Ugrás a tartalomra

Kérjük, jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy megoszthasd fotóidat és történeteidet.

Mindenki vegyen elő egy lapot! címmel szerveztünk csoportos kiállítást a Magyar Képzőművészeti Egyetem II.éves hallgatóiként. Azelőtt még soha nem dolgoztam ennyi emberrel, ezért ez a tapasztalat nagyon sokat adott hozzám, és megtanított a csapatmunka alapjaira.
Kurátor volt az összes osztályátrsam: Balajthy Boglárka, Bence Bettina, Czvetkó Fruzsina, Cselőtei Boglárka, Domonkos Sára, Geiger Róza, Grisztel Eliza, Horváth Mátyás, Lipka Boróka, Menyhért Júlia, Pető Zsófia, Sárközi Fanni, Sóti Márton – sokkal közülük még ma is tartom a kapcsolatot.

A kiállításrendezést megelőzően kutatásba kezdtünk, és az oktatási fordulattól kezdve Thierry de Duve-ig próbáltunk minden fontos művészetelméleti értekezést elolvasni, amely pedagógiával foglalkozott, egyúttal a kiállítást saját közoktatásban szerzett élményeink tükrében is szerettük volna létrehozni, ezért döntöttünk végül úgy, hogy a a röpdolgozatokat megelőző rettegett mondat lesz. Az írásbeli számonkérés, amely egyikünknek sem volt a kedvence, tudtok hogy mások számára is az írásbeli számonkérésének emlékét idézi fel. Az érettségi után két évvel voltunk szinte mindannyian, a történelemkönyvet Asztalos Zsolthoz hasonlóan, hiányosnak tartottuk, torzítottnak és keretezettnek. Végül a csoport döntésének értelmében ezeket a kulcsszavakat használtuk a kiállítás rendezésekor is, mert ezeket tartottuk az egész közoktatásra érvényesnek. A kiállításnak fontos részét formálta a Nemzeti Alaptanterv változtatására irányult intézkedések, a kiállításon bemutatott művek elsősorban a központilag meghatározott tananyag átadására és számonkérésének módjára reflektálnak. Mindezek mellett egy alternatívát kínáló modellt is bemutattunk, ami a kritikai pedagógián alapul. A DemoLab projektje volt számomra a legérdekesebb munka, hiszen ők diákokkal közösen hoztak létre fanzineokat, a brazil Paulo Freire-hez hasonlóan.
Kiállító művészeink Asztalos Zsolt, Balogh Viktória, Barna Orsolya és Pálinkás Bence György voltak, valamint Lődi Virág, Pólya Zsombor, Szemző Zsófia, Tóth Márton Emil voltak.
A történetem fényképei pedig a kiállítás kapcsán létrejött workshopot jeleníti meg, ahol a kritikai-pedagógia módszerét alkalmazva, a magyar oktatáspolitikával kapcsolatos szavakkal kísérletezett. A Telep Galériában, a kiállításunk terében ezekkel játszottunk 2019 decemberében.

Dátum

2019

Helyszín

Budapest, Magyarország

Kulcsszavak
Azonosító szám

JKK.2025.95

Licensz
Néprajzi Múzeum

További történetek

Gyerekek hordoznak - 2026-05-31 18:41 - Mohai-Kakasy Bernadett 5
2019
Gyerekek hordoznak
Dunaszentgyörgy, Magyarország

