Van egy kis baráti társaság akikkel sziklát szoktam mászni rendszeresen. Ez annyit tesz, hogy évente több alkalommal indulunk neki együtt valamelyik szomszédos ország csodás tájainak, hogy ott újabb sziklákon űzhessük egyik kedvenc szenvedélyünket a mászósportot. Ezek már kiépített sziklafalakat jelentenek amikről általában valamilyen formátumú kalauz is megjelent már ami megkönnyíti a tájékozódást. 2021-ben a sokszor emlegetett ausztriai Zillertalra esett a választás. Ez Tyrol tartománya az országnak és óriási hegyek övezik a környéket. A szikla gránitból van ami az egyik legélvezetesebb mászásra ad alkalmat gazdag formakincsével és jól tapadó struktúrájával. Ide is Tódorral a lakóautóval kiegészülve érkeztünk ami egy főhadiszállásként funkcionál és remek beosztásának köszönhetően akár 6 embernek is alvóhelyet biztosít. Lehet benne főzni és a reggeli kávék kiapadhatatlan lelőhelye is egyben. Ebben a formában kempingekben és vadkempingezésekben töltjük az estéket. Most a vadkempingezés mellett döntöttünk és a legjobb helyeket találtuk hozzá erdőszéleken patakok szomszédságában. Nappal a mászásé a főszerep ami itt egy vagy két kötélhosszas utakat jelent amit sportmászásnak hívnak vagy a boulderezést ami az egészen apró 3-4m magasságú tömbökre való feljutást jelenti és általában elég nagy kihívás méretéhez képest. Itt mindkét ágazatot lehet űzni, ráadásul a kisebbek tényleg esszenciális darabok. Némelyike már több mint 20 éves első megmászással rendelkezik és szinte semmi lemászottság vagy kikopás nem tapasztalható rajtuk.
Több napos ottlétünk alatt a bőrpihentető napon Andris barátommal az egyik közeli hegyre is felkapaszkodtunk vagy 1200 m szintet, de sajnos a csúcsot nem tudtuk elérni az érkező mennydörgés és vihar következtében, inkább menekülőre fogtuk. Esténként tábortűz és főzés volt a program amit a legjobb sztorizós beszélgetések koronáztak meg.
Én ezt az életformát nagyon szeretem és addig szeretnék ilyeneket csinálni amíg csak meg tudok mozdulni.
Zillertal avagy az Alpok lábainál kis sziklákon
Dátum
2021
Feltöltő
Helyszín
Zillertal, Ausztria
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2025.234
Licensz
További történetek
1
Áron a kisunokám, itt hét hónapos volt. Nagyon szeretem ezt a fényképet, Kecskeméten készült, az egyik első kirándulása lehetett, az anyukája ( a lányom) kirakta a levelek közé. Ő pincérnő, az apukája informatikus mérnök. Áron nagyon szereti a szüleit, mérnök és pultos is szeretne lenni ha felnő. Ő az első kisunokám, nagyon szeretem őt.
5
2021-ben elindultunk öt barátnőmmel a horvát tengerparta, Brac szigetére. 5 napot töltöttünk ott. Komppal mentünk át a szigetre, ami egy óra volt és én nagyon féltem végig a tenger sötét mélységétől. A szigeten sokat sétáltunk, kirándultunk, ültetvényeket jártunk be. Ott rengeteg kivi és olajbogyó fa ültetvény van, amik könnyedén megélnek a sziklás vidéken. Egyik nap felmentünk autóval egy nagyon meredek úton a sziget egyik legmagasabb pontjára, ahonnan beláttuk az egész szigetet, gyönyörű volt. A nyaraló udvarán volt egy citromfa, ott citromot szedtem és babérlevelet is, amit hazavittem és nagyon finomakat főztem vele.
1
2014-ben született a fiam, és a hordozás szinte azonnal megtalált minket, bár akkor még alig tudtam róla valamit. A legelső eszközöm egy barna rugalmas kendő volt, már nem is emlékszem, hogy kitől kaptuk. Talán egy hetes lehetett Gellért, amikor először beletettem, és annyira megszerettük a kendőzést, hogy onnantól szinte mindenhová azzal mentünk. Aztán hamar nehéz lett az elöl hordozás, így szövött kendőre váltottunk, megtanultam hátra kötni, és onnantól nem volt megállás, a hordozás életforma lett. Ezen a képen már egy éves múlt a kisfiam, épp a Kamaraerdőn kirándultunk egy ismerős anyukával, és a Nagyréten letettük a gyerekeket, hogy kicsit totyogjanak a fűben. A kép azt a pillanatot örökíti meg, amikor újra felvettem, hogy hazainduljunk. Épp feszesre húzom a kendőszárakat a batyuhoz, Gellért pedig láthatóan rutinosan tűri a hátamon a procedúrát. Bár azóta már eltelt bő 10 év, és nincsenek konkrét emlékeim a hazautazásról, de fogadni mernék, hogy mire a villamoshoz értünk a rétről, addigra már aludt is.
3
Felajánlották, hogy egy közterületről lekaszált szénát összegyűjthetem az állataimnak. Én pedig paplanhuzatba tömtem bele, talicskára tettem, úgy vittem haza. Tojásgyűjtés: Azért is költöztünk vidékre, mert fontos volt számomra, hogy a gyermekeimnek ilyen élményben legyen része. Sokan azt gondolják, hogy aki falun él az szegény, de a természet, a napsütés, a nyugalom elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat.