Szabadég alatt

5

2022-ben voltam negyedikes gimnazista, ekkorra már viszonylag sokat hallottunk ismerőseinktől, barátainktól a Gombaszögi Nyári Táborról. Elbeszéléseik alapján egy külön kis világ rajzolódott le bennem, mintha egy fantasy regényből olvastak volna fel, mikor erről a fesztiválról meséltek. Pár barátommal úgy döntöttünk hát, hogy eljött az ideje, hogy elmenjünk az első fesztiválunkra, és úgy találtuk, hogy erre Gombaszög lesz a legalkalmasabb. A jegyeinket már decemberben megvettük, hiszen akkora volt bennünk az elszántság, hogy semmi sem állíthatott volna meg minket, még az sem, ha esetleg nem sikerül az érettségi. Emellett persze így a jegyek is olcsóbbak voltak, ami egy diáknál elég erős szempont tud lenni döntések meghozatalánál. Tehát decembertől számláltuk vissza a napokat, folyamatosan követtük az Instagram és Facebook-oldalukat, hogy milyen újdonságokat posztolnak, kik lesznek a fellépők stb. Mivel ez a fesztivál Szlovákia egy viszonylag keleti részén található, nem messze Rozsnyótól, én pedig barátaimmal a nyugati részen élünk, az utazás volt az első nehézség, amit le kellett küzdenünk. Sajnos ekkor még egyikünkben sem volt meg az a potenciál, hogy elvezessen egészen Rozsnyóig, így alternatív utazási lehetőségek után kellett nézelődnünk. Meg is terveztük, hogy fölutazunk Pozsonyba, majd onnan egy pár óra alatt vonattal elmegyünk Kassára, onnan pedig szintén vonattal tovább utazunk Rozsnyóra, ahol átszállva egy helyi buszra elmegyünk a fesztivál helyszínére. Elméletben minden prímán működött, azonban egy hatszemélyes sátrat is vittünk magunkkal, ami eléggé megnehezítette az utazásunkat, de még a Pozsony-Kassa útvonalon pozitív felfogás kísért minket. Ez viszont nem tartott sokáig, mert a Kassa-Rozsnyó vonal egy részét felújították, így pótlóbusszal kellett tovább haladnunk, mire pedig eljutottunk Rozsnyóba, az elméletben onnan induló busz nem érkezett, így taxival folytattuk kalandunkat. Ezek ellenére, mikor a távolban megpillantottuk a Gombaszög feliratot, újra az izgatottság fénye támadt szemünkben. Annyi inger ért hirtelen, hogy nem tudtam mire figyeljek. Egy festői völgybe érkeztünk, egyáltalán nem hasonlított korábbi koncertélményeim helyszínére, hiszen ez tele volt fákkal, élettel és színekkel. Üdítő volt hallani, hogy mivel erre a fesztiválra zömével szlovákiai magyarok járnak, rengeteg embernek volt tájszólása. Örültünk annak, hogy bár magyarok vesznek minket körül, és viszonylag távol voltunk otthonunktól, nem volt baj, ha becsúszott egy-két szlovák szó is beszédünkbe, nem néztek ránk furcsán. Úgy érzem, számomra az első este volt a legmeghatározóbb. Miután minden mérnöki képességünket bevetve felállítottuk a sátrat, elindultunk az első programunkra, a csurbeszra a Diákhálózat mólójára. Ez egy ivós játék volt, ahol különböző csapatjátékokat játszottunk. Az utolsó aggályaim is végleg elszálltak, hiszen jómagam nem iszom alkoholt, mégis nagyon jól éreztem magam. Rendkívül barátságos volt a környezet, rengeteg embert ismertem meg, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. Ezután pedig elmentünk az első gombaszögi koncertünkre, az Aurevoir zenekarra. Bár őket azon az éven kezdtem csak el hallgatni, mégis életem legjobb koncertje volt. Olyan energiákat közvetített mind a zenekar, mind a közönség, hogy azt nehéz szavakkal leírni. A felszabadultság talán az, amivel leginkább össze tudnám foglalni, hogy mit éreztem akkor. Nem számított, hogy ki vagy, honnan jöttél, csak a boldogság, a közös zene élvezete volt a fontos, de ezt az érzést az egész fesztiválra ki tudom vetíteni. A koncert után pedig egy csoportképet is készíthettünk a fiúkkal, amit azóta is fotóalbumomban őrzök. Bár a koncertekhez legközelebbi kempingben sátoroztunk, mégis azután a mozgalmas nap után könnyedén jött álom a szememre. Következő napokban folytattam a fesztivál helyszíneinek felfedezését. Bejártam a Folkszögletet, ahol hajnalig roptuk a táncot a táncházban, de elmentem a Chillszobába, Labirintus udvarba és a Grendel Lajos sátorba is. Ezeken kívül még voltam a Pajtaszínházban is, az „Ahogy esik úgy puffan” improvizációs előadáson, meg természetesen a hét egyik legviccesebb programpontján, az iszapbirkózáson. Esténként pedig jártuk a különböző koncerteket, Krúbin, Carson Comán, Elefánton és csomó más rendkívül tehetséges, számomra kedves előadónak a fellépésén is táncolhattam önfeledten. Még a koncertek után is volt programlehetőség, hiszen minden éjjel különböző DJ-k szolgáltatták zenét. Bár sajnos az utolsó napra olyan napszúrásom lett, hogy alig érzékeltem, hol vagyok, mégis ez volt az életem egyik legkedvesebb emléke. Azóta is minden éven visszajárok Gombaszögre, és mégis minden éven tud valami újat és varázslatosat adni nekem ez a fesztivál.

