Morgenkaffee und Wunderlust

1

Anyai nagyapám Szentlőrinckátán született. Bár házassága révén Budapestre került és itt is élte le életét, egy cseh típusú faház és kicsi kert megmaradt szülőfalujában, ahova nagyapámon kívül gyermekei és unokái is szívesen mentek. A kert alsó részében a méretekhez képest gazdag veteményes kapott helyet, ahol megtermett az eper, kukorica, répa, tök, krumpli és hasonlók. Gyermekként mi is "segítettünk", pontosabban talán lábatlankodtunk nagyapám mellett, amikor dolgozott a kertben. Kátai élményeimet nem kezdem el sorolni, inkább a kép történetét foglalom össze. Az őszi krumpliszedés családi esemény volt. Ilyenkor nagyszüleim, nagybátyám és a mi családunk közösen "takarította be" a termést. Volt rá példa, hogy nagymamám nővére is velünk tartott. A munka nagyjából egy napot vett igénybe. A termény kategorizálása meghatározott rend szerint alakult: "kicsit rágott-kicsit vágott", "nagyon rágott-nagyon-vágott"; "szép" és "rohadt". Az éves burgonyából mindhárom családnak jutott. Természetesen ez nem volt elegendő, de a család (leginkább) nagyapám munkájának a gyümölcse ~ zöldsége. Az őszi krumoliszedéseket a Candide ikonikus mondata illusztrálja legjobban. 2017-ben nagyapám elhunyt, a vetemény pedig idő- és energiahiány miatt ideiglenesen felszámolódott. De azóta is, ha kisebb méretekeben műveljük kerteinket.

2

Anyai nagyapám Szentlőrinckátán született 1945-ben. Ugyan felnőttként Budapesten élt, szülőfalujában volt kis telek és faház, ahova ő és az egész családunk sokat járt le. (Ez a mai napig megvan.) 2011-2012-ben különösen sok csapadék esett, így a Zagyva kiöntött és nyáron is nagyion sok belvíz tarkította a mezőgazdasági területeket, helyenként kisebb mocsár is kialakult. Ennek persze a gazdálkodók nem örültek, de nekem a "Tüskevár" kelt életre. Nagyapámmal rengeteget barangoltunk az olykor járhatatlan részeken is, és madarásztunk, gyűjtöttem a gémek, kócsagok tollait. Nagyapám 2017-ben meghalt és nekem is kevesebb időm lett madarak után járkálni. Emellett a belvizeket nagyobb aszályok váltották fel. 2019 júniusában egy rövid látogatásra érkeztem csak Kátára. Egyik első utam a Zagyva-hídhoz vezetett, ahol örömmel konstatáltam, hogy van némi belvíz és benne pár kócsag. Ezen felbuzdulva nekiindultam a néhány száz méterrel beljebb lévő elöntött földre. Egy darabig próbáltam minél kevésbé besüppedni az új adidas cippőmmel az "ingoványba", de hamarosan be kellett lássam, hogy híú ábránd ezt elkerülni. Így a címpőmet levettem, a nyakamba kaptam, s mezítláb mentem tovább. Az akkor talált néhány kócsagtoll a mai napig ott van Nagyapám képe felett a kátai házban.

3

A digitálisan egymásra rétegzett álomszerű dupla expozició az analóg sajátja. Ez történt egy barátnőm, Poór Dorottya fényképeivel is, amelyeket a nyári egyetem során készített rólunk a műterem és a summerschool tagjairól. A nyári mindennapokban így előjött a misztikum, a képeket előhívva pedig jó emlékezni a számomra hullámzó, de végső soron meghatározó nyári egyetemre.