Hegedűművész kamuflázs

5

Képeim nem a Balatonról szólnak, hanem arról, ahogy emlékezni próbálok rá. Nem akarom visszahozni azt, ami volt – csak látni, hogyan tűnik el. Arról a vágyakozásról szól, ami minden tiszta nyári fény mögött ott remeg. Azt keresem bennük, ami nem tökéletes, nem végleges, és nem is biztos, hogy valóban megtörtént. Nézőpontom egyféle lassabb látás. Egy világ, ahol a hibák nem eltüntetni való dolgok, hanem emlékezési formák. Az elmosódott partvonal, az ismeretlen vitorla, az elfelejtett mozdulat – ezek a képek a nem-történések nyugalmát hordozzák. A homály nem hiba, hanem tanúságtétel: így néz ki, amikor már nem tudjuk biztosan, hogy mi az. A képeken nincs történet, csak jelenlét. Az idő lassú, a víz halk. És minden elmozdul egy kicsit. Az elfogadás nálam képként jelenik meg: amikor nem akarok már mindent visszahozni, csak hagyom, hogy legyen. Ahogy van. Elmosódva, töredékesen, őszintén. A képeim a törékeny harmóniáról szólnak. Arról a pillanatról, amikor már nem küzdünk semmi ellen, és nem várunk tovább semmire. Inkább emlékeket idézek meg, amelyek lehet, hogy sosem voltak igazak, mégis ismerősek.

5

Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket! Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap. A tűz miatt nem lehetett a lépcsőket használni. Lift sem működött. Volt, akit a tűzoltók hoztak le emelődaruval. A teremtéskor létrejött a magasság. Bábelben felfedezték a lépcsőt, aztán ebből lett a lift. De a tűz miatt a vészkijárat is egy nyomorúság lett, nem működött. A lánglovagok most Prométheuszként nem a tüzet hozták le az égből hanem a fennrekedteket hozták le egyenként. Az égből, az égen kellett őket lehozni. A petárda fénye belobbantotta a lomokat és a tűz leolvasztotta a lépcsőkorlátokat. A korlát védene a magasság iszonytól. A lépcső eleve magasságot akarja áthidalni- kell oda a korlát. Ahogy a tükör a liftbe. Egyik sem működött sem a lift, sem a lépcső. Szétvált a magasság és a mélység.

5

És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap. A nyomok kormosak. A nap felkelt, a tűzoltók még matattak, de a tűz összekormozott mindent. Kormos lett a padló, a falak, az óvszer automata, az ajtók megrepedt vagy épp betört üvegtáblái.

1

A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Előtte sötét volt bár nem igazi sötét, mert a fény próbálkozott mindennel. Tűzijáték, petárda, diszkófények. Petárda. Füst. Tűz. Tömő utca 35-41. Balassa János Kollégium. Szilveszter éjszaka. Begyulladtak a lomtárban levő bútorok az alagsor pincéjében. A lépcsőház , mint kémény szívta felfelé a lángokat. Az aluminium korlát leolvadt két szintnyi magasságban. Én átaludtam. Timothy ébresztett, dörömbölt az ajtón. Egy lány menekülni próbált és leégett a keze, örökre elvesztette ujjait. Adam megijedt kiugrott és összetörte magát, kórházban van. Timmel elmentünk délután meglátogatni. A mentők és tűzoltók ott voltak reggel is, én már csak a füst nyomait láttam. Felkeltem, pár fotót készítettem. Az Illés utcából az utcai telefonról felhívtam pár embert. Talán a szüleimet, nővéremet Németországban, talán a szobatársaimat is. Nincs semmi gond, jól vagyok, semmi nem ment tönkre nálunk a szobában. Onnan elmentem a Blahára Népszabadság vagy valami más újság szerkesztőségébe. Mondom vannak fotóim a kollégiumi tűzről, megveszik? Kérdik: láng látszik-e? Nem, csak a nyomai. Akkor nem érdekel, csak a láng számít, a füst sem érdekes, csak a láng. így került az előhívás után a fiókba, 30 évig. Most beszkennelte Matt. Örültem neki. Így lett belőle Jelenarchívum.

