Nyaralás a családom egy részével rendhagyó módon mert Montenegróba a nemrég vásárolt majdnem 30 éves lakóautóval indultunk neki. Első ilyen nagy túrája volt ez velünk a jobb időket megélt öreg vasnak. Két gyermekem Maja, Móric és barátunk Géza volt a legénység még rajtam kívül. Az autó pedig egy Peugeot alkóvos, 4 fekvőhelyes 2,5 literes szívódízel, komoly 70 lóerővel a 2 tonnához.
Nem autópályán közelítettünk hanem sima autóutakon hiszen úgyis csak max. 90 km/h sebességgel tudtunk haladni ezzel a terheléssel. Így viszont minden hegyet meg kellett mászni szegény háznak és ez néha annyira megviselte szegényt, hogy a vizet is felforralta mérgében. Ettől eltekintve nem lehetett panaszunk rá egyszer se hagyott minket cserben. Hol eszeveszetten kelepelve, hol finoman suhanva falta a kilométereket. Szerbia fővárosát Belgrádot ejtettük útba elsőként és megnéztük a belvárosi részt, aztán a híres Mostar következett a magyarok által felújított nevezetes híddal. Itt egy vízbe ugrást is megcsodálhattunk ami nagy népszerűségnek örvend mert a híd 24 méter magas és igen látványos, ahogy a gyakorlott ugrók némi kalapozásért cserébe belevetik magukat a tetejéről a folyóba. Következő állomásunk Európa legmélyebb kanyonja a Tara (1300m) ahol lenyűgöző kilátások mellett kirándultunk egyet és egy zip line-t is kipróbáltunk ami a kanyon feletti átcsúszást jelentette. Izgalmas és nagyon látványos volt a hatalmas mélység felett csúszni egy bowdenen. Majdan megérkeztünk Montenegró tengerparti részére. Budva városa meseszép, partja és óvárosa is varázslatos volt. Innen aztán kisvártatva mégis továbbálltunk és megkerestük gy barátunk ajánlására a Kotori-öböl legtündéribb kempingjét ahol a maradék napjainkat eltöltöttük . Itt csodálatos sziklás part volt sok ugróhellyel és napozási lehetőséggel a sziklateraszokon. A kempingben nagyon jó kis bár és étterem is működött és a fás bokros részei remek menedéket adtak a napközbeni kánikulában. Egyszóval valóban érdemes volt idáig elmennünk és csodás nyáridőt sikerült itt eltöltenünk.
Montenegró klassz hely változatos tájjal és kedves emberekkel.
Lakóautózás Montenegróba
További történetek
3
Fiatal budapesti lányként megütköztem azon a kifejezés módon, amikor vidéken élő rokonaim úgy vették számba gyermekeiket, hogy két vagy három családom van. Még akkoriban nem igen érdekelt a családalapítás, a gyereknevelés, nem ebben a perspektívában gondolkoztam. Később viszont fontossá vált, hogy gyerekem, gyerekünk legyen a párommal. De a gyermek az gyermek, és még mindig nem értettem, hogy miért kellene a gyermekemet családnak nevezni, amikor én vagyok a család központjában az anya, a család mi vagyunk, amelynek része a gyermek. Nem értettem, hogy milyen érzelmi pluszt tartalmaz az egy családom van kifejezés. Most a nagyszülői perspektívából értettem meg. És nagyon boldog vagyok, hogy van egy fiatal családom, ahol a picikéket ölelhetem.
5
Az egyetem alatt három nyarat is Angliában töltöttem a barátaimmal nyári munkán, ahol egy Cambridge melletti mezőgazdasági szövetkezetnél dolgoztunk. A laborban minőségi teszteket végeztünk a beérkező gabonákon. A szállásunk a földek mellett, egy kisebb lakóautóparkban volt. Az egész olyan volt, mint egy nyári tábor. Sokszor főztünk együtt vagy egymásnak, és rengeteg időt töltöttünk együtt a munkában és munka után is. Nem is nagyon volt más választásunk, hiszen szinte össze voltunk zárva két hónapig. Angolok, lengyelek, csehek és magyarok is dolgoztak ott a nyári időszakban. Többnyire mindenki a a 20-as évei elején volt vagy akkor fejezte be a gimit. Gyönyörű helyen voltunk, az angol vidéken. Néha volt alkalmunk és erőnk elmenni sétálni a mesebeli kis erdőkbe, vagy a földekbe és a közelben egy kis házikó is állt. Bár a vadászok miatt nem igazán volt ajánlott arra bóklászni. A legtöbb képem elveszett erről az időszakról, mert pár éve ellopták a telefonomat a tengerparton, de ezek a fotók megmaradtak, mert az akkoriban nagyon népszerű Huji Cam alkalmazás megőrizte őket. Ez adja a képek 90-es évek analóg hangulatát.
1
1990-re készült el a családi házunk. A házunkat kalákában építettük, a rokonok segítettek benne: déditata, unokatestvérek, nagybátyám volt az ácsmester, illetve fogadott munkások is dolgoztak rajta. Ez egy nagy családi ház, előtte egy vályogház állt ott, egy nagy tornácos parasztház, amit lebontottak. A régi anyagokat, amik megmaradtak abból, azt felhasználtuk az építkezéshez - például a garázsban is. 3 évig építkeztünk, végig a család segítségével. Anyukám 14 éves korában már megvették neki a telket, hogy majd ide építkezzen. A helyszín a Révzugi-holtág, ami régen a folyószabályozások előtt egy kompátkelő volt. A ház maga 120 négyzetméter. Egy híresebb gyomai tervező tervezte meg, Hainfahrt Márton, az édesapámmal együttműködve. A tervező a nagymamám varrónőjének fia volt. Nagyon sajnálom, hogy nem voltam ott az építkezésen, hiszen még nem születtem meg. Elmesélés alapján nagyon jó hangulatú volt, vannak olyan képek, ahol a háttérben a nagymama főz, vagy a horgász nagypapám halat süt. Jó erre visszanézni, hogy így készült ez a ház, ami egész életemben a családi életem meghatározó helyszíne lesz. A szüleim számára nagyon fontos volt, hogy készen legyen a ház, mire a bátyám megérkezik, emiatt is haladtak ennyire jó ütemben az építkezéssel. Az elején még veteményest is gondoztak, de az építkezés mellett nagyon kevés energiájuk maradt, így végül kiszedték a növényeket. Idősebb korukra, most hogy több idejük van, újra sokat gondozzák a kertet. A ház egyébként "atombiztosra" épült. Gyoma legjobb kőművesét sikerült felkérni az építkezésre, aki csak a legminőségibb alapanyagokból volt hajlandó dolgozni, csakis a Bélapátfalvai cementből. Ehhez három családnak kellett összefogni, platós kocsikkal mentek, amit megraktak cementtel. Ez a száz, vagy nem tudjuk hány mázsa cement, amit bevásároltunk, horror összegbe került. Kézzel ásták ki a ház alapját, amibe a bátyám most belefér, annyira mély. Azóta sincs egy repedés sem rajta.
1
A képen a kisebbik gyermekem van, 6-7 évesen. A Balaton itt még nem fagyott meg annyira, hogy korcsolyázni lehessen, hullámzott a víz. A Balaton sokak szemében nyári elfoglaltságot jelent, de nekünk, helyieknek egész évben jelentős szerepe van ennek a tónak. 2017 januárjában volt egy olyan alkalom, amikor annyira befagyott, hogy Fonyódról a Badacsonyig el lehetett sétálni. Volt egy idős szomszédunk, aki sokat sztorizott a telekről, az ő életében csak egyszer történt meg, hogy lovasszánnal el lehetett menni a másik oldalig. 2026 tele volt régóta az első, hogy már lehetett korcsolyázni a partvonalon, és hogy a gyerekekkel ezt meg tudtuk élni, nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez megadatott az életben. Így már elmondhatom, hogy az életem során áteveztem, átúsztam és át is korcsolyáztam a Balatonon. Régen még jégszörfözni is lehetett, azonban erre ma már nem látunk példát.