Születésem óta voltak kecskéink.
Nekem már kiskoromban is természetes volt, hogy állatok vesznek körül.
Pár éves koromban, anya már az ölembe nyomta a kecskegidákat.
Így nőtem fel, közösen futkároztunk, őket babusgattam a játékbabák helyett.
A családommal úgy tekintünk rájuk, mintha a társaink lennének és a velük való közösség határtalan örömet okoz. Természetesen nem vágjuk le az állatokat, nem eszünk húst, úgy gondoljuk, hogy lehet hús nélkül is egészségesen élni.
Amikor egy állat az ősbizalmával megajándékoz minket, a kezünkbe helyezi az életét és bízik bennünk, hogy biztonságban van velünk, ezzel nem akarunk visszaélni.
Tulajdonképpen Jeddyvel már megéltem a játékot, kalandot és a kirándulást is.
Egy napos korában került hozzám, cumin neveltük.
Amikor pár nap után folyton követett úgy döntött, hogy bejön velem a konyhába és csatlakozik a családi-tesós hangszórós ételkészítős partynkhoz, akkor szerettem igazán belé. Hatalmas partyarc volt, már akkor sem félt. Látszott, hogy vezéregyéniség lesz. Észre vettem, hogy mennyire intelligens és elkezdtem vele foglalkozni, nevelni, hogy kihozzam belőle a legtöbbet, mert nagyon okos kecske.
Ennek tudatában tanítottam neki trükköket, így megtanult vezényszóra és jelre pacsit adni, pitizni, forogni, nyolcast írni a lépéseivel, hátrafelé menni, lábat nyújtva lépegetni, két lábra ágaskodni, dobogón forogni, körülöttem forogni, puszit adni.
Anyuval amióta az eszemet tudom visszük a kecskéket, kutyákkal együtt sétálni és legeltetni, bár sokszor a fű helyett inkább a lombokba harapnak bele.
Egyszer az út szélén megállt egy öt fős társaság, akik közül az egyik fiú különösen szimpatikus volt neki és szószerint lepacsizott vele.
Amikor a Dunapartra épp túristák jönnek és mi arra visszük Jeddyt, sokszor kérnek meg minket, hogy hagy csináljanak közös képet vele.
Szülinapján mindig feldíszítem őt, különleges csemegékkel készülök neki.
Hálás vagyok, hogy a sors lehetőséget adott rá, hogy egymást választhattuk.