2024 januárjában megszerveztünk egy utazást az amerikai kontinensre.
Irány Mexikó! Ez egy teljesen más világ mint az eddig meglátogatottak ugyanis még nem jártunk ezen a kontinensen.
Hárman barátok vágtunk neki ennek az utazásnak. Célunk az időkeretünk miatt csak a Yukatán félsziget fölfedezése lett, de ez is elég érdekességet tartogatott számunkra. Autót bérelve kezdtünk neki Mexikó legdélebbi vidékének bejárásához.
A csodálatos déli tengerpartok után a legnagyobb érdeklődés az úgynevezett Cenote-kra irányult. Itt ugyanis a viszonylag sivár és száraz felszín alatt hatalmas vízgyűjtő rendszerek lapulnak és ezen lyukszerű beszakadások által lehet bennük fürdeni és ugrálni a szélükről a mély és kristálytiszta vízbe.
Több ilyet is meglátogattunk hiszen az egész félsziget tele van velük.
Egy egész iparág épül ezekre és vannak olyan helyek ahol egy belépővel akár többet is megnézhetsz ezekből.
Nagyon hangulatos helyek és igazán üdítőek ezekben megmártózni a kánikulában. A sziget legdélnyugatibb részére is ellátogattunk Bacalarba ahol egy különleges sós tórendszer van ahol a fürdőzés mellett egy enyhén termálvizes folyóban eveztünk ami különleges élmény volt és a világ legrégebbi élőlényeinek maradványait is lehet itt tanulmányozni. Különleges part menti helyekre jutottunk be mert helyenként nem egyszerű a tó megközelítése a sok magánterület miatt.
Természetesen nem maradhatott ki a Chichén Itzá templom komplexum látogatása sem ami szintén hatalmas élmény. Merida városa után az északi részeket is megnéztük, itt azonban már igen lepusztult infrastruktúra fogadott, de azért a természet szépsége ezt feledteti.
Mindenki nagyon kedves és remek ételeket kóstolhatsz meg az utcán mindenfele amerre jártunk.
Egyik ilyen a torta ami egy tépett húsos szendvics némi savanyúsággal kiegészítve. Ezt olyan ötödannyi otthoni áron megkapod bármelyik utcasarkon.
Az külön öröm hogy szintén utcán árusítanak mindenféle frissen facsart gyümölcsleveket amik szintén nagyon finomak.
Egy ottani erdélyi lánynak Rékának köszönhetően még egy gasztro csodában is részünk volt. Ő ugyanis egy mexikói barátjával megszervezte hogy elmenjünk a dzsungel mélyére egy kis telekre húst sütögetni. Ez is olyan dolog volt amit nem fogok soha elfelejteni.
Különösen ízletes lett az étel mert vendéglátónk amúgy mint kiderült valami puccos helyen séf és hát abban a környezetben elfogyasztani a tűz körül ezt az ételt a vadon hangjaival egészen különleges élmény volt.
Összességében majdnem 3 hetet töltöttünk itt és nagyszerűen éreztük magunkat Mexikó ezen részén.
Nem tapasztaltunk maffia szerű dolgokat csak kedvességgel találkoztunk.
Állítólag itt nyaralnak a drogbárók is és konszenzus van a nyugalomról ezeken a tájékon. Ennek a hírnek is nagyon örültünk. Visszatérnénk!
A lyukas Yukatán félsziget
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.405
Licensz
További történetek
3
2024-ben megszületett a kislányom. Ám senki, de senki nem sejthette, hogy mi fog következni. Hosszú heteket töltött inkubátorban, tőlem távolt a rengeteg csipogás között. Szoptatni nem tudtam, de fejtem és gyomorszondával megkapta, amire szüksége volt. Nagyon szerettem volna szoptatni, de kevés volt a tejem. Komfort szopizni nem tudott. Csak itthon ültem és szerettem volna, ha nekünk is meglenne a bújás az ölelés. Ekkor került képbe a rugalmas kendő. Ajándékba kaptam. És amint felkötöttem, tudtam ez a mi bujcsink. Hetekig csak 3 órànként ölelhettem. De az első napokban meg sem foghattam. Valahol ezt gyógyította meg bennem a hurcizás. Ahogy nőtt, csatos hordozóra cseréltük a rugalmas kendőt. Miután azt is kinőtte egy toodler méretű félcsatos lett az igazi. Ma már (1,5 éves) nem csak a bújást és az ölelést szolgálja. Hanem mára egy eszköz lett, amivel új élményeket gyűjthetünk. Mert mindent is elmegyünk felfedezni/megmászni. Mert a hàtamról faleveleket lehet szedni, ki lehet pattanni szaladgálni, és hatalmasat lehet aludni is. A sebet begyógyította. Makk egészséges igazi nagylány, aki végül megtanult szopizni is.
4
A túrát az adriai parton indítottam, ahol a forró homok és a sós tengeri levegő azonnal meghozta a nyaralós hangulatot. Kellő napozás után tettem egy kitérőt a Noventa di Piave Designer Outletbe is; a mediterrán stílusú épületek között sétálva igazi olasz életérzés fogott el, még a vásárlás közben is. Az utazás fénypontja azonban a Garda-tó környéke volt. A Gardaland Hotel virágos bejárata és tornyai olyanok voltak, mintha egy mesekönyvbe csöppentem volna. Másnap reggel már a Gardaland kapujában vártam a nyitást, ahol Prezzemolo, a park zöld sárkánya fogadott. Az egész nap pörgéssel, nevetéssel és felejthetetlen élményekkel telt a játékok között.
1
Moving away from my childhood home to an entirely new continent felt like stepping into a life that didn’t belong to me, at least not yet. The reality of it only truly hit once I arrived. Surrounded by people, I was still deeply alone, carrying a quiet anxiety that made everything feel distant and unfamiliar. For the first year, I thought it was the place that unsettled me. But it wasn’t the streets, the buildings, or the city itself, it was the absence of the people who once made everything feel safe. I moved through this new world like I was looking at it through a window just like the picture: Close enough to see, but never really part of it. Beyond that invisible barrier, there was so much waiting, new experiences, new connections, a whole life I hadn’t allowed myself to step into. I was holding myself back, staying in what felt safe, even if it meant feeling stuck. After I got comfortable, I finally started to explore more. I opened the door instead of watching from the outside. And for the first time, this unfamiliar world didn’t just feel overwhelming, it felt full of possibility. It wasn’t bad after all.
1
Moving away from my childhood home to an entirely new continent felt like stepping into a life that didn’t belong to me, at least not yet. The reality of it only truly hit once I arrived. Surrounded by people, I was still deeply alone, carrying a quiet anxiety that made everything feel distant and unfamiliar. For the first year, I thought it was the place that unsettled me. But it wasn’t the streets, the buildings, or the city itself, it was the absence of the people who once made everything feel safe. I moved through this new world like I was looking at it through a window just like the picture: Close enough to see, but never really part of it. Beyond that invisible barrier, there was so much waiting, new experiences, new connections, a whole life I hadn’t allowed myself to step into. I was holding myself back, staying in what felt safe, even if it meant feeling stuck. Now, I’m choosing differently. I’m opening the window instead of watching from the outside. And for the first time, this unfamiliar world doesn’t just feel overwhelming, it feels full of possibility. A whole new adventure that needs to be unraveled.