztán a harmadik napra már hozzá szokik az ember és szinte kellemes hajnali zeneszóként hat a dolog. Itt még nem sejtettem, hogy a "valóban maradandó" emléket nem a hajnali müezzin és nem is az óceánban szörfözés adja majd nekem. Az egyik napot Imsuane halászfalucskában töltöttük. A világ leghosszabb hullámait lovagolhatja meg itt az ember, akár 1 km-en keresztül is. Innen hazafele megálltunk Tamri környékén a homokdűnéknél, hogy kipróbáljuk a sandboard-ot (homok szörf). Az utolsó képen az látható, hogy annak ellenére, hogy ülve szerettem volna lecsúszni, a többiek unszolásának áldozatául este állva indultam neki a meredek homoklejtőnek. Természetesen az érkezés egy hatalmas csattanás formájában valósult meg. Valójában rosszabbul is járhattam volna, de úgy tűnt, hogy megúsztam kisebb zúzódásokkal. A hazaérkezésem után pár héttel viszont felfedeztem egy nagyobb dudort a bokámon. Nem fájt vagy ilyesmi, ezért nem is vettem észre igazán, hogy ott van. Elmentem vele orvoshoz és mindenféle vizsgálatot elvégeztek, hogy kizárják a súlyosabb kimenetelű sejtéseket. A helyzet végül az lett, hogy még az MRI sem mutatott ki semmilyen elváltozást a dudor helyén. Eltelt egy év és azóta is így élünk mi, én és a "valóban maradandó" emlékem. Az eslő képet a kintlétem utolsó napján készítettem, amikor naívan azt gondoltam, már mindent láttam. Tévedtem...

5

Nyaralás a családom egy részével rendhagyó módon mert Montenegróba a nemrég vásárolt majdnem 30 éves lakóautóval indultunk neki. Első ilyen nagy túrája volt ez velünk a jobb időket megélt öreg vasnak. Két gyermekem Maja, Móric és barátunk Géza volt a legénység még rajtam kívül. Az autó pedig egy Peugeot alkóvos, 4 fekvőhelyes 2,5 literes szívódízel, komoly 70 lóerővel a 2 tonnához. Nem autópályán közelítettünk hanem sima autóutakon hiszen úgyis csak max. 90 km/h sebességgel tudtunk haladni ezzel a terheléssel. Így viszont minden hegyet meg kellett mászni szegény háznak és ez néha annyira megviselte szegényt, hogy a vizet is felforralta mérgében. Ettől eltekintve nem lehetett panaszunk rá egyszer se hagyott minket cserben. Hol eszeveszetten kelepelve, hol finoman suhanva falta a kilométereket. Szerbia fővárosát Belgrádot ejtettük útba elsőként és megnéztük a belvárosi részt, aztán a híres Mostar következett a magyarok által felújított nevezetes híddal. Itt egy vízbe ugrást is megcsodálhattunk ami nagy népszerűségnek örvend mert a híd 24 méter magas és igen látványos, ahogy a gyakorlott ugrók némi kalapozásért cserébe belevetik magukat a tetejéről a folyóba. Következő állomásunk Európa legmélyebb kanyonja a Tara (1300m) ahol lenyűgöző kilátások mellett kirándultunk egyet és egy zip line-t is kipróbáltunk ami a kanyon feletti átcsúszást jelentette. Izgalmas és nagyon látványos volt a hatalmas mélység felett csúszni egy bowdenen. Majdan megérkeztünk Montenegró tengerparti részére. Budva városa meseszép, partja és óvárosa is varázslatos volt. Innen aztán kisvártatva mégis továbbálltunk és megkerestük gy barátunk ajánlására a Kotori-öböl legtündéribb kempingjét ahol a maradék napjainkat eltöltöttük . Itt csodálatos sziklás part volt sok ugróhellyel és napozási lehetőséggel a sziklateraszokon. A kempingben nagyon jó kis bár és étterem is működött és a fás bokros részei remek menedéket adtak a napközbeni kánikulában. Egyszóval valóban érdemes volt idáig elmennünk és csodás nyáridőt sikerült itt eltöltenünk. Montenegró klassz hely változatos tájjal és kedves emberekkel.