2

"Szeretettel Zsuzsa nénitől, Krisztitől/dizájner, és Zsuzsitól. Balatonlelle 100%" – az album, amiben a képeket találtam. Azt hiszem mindenkiben, aki többször nyaralt már a családjával a Balatonnál, kialakul a kötődés egy adott partszakasz iránt, van egy rész, amit jobban ismer bárkinél, így a tóhoz kötődő gyerekkori emlékeink valahogy egyszerre válnak univerzálissá, és lesznek szórakoztató sajátosságai (például a kajasoron lévő kocsma, ahol évekig engedték, hogy tízszer egymás után a Bubamarát rakd be a zenegépen, vagy a parton mindig ugyanakkor körbejáró árus bácsi a barackos fánkjaival és az este mindig ugyanakkor elsuhanó bulihajó, ami gyereként még a szórakozás csúcsának tűnt). Nekem ez az egész egy másik élménnyel is összekapcsolódik: anyukámmal az általános iskolai éveim során végig ketten voltun, együtt nőttünk fel (amikor ez a két kép készült én kb 8-10 lehettem, ő pedig 29-31), sok időt töltöttem a legjobb barátnői társaságában, ezek az élmények sűrűsödnek össze a balatoni nyaralásainkban. Egyrészt imádtam, hogy csak csajok voltunk (anya, Zsuzsi, a nővére, „a dizájner”, és az anyukájuk), másrészt mindenkit annyira menőnek gondoltam. Anyával nem volt autónk, teljesen tömegközlekedéshez voltam szokva, de Lellére minden évben (kb. 4-5 évig minden nyáron sikerült ugyanarra a szállásra menni) Kriszti szürke autójával mentünk, amit „ezüst nyílnak” kereszteltem, azóta is így emlegetjük. Nem akarom túl hosszúra ereszteni, de nagyon sok élményben volt részem ebben a pár évben anyával és Zsuzsiékkal, mint amikor anya befújta magát vattacukor illatú parfümmel egy esti sétára a vidámpar felé, és egy szúnyograj úgy a nyomunkba eredt, hogy kb. 5 cigit gyújtottak meg a füst miatt, azzal a kezükben futottunk az isten tudja meddig. Vagy a képeken is elcsíphető, átlapolható egyforma nadrágok, amiből mindannyiunknak volt egy, csak más-más színben. Vagy amikor anyáék bementek a városba, és Zsuzsa nénivel titokban végignézhettem az Anakonda c. filmet (nem kellett volna). Vagy amikor este a kezünkben vittük be minden cuccunkat egy stéghez, hogy onnan nézzük a naplementét, de valahogy nagyon bénáztunk közben. Az akkoriban tomboló Megasztár-mániáról (és a tolerált Palcsó Tominak drukkolásomról) nem is beszélve. Különös érzés ezekre most úgy visszagondolni, hogy én is idén töltöttem be a 29-et.

2

Csobáncon, a Badacsony környékén kirándulva különös figyelmemet a szőlőfürtök ragadták meg – ahogy a tőkék között sétáltunk, felfedeztem, milyen izgalmas formák és részletek rejlenek bennük. Elkezdtem fotózni őket különféle perspektívákból, mintha egy vizuális meditáció részese lennék. A tájra leereszkedő ködtenger, a párás levegő és a vízcseppek finom jelenléte még különlegesebb, szinte álomszerű hangulatot adott az egész kirándulásnak.

2

Történeteim főhőse egy Trabant, melynek szüleim voltak a tulajdonosai a 2000-es évek elején. Az első mese szintén ez idő tájt játszódott: óvodából hazafele menet mindig arra kértük apukánkat, hogy egy útba eső emelkedőn menjünk fel autóval. Ugyanis gyerekként ez az emelkedő egy hatalmas hegynek tűnt és a világ legizgalmasabb dolgának számított felérni a tetejére. Nos, ez a mulatság csak addig tartott, míg egy téli, fagyos napon vissza nem csúsztunk az autóval. Természetesen nem lett bajunk, de megtanultok, hogy a Trabant nem egy csodajárgány. Egy másik kedves történet, amire húgom úgy emlékszik vissza, hogy egyszer ennek a csodaautónak kiesett a vezetőoldal melletti ajtaja és apukánk kénytelen volt úgy hazavezetni, hogy egyszerre fogta az ajtót, kormányzott és váltott. Míg szerintem nem kiesett az ajtó, hanem csak nem csukódott be és napokig kénytelen volt így vezetni. Bár mindketten másképp emlékszünk rá, az biztos, hogy amikor visszagondolunk a Trabant kalandjaira, mindig eszünkbe jut, milyen szabadnak éreztük magunkat gyerekként, csak nevettünk és élveztük az utazást.

1

Verset is írtam azután, hogy ez a kép kettőnkről megszületett. A képen Vince látható, akinek a családjával a Balatonon nyaraltunk. A piros bója és Vince alakja tükröződik a vízen.

