A történetemben a tengert képletesen értem: számomra a látványa, szaga, érzete mindig a szabadság zsigeri élményével párosult. Épp ezért minden utazás, ahol a szabadságot akármilyen formájában is megélhettem, az tengerszép volt.
Így történt ez 2021-ben is, amikor egy hat hónapos kasseli kutatói ösztöndíj elnyerése jelentette a felszabadulást a munkahelyi, családanyai, házastársi kötelékek alól, és egy olyan hosszú intellektuális énidőt biztosított számomra, mint soha előtte, s azóta sem. (Bár a hat hónap a Covid miatt négyre zsugorodott, az ösztöndíj értékéből ez nem vont le, csak a vállalás teljesítését nehezítette meg.)
A lakáskeresést nagyban megnehezítette, hogy az akkor igen fiatal kutyámat nem akartam Magyarországon hagyni. Ez volt életem első ilyen hosszú autóútja: előtte nagyon izgultam, de ahogy átléptük a határt, végtelen nyugalom szállt meg. Az osztrák és német vezetési kultúra simasága, a kutyám szolidáris szuszogása a hátsó ülésről, a zenehallgatás feledhetetlenné tette az 1200 km-t. (Regensburgban megszakítottuk az utat, ami kiváló döntés volt, csodás kutyás hotel a központban, esti séta a Duna-parton…)
Aztán másnap kora délután percre pontosan érkeztem leendő lakhelyünk elé. Végül a hely kiválasztása a lehető legjobban sikerült, irtó jó fej főbérlőkkel, lakókkal, pár percnyi sétára a város egyetlen olyan és mellesleg a legnagyobb, legcsodálatosabb parkjától, a Karlsaue-től. Naponta sok-sok órát töltöttünk itt; a több száz éves fák, kutyák és gazdáik kedves ismerőseink lettek.
A fotókon látható a park, a búcsú pillanatai és az autó, a kispirosnak nevezett matuzsálem korú Suzuki, amely egyszer sem romlott el a több ezer kilométeren, és amely lehetővé tette számunkra a szabadság teljes megélését: a számtalan kirándulást, barangolást a környékbeli erdőkön-mezőkön.
Annyi könyvet, ajándékot, bolhapiacon vásárolt és lomizott tárgyat hoztam magammal, hogy a kutyámnak alig maradt hely. Így ért véget közös utazásunk, s akkor megfogadtam, és hamarosan sort is kerítek rá, elmegyünk, mi ketten, az egyre viseltesebb kispirossal, bár, ha rövidebb időre, a tengerhez is.
Tengerszép énidők
További történetek
3
2021. májusában jártam életemben először a Dunakanyarnál, ami teljesen lenyűgözött. Barátnőmmel hosszú séta után a Nomád-bárhoz mentünk, ahol különböző hinták, székek, asztalok, játékok voltak kitéve. Rajtunk kívül senki nem volt a parton, így teljes nyugalomban töltöttük a délutánt. Ezen a napon elég hideg volt még, úgyhogy fürödni sajnos nem tudtunk a vízben, de tartalmas beszélgetésekkel így is eltelt az idő. Azóta sokszor visszajártunk ide, de mindig ez az első alkalom maradt számomra a legemlékezetesebb, a felfedezés örömével együtt.
5
Az én történetem 2021-ben, a kislányom születésével kezdődött, majd 2024-ben a kisfiam érkezése után lett a hordozás még fontosabb az életünkben. Napi szinten használtunk rugalmas kendőt, majd mei tai hordozót, karikást, végül többféle csatos hordozót is. Télen-nyáron, itthon, utcán, boltban, nyaraláson, séta vagy altatás alkalmával is előkerültek az eszközeink. Érdekesség, hogy a 2020-2021-es koronavírus-járvány korlátozásai miatt el kellett halasztanunk a tervezett lakodalmunkat, így 1 évvel később (2022-ben) már kislányunkkal, karikás kendőben vonultam be a násznép közé. A téma iránti érdeklődésem oda vezetett, hogy hordozási tanácsadó is lettem Diósdon, ahol már sok családnak segíthettem a helyes hordozóhasználatban. Fantasztikus, hogy a babahordozás, mint téma, külön gyűjteményben szerepelhet, ezáltal még több emberhez juthat el ez a gondozási forma, ami egyébként szinte egyidős az emberiséggel, tehát, csak újra fel kell fedeznünk.
1
Áron a kisunokám, itt hét hónapos volt. Nagyon szeretem ezt a fényképet, Kecskeméten készült, az egyik első kirándulása lehetett, az anyukája ( a lányom) kirakta a levelek közé. Ő pincérnő, az apukája informatikus mérnök. Áron nagyon szereti a szüleit, mérnök és pultos is szeretne lenni ha felnő. Ő az első kisunokám, nagyon szeretem őt.
5
2021-ben elindultunk öt barátnőmmel a horvát tengerparta, Brac szigetére. 5 napot töltöttünk ott. Komppal mentünk át a szigetre, ami egy óra volt és én nagyon féltem végig a tenger sötét mélységétől. A szigeten sokat sétáltunk, kirándultunk, ültetvényeket jártunk be. Ott rengeteg kivi és olajbogyó fa ültetvény van, amik könnyedén megélnek a sziklás vidéken. Egyik nap felmentünk autóval egy nagyon meredek úton a sziget egyik legmagasabb pontjára, ahonnan beláttuk az egész szigetet, gyönyörű volt. A nyaraló udvarán volt egy citromfa, ott citromot szedtem és babérlevelet is, amit hazavittem és nagyon finomakat főztem vele.