Sokszor azt gondoljuk, nagyon messzi egzotikus tájakra kell utaznunk, ahhoz hogy új dolgokat tanuljunk, kikapcsolódjunk. Vagy ahhoz, hogy egyszerűen a csíkszentmihályi-fogalommal élve flow-ba kerüljünk. Sokszor ennek az eléréséhez a képzőművészeti alkotómunka is elég.
Az 1975-óta működő GYIK (Gyeremek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelyben) 2019 óta dolgozom tanárként. A műhely célja, hogy a kortárs művészet kérdéseit beépítse az alkotói folyamatokba és gondozza a tehetségeket. A GyIK tanárai művészek és művésztanárok. A Műhely a számára otthont adó Magyar Nemzeti Galéria épületében 1991-től alapítványi, 1998-tól közhasznú, 2014-től kiemelten közhasznú alapítvány formában működik. Ez önálló gazdálkodást és működő kapcsolatrendszer kiépítésének munkáját rója nem csak a Műhely mindenkori vezetőjére (1983-tól 1993-ig Szemadám Györgyre, 1993-tól Sinkó Istvánra, 2011-től Eplényi Annára ), hanem a csoportvezető tanárokra is. Szoros együttműködésre törekszünk a támogatóinkkal, pedagógusokkal, iskolákkal és módszertani központokkal. A Műhely jelenőségét támasztja alá, hogy immáron második generációs GyIK-os gyerekek ismerkednek meg kortárs művészetpedagógiával, művészeti neveléssel, tehetséggondozással és ezzel párhuzamosan személyiség-fejlesztéssel és alkotáslélektannal. A GYIK tanárai művészek és művésztanárok, én 2019-től csatlakoztam Varga Virág és Kara Dávid Örökmozgó csoportjába, ahol közösen Melykó Ricsivel és Menyhért Jucival asszisztensként működtünk.
Meghatározó élmény volt az első árnyszínház, amelyben a gyerekeknek a falra vetítettük a világűr képét, majd a papírból és hurkapálcából készített alkotásainkból benépesítettük a galaxist. Innen már csak egy ugrásra volt a 42.
Árnyjáték az űrben
Dátum
2019
Feltöltő
Helyszín
Budapest, Magyarország
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2025.97
Licensz
További történetek
1
A legemlékezetesebb október 23-ám, mindig egy egészen apró, mégis különleges emléket idéz fel. Minden évben az október 23-ai hosszú hétvégén útra kelünk a családommal és egy baráti társasággal, kirándulni valahová az országon belül. Ezek az utazások mindig tele vannak nevetéssel, közös élményekkel és olyan pillanatokkal, amelyekre később is szívesen emlékszünk vissza. Tizennégy éves lehettem, amikor szinte rajongtam a napraforgókért. Bármerre jártunk, mindig megcsodáltam őket. Apukám az egyik ilyen kirándulás alkalmával egyszer csak egy gyönyörű, korábban már letört napraforgóval állított elém. Nem volt már a földben, mégis számomra akkor a világ legszebb virága volt. Hazavittük, elszórtuk a magjait, és azóta is minden évben szépen virágzik. Talán másnak ez csak egy egyszerű napraforgó, nekem viszont sokkal többet jelent. Benne van egy közös kirándulás emléke, apukám figyelmessége, és az a gyermeki lelkesedés, amivel akkoriban a világ apró csodáit szemléltem. Azóta már sok október 23-át megéltünk, sokfelé jártunk, rengeteg fénykép készült, de valahányszor meglátom a kertben nyíló napraforgókat, eszembe jut az a nap.
5
A nagymamám, Káldor Ágnes, az év felét a balatoni nyaralónkban tölti. Mostanra kábé hét éve szórakoztatja magát azzal, hogy a badacsonyörsi strandon elkéri emberektől a különböző mintájú, méretű és színű felfújhatós matracaikat, és lefotózkodik velük. Nem úszik velük, csak egy-egy fotót szeretne, meg elkérni és visszaadni.
3
A képek Máriagyűdön készültek 2019.09.08.-án a németek főbúcsúján. Ebben az évben a Borjádi Német Nemzetiségi Tánccsoporttal vonultunk be a misére. A képeken a borjádi viseletben és a dédnagymamámtól örökölt „kindstuch”-ban vagyunk lefényképezve a fiaimmal és a férjemmel. Kisebbik fiam ezen a képen 2 hónapos volt. Ebben a „kindstuch”-ban hordta a dédnagymamám a nagymamámat, aki 1940-ben született Lánycsókon. Nagyon jó érzés, hogy nagymamám vigyázott erre a „kindstuch”-ra, nekem adta, én pedig büszkén viselhetem az őseim emlékére. A felkötés módját is ő tanítottam meg nekem. Én is gondosan őrzöm, és szeretném továbbadni a következő generációnak.
5
Hordozás Játékból : Az első gyermekem azt látta, amikor megszületett a testvére, hogy az öccsét is hordozom. Aztán mindkettőjüket hordoztam felváltva. Eleinte sima kendővel hordozta a Mickey egeret, de más plüsst például Micimackót vagy egy Gumipókembert is hordozott. Amikor a testvére is nagyobb lett kaptak egy-egy nekik varratott mei-tait. A második gyermek is hordozott mindenféle plüsst. A legkisebb gyermekemnek is többféle hordozója van. Neki is van saját mei-tai hordozója, gyerekcsatosa, és karikás kendője is, de felnőtt karikással is hordozott már háton. Úgy gondolom, hogy ha gyermekek hordoznak az nem csak játék. A nagyobb gyermeknél csökkentheti a testvérféltékenységet. Játék közben megtanulják, hogy hogyan lehet megadni a babáknak azt a testközelséget, ami alapvető szükséglet, akár elől, akár csípőn, akár háton. A hordozás alapelveit is elsajátítják, azt, hogy a szülő felé hordozunk, térdhajlattól, térdhajlatig érjen a hordozó, adja meg az M poziciót. Nekik már természetes lesz, és remélem, hogy a fiaim és a lányom is hordozni fogja a gyermekeit és nem fognak rájuk furcsán nézni rájuk, mint rám, vagy sok hordozós szülőre a mai a magyar társadalomban. Ez azért is érdekes, mert az én nagyszüleimet vagy az ő szüleiket is hordozták és az ő felmenőiket is. Teljesen természetes volt, az alsóbb társadalmi rétegek körében. Van egy generáció amelynek sok tagja idegenkedik a hordozástól, pedig ez egy alapvető gondoskodási forma volt a magyarok körében de más kultúrákban is. Annak ellenére még mindig sokan furcsálják, hogy egyre többen hordoznak. Anyák, apák, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők és van, hogy nagyobb testvérek is. Annyiféle hordozóeszköz van, hogy mindenki megtalálhatja azt ami neki a legkényelmesebb és a legjobban kézre áll. Mert a hordozásnak számos pozitív hatása van, segíti a baba testi fejlődését ( például gerincfejlődés, csípőizület, hőháztartás), neurológiai fejlődését és sok jó pszichés hatása is van, emellett a válaszkész nevelés egyik eszköze, amely lehetőséget adhat a mélyebb kötődésre, anya és baba, apa és baba között. Vannak akiknek diszkomfort érzetet okoz a hordozás, de ennek mélyebb lelki okai vannak. Nem elég a hordozási technika elsajátítása, ezeket a lelki gátakat fel kell oldani, de nem erőszakosan, hanem lassan mindenkinek a saját tempójában. Ez több generációnyi időt vehet igénybe. Úgy vélem, hogy sok teendőnk van nekünk hordozási tanácsadóknak, és még több évtizednek kell eltelnie, hogy természetes legyen a hordozás, a megfelelő hordozóeszközök használata a családokban, akár babakocsi mellett akár anélkül. Bízom benne, hogy a játékból hordozó gyermekek belenőnek a hordozásba, ha már minden családban lesz hordozóeszköz, akkor már nem egy furcsa jelenség lesz sokak számára, hanem magától értetődő, mindennapi és természetes.