2019 óta készítek vizuális naplót. Olyan képeket rögzítek, amelyek rezonálnak az aktuális gondolataimmal, érzéseimmel és hétköznapi történésekkel. Ezeket a képeket egy analóg nikon kamerával készítem. A digitálisról analógra váltás segít abban, hogy kilépjek ezekből a helyzetekből, kívülállóként figyelhessem meg őket és fogalmazzam meg képekben. Időközben viszont a fotó napló utazó naplóvá avanzsált. Utazás közben az analóg kamerával egy olyan szabadságot és játékosságot élek meg, ami a formákban, színekben, mozdulatokban, alakokban és megfigyelésekben csúcsosodnak ki. Leggyakrabban tájképeken, részletképeken és portrékon keresztül foglalkozom a külvilággal, amit látok és a belső világgal, amit érzek. Ezekben a helyzetekben rengeteget tanulok nemcsak a világról, hanem a világgal való viszonyomról is.
A képeket átlapozva észrevettem viszont, hogy nem egyszer néznek velem szembe állatok. Sokszor olyan érzés fog el, mintha embereket fotóznék. Egy érdekes aspektusa a turista létnek, hogy nem csupán "elugrom" az állatkertbe és személytelenül lefotózom, dokumentálom őket, hanem belépek a privátszférájukba. Habár nem emberek, de helyi lakosok, akik megfigyelik az idegent. Én is figyelem őket, ők is figyelnek engem. Ebből a kölcsönös figyelésből pedig emberi arcok és helyzeteket bontakoznak ki. Máskor pedig csak átsuhannak a látómezőn, tudomást sem véve rólam sietnek tovább dolgukra.
fejével odabiccent, s köszön a turistának
Dátum
2022
Feltöltő
Helyszín
Európa, Spanyolország
Gyűjtemény
További történetek
1
Még középiskolában szerveztek nekünk egy utazást ahova lehetett jelentkezni Franciaországba. Specifikusan a francia partra ahol városokon keresztül áthaladva tapasztaltuk meg a francia tengert. Végigmentünk a városokon ,ahol a gyönyörű panorámában gyönyörködhedtünk a hosszú busz utak után. Minden olyan más volt a tengert nézni bámulatos. Ez a panoráma kép nice-ben készült ahol felmentünk a hegy tetelyére egy hosszadalmas lépcsőn. Soha nem fogom elfelejteni a remek emlékeket amiket a barátaimmal szereztem ezen a gyönyörű utazáson.
2
A napsütéses délelőttön elindultunk a Nádasdladányi kirándulásra. A kastély kertje gyönyörű , magas fák suttogtak, és minden bokor mögött mintha egy új kaland lapult volna. A legkisebb felfedező azonban egy puha hordozóban utazott, szorosan anya mellkasához simulva. Eleinte minden rendben volt: ringatózás, nézelődés, szunyókálás. De amikor beléptünk a kastélyba, és megpillantottuk a gyerekszobát, valami megváltozott. A színes játékok, apró bútorok és régi mesekönyvek mintha hívogatták volna. A hordozóban utazó kis felfedező mocorogni kezdett. Először csak egy halk nyöszörgés, aztán határozottabb jelzések: „Engedjetek ki! Ezt közelebbről kell megnéznem!” Megérintette a régi játékokat, bekukkantott a kiságyba, és úgy nézett körül, mintha egy rég elveszett világot fedezne fel. A hordozó eközben csendben pihent, de most a szabadság ideje jött el – mert vannak pillanatok, amikor a legnagyobb kalandhoz ki kell szabadulni. És ez pont egy ilyen pillanat volt.
1
Damjanich utcai lakásomban az unokáim önfeledten játék zajlott minden látogatáskor a szőnyegen. A nagypapa is sokat játszott velük, ezen a fényképen épp egy ünnepi alkalom kapcsán találkoztunk, vendégséget tartottam. Unokám és vőm családja látszik a fényképen, a nagypapa is hasalt a szőnyegen. Örömmel gondolok erre vissza.
1
Mind a négy dédunokámnak vettem egy-egy fából készült vasútat, ami egymással kompatibilis, össze lehetett illeszteni. Egymással lehetett játszani, nagyon nagyon szerették, igaz mostanára kinőttek belőle. A Damjanich utcai lakásban játszottak, önfeledten a szőnyegen. Ez igazi önfeledt játék volt, sokat játszottak vele.