Nyaralás a csizmán

5

2025 tavaszán Mallorca híres kővel kirakott túraútját terveztem részben végigjárni. Ez a sziget északi oldalán vezet végig a hegyvonulaton. Palma a főváros szép fekvésű és sok látnivalót tartogat. A Miró múzeum például az egyik ilyen. Stílszerűen festői helyen van és az egész tárlat is szemrevaló. Miután a város érdekességeit végigjártam felbuszoztam a hegyek közé és belekezdtem a gyalogtúrába. Sátor, hálózsák, némi ruha és élelem volt csak nálam. Az útvonal valóban gyönyörűséges és elég sok szintet tartogat. Völgyek és gerincek váltogatják egymást és közben lélegzetelállító panorámákban lehet gyönyörködni. Sátorhelyek szinte mindenhol ki vannak valamennyire építve mert nem tilos és sokan így mennek végig mint én. Egyszer azért az egyik túristaházban ahol töltöttem a telefont felszabadult egy hely amire le is csaptam főleg a zuhanyzási lehetőség miatt. Nem drága csak jó előre le kell foglalni mert nagyon népszerű az útvonal és ilyenkor minden ház tele van. Élelmet mindig lehet szerezni kisboltokból. A kedvencem itt a fuet ami a fehérpenészes kolbász, a narancs egy kis pèksütemènnyel. Ez mindig jólesik. A második nap után egy napra megszakítottam az útvonalat a sziget legnagyobb kanyonjának meglátogatása miatt. Ez nincs benne a túrában mert egészen lemegy a tengerig. Monumentális méretekkel rendelkezik és el is lehet tévedni ha nem figyel az ember. Korán indultam hogy egyedül legyek ezen a fantasztikus helyen. Útközben egy kicsit lehetett mászni is a sziklàkon és a végèn pedig fürdeni a tengerben egy nagyon impozáns öbölben. Vissza egy hajójárattal mentem a völgy végétől és végül busszal értem vissza a megszakítás helyéhez. Az útvonal 4. napján elértem a túra végpontját Alcúdiában, így összesen 120 km-t töltöttem a Tramuntana hegységben. Nagyon tetszett ez a mini alpesi táj 900-1000 m környéki hegyekkel. Az időjárás végig kegyes volt hozzám és csak az egyik este pötyörgött egy kis eső. A túrázást a majdnem passszív pihenés váltotta mert innen lebuszoztam a sziget legdélibb részére, itt vannak ugyanis a legszebb partok és öblök. A sziget nagy rèsze sík és nem igazán tartogat más látnivalót, ezek az öblök viszont gyönyörűek. Egy különleges algafaj miatt pedig kristálytiszta vízűek. Itt is vadkempeltem és a két estét kifejezetten jó part menti helyeken sikerült eltölteni. A legszebb strand amit találtam egy magánterület közepèn volt, úgynevezett szolgalmi úton megközelíthető. Valami híresség birtokának közepén volt ez a helyszín mert hatalmas volt és puccosan ápolt és csak úgy sütött a gazdagság még a nyárias hőségben is. Az öböl viszont a legszebb mind közül. Megérte a pár kilométeres sétát. Ez a part jó zárása volt az itt töltött bő egy hétnek. Egy igazán sokszínű szigetet ismertem meg Mallorcán. Visszatérnèk.