3

Mielőtt elkezdhettem volna a tábori munkámat, előtte Zánkára (tábortüzeskép) kellett mennem egy képzésre, ahol az konkrét feladatkörömet (a Kézművességet), érzékenyítést és a tábori feladatokat/játékok/táncok betanítása volt a középpontban. Ez volt az első egyedüli utam, amit a rossz idő ellenére egy kirándulásnak fogtam fel. Amikor már Fonyódon (másik kettő) dolgoztam, a képzés szoros és komoly hangzású anyagai hamar elfelejtődtek, mivel a tanultakat nem lehetett minden gyerekre vagy helyzetbe tűpontosan ráilleszteni. A lurkók hamar olyanná tudták változtani a foglalkozások légkörét, mintha nem is egy táborban lennék velük, hanem egy hetes kiránduláson a Balatonnál.

5

Ősszel még a mediterrán régióban elég jó az idő ezért a forróságot elkerülve 2022 októberében kislányommal Majával Nápoly felé vettük az irányt, hogy ezt a csodás várost megismerjük és kicsit kalandozzunk a környéken, megismerve az itteni olaszok életvitelét, szokásait és persze a tájat. A városon túl nekem nagy szerelmem a vulkánok világa, úgyhogy mindenképp a Vezúvra is fel kellett másznunk ahonnan valóban lélegzet elállító kilátás nyílik a környékre. És ha már erre fele járunk akkor Capri szigete sem maradhatott ki ami pedig zsúfoltsága ellenére is egy kis gyöngyszem a tengeren. Nápoly maga az élet. Az olaszok nem sokat alszanak, sőt éjjel nagyobbnak tűnik a pörgés mint nappal. Minden talpalatnyi helyen nyüzsgés és szórakozás. Kis koncertek, evés ivás. Erre mondják, hogy tudnak élni. Persze a kellemes klíma is velük van ebben. Nappal is lüktet a város nem is akárhogyan... egy megállóban állva arra lettem figyelmes, hogy tulajdonképpen egy ép autó sincs a városban. Mindegyiken kisebb karambolok nyomai. Szóval itt nem nagyon aggodalmaskodnak, ez a mindennapok része a nyüzsgés velejárója. Pizzában és tésztákban mennyei a kivitelezés és a választék és az, hogy este 10 után is simán fagyizhatsz az pedig maga a mennyország. Pisztácia-mogyoró "más nekem nem való" ha az olaszoknál járok. Ezért aztán szinte minden nap több fagyit is ettünk ottlétünk alatt. Nem maradhattak ki a specialitások sem. Likőrök és ételek amiket még nem ismertünk. A városi gyönyörű múzeumok és paloták mellett megnéztük a vulkán alatti Pompei város romjait is ami több órán át tartó elfoglaltság de annyira nagy a terület, hogy egy idő után teljesen átérzi az ember az akkori élet lehetőségét és folyását tőle. Határozott élmény. Összességében teljesen kimaxoltuk az ott eltöltött időt. Mindenkinek ajánlott ezt megtapasztalni és példát venni az olaszoktól hogyan kell élvezni az élet drága idejét.

1

Éppen egy osztálykirándulásra mentünk a Balatonhoz. Vonatra szálltunk és kora reggel útnak is indultunk. Nem szeretek korán kelni, de ha az ember utazni készül, valahogy a reggelnek egészen más a hangulata, mint a hétköznapokon. Két osztálytársam lekéste a vonatot, így ők a következő járattal jöttek utánunk. Jókat beszélgettünk és kártyáztunk útközben. Hallgattuk az osztályfőnök érdekes történeteit Indonéziáról, ugyanis ő élete egy részét ott töltötte. A képen a kabin pici asztalára helyezett vizespalack látszik a vonat piszkos ablaka előtt.

5

2022 májusában összeszokott kis csapatunk most keleti irányban indult meg a hegyek felé. Célunk egyik kedvenc elfoglaltságunk gyakorlása és ez nem más mint a sziklamászás. Herkulesfürdőről már sokat hallottunk de eddig még nem volt szerencsénk hozzá. A Romániában található helység nem csak a környező szép hegyekről és völgyekről nevezetes hanem arról is, hogy itt termálforrások színesítik a tájat. Egy hosszú hétvégére ékeztünk, szállásunk egy kis panzió volt a völgy oldalában. A vadregényes tájban elhelyezkedő mászóhelyek mellett igen szépséges és változatos építészeti jelenségeket is láthattunk. A vasútállomás épülete például neoreneszánsz stílusban épült és úgy néz ki mint egy kastély részlete. Több ilyen fenséges épület is van a környéken sajnos eléggé leromlott állapotban. A monarchia-beli pompán túl azonban újszerű és fura épületek is tarkítják a tájat ami elég kontrasztos így egybevéve. Mászókalandokból a legérdekesebb volt a közeli egyik hatalmas vízesés melletti sziklafal ahonnan fantasztikus panoráma tárult a völgyre mászás közben. Minden este felkerestünk egy egy termál forrást is amik ingyenesen igénybe vehetők minimális kiépítettséggel. Több olyan is volt ami közvetlen a folyóparton volt és így szinte csak egy kőrakás választotta el a meleget a hideg víztől. Ezekben óriási élmény elfáradva elnyújtózni egy jó sportos nap után egy medve nevű helyi sörrel a kézben. Igazi szabadság érzés ez.