5

Ciprusra utazni annyira egzotikusan hangzott, hogy a filléres fapados repjegyeket látva azonnal rámozdultunk a lehetőségre akkori barátnőmmel Ágival. A Földközi tenger harmadik legnagyobb szigete ugyan földrajzilag Ázsiához tartozik mégis az Európai unió tagországa azaz Európa része, kb. 80% görög és 20% török lakossággal. Mi a nyugati végébe érkeztünk Páfosz városába és a déli partot jártuk be egészen a keleti végéig. Az időjárásra nem volt panasz, februári érkezésünk ellenére is ragyogó napsütés és 20 fokos hőmérséklet fogadott, sőt két helyen még strandoltunk is annyira káprázatos volt a part. A víz ugyan nem volt túl meleg de egy rövid mártózás azért belefért. Nagyon barátságosak voltak a helyiek és szuper vendéglátóhelyek voltak mindenfele. Közlekedésül a helyi tömegközlekedést választottuk ami hihetetlenül olcsónak bizonyult. Az egész partvidéken közlekedő buszra 2-3 euró volt a jegy. Ez a része Ciprusnak nagyrészt síkvidék, csak a keleti végén kezd el sziklásodni és megvadulni a táj. Itt sok tengeri barlang és magas part található. Az üdülővárosok tipikusak és kicsit lepattantak, macskából pedig eszeveszett mennyiség van. Így viszont az egerekkel nemigen lehet összefutni. Ottlétünk minden szempontból nagyon kellemesen telt, igazán pihentető ebben az időszakban a sziget.

5

Valahogy Izland elsőre nem hozza lázba az embert. Hideg, szél, kopár tájak és emberek is alig akad. Így voltam vele én is. Viszont a vulkáni tevékenységek és vízesések mégiscsak kicsit vonzottak erre a vidékre. 2018 -ban egy újdonsült ismerős említette, hogy meglátogatja egy ott dolgozó barátját pár napra. Kapva kaptam a lehetőségen és rákérdeztem csatlakozhatnék-e én is hozzájuk. A válasz igen volt így hát hamarosan megérkeztünk együtt Reykjavik-ba, Izland fővárosába. Rögtön feltűnt, hogy a névadáskor valamit felcserélhettek Grönlanddal némi italozás közben mert itt volt inkább minden zöld amott meg jég. No de nem akadtam fenn ilyen kis apróságon inkább belemerültem az itteni lét rejtelmeibe. Várakozásommal ellenkezőleg lenyűgözött az itteni táj és miliő. A kedves barát csodálatos 4 napot tervezett nekünk és vele jártuk be a sziget legszebb részeit amibe rengeteg programot sűrített bele. Voltunk gejzírnél, hatalmas vízeséseknél, koromfekete tengerparton, krátereknél és holdbéli tájakon. Még egy számára is újdonság hotspot-ot azaz termálvizes medencét is sikerült találnunk ami felejthetetlen élmény volt egy lávamező közepén a hegyek ölelésében. Utolsó napunkon pedig az északibb fjordos partvidéket lestük meg ahol fókákat is szemügyre vehettünk. Nem gondoltam, hogy ez a kietlen táj ennyire varázslatos tud lenni. Valóban az ősi elemek mindegyike megtalálható itt a legcsupaszabb formájában. Egyszerűen mágikus ez a vidék!