Hordozás Játékból : Az első gyermekem azt látta, amikor megszületett a testvére, hogy az öccsét is hordozom. Aztán mindkettőjüket hordoztam felváltva. Eleinte sima kendővel hordozta a Mickey egeret, de más plüsst például Micimackót vagy egy Gumipókembert is hordozott. Amikor a testvére is nagyobb lett kaptak egy-egy nekik varratott mei-tait. A második gyermek is hordozott mindenféle plüsst. A legkisebb gyermekemnek is többféle hordozója van. Neki is van saját mei-tai hordozója, gyerekcsatosa, és karikás kendője is, de felnőtt karikással is hordozott már háton. Úgy gondolom, hogy ha gyermekek hordoznak az nem csak játék. A nagyobb gyermeknél csökkentheti a testvérféltékenységet. Játék közben megtanulják, hogy hogyan lehet megadni a babáknak azt a testközelséget, ami alapvető szükséglet, akár elől, akár csípőn, akár háton. A hordozás alapelveit is elsajátítják, azt, hogy a szülő felé hordozunk, térdhajlattól, térdhajlatig érjen a hordozó, adja meg az M poziciót. Nekik már természetes lesz, és remélem, hogy a fiaim és a lányom is hordozni fogja a gyermekeit és nem fognak rájuk furcsán nézni rájuk, mint rám, vagy sok hordozós szülőre a mai a magyar társadalomban. Ez azért is érdekes, mert az én nagyszüleimet vagy az ő szüleiket is hordozták és az ő felmenőiket is. Teljesen természetes volt, az alsóbb társadalmi rétegek körében. Van egy generáció amelynek sok tagja idegenkedik a hordozástól, pedig ez egy alapvető gondoskodási forma volt a magyarok körében de más kultúrákban is. Annak ellenére még mindig sokan furcsálják, hogy egyre többen hordoznak. Anyák, apák, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők és van, hogy nagyobb testvérek is. Annyiféle hordozóeszköz van, hogy mindenki megtalálhatja azt ami neki a legkényelmesebb és a legjobban kézre áll. Mert a hordozásnak számos pozitív hatása van, segíti a baba testi fejlődését ( például gerincfejlődés, csípőizület, hőháztartás), neurológiai fejlődését és sok jó pszichés hatása is van, emellett a válaszkész nevelés egyik eszköze, amely lehetőséget adhat a mélyebb kötődésre, anya és baba, apa és baba között. Vannak akiknek diszkomfort érzetet okoz a hordozás, de ennek mélyebb lelki okai vannak. Nem elég a hordozási technika elsajátítása, ezeket a lelki gátakat fel kell oldani, de nem erőszakosan, hanem lassan mindenkinek a saját tempójában. Ez több generációnyi időt vehet igénybe. Úgy vélem, hogy sok teendőnk van nekünk hordozási tanácsadóknak, és még több évtizednek kell eltelnie, hogy természetes legyen a hordozás, a megfelelő hordozóeszközök használata a családokban, akár babakocsi mellett akár anélkül. Bízom benne, hogy a játékból hordozó gyermekek belenőnek a hordozásba, ha már minden családban lesz hordozóeszköz, akkor már nem egy furcsa jelenség lesz sokak számára, hanem magától értetődő, mindennapi és természetes.

Kiállítás-látogatás - 2026-05-16 14:14 - Tillmann Hanna 1
2019
Kiállítás-látogatás
Budapest, Magyarország

Ez egy olyan nap volt, amikor épp csak kiemeltem a fejem a hullámok közül, és egy pillanatra levegőhöz jutottam az anyaság kezdetén. Fél éves lehetett a fiam, akivel szigorúan fiús, vasmacska mintájú, kék hordozóban feszítettünk, miközben próbáltam a régi világhoz és az amúgy mindig kicsit idegen művészközeghez kapcsolódni. Stílszerűen épp az „Így látjuk mi… – Öntárgyiasítás, női pozíciók” című kiállítást látogattuk meg. Úgy tettem, mintha a földrengésszerű transzformáció, amit az anyaság jelent, könnyen bevehető talajgyakorlat lenne. Ritka alkalom volt ez, amikor egyszerre éreztem magam büszkének és energikusnak. (A fotó kelte: Budapest, 2019. július)

Megpihenés - 2026-05-03 14:05 - Tóth Szilvia 1
2019
Megpihenés
Solymár, Magyarország

A kép a solymári Szélhegyen készült, az egyik kereszt talapzatán megpihenve. Mindig nagy élmény volt ha a természetben tudtunk sétálni. Általában Apa hordozott, de ezen a napon pont én voltam a hordozós. A hordozás csodás érzés volt, de a testem, térdem, csípőm nehezen bírta. Ezért volt különleges számomra ez a kép, mert itt sikerült rövidebb ideig, de örömmel hordozni a kisfiamat. A férjem készítette a képet, és nagyon jó emlék ez a délután azóta is.

Hordozás játékból - 2026-04-28 09:15 - Biro Anna 1
2015
Hordozás játékból
Újpest, Magyarország

Gyermekeim születése idején Újpest központban laktunk, amit kifejezetten azért szerettem, mert minden szükséges hely megközelíthető volt babakocsival. Mikor azonban már egy három évessel plusz egy babakocsival kellett távolabbra buszozni, a hordozókendő jobb választásnak bizonyult. A harmadiknál már csak az állandó kontakt és babaillat miatt is ehhez ragaszkodtam. A „nagyfiam” akivel a kicsit gyógytornára hurcoltuk, mindenre nyitottan és utánozva, természetesen szintén hordozott a maga megoldása szerint. A fotón három éves. A történethez hozzá tartozik, és sajnos emiatt emlékszem rá, hogy a buszon megszól(ítot)tak, miért engedem, hogy a melegben még egy réteg melegítse. Pedig akkor még nem voltak 38 fokok nyáron. Ez volt az első élményem abból, amit aztán bőven tapasztaltam, hogy az utca embere mindent is jobban tud az én gyerekeimmel és az én kompetenciámmal kapcsolatban. Aztán rájöttem, hogy ez nem is igazán kritika és bántás, hanem kapcsolódni próbálnak. Mintha könnyebb lenne azt mondani, hogy miért nincs/van rajta zokni stb. mintha azt mondanák, milyen cuki gyerek… Mostmár olyan magas mint én és dörmögő hangja van. Reméljük hordozós apa lesz.