5

Ezt a túraútvonalat legkevesebb 5 alkalommal besétáltam. 36-38 km Szentendréről indulva keresztül a hegyeken egészen Visegrádig majd vissza. Az autóban felejtettem a térképet, kb 2 km után vettem észre. Végül úgy döntöttem, nem fordulok vissza biztosan emlékezni fogok az útvonalra. Szerencsére igazam lett, csak kicsit volt hosszabb mint korábban. Menjetek túrázni!

1

This is a photo I took in a small town near Amsterdam in my interail I did in 2022 with my best friend. It was a long trip we visited so many cities and discovered new places. We traveled all over Europe for a good three long weeks with only a heavy backpack on our shoulders. I admit one of the best experiences ever in that I discovered new things about myself and at the same time got to know my friendship better with my best friend.

5

Azon a nyáron elutaztunk a leghosszabb közös nyaralásunkra az akkori barátommal. Másfél hét Montenegró. Autót béreltünk és nekivágtunk a Kotori-öbölnek. Igazán csodás vidék, ahogy a hegyek körbeölelik az öblöt, mindezt megfűszerezi a mediterrán, balkáni hangulat, ami kellemes otthonos érzést kölcsönöz a környéknek. Na meg a finom ételek és a helyi mentalitás, miszerint semmit sem kell túlaggódni, jól van az úgy. Körbejártunk a partokat, kompoztunk meg kirándultunk. Elhagyott erődökbe másztunk be és rengeteg fügét szedtünk az út menti fákról. A nap végén pedig hazafelé, Beirut-ot hallgatva az autóban megnéztük, ahogy eltűnik a nap a hegyek között.

4

Egy szeptemberi hétvégén a barátommal a Bükk-fennsíktól nem messze, egy erdészházban szálltunk meg. Teljes nyugalom várt minket, a kapuból kilépve pedit már indult is a turistajelzés a lábunk alatt. Nagyon jó volt ott lenni, kicsit távol mindentől, egész nap az erdőben sétálni. Túrázás közben óriási őzlábgombákat is találtunk!

1

Több, mint húsz éve minden évben legalább egyszer elhaladunk emellett a napraforgó föld mellet, amikor a családommal a bakonyi házunk fele tartunk. Amikor gyerekek voltunk a Nővéremmel és türelmetlenkedtünk, hogy mikor érünk oda, Édesanyám felosztotta az utat három részre, hogy mindig pontosan meg tudja mondani, hogy hol tartunk. Tekintve, hogy a térkép olvasás piciként még nem volt az eszköztárunkban, az út három részét azzal azonosítottuk be, amit a kocsiból kinézve láthattunk. Ez a napraforgó föld az út második részének a végén található, ami mindig azt jelezte, hogy már közeledünk. Bár ma már fejből tudom, hogy melyik falu követi a másikat a bakonyi kisházunk felé, ez a gyönyörű látvány, ami a képen található, mindig ugyanolyan nyugalommal és izgatottsággal tölt el, hogy beléptünk az út utolsó és végső szakaszába, jelezve hogy közeledünk a végcélhoz, mint amikor gyerekként kinézve a kocsi ablakán, megláttam a tengernyi napraforgót.

5

A most már csak egykori Waldorfeszt sokak számára fesztivált, kevesebbeknek tábort, még kevesebbeknek pedig közösséget jelent. Nem Waldorfos voltam, de egy társasággal én is elkeveredtem az egyik fesztiválra, még 21-ben. Amint átléptem a bejáratot éreztem, hogy a hangulat itt egészen más, mint a többi fesztiválon, ahol odáig voltam. Rá egy évvel már egy éjszaka helyett 10 napot töltöttem az Verebic-völgyi helyszínen, segíteni megépíteni majd lebontani a helyszínt, létrehozni három nap kalandot, táncot, varázst ami alatt megismertem nem csak azokat az embereket, de azt az életmódot és létérzetet is ami azóta is fontos részemet képezi. A pillanat, amikor egy hét teljes csend után megszólalt a nagyszínpad hangosítása. Amikor megérkeztek az első vendégek, amikor a második este közepén kellett kialakítani egy új táborozóhelyet és a fél fesztiválozó-sereget odaköltöztetni. Tömött erdőkben és tágas tisztásokon táncolni amíg megy le a nap. Két hét után először látni az arcod egy tükörben. Az első napi partikás krumpliban keresni az állatformájú krumplikat. A naplementés helyről felfutni a dombra megnézni azt mégegyszer. Mindig, mindig valahogyan kávéhoz jutni. Wish you were here-t énekelni a tábortűznél, miután bejelentette Balázs, hogy ez lesz az utolsó. Mind felejthetetlen pillanatokként élnek bennem. Felsorolhatatlanul sokan. Különös érzés nem Waldorfeszttel kezdeni a nyarat. Hiányoznak az emberek, a hely, a zenék, a váratlan. Abban, hogy ez valamilyen más formában viszont folytatódni fog, ahogy azt máris tette a Waldorfesztábor keretén belül, csak remélni tudom. Én ott leszek. Ezért a rengeteg élményért pedig, amiben biztos vagyok hogy sok más emberrel osztozok, mélyen hálás vagyok és minden valaha volt fesztiválozó nevében is szeretném megköszönni a szervezőknek.

