Réka és Áron utazása 2017 augusztusa
Hova menjünk? Valahova messzire, én veszem meg a jegyeket a repülőre úgy, hogy jól jöjjön ki a matek, így aztán úgy alakult, hogy 20 napot fogunk ott tölteni. Meglepetés! Áron kicsit meglepődik, hogy ennyire azért nem gondolt, de klassz lesz! Akkor tervezzük meg az utat! Ne csak egy hely legyen, akkor legyen egy kisebb körút. Megérkezünk Lisszabonba, ott laknak Andrisék, tőlük tudunk kérni egy kocsit, és azzal lemegyünk a parton végig Faroig. Lisszabonba megnéztük, amit kell, ettünk pates de natat, elmentünk hajós múzeumba, állandóan tengeri kütyüket ettünk, és szörfözni tanultunk. Aztán bepattantunk a régi BMW-be. Drifteltünk egy poros parkolóba. Kaptunk egy kétszemélyes sátrat, valami pokrócokat és indulás. Liszabonból Sesimbra, Setúbal, Sines, közben meg-megálltunk, campingekben aludtunk, bementünk parafaerdőkbe, hatalmas, gyönyörű, öreg fák, amikről időnként lefejtik a felső rétegeket, narancsos a színük. Út közben narancsot vettünk. Fürödtünk. Halat ettünk salátával. Aztán Sagres, a legnyugatibb pontja Európának, naplemente, a világ végén. Azon gondolkodtunk, hogy mennyire más egy ilyen helyen felnőni, hogy belelátsz a végtelenbe, nincs korlát, nincs határ. Aztán elmentünk Faroig, nagyon meleg volt és én rossz kedvel ettem a fagyit, mert itt a vége.
Portugáliába mentünk
Kulcsszavak
Azonosító szám
AATF.2025.24
Licensz
További történetek
5
A kép Solymáron, a Paprikás-patak völgyében található nagy tisztáson készült 2017-ben. Ekkor már csak a szőrös gyerekünkkel jártunk kirándulni. A többi képen látszik, hogy többször is bejártuk a völgyet, megcsodáltuk a vízesést, és a tisztáson az emlékkő köré ültetett három fácskával együtt nőttek a gyerekeink. A legrégebbi fotó 2003-as, a következő 2005 őszén készült, aztán, ahogy nőttek, 2009-ben már csak kettesben sétáltunk végig a patak mellett, aztán 2012-ben ismét öten. Remélhetőleg nemsokára az unoká(i)mat fogom arra vinni. Viszont elszomorító, hogy az évek során nagyon rossz állapotba került a sétaút, töröttek a hidak, elhanyagoltak a piknikezőhelyek, remélem, az erdőgazdaság felismeri, hogy ezt a népszerű helyet gondozni kellene.
5
Számomra a hordozás azt a bizonyos plusz egy kezet jelentette, ami mindig hiányzik. Egyszerre jelentette a szabadságot és az édes terhet, végtelen rugalmassággal alkalmazkodva mindig az aktuális kihívásokhoz. Mindegy, hogy a mindennapi jövés-menés vagy esküvői buli, hogy picibaba vagy öntudatos kisgyerek, első baba, vagy sok tesó, altatás vagy kirándulás, a kendő volt a biztos pont, a megnyugtató válasz, hogy bármit meg tudunk oldani. Hálás vagyok az összes pillanatért, amit összebújva tölthettünk benne, hogy az anya-gyermek egységünk sokkal tovább kapott megtartó támogatást a hordozáson keresztül. Kötődés, könnyedség, szépség- nekem ezt jelentette és jelenti már örökre.
3
Lókupec Szentpéternél című történet eljátszották dédunokáim a vonyarci ház verandáján. Miközben játszottak, nagy csodálkozásunkra pillantottuk meg, hogy egy hőlégballon késznyerleszállást hajott végre kertünk előtt a zsombékos. Sétarepülés volt naplementekor, és kifogyott üzemanyag, emiatt landoltak a kertünk melletti Zsombékoson ,,készszerleszállásként".
1
Unokatestvéremmel, akivel minden nyarat együtt töltöttünk, a látogatás alkalmával mindig készült fénykép. Hogy lássák a szülők is mennyit változtunk. Egy lakodalom után 2017-ben, több mint 50-évvel később ugyanazok a szereplők, ugyanolyan most már beállítás nélküli fénykép készült. Az első kettő Ipolytarnócon nagyszülőknél. A másik pedig Budapesten lakodalom után, az unokatestvérem fiának lakodalmán. Gonda Lajosné Varga Mária,