A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.
Előtte sötét volt bár nem igazi sötét, mert a fény próbálkozott mindennel. Tűzijáték, petárda, diszkófények. Petárda. Füst. Tűz. Tömő utca 35-41. Balassa János Kollégium. Szilveszter éjszaka. Begyulladtak a lomtárban levő bútorok az alagsor pincéjében. A lépcsőház , mint kémény szívta felfelé a lángokat. Az aluminium korlát leolvadt két szintnyi magasságban. Én átaludtam. Timothy ébresztett, dörömbölt az ajtón. Egy lány menekülni próbált és leégett a keze, örökre elvesztette ujjait. Adam megijedt kiugrott és összetörte magát, kórházban van. Timmel elmentünk délután meglátogatni.
A mentők és tűzoltók ott voltak reggel is, én már csak a füst nyomait láttam. Felkeltem, pár fotót készítettem. Az Illés utcából az utcai telefonról felhívtam pár embert. Talán a szüleimet, nővéremet Németországban, talán a szobatársaimat is. Nincs semmi gond, jól vagyok, semmi nem ment tönkre nálunk a szobában. Onnan elmentem a Blahára Népszabadság vagy valami más újság szerkesztőségébe. Mondom vannak fotóim a kollégiumi tűzről, megveszik? Kérdik: láng látszik-e? Nem, csak a nyomai. Akkor nem érdekel, csak a láng számít, a füst sem érdekes, csak a láng.
így került az előhívás után a fiókba, 30 évig. Most beszkennelte Matt. Örültem neki. Így lett belőle Jelenarchívum.