5

Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket! Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap. A tűz miatt nem lehetett a lépcsőket használni. Lift sem működött. Volt, akit a tűzoltók hoztak le emelődaruval. A teremtéskor létrejött a magasság. Bábelben felfedezték a lépcsőt, aztán ebből lett a lift. De a tűz miatt a vészkijárat is egy nyomorúság lett, nem működött. A lánglovagok most Prométheuszként nem a tüzet hozták le az égből hanem a fennrekedteket hozták le egyenként. Az égből, az égen kellett őket lehozni. A petárda fénye belobbantotta a lomokat és a tűz leolvasztotta a lépcsőkorlátokat. A korlát védene a magasság iszonytól. A lépcső eleve magasságot akarja áthidalni- kell oda a korlát. Ahogy a tükör a liftbe. Egyik sem működött sem a lift, sem a lépcső. Szétvált a magasság és a mélység.

5

És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap. A nyomok kormosak. A nap felkelt, a tűzoltók még matattak, de a tűz összekormozott mindent. Kormos lett a padló, a falak, az óvszer automata, az ajtók megrepedt vagy épp betört üvegtáblái.

1

A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Előtte sötét volt bár nem igazi sötét, mert a fény próbálkozott mindennel. Tűzijáték, petárda, diszkófények. Petárda. Füst. Tűz. Tömő utca 35-41. Balassa János Kollégium. Szilveszter éjszaka. Begyulladtak a lomtárban levő bútorok az alagsor pincéjében. A lépcsőház , mint kémény szívta felfelé a lángokat. Az aluminium korlát leolvadt két szintnyi magasságban. Én átaludtam. Timothy ébresztett, dörömbölt az ajtón. Egy lány menekülni próbált és leégett a keze, örökre elvesztette ujjait. Adam megijedt kiugrott és összetörte magát, kórházban van. Timmel elmentünk délután meglátogatni. A mentők és tűzoltók ott voltak reggel is, én már csak a füst nyomait láttam. Felkeltem, pár fotót készítettem. Az Illés utcából az utcai telefonról felhívtam pár embert. Talán a szüleimet, nővéremet Németországban, talán a szobatársaimat is. Nincs semmi gond, jól vagyok, semmi nem ment tönkre nálunk a szobában. Onnan elmentem a Blahára Népszabadság vagy valami más újság szerkesztőségébe. Mondom vannak fotóim a kollégiumi tűzről, megveszik? Kérdik: láng látszik-e? Nem, csak a nyomai. Akkor nem érdekel, csak a láng számít, a füst sem érdekes, csak a láng. így került az előhívás után a fiókba, 30 évig. Most beszkennelte Matt. Örültem neki. Így lett belőle Jelenarchívum.

5

2022 augusztusának végén azzal a céllal látogattunk Rigába, hogy elmenjünk a leghíresebb ukrán rockzenekar, az Okean Elzy (ukránul: Океан Ельзи) koncertjére. A szokásunktól eltérően ezúttal nem autóval, hanem repülővel utaztunk, így ez volt életem első repülése is. Annyira megragadott a balti környezet és Lettország, hogy szeptembertől kezdve két féléven át tanultam lettül az egyetemen.

2

Nagyon régóta vágytam komolyabb hegyek közé, igazi hegyi tavakkal és patakokkal. 40. születésnapomra utazást kaptam a nővéremtől, de pont a születésnapomon covidos lettem, aztán hosszú ideig utazni se lehetett a covid járvány miatt. 2022-ben aztán végre elindulhattunk a fiammal, és Szlovéniába mentünk a Bledi-tóhoz. Annyira meglepő volt számomra, hogy csupán néhány órás autóúttal ilyen csodálatos helyekre juthatunk! Magasak voltak a hegyek és kristálytiszták a vizek! Nagyon szép kirándulás volt, jó visszaemlékezni rá!

5

We usually go skiing with my family. I usually ski with my brother because we try out almost all the slopes. Then, as a break, we go together in a dining room to have lunch. When we rest in the middle of the ski slopse, my brothers and I always have snow battles, which makes skiing even more exciting. Általában a családommal megyünk síelni. Gyakran a bátyámmal síelek, mert vele szinte az összes pályát kipróbáljuk. Aztán szünetként együtt megyünk be egy étkezőbe ebédelni. Amikor a sípálya közepén pihenünk, a testvéreimmel mindig hócsatázunk, ami még izgalmasabbá teszi a síelést.

5

Amikor túl sokat vagyok a négy fal között, mindig megszólal bennem a „természet hívó szava”. Így történt, hogy 2023 őszén egy nap, a valahanyadik irodában töltött óra után ráírtam a legjobb barátnőmre, hogy el kéne menni túrázni egyet. Méghozzá nem itthon, mert én most havas hegycsúcsokat és átlátszó kék vízű patakokat szeretnék látni. Így esett a választás Szlovéniára, azon belül is a Mostnica-szurdokot néztem ki fő úticélnak. A szállásunkról csodálatos volt a kilátás, ez látható az első képen. A szállásadók is nagyon kedvesek voltak, elláttak minket tippekkel. Hamar megtapasztaltuk, hogy a novemberi utazásnak megvannak az előnyei és a hátrányai is, könnyen találtunk jó szállást, illetve mivel szezonon kívül voltunk, nem kellett belépőt fizetni a szurdokba, viszont hamar sötétedett, így korlátozottabb, hogy egy napba mi fér bele. A szurdok gyönyörű volt, meglepően meleg időnk volt, és az enyhe idő miatt a fák is még gyönyörű színekben pompáztak. Tényleg meseszerű volt a sziklák között kanyargó, néha szürreálisan kék vízű patak. A túránk egy vízesésnél ért véget, ahova egy nagyon hangulatos kis völgyön át vezetett az út, télire elhagyatott pásztorszállások között. Másnap egy a szálláshoz közeli vízesés meglátogatásával kezdtük a napot, itt örömömre nagyon sok formás kavicsot találtam, haza is hoztam egy-kettőt a gyűjteményembe. Mivel a hazaút miatt nem lett volna időnk rendesen kirándulni, a Bledi-tónál néztünk körül. A várból szép kilátás nyílt a tóra, na meg a környező hegyekre, és onnan föntről a sok turista is csak apró pötty lett. Ez a kis szlovéniai kiruccanás valóban segített kicsit feltöltődni még így a téli hónapok előtt, nem csak a gyönyörű természet, hanem a legjobb barátnőmmel kettesben megélt élmények miatt is.

5

2019 óta készítek vizuális naplót. Olyan képeket rögzítek, amelyek rezonálnak az aktuális gondolataimmal, érzéseimmel és hétköznapi történésekkel. Ezeket a képeket egy analóg nikon kamerával készítem. A digitálisról analógra váltás segít abban, hogy kilépjek ezekből a helyzetekből, kívülállóként figyelhessem meg őket és fogalmazzam meg képekben. Időközben viszont a fotó napló utazó naplóvá avanzsált. Utazás közben az analóg kamerával egy olyan szabadságot és játékosságot élek meg, ami a formákban, színekben, mozdulatokban, alakokban és megfigyelésekben csúcsosodnak ki. Leggyakrabban tájképeken, részletképeken és portrékon keresztül foglalkozom a külvilággal, amit látok és a belső világgal, amit érzek. Ezekben a helyzetekben rengeteget tanulok nemcsak a világról, hanem a világgal való viszonyomról is. A képeket átlapozva észrevettem viszont, hogy nem egyszer néznek velem szembe állatok. Sokszor olyan érzés fog el, mintha embereket fotóznék. Egy érdekes aspektusa a turista létnek, hogy nem csupán "elugrom" az állatkertbe és személytelenül lefotózom, dokumentálom őket, hanem belépek a privátszférájukba. Habár nem emberek, de helyi lakosok, akik megfigyelik az idegent. Én is figyelem őket, ők is figyelnek engem. Ebből a kölcsönös figyelésből pedig emberi arcok és helyzeteket bontakoznak ki. Máskor pedig csak átsuhannak a látómezőn, tudomást sem véve rólam sietnek tovább dolgukra.

5

Az 1965 óta futó Delta című tudományos televíziós műsor népszerű műsorvezetője Kudlik Júlia után szabadon neveztük el baráti társaságunk hódításokra szakosodott csoportját akik az ország környezetében lévő magasabb hegyek megmászására szakosodott. A Judlikkúliák miután 2016 és 2018 között a Tátrában 6 csúcsra állhattak fel, egy év "rákészülést" követően Szlovénia legmagasabb csúcsát célozták meg. Most ugyan lányokkal kiegészülve vágtunk neki a túrának, de az alap csapat 4 főjéből Genya sajnos nem tudott velünk tartani. Így a Greksa klán azaz Laca, Pepe és jómagam képviseltük az ősi vérvonalat. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve túrákat nem az eredeti sokak által járt kiindulópontról kezdtük hanem egy feljebb lévő parkolóból ahonnan ugyan nem volt közvetlen turistaút a lefoglalt útközbeni szállásunkhoz, de én könnyelműen felajánlottam digitális térképemet ami mindenhol talál utat még akkor is ha nincs. Így is volt, szépen megtervezte hogyan juthatunk el a házig a kisebb ösvényeken és kevésbé járt utakon keresztül. Csodás patakmedrekben és kitett ösvényeken haladtunk felfele mígnem 4 óra mászás után azt kellett realizálnunk, hogy nincs tovább. Szakadék törpefenyvesekkel ami lehet, hogy valaha a földtörténet kezdeti szakaszán még járható volt de mostanra jelentősen járhatatlanná változott. A viszonylag közeli utolsó tehénpásztor szerencsére útba igazított minket de így is kockázatos volt, hogy a környező hegyeket megkerülve oda érünk e napnyugta előtt. Közben az ösvényt teljesen elfoglaló agresszív tehenek sem segítették haladásunkat újbóli mászásokra kényszerítve minket. Végül 9 óra menet után az utolsó szakaszon bőrig ázva érkeztünk meg a házba már napnyugta után fél órával. A ház vezetője a történetünket hallva kedvesen tanácsolt el a másnapi csúcsmászástól, de azért még adott vacsorát és sört. Másnap persze a legkésőbb elindulva a havazási előrejelzést nyugtázva mégis nekivágtunk a csúcsnak és a fölső csúcs nyereg előtti házat pont délben elérve vettük magunkra a ferrátás felszereléseket. Az előrejelzés hajszálpontos volt és a hó esni kezdett. Mi viszont nem inogtunk meg elhatározásunkban. A lányok inkább maradtak a házban és megvártak minket.Végül innen jó 1,5-2 órás menettel elértük a csúcsot és igazi magashegyi körülmények között élvezhettük a hódítás mámorát ami tulajdonképpen a közös túra élményének kiteljesedése. Az együttlét, az utazás és környezet ami miatt csodálatos ez nem is a csúcs miatt, de persze nagyon jó felérni is. Lefele menet ugyanabban a házban töltöttük az estét ahol végül a renoménkat egy jelentősebb italozással is megerősítettük. Annyira, hogy végül a ház vezető több italt hozott mint amennyit rendeltünk és ő is kissé elragadtatta magát. Csodálatos zárása volt ez ennek a mászásnak. Konklúzióként levontuk, hogy a Júliai alpok azért vadregényesebb mint a Tátra és kevesebb jól jelölt túraút található benne. Valamint azt, hogy sose induljunk el papír alapú térkép nélkül magas hegyekbe.