1

A második családi kocsink volt Mandarin, a kispolszki. (Az első egy sötétzöld Volkswagen volt, de azt ellopták.) Itt valahova a Balaton déli partjára utaztunk, és már csak arra emlékszem, hogy egy faházas kempingben szálltunk meg, ahol a Balaton vize először mély volt, majd ahogyan a fürdőző ment beljebb, úgy lett egyre sekélyebb. Eddig nem tudatosult bennem, de amikor anyukámmal beszélgettem a fényképről, ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy ennek az autónak az elején volt a csomagtartó. A fotót apukám készítette, aki a fő fotósunk volt a családi nyaralásokon. A családi fotók egy ideig borítékokban sorakoztak egy szekrény legalsó fiókjában, és pár éve állt neki apukám azokat évek szerint, fotóalbumokba rendezni. Ekkor került elő ez a kép is.

5

A fotók 1993 júniusban készültek az Újszilváson. Két motorral, négyen érkeztünk az alföldi községbe, hogy részt vegyünk életünk első motorostalálkozóján. Az egyik motor egy boxer motoros Ural volt, ami birkabőrökkel volt beterítve, hogy vagányabbnak nézzen ki, a másik motorral meg én jöttem, ami egy legendás Honda 900F Bold’Or volt. Remek programnak ígérkezett. Ott is aludtunk, de ezt előre nem gondoltuk át alaposan. Nyár volt, napközben meleg volt, ezért sátrat nem vittünk, csak valami vékony takarófélét. Gondoltuk, hogy éjszaka simán elalszunk a szabad ég alatt… Mivel nyílt terület volt, végtelen alföldi puszta, a szél akadálytalanul járt. Hajnalban már nagyon hideg volt majd megfagytunk, annyira fáztunk. Mindent magunkra terítettünk, amit találtunk. Tábortüzet ugyan csináltunk este, de azt folyamatosan rakni kellett volna, hogy melegítsen. Semmi tüzelő, fa, ilyesmi nem volt a környéken, így a tűz hamar leégett és hajnalig dideregtünk. A találkozó ettől függetlenül nagy élmény volt. Volt napközben közös motorosfelvonulás, ahol a több ezer motor hatalmas hangerővel robogott végig a község utcáin. Este pedig rock koncertek szórakoztatták a látogatókat. Én kék farmerdzsekiben és farmernadrágban és fekete halálfejes pólóban vagyok. 😊

3

Minden autóknak van neve. A Wartburgot Rozinak hívták, majd a Trabantot Süninek, az akkori autónkat egy Daewo Lanos-t, pedig Lizinek. Most a szüleimnek egy Sárája van. Nem tudom pontosan miért mindig lányok az autók, de a Süni nevet azt hiszem én adtam a Trabantunknak, mert hasonlított egy sündisznóra. A szüleim mindig azt mondták nekem, hogy a tárgyaknak lelke van, ezért az autóknak is. Szóval a Daewo Lanosunkkal, Lizivel indultunk útnak Közép-Olaszország egy hegyes és eldugott régiójába egy kis településre, amit Dogliolának hívnak. Természetesen Apukám volt sofőr, Anyukám meg navigált, én csak bezuhantam az autónkba és egész úton aludtam vagy zenét hallgattam. Utazás közben nem szeretek beszélgetni, sem olvasni, csak zenét hallgatva álmodozni szeretek. Amikor a gyerekkoromra gondolok, inkább az ábrándozásim jutnak eszembe, mint ami valójában történt velem. Azt hiszem 12-15 óra volt az út és olyan volt mintha végig félálomban lettem volna, arra emlékszem amikor megláttam Ravenna tornyait, aztán a loreto-i bazilika látványára is,( amit többek között Bramante tervezett).   Aztán újra elaludtam. Amikor legközelebb felkeltem már hajnalodott. Égett szagot éreztem, meg kátrányszagot, bozót tüzek nyomát és gyárakat láttam. Iszonyúan izgatott lettem, olyan táj volt előttem, amit sohasem láttam, egy olyan helyre mentem, ahol még sohasem voltam. A képeim is álmosak lettek: alulexponáltak, meg figyelmetlenek és dekomponáltak. A képeket analóg lejárt filmre lőttem, azt hiszem egy Olympussal.   Apukám szokása volt, és még mindig az, ha utazunk valahova akkor úgy ébreszt, hogy azt kiáltja, hogy „Ballabórabé!!”. Nem tudom mit jelent, de mindig ideges leszek és egyszerre izgatott és segít felkelni. Elég mágikus. Utána pedig elkezd youtube dj-zni és azokat a dalokat válogatja össze, ami a legjobban idegesít, és ennek fokozatai vannak. Először lejátsza a Vörös Csepelt majd a szessönt Postás Józsi egyik dalával zárja. Az a vég. 2020, Közép-Olaszország, Dogliola