5

Van egy összeszokott kis baráti társaságom akikkel szabadidőnk egy részét egyik kedvenc közös hobbink a sziklamászás gyakorlásával töltjük. Mindenki családos ezért nehéz úgy időt találni, hogy mindenkinek megfelelő legyen egy hosszabb túra, így általában csak rövidebb időket tudunk megszökni és csak a szomszédos országokba jutunk el autóval vagy egyik barátunk lakóautójával. 2018 -ban azonban sikerült nagyot álmodnunk és a csillagok állása is valahogy lehetővé tette, hogy hosszabban és messzebbre tervezhessük szokásos tavaszi túránkat. Légi úton jutottunk Liszabonba ahol béreltünk egy lakóautót és azzal vágtunk neki a környező sziklák felkeresésének. Elsőre a csodálatos Sintra kisváros környezetét céloztuk meg ahol a gránitsziklák mellett a kastélyok és paloták száma is nagy koncentrációt mutat. A táj lenyűgöző és vadregényes a kisebb fehér kőgombócokkal és kissé rózsaszínes barnás nagy sziklákkal. Ezen a helyen még kirándulni is élvezet. Második állomásunk Európa legnyugatibb pontja a Cabo da Roca. Itt a virágtengeren kívül a tűhegyes sziklák és veszedelmesen szép naplementék nyűgöztek le bennünket. Fura módon sehol egy hippit nem láttunk pedig ez a hely úgy nézett ki mint ahol állandó jelenlétnek kellene lennie. Mindenesetre nagyon élveztük társas magányunkat és az óceánban fürödve, a sziklákon mászkálva paradicsomi napokat éltünk meg együtt.

5

2017 tavaszán gondoltunk egyet egy kedves barátommal és vásároltunk egy igen jutányos repjegyet Tel-Avivba, Izrael tengerparti városába. Mindkettőnknek ez volt az első látogatása a Közel-keletre. Ez egy egészen más világ mint amit Európában megszokhattunk. Izrael területe meg amúgy is kulturálisan és történelmileg is igen nagy sűrűségű ezért nem győztünk álmélkodni az egész utazás soràn. Mivel kevés időnk volt így rögtön vonatra szálltunk és átutaztunk Jeruzsálembe amely város maga a tiszta történelem. Minden sarkon emlékek és ódon épületek az utcákon pedig hömpölygő sokaság. A különböző vallású és érzelmű emberek együttélése érezhetően magában hordozta a feszültséget amit leginkább a közlekedés kissé agresszív módjában lehetett leginkább tetten érni. Rövid tartózkodásunk alatt több közúti balesetet is láttunk. Velünk azonban nagyon segítőkészek voltak mindig és kedvesen útba igazítottak, sőt minden földi jóval el is láttak minket ha tehették. Jeruzsálem megismerése után a Holt tenger felé vettük az irányt. Ez a természeti képződmény 300 m-rel a tengerszint alatt helyezkedik el és sótartalma különösen magas. Annyira, hogy életnek még a part közelében sincs nyoma. Miután megmártóztunk benne a ránk rakódott só annyira marta lágy részeinket hogyha nincs ott a betervezett Ein Gedi nemzeti park meglátogatása akkor kellemetlen élményekkel kellet volna számolnunk. Így viszont egy óra múlva már édesvízi vízesésekben és természetes kő medencékben áztattuk le magunkról a ránk rakódott sót. Meglátogattuk még a közeli híres erődítményüket a Masadát amely szintén megdöbbentő történettel rendelkezik és fantasztikus kilátással amely kissé feledteti a sokkoló múltat. Ide rendhagyó módon autóstoppal sikerült átjutnunk ami nem egy megszokott dolog errefelé. Utolsó napunkat Tel-Aviv felfedezésével és tengerparti lazulással töltöttük. Itt mèg jó lett volna időzni, de sajnos ennyire volt időnk hazarepülésünk előtt.

1

Amikor ezeket a képeket készítettem az volt a célom, hogy az általam a mindennapokban látogatott budapesti helyszíneket részleteikben megfigyeljem, és megtaláljam a megszokottban a szépet és az izgalmasat, kiemelve eddig lényegtelennek tünő mozzanatokat. Így szinte kívülállóként, turista szemmel fedeztem fel újra a várost.

