Anyai nagyapám Szentlőrinckátán született 1945-ben. Ugyan felnőttként Budapesten élt, szülőfalujában volt kis telek és faház, ahova ő és az egész családunk sokat járt le. (Ez a mai napig megvan.)
2011-2012-ben különösen sok csapadék esett, így a Zagyva kiöntött és nyáron is nagyion sok belvíz tarkította a mezőgazdasági területeket, helyenként kisebb mocsár is kialakult. Ennek persze a gazdálkodók nem örültek, de nekem a "Tüskevár" kelt életre. Nagyapámmal rengeteget barangoltunk az olykor járhatatlan részeken is, és madarásztunk, gyűjtöttem a gémek, kócsagok tollait.
Nagyapám 2017-ben meghalt és nekem is kevesebb időm lett madarak után járkálni. Emellett a belvizeket nagyobb aszályok váltották fel.
2019 júniusában egy rövid látogatásra érkeztem csak Kátára. Egyik első utam a Zagyva-hídhoz vezetett, ahol örömmel konstatáltam, hogy van némi belvíz és benne pár kócsag. Ezen felbuzdulva nekiindultam a néhány száz méterrel beljebb lévő elöntött földre. Egy darabig próbáltam minél kevésbé besüppedni az új adidas cippőmmel az "ingoványba", de hamarosan be kellett lássam, hogy híú ábránd ezt elkerülni. Így a címpőmet levettem, a nyakamba kaptam, s mezítláb mentem tovább.
Az akkor talált néhány kócsagtoll a mai napig ott van Nagyapám képe felett a kátai házban.
Csatangolás
Dátum
2019
Feltöltő
Helyszín
Szentlőrinckáta, Magyarország
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.306
Licensz
További történetek
3
A képek Máriagyűdön készültek 2019.09.08.-án a németek főbúcsúján. Ebben az évben a Borjádi Német Nemzetiségi Tánccsoporttal vonultunk be a misére. A képeken a borjádi viseletben és a dédnagymamámtól örökölt „kindstuch”-ban vagyunk lefényképezve a fiaimmal és a férjemmel. Kisebbik fiam ezen a képen 2 hónapos volt. Ebben a „kindstuch”-ban hordta a dédnagymamám a nagymamámat, aki 1940-ben született Lánycsókon. Nagyon jó érzés, hogy nagymamám vigyázott erre a „kindstuch”-ra, nekem adta, én pedig büszkén viselhetem az őseim emlékére. A felkötés módját is ő tanítottam meg nekem. Én is gondosan őrzöm, és szeretném továbbadni a következő generációnak.
5
Hordozás Játékból : Az első gyermekem azt látta, amikor megszületett a testvére, hogy az öccsét is hordozom. Aztán mindkettőjüket hordoztam felváltva. Eleinte sima kendővel hordozta a Mickey egeret, de más plüsst például Micimackót vagy egy Gumipókembert is hordozott. Amikor a testvére is nagyobb lett kaptak egy-egy nekik varratott mei-tait. A második gyermek is hordozott mindenféle plüsst. A legkisebb gyermekemnek is többféle hordozója van. Neki is van saját mei-tai hordozója, gyerekcsatosa, és karikás kendője is, de felnőtt karikással is hordozott már háton. Úgy gondolom, hogy ha gyermekek hordoznak az nem csak játék. A nagyobb gyermeknél csökkentheti a testvérféltékenységet. Játék közben megtanulják, hogy hogyan lehet megadni a babáknak azt a testközelséget, ami alapvető szükséglet, akár elől, akár csípőn, akár háton. A hordozás alapelveit is elsajátítják, azt, hogy a szülő felé hordozunk, térdhajlattól, térdhajlatig érjen a hordozó, adja meg az M poziciót. Nekik már természetes lesz, és remélem, hogy a fiaim és a lányom is hordozni fogja a gyermekeit és nem fognak rájuk furcsán nézni rájuk, mint rám, vagy sok hordozós szülőre a mai a magyar társadalomban. Ez azért is érdekes, mert az én nagyszüleimet vagy az ő szüleiket is hordozták és az ő felmenőiket is. Teljesen természetes volt, az alsóbb társadalmi rétegek körében. Van egy generáció amelynek sok tagja idegenkedik a hordozástól, pedig ez egy alapvető gondoskodási forma volt a magyarok körében de más kultúrákban is. Annak ellenére még mindig sokan furcsálják, hogy egyre többen hordoznak. Anyák, apák, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők és van, hogy nagyobb testvérek is. Annyiféle hordozóeszköz van, hogy mindenki megtalálhatja azt ami neki a legkényelmesebb és a legjobban kézre áll. Mert a hordozásnak számos pozitív hatása van, segíti a baba testi fejlődését ( például gerincfejlődés, csípőizület, hőháztartás), neurológiai fejlődését és sok jó pszichés hatása is van, emellett a válaszkész nevelés egyik eszköze, amely lehetőséget adhat a mélyebb kötődésre, anya és baba, apa és baba között. Vannak akiknek diszkomfort érzetet okoz a hordozás, de ennek mélyebb lelki okai vannak. Nem elég a hordozási technika elsajátítása, ezeket a lelki gátakat fel kell oldani, de nem erőszakosan, hanem lassan mindenkinek a saját tempójában. Ez több generációnyi időt vehet igénybe. Úgy vélem, hogy sok teendőnk van nekünk hordozási tanácsadóknak, és még több évtizednek kell eltelnie, hogy természetes legyen a hordozás, a megfelelő hordozóeszközök használata a családokban, akár babakocsi mellett akár anélkül. Bízom benne, hogy a játékból hordozó gyermekek belenőnek a hordozásba, ha már minden családban lesz hordozóeszköz, akkor már nem egy furcsa jelenség lesz sokak számára, hanem magától értetődő, mindennapi és természetes.
1
Ez egy olyan nap volt, amikor épp csak kiemeltem a fejem a hullámok közül, és egy pillanatra levegőhöz jutottam az anyaság kezdetén. Fél éves lehetett a fiam, akivel szigorúan fiús, vasmacska mintájú, kék hordozóban feszítettünk, miközben próbáltam a régi világhoz és az amúgy mindig kicsit idegen művészközeghez kapcsolódni. Stílszerűen épp az „Így látjuk mi… – Öntárgyiasítás, női pozíciók” című kiállítást látogattuk meg. Úgy tettem, mintha a földrengésszerű transzformáció, amit az anyaság jelent, könnyen bevehető talajgyakorlat lenne. Ritka alkalom volt ez, amikor egyszerre éreztem magam büszkének és energikusnak. (A fotó kelte: Budapest, 2019. július)
1
A kép a solymári Szélhegyen készült, az egyik kereszt talapzatán megpihenve. Mindig nagy élmény volt ha a természetben tudtunk sétálni. Általában Apa hordozott, de ezen a napon pont én voltam a hordozós. A hordozás csodás érzés volt, de a testem, térdem, csípőm nehezen bírta. Ezért volt különleges számomra ez a kép, mert itt sikerült rövidebb ideig, de örömmel hordozni a kisfiamat. A férjem készítette a képet, és nagyon jó emlék ez a délután azóta is.