5

Születésem óta voltak kecskéink. Nekem már kiskoromban is természetes volt, hogy állatok vesznek körül. Pár éves koromban, anya már az ölembe nyomta a kecskegidákat. Így nőtem fel, közösen futkároztunk, őket babusgattam a játékbabák helyett. A családommal úgy tekintünk rájuk, mintha a társaink lennének és a velük való közösség határtalan örömet okoz. Természetesen nem vágjuk le az állatokat, nem eszünk húst, úgy gondoljuk, hogy lehet hús nélkül is egészségesen élni. Amikor egy állat az ősbizalmával megajándékoz minket, a kezünkbe helyezi az életét és bízik bennünk, hogy biztonságban van velünk, ezzel nem akarunk visszaélni. Tulajdonképpen Jeddyvel már megéltem a játékot, kalandot és a kirándulást is. Egy napos korában került hozzám, cumin neveltük. Amikor pár nap után folyton követett úgy döntött, hogy bejön velem a konyhába és csatlakozik a családi-tesós hangszórós ételkészítős partynkhoz, akkor szerettem igazán belé. Hatalmas partyarc volt, már akkor sem félt. Látszott, hogy vezéregyéniség lesz. Észre vettem, hogy mennyire intelligens és elkezdtem vele foglalkozni, nevelni, hogy kihozzam belőle a legtöbbet, mert nagyon okos kecske. Ennek tudatában tanítottam neki trükköket, így megtanult vezényszóra és jelre pacsit adni, pitizni, forogni, nyolcast írni a lépéseivel, hátrafelé menni, lábat nyújtva lépegetni, két lábra ágaskodni, dobogón forogni, körülöttem forogni, puszit adni. Anyuval amióta az eszemet tudom visszük a kecskéket, kutyákkal együtt sétálni és legeltetni, bár sokszor a fű helyett inkább a lombokba harapnak bele. Egyszer az út szélén megállt egy öt fős társaság, akik közül az egyik fiú különösen szimpatikus volt neki és szószerint lepacsizott vele. Amikor a Dunapartra épp túristák jönnek és mi arra visszük Jeddyt, sokszor kérnek meg minket, hogy hagy csináljanak közös képet vele. Szülinapján mindig feldíszítem őt, különleges csemegékkel készülök neki. Hálás vagyok, hogy a sors lehetőséget adott rá, hogy egymást választhattuk.

2

Életem első sikóernyőzése, ami Pomázon történt, amikor a húgommal és egy barátjával. A covid alatt történet, amikor nehéz volt találkozni egymással, és minden megkérdőjeleződött. A levegőben való repülés pillanata azonban mégis mindent felülmúlt. Bár hivatalosan nem tartozik az extrém sportok közé, mégis nagyon sok adrenalint váltott ki, szinte azonnal, ahogy felemelkedtünk. A húgom barátja már nagyon rég siklóernyőzik, pontosan tudja, hogy a siklóernyőzés "extrém" voltát nem veszélyessége, sokkal inkább a repülés hétköznapitól eltérő közege adja. A repülés egy kiszolgáltatott helyzetet teremt, ahol a siklóernyős "szabadon" repül, egyedüli eszköze a szél, pont ezért nagyon tisztába kell lennie az időjárási körülményekkel. A képeket Anyukám készítette, aki lentről nézte, ahogy repülünk.

5

A Magyarkúti Művésztelep volt MKE-s hallgatók kezdeményezésére alakult. A szobrász, festő és grafika szakos diákok a covid alatt elzártan alkottak, saját szűkös albérleteikben, vagy családi házaikban próbáltak megfelelni a Képzőművészeti rendszer követelményeinek. Minden ami igazán fontos: az alkotóközösség, az egymás alkotásaira érkező reakciók, a művészetelméleti viták, kimaradtak a covid időszakából. A menetrend tíznapos, Glauser Lisa (volt szobrász hallgató) a házigazda, és idén lesz ötödik éve, hogy otthont ad az alkotótelepnek. Az alkotótelep a covid utáni közösség hiányában alakult, nagyon fontosnak tartjuk a közös szakmai munkát, és az egymás alkotásaira érkező reflexiókat. Az első évben teljesen önerőből működtük, később a 2022-es évben egy NKA-pályázat is támogatott minket. Ami közös minden nyári alkotótábor végén, hogy a tizedik napon szervezünk egy kiállítást az erdőbe. Előtte közös tervezés előzi meg az alkotótábort, sokszor télen kezdjük el megfogalmazni azt az adott témát, amit szeretnénk a következő művésztelepnek. A 2022-es év azért is volt különleges, mert egyre több az MKE-n tanuló volt Erasmusos hallgató is csatlakozott hozzánk, főként olasz, skóciai diákok. Szakmai előadásokra meghívtuk volt oktatóinkat, hogy tartsanak számunkra előadást a dunakanyari művésztelepekről, (Mélyi Józsefet és Sinkó Istvánt). A közösségen túl a természet közelsége és az efemer alkotás lehetőségét tudnám kiemelni, mint kulcsfogalmakat a magyarkúti művésztelepünkön. Ami szuperfontos még, hogy a helyi közösség és a pesti barátaink is el szoktak jönni a megnyitóinkra, megtekinteni a művésztelepen született munkákból a kiállítást. A Gorka Géza Kerámiamúzeumban 2022-ben ősszel még egy white-cube-os, klasszikus értelembe vett kiállítás is nyílt a műveinkből.

2

A performatív előadások szervezése és koreografálása mindig is a szenvedélyem volt. Kezdetben kísérletező közös alkotásokban vettem részt, majd mások performanszaiban is szerepeltem. Részt vettem egy nyári táborban, amit a School of Disobedience hozott létre. Életem legszebb pár napja volt. Inspiráló és nyitott nemzetközi résztvevőkkel kreatívkodtunk.

2

Az engedetlenség leányiskolája ötvözi az elméletet és a gyakorlatot, egy non-formális oktatás keretein belül, amiben minden diákját arra ösztönzi, hogy megkérdőjelezzék a társadalmi normákat, a konvenciókat, szembesüljenek a sztereotípiákkal, és foglalkozzanak a minket körülvevő rendszerekkel. Eleinte eseményfotósként kapcsolódtam az iskola programjába, mely egy nyári kreatív írótábor volt, melynek végeredményeképp létrehoztunk egy, írott szövegeinken alapoló közösségi performansz sorozatot Az ISBN könyvgalériában és kültéren egyaránt.

1

Te talán tudod , de mi történik, ha Olaszországban megbüntettek minket a buszon és nem fizetjük be? – írtam rá pánikolva a világutazó nagybátyámra, akitől azt reméltem talán tudja a választ. A barátnőimmel mikor Pennabilliben jártunk egy performatív fesztiválon( Artisti In Piazza | Festival Internazionale di Arti Performative) csak nem vettünk buszjegyet és 60 euróra megbírságoltak minket fejenként, amely akkor megfelelt a havi fizetésem felének. Sári barátnőm, aki ott lakott már vagy egy fél éve, esküdött rá, a helyi olaszok sose vesznek buszjegyet, ő sem vett soha. Így hát mi sem vettünk, gondolva jó lesz még a készpénzünk a fesztiválra. Diákként kicsit sem volt könnyű ezt a bírságot megfizetni, ez mégsem szegte kedvünket. Hajtott minket a felfedezés, a wunderlust és a kiváncsiság vágya, és ami a legfontosabb az új élmények és a találkozás lehetősége, ami a covid karanténnal töltött órái után felbecsülhetetlen volt. A festőnek tanuló barátnőm Pennabilli városát választotta Erasmusa színhelyéül, és mi egy másik barátnőmmel tervebe vettük, hogy meglátogatjuk őt. Ki is néztünk egy repülőjegyet a születésnapja dátumának a környékére. Összesen három napot töltöttünk Pennabilliben, egyet pedig Riminiben. Szállásunk nem volt, így a fesztivál mellett a csodálatos olasz kisváros egy félreeső hegyi útvonalának a lépcsőin hajtottuk álomra a fejünket, ahol megbeszéltük a felnőtt élet viszontagságait, a pályakezdés nehézségeit és a szakmai csalódásainkat. Másnap is hajnalig koncerteztünk megismertünk vicces olasz fiatalokat, magunkban pedig megállapítottuk, hogy olyan ez a fesztivál, mint a magyar Művészetek Völgye. A felhőtlen boldogságunkat, csak az utolsó nap postai bírságbefizetés árnyékolhatta, ahol 180 Eurot ott kellett hagynunk. Ennek ellenére az utazást soha nem felejtem el, életem egyik legmeghatározóbb nyári emléke marad. Azóta minden évben igyekszünk a többi művész/ művészettörténész barátommal meglátogatni a fesztivált, amely egyszerre emlékeztet a Völgyre, másrészt megidézi egy középkori kisváros hangulatát.

