Sziklákon Herkulesfürdőn

2

A napsütéses délelőttön elindultunk a Nádasdladányi kirándulásra. A kastély kertje gyönyörű , magas fák suttogtak, és minden bokor mögött mintha egy új kaland lapult volna. A legkisebb felfedező azonban egy puha hordozóban utazott, szorosan anya mellkasához simulva. Eleinte minden rendben volt: ringatózás, nézelődés, szunyókálás. De amikor beléptünk a kastélyba, és megpillantottuk a gyerekszobát, valami megváltozott. A színes játékok, apró bútorok és régi mesekönyvek mintha hívogatták volna. A hordozóban utazó kis felfedező mocorogni kezdett. Először csak egy halk nyöszörgés, aztán határozottabb jelzések: „Engedjetek ki! Ezt közelebbről kell megnéznem!” Megérintette a régi játékokat, bekukkantott a kiságyba, és úgy nézett körül, mintha egy rég elveszett világot fedezne fel. A hordozó eközben csendben pihent, de most a szabadság ideje jött el – mert vannak pillanatok, amikor a legnagyobb kalandhoz ki kell szabadulni. És ez pont egy ilyen pillanat volt.

1

A kép a solymári Szélhegyen készült, az egyik kereszt talapzatán megpihenve. Mindig nagy élmény volt ha a természetben tudtunk sétálni. Általában Apa hordozott, de ezen a napon pont én voltam a hordozós. A hordozás csodás érzés volt, de a testem, térdem, csípőm nehezen bírta. Ezért volt különleges számomra ez a kép, mert itt sikerült rövidebb ideig, de örömmel hordozni a kisfiamat. A férjem készítette a képet, és nagyon jó emlék ez a délután azóta is.

1

Damjanich utcai lakásomban az unokáim önfeledten játék zajlott minden látogatáskor a szőnyegen. A nagypapa is sokat játszott velük, ezen a fényképen épp egy ünnepi alkalom kapcsán találkoztunk, vendégséget tartottam. Unokám és vőm családja látszik a fényképen, a nagypapa is hasalt a szőnyegen. Örömmel gondolok erre vissza.