1

A fotó Balatonszárszón készült a kilencven nyarán, apukám készítette a vízben állva. Egy külön bejáratú, mások által nem nagyon használt öblön keresztül megyünk be a Balatonba – mesélte pár hete, mikor a fényképről kérdeztem. A magyar tenger a kilencvenes években is vonzó volt a család számára, csak bepattantak a kocsiba, és másfél óra alatt Balatonszárszón voltak. Nagymamám, nagybátyám, na meg persze ő, akinek a kezében a kamera. Nem készültek fel a nyaralásra, mégis szerettek volna saját vízi járművet. Ezért csináltak gyorsan egy rögtönzött tutajt. Két gépkocsi belső, amit összekötöttek egy nagyobb gyúródeszkával. És kész is volt a "tutaj". 😅

1

A fotó 1997.11.09-én készült a Börzsönyben. A szüleim kirándultak, a képet Apukám készítette. Ekkortájt sokat mentek mindenfelé. . Anyukám, Eszter van a képen és az autójuk, ami egy homokszínű Lada 1500 gépkocsi volt. Apukám nagyon szerette ezt az autót, sajnálta, hogy később eladta. A motorja tökéletes volt, teljesen fel lett újítva.

1

A fotó 1992-ben készült az újpesti lakótelep egyik központi részén. A háttérben lévő pavilonsoron egy ötvös üzlet is felfedezhető. Ekkor apukám itt dolgozott, kevés maszek ötvös üzlet volt ekkortájt. Tudni kell, hogy a kilencvenes évek elején –több évtizedes tiltás után– újra engedték, hogy arannyal dolgozhassanak és kereskedhessenek a maszek ötvösök. Virágzott a nemesfémes szakma, apukám szeretett itt dolgozni. Nagyon rendes kollégái voltak és ő arra emlékszik, hogy jól lehetett keresni. Ahogy az fotón is jól látszik az üzletek előtt hatalmas parkoló terül el, ahol az akkoriban megszokott tipikus szocialista autótípusok parkolnak. Előtérben egy romos Zastava, mögötte takarásban egy Skoda 120-as. A kép jobb szélén pedig 2db Lada 1200-es parkol.

1

A fotó 1990-ben készült Balatonszárszón. A nyaralótelken egy régi Alfa Romeo Giulietta gépkocsival apukám pózol, a képet valószínűleg nagymamám készítette. Apukám barátjának, Bálint Lászlónak a tulajdona volt a gépkocsi, azzal jártak le a Balcsira és azzal mentek este szórakozni is, például balatoni diszkókba. Hiába volt régi, szép állapotban volt és még így is kitűnt a sok szocialista autótípus közül. Ráadásul apukámnak ekkor huszonévesként akkoriban nagy élmény volt önállóan autókáznunk egy „nyugati típusú” gépkocsival.

1

Családi fényképalbumunkban ez az egyik első kép, ahol a kilencvenes években egy autó bukkan fel. Balatonszárszón készült a nagymamám készítette, még a 90-es években, mielőtt születtem volna. A képen apukám látható, és a barátja Bálint László autója. Sárga Zsiguli (Lada 1200). A képen nem Bálint László látható apukámmal, hanem a szomszéd gyerek. Kecskeméti Lacika. A balatoni nyaraknak kiemelt szereplője volt az autó, hiszen a család összes tagja elfért benne, és a nyári holmik leutaztatására is alkalmassá vált a mi családunknak is, Budapestről Balatonra.

1

Piroska a nagymamám piros skodája volt, amivel nagyon sokat ment és vitt engem és nővéremet mindenhova, ameddig bírta és ha hagytuk. Amikor általános iskolás voltam, szinte minden nyáron együtt töltöttünk több hetet Balatonakarattyán, ahonnan Piroska segítségével gyakran ellátogattunk Füredre és Tihanyba. A kép, ha jól emlékszem, Tihanyban, a gödrösi strand közelében készült. Amikor megtaláltam a fotót, egy pillanatra elcsodálkoztam, hogy akkor, tizenhárom évesen már egy egyszerű fényképezőgéppel nyomultam, amibe én töltöttem be a filmet, majd hívattuk elő apukámmal később a képeket.