2

A covid időszakában felerősödött a Wunderlust, vagyis a kirándulás / utazásra ösztönző vágy. Szüntelenül ki akartunk törni a lakásunk/ házunk falai közül. A kirándulásokon, bejáratott útvonalakon sokszor nagyobb tömegekkel találkozhattunk, mint a bevásárlóközpontokban. Bár többször jártam a Dunakanyarban, és ott élő barátaim már mutattak számos túraútvonalat, számos ösvényt. Számomra a perspektívák, a madártávlat volt különösen jelentős ebben a családi kirándulásban, ahová apukámmal és a húgommal egy lakókocsival utaztunk el. Ha jól emlékszem, Apukám egyik barátjától kapta kölcsönbe a lakóautót, és azért mentünk azzal mert abban könyebben elfértünk hárman és negyedikként még a családi kutyánk is jött. Március végén, április elején voltunk, mikor az erdő újra életre kell. Vége a végtelen latyaknak, eltűnik a hó, és újjáéled az erdő. Még nincs teljesen tavasz, de már nincs tél. A leveleken átsüt a napfény, de az avar azért még ropog a lépteink alatt. A környezetünk amely a digitális világra volt kihegyezve, hirtelen teljesen más megvilágításba került. A Prédikálószéki kilátóig kirándultunk el, Dömösre. A Visegrádi 639 méteres csúcsa olyan távlatból engedte láttatni a környező tájat, amely teljesen szürreálisnak tűnt a covid hétköznapjaiból. Mindkét képet a húgom lőtte, az elsőn egy ismeretlen család áll (háttal) hozzánk hasonlóan a kilátásban gyönyörködtek. A második képen Apukám és én apró pontokként nézünk fel a magasba. Szeretem ezt a fotót, mert jól érzékelhetőek rajta a távlatok. Ezért is adtam neki ezt címnek. A magasból a kilátóból nézve minden nagyon aprónak tűnik, sikerül átérezni hogy mennyire aprók is vagyunk mi magunk a természethez képest, és problémáink is apróbbnak tűnnek. Maga a bezártság is.

1

2022 nyarán Flórával Athénból kihajóztunk egy kis szigetre strandolni. A kikötés után pokoli melegben kellett átsétálni a sziget túloldalára, az „ideális” öbölbe. Az úton kicsit nyűglődtünk, de a hely, ahová érkeztünk, megérte a nyűglődést: nyugis öböl, kies táj, langyos tenger. És kevés ember: inkább helyiek, nem turisták. Gyors lepakolás után mentünk fürdeni. Szaladt utánunk egy ember, hogy halló, halló, figyeljünk, mert medúzák vannak a vízben. Nem tilos fürdeni, csak óvatosan. OK. Első blikkre nem tűnt fenyegetőnek a helyzet. És nem is volt semmi. Ilyenkor hajlamos azt gondolni az ember, hogy ez csak valami helyi lárifári. De nem. Az első fürdések alkalmával színe sem volt medúzának. Aztán egy apró csípő érzés, de semmi komoly. Pont olyan, mint az eredi sétákon a csalán. Lárifári. De nem. Jött egy izmosabb medúza: először csak odapöckölt, de végül a kézfejem elkapta. Én meg őt, de a kézfejemre tapadt egy csápja. Kijjebb evickéltem, és próbáltam ledörgölni a csápja darabjait. Mégsem lárifári, de azért drámainak sem tűnt. (A helyi ember a parti homokból figyelték a műsort.) Á! mondtam Flórának. Megcsípett. Picit őt is. Kiértem a partra, még próbáltam a sós vízzel enyhíteni a csípő érzést, amikor odaszaladt hozzám egy hetvenéves görög bombanő hófehér bikiniben: Jellyfish? kérdezte. Igen. Szaladt vissza a táskájához, kivett belőle valami fehér port, kézbe vette a kávés papírpoharát, visszaszaladt, kimosta a tengerben, benne hagyott egy kis tengervizet, kikeverte a fehér porral és a kezembe adta: hogy kenjem be. Most. Tettem, ahogy kell. A nők mindig helyt állnak, ha segítségre van szükség! A strandon még többször bekentem. A fehér por egyébként szódabikarbóna volt. Eltelt a nap, visszamentünk Athénba, másnapra kicsit lelohadt, olyan volt, mint amikor vasalóval vagy a sütővel égetem meg magam. Egy hét múlva már itthon úsztam a Dunában. Már a vízben is éreztem, hogy furán viszket. Estére már fájt, másnap reggelre meg az egész kézfejem bedurrant és belázasodtam. A patikában vásárolt krém semmit nem használt, így elmentem másnap a háziorvoshoz: aki még sosem látott medúzacsípést, de utána olvasott, és felírt valami tesztoszteronos kenőcsöt. Néhány nap alatt lement róla a gyulladás és besebesedett. Ezekben a napokban kezdtem a neten medúzacsípésekről képeket nézni, és nyomozni, hogy milyen állat lehetett. Egyrészt találtam egy cikket, ami arról szólt, hogy Görögország partjait ellepték a veszélyes medúzák. A cikk és a vízben látott állat alapján azt okoskodtam ki, hogy világító medúza volt. Medúzakutatásaim során találta rá Diana Nyad nevére, aki a nyílt vízi hosszútávúszás híres asszonya – azóta már film is készült róla. Az ő életét is megkeserítettek a medúzák, egy alkalommal a halál küszöbén táncolt – amikor Kuba és Florida közötti távot akarta teljesíteni. Minden veszélyessége ellenére a medúza álomszép állat. Minél veszélyesebb, annál szebb. A világító már elég szép. De szerencsére van nála szebb. Ezt a képet Flóra készítette rólam – telefonnal. Elég nyugis kép. Ekkor még egyáltalán nem gondolom, hogy az aznapi medúzacsípés következményeit majd otthon viselem. Hogy csak egy hét múlva aktiválódik igazán a csalánméreg ereje. Hogy ez az idilli görög sziget lesz az első medúzacsípésem kalandos helyszíne.