5

2008-ban Kenyába utaztunk a családommal, mert megnyertem a Zebra Co. Ltd. pályázatát (amelynek a lényege az volt, hogy rajzolj egy zebrát és találkozz a zebrával az élőhelyén) . Az útra nem kocsival mentünk, mégis ehhez a kampányhoz tudnám leginkább kapcsolni, hiszen életemben először ekkor láttam tengert (helyesebben mondva: óceánt). Nagyon izgultunk az utazás előtt, azért is mert hiába voltunk beoltva a húgommal mindketten bárányhimlősek lettünk. Így sokáig az is kérdés volt hogy utazhatunk-e. Ekkor tíz éves voltam, és nagyon izgatott lettem, hogy megismerhetek egy egzotikus országot, esetleg találkozhatok az öt nagy vaddal is: Elefánttal, oroszlánnal, orrszarvúval, a leopárddal és a kafferbivallyal. Zebrát, oroszlánt leopárdot, kafferbivalyt és elefántot is láttunk az ott töltött tíz nap során, de kafferbivalyt csak faragott formában sikerült. A szafari közben a vezetőnk Samy azt a magyarázatot adta az orrszarvú rezervátumban, hogy ez csak azért lehet mert az orrvadászat elhatalmasodott Kenyán. Ez mély szomorúsággal töltött el már gyerekként is. A fafaragó faluban aztán rengeteg orrszarvút láttunk, emlékszem mennyire megdöbbentő volt, hogy rengeteg ember egész napját csak fafaragással töltötte, ami egyértelműen a turisták kereslete miatt tudott működni. Sok ilyen típusú fafaragványt hoztunk haza mi is az útról, aminek egy részét ajándékba kaptuk a fafaragóktól. A másik kedvenc lényem az utazás során a krokodil-kenyér volt. Szintén a turisták kívánságára született ez a pékárú-remekmű, amit a szállodába reggel,este lehetett fogyasztani. Bár a krokodil nincs bent az öt nagyvad között, mégis fontos állata a kenyaiaknak.

1

2022 nyarán Flórával Athénból kihajóztunk egy kis szigetre strandolni. A kikötés után pokoli melegben kellett átsétálni a sziget túloldalára, az „ideális” öbölbe. Az úton kicsit nyűglődtünk, de a hely, ahová érkeztünk, megérte a nyűglődést: nyugis öböl, kies táj, langyos tenger. És kevés ember: inkább helyiek, nem turisták. Gyors lepakolás után mentünk fürdeni. Szaladt utánunk egy ember, hogy halló, halló, figyeljünk, mert medúzák vannak a vízben. Nem tilos fürdeni, csak óvatosan. OK. Első blikkre nem tűnt fenyegetőnek a helyzet. És nem is volt semmi. Ilyenkor hajlamos azt gondolni az ember, hogy ez csak valami helyi lárifári. De nem. Az első fürdések alkalmával színe sem volt medúzának. Aztán egy apró csípő érzés, de semmi komoly. Pont olyan, mint az eredi sétákon a csalán. Lárifári. De nem. Jött egy izmosabb medúza: először csak odapöckölt, de végül a kézfejem elkapta. Én meg őt, de a kézfejemre tapadt egy csápja. Kijjebb evickéltem, és próbáltam ledörgölni a csápja darabjait. Mégsem lárifári, de azért drámainak sem tűnt. (A helyi ember a parti homokból figyelték a műsort.) Á! mondtam Flórának. Megcsípett. Picit őt is. Kiértem a partra, még próbáltam a sós vízzel enyhíteni a csípő érzést, amikor odaszaladt hozzám egy hetvenéves görög bombanő hófehér bikiniben: Jellyfish? kérdezte. Igen. Szaladt vissza a táskájához, kivett belőle valami fehér port, kézbe vette a kávés papírpoharát, visszaszaladt, kimosta a tengerben, benne hagyott egy kis tengervizet, kikeverte a fehér porral és a kezembe adta: hogy kenjem be. Most. Tettem, ahogy kell. A nők mindig helyt állnak, ha segítségre van szükség! A strandon még többször bekentem. A fehér por egyébként szódabikarbóna volt. Eltelt a nap, visszamentünk Athénba, másnapra kicsit lelohadt, olyan volt, mint amikor vasalóval vagy a sütővel égetem meg magam. Egy hét múlva már itthon úsztam a Dunában. Már a vízben is éreztem, hogy furán viszket. Estére már fájt, másnap reggelre meg az egész kézfejem bedurrant és belázasodtam. A patikában vásárolt krém semmit nem használt, így elmentem másnap a háziorvoshoz: aki még sosem látott medúzacsípést, de utána olvasott, és felírt valami tesztoszteronos kenőcsöt. Néhány nap alatt lement róla a gyulladás és besebesedett. Ezekben a napokban kezdtem a neten medúzacsípésekről képeket nézni, és nyomozni, hogy milyen állat lehetett. Egyrészt találtam egy cikket, ami arról szólt, hogy Görögország partjait ellepték a veszélyes medúzák. A cikk és a vízben látott állat alapján azt okoskodtam ki, hogy világító medúza volt. Medúzakutatásaim során találta rá Diana Nyad nevére, aki a nyílt vízi hosszútávúszás híres asszonya – azóta már film is készült róla. Az ő életét is megkeserítettek a medúzák, egy alkalommal a halál küszöbén táncolt – amikor Kuba és Florida közötti távot akarta teljesíteni. Minden veszélyessége ellenére a medúza álomszép állat. Minél veszélyesebb, annál szebb. A világító már elég szép. De szerencsére van nála szebb. Ezt a képet Flóra készítette rólam – telefonnal. Elég nyugis kép. Ekkor még egyáltalán nem gondolom, hogy az aznapi medúzacsípés következményeit majd otthon viselem. Hogy csak egy hét múlva aktiválódik igazán a csalánméreg ereje. Hogy ez az idilli görög sziget lesz az első medúzacsípésem kalandos helyszíne.

3

Tanárképzős fiatalok voltunk Szegeden, alig pár éven a rendszerváltás után. A „profilváltott" képzésünk jóvoltából újságírást tanulhattunk a helyi napilap szerkesztőségében. Kinyílt a világ számunkra a hajnalig tartó, nálunk idősebb, széles kapcsolatrendszerrel rendelkező újságírókkal folytatott beszélgetések nyomán. Nem ismertük a határainkon túli világot, a szomszédban kirobbanóban volt a délszláv háború, a határközeli vajdasági, és délebbi bánáti településeken csend honolt. Bennünk óriási vágy volt a határainkon túli magyar területek megismerésére és a káoszos tanárképzés óráiról rendszeresen meglógtunk, napokra, hetekre. Első utunk Jugoszláviába vezetett. Nem túl közeli célpontot választottunk, és szinte nem is létezett vonatos vagy buszos összeköttetés Szeged és a délebbi városok között. Egyik csoporttársam az indulás előtt nem sokkal vásárolt egy Skodát (1000MB), pirosat (ami a képeken nem látszik). Már akkor sem számított fiatalnak, feltűnően szép autó volt, utánunk fordultak az utcán. Ezzel indultunk útnak Nagybecskerek, Versec felé. Ismeretlen falvakon, elképesztő tájakon vágtunk át. Az első sivatag az életemben a Delibláti dombság volt, homokdűnéin a borókabokrokon kívül alig emlékszem más növényre. Egyetlen, keskeny egyenes út vágott át rajta, a végtelenbe futó országúton úgy éreztük, Texasban járunk. Filmélmények jutottak eszünkbe, szabadság, időtlenség kapott el minket. Az életérzés felejthetetlen. Három sráccal utaztam, engem fiúsítottak (már korábban), ezért gond nélkül bevettek a csapatba. Nos, itt készültek a felvételek. Két analóg fényképezőgép is volt nálunk. Mindent dokumentáltunk, de leginkább magunkat a tájban, magunkat az autóval. A skoda a végtelen országúton, a skoda és mi, a skoda simogatása. A négyes csoportkép késleltetett expozícióval készült, a gépet letettük az aszfaltra. A képeket magam laboráltam az albérleti fürdőszobában. Szemcsések, életlenek, alá-, vagy túlexponáltak, de minden benne van ebben a néhány képben, ami az első, legfontosabb utazásomról elmondható.