5

Egy kedves barátommal Rózsa Gáborral 2024 szilveszteri időszakát valami különleges helyen szerettük volna tölteni, így esett a vàlasztás az Azori szigetek egyik kisebb szigetére Terceirára. Már voltam a legnagyobb szigeten és nagyon tetszett a miliő, Gábornak meg egy régi barátja ezen a szigeten él ugyhogy felvette vele a kapcsolatot és ő örült neki ha meglátogatjuk. Eredetileg több szigetet is szerettünk volna megnézni de mint kiderült hajójáratok csak a turistaszezonban vannak így erről letettünk. Két hét talán soknak tűnt elsőre ezen a kis szigeten de aztán mégse volt az. Ezekiel nagy szeretettel fogadott minket ès a házában egy egész emeletet biztosított számunkra. Ezen felül pedig egy régi citroen személyautót is szerzett nekünk aminek nagyon örültünk. Remekül kiépített és látvànyos túraútvonalak találhatóak a szigeten és ezeket ez idő alatt be is jártuk szinte mind. Vulkánokkal tarkított csodás tájak mindenfele és egy fantasztikusan zöld vegetáció amit megismertünk. Minden napra jutott egy kirándulás, vendéglátónk pedig megmutatta a hely gasztronómiai jóságait. Ternészetesen a tengerben fürdés sem maradhatott el egy fekete köves öbölben amin látszott hogy itt nyáron sokan strandolnak. Amikor már azt gondoltuk hogy láttuk a legnagyobb vulkánt itt akkor Ezekiel elvitt minket egy kilátóba ahonnan ráláttál az igazán legnagyobbra aminek az átmérője 7-9 km és így az Azori szigetek legnagyobb területű krátere. Cinco Picos a neve. Le is esett az állunk úgy 600 métert. Nagyon szép volt még egy felső kristálytiszta tó, az erdők és egy még gözölgő vidék amit egy fából épített ösvényen lehet körbenézni. A szilveszteri mulatság is érdekes volt a belvárosban és a parton. Egèszen enyhe időjárás volt, csak a parton fújt egy kicsit a szél. Összességében remekül éreztük magunkat és nagyon élveztük hogy több tehén volt a szigeten mint ember. Megfogadtuk, hogy még visszatérünk és megcsodáljuk a többi szigetet is amiket Ezekiel ajánlott nekünk.

5

Málta már régóta tervben volt és most kapóra jött hogy két kedves barát is érdeklődését fejezte ki a látogatására uhogy össze is szerveztünk egy túrát 2024 őszén a szigetre. Külön érkeztünk más irányokból, de a fővárosban futottunk össze és a szàllasunk ott már ugyanott volt. Minden látnivaló elérhető tömegközlekedéssel ami itt a buszozást jelenti uhogy nem bajlódtunk autókölcsönzéssel. Így is izgalmas a helyiekkel vegyülni és egy kicsit lassabb tempót felvenni. A főváros látnivalói után pár szebb partot néztünk ki mert a strandolás természetesen nem maradhatott el. A víz még pont jó volt és alig voltak már így ősz tájékán a partokon. Egy érdekesebb sziklás fövenynél pedig règi sólepárló kis medencéket találtunk a sziklákba vésve. Málta kistesója Gozó sem maradhatott ki a jövés menésben, ide egy kis hajókirándulással jutottunk át ahol aztán jól körülnéztünk. Az itteni öblöknek csodásan kék volt a víze és ez a narancscsárgás napfényben rikító kontrasztot alkotott. Itt még klasszabb volt a fürdőzés. A naplementét pedig egy nagyon jó hangulatú partszakaszon néztük meg mielőtt visszatértünk szállásunkra. Egy napot pedig külön töltöttem utitársaimtól mert Amy nevű barátommal találkoztam aki akkor ideiglenesen a szigeten élt már két éve. Az itteni mászó teremnek lett üzletvezetője határozatlan időre. Ő is nagyon szeret mászni és én is uhogy ez már jó előre ledumáltuk, így ezt a napot egy közös sziklamászásnak szenteltük. Elvitt egy tengerparti helyre ahol egy mozgalmas és kellemesen fárasztó napot töltöttünk az idili hely felfedezésével. Neki màr nem sok újdonsàg volt de ő kedveli ezt a helyet ahova bármikor szívesen visszatér. Nekem meg nagyon jólesett ezen a különleges helyen végigmászni a lehetőségeket. Visszafele egy kis öblös településrész pizzáját fogyasztottuk el vacsora gyanánt. Rövid látogatásunkkal kimaxoltuk amit csak lehetett ezen a kedves kis szigeten! Jó volt itt is lenni!

1

A Néprajzi Múzeum EthnoEco csoportjának tagja vagyok. A csoportunk egyik időről-időre meghirdetett programja az Étel-rejtők – az EthnoEco csoport játékos és interaktív tárlatvezetése a Kerámiatérben. A játék során különböző képeket osztunk szét a résztvevőknek, amit mindig vászontáskában viszek le a játékhoz, a vizes kulacsommal és egyéb esetlegesen szükséges tárgyakkal egyetemben. A kép a 2025-ös Múzeumok Éjszakáján készült. Az egyik kedvenc vászontáskámat használtam, ami becipzározható.

4

Körülbelül 15 éve ismerem Kisújbányát, ezt a Mecsek egyik völgyében megbújó, alig 10 állandó lakost számláló falvat. Kisújbányán nincs térerő (csak a falu fölötti réten), nincs élelmiszerbolt, nincs kocsma, és pap sem jön át misét tartani a szomszédos falvakból. Buszmegálló sincs. Egyedül a környező falvakba jár távolsági busz. Vagy autóval, hosszan kanyargó, zötyögős erdei utakon, vagy gyalog, az erdőn át lehet megközelíteni. Ennek ellenére a falu nem barátságtalan. Gyerekként különös, mesebeli helynek tűnt. A helyiek sem mind falusiak (a szó szoros értelmében): Kisújbányán egy-két különc, a városi élettől eltávolodni vágyó művészember is otthonra lelt. A falu régi, tornácos házai szerencsére mind műemlékek, nem építhetők át. Az esték csendben telnek. A völgyet dombok veszik körül. Kicsivel odébb egy patak csordogál. A falu felett egy óriási rét terül el, melynek sokáig nem ismertem az igazi nevét; mi Semmi-rétnek neveztük el, mert amikor először mentünk oda, ködbe burkolózott, így nem tudtuk felmérni valódi nagyságát. A rét mellett egy elhagyatott temető található, amelynek területét mára nagyrészt visszahódította az erdő: sírkövei kidőltek, a benne fekvő halottak leszármazottai pedig elég messzire vetődtek ahhoz, hogy csak ritkán keressék fel.

5

2023 nyarán kislányommal Korfu szigetére érkeztünk. Tervünk a sziget teljes bejárása volt ezért az első kempingünktől nem messze egy robogót béreltünk. Sátorral érkeztünk ezért cuccunk nem sok volt, minden belefért egy kisebb hátizsákba és ezért a költözés is könnyen ment. A motor ugyan nem volt túl erős, de szerencsére mindenhová elvitt minket… csak pár helyen kellett leszállni Majànak róla hogy fel tudjon menni a legmeredekebb szakaszokon. A hibátlan nyári idő kedvezett nekünk és végig tudtuk strandolni a szigetet a legszebb partokat felkeresve. Az egyik félig meddig pucérkodós strandon pedig annyira vegytiszta vizet találtunk mintha egy uszoda medencéjében lettünk volna. Itt sokat búvárkodtunk és elélveztük a nem mindennapi lehetőséget. A hosszú kánikula miatt viszont olyan szárazság alakult ki hogy sajnos a sziget dombosabb felèn tűz ütött ki és csak a szerencsének és a széljárásnak köszönhetően nem lett nagyobb baj a dologból, bár így is napokba telt az oltás. Másik szerencse hogy azon a részen már addigra túljöttünk ahol az egész elkezdődött. Harmadik szerencse hogy mire teljesen körbeértünk a motor kezdte megadni magát és szerintem csak néhány kilométeren múlt hogy ne kelljen szerelőt keressünk. Kicsit kehegve, ki ki hagyva az ütemeket, az utolsó erejéből érkeztünk vissza vele a kölcsönzőbe. A további közlekedést már a helyi buszjáratokkal oldottuk meg amik olcsón és megbízhatóan juttatnak célba a szigeten. Összességében nagyon jól éreztük magunkat és egy igazán sokszínű görög szigetet ismerhettünk meg ahol kirándulni és strandolni is nagyszerű dolog.

1

Igazából ez a kép egy videoklip forgatáson készült. Barkóczi Noémi Sétáló című számához forgattunk. A dal arról a dilemmáról szól, hogy elmenj-e külföldre vagy maradj itthon. Ehhez egy szürreális téli nyaralást kreáltunk a Balatonon. A dalban is és így a klipben is bőven jelen van a nosztalgia és ezt a tárgyakban jelenítettük meg. Mindenki otthonról is hozott kellékeket és így került hozzánk ez a labda aminek ez a táska volt a tartója, ezek párban jártak.

5

2023 tavaszán rövidke apa lánya utazásunk célpontja Szicília szigete volt, annak is a keleti oldala. Majával jó utazó párost alkotunk, hasonló igényekkel és hasonló érdeklődéssel. Elsősorban a természeti szépségek vonzanak minket, másodsorban pedig az épített kulturális értékek amiknek általában jól utána is járunk. Szeretjük minél jobban felfedezni a környéket és bebarangolni a környező tájat. Legszívesebben persze egész Szicíliát felfedeztük volna, de időnk most csak Catania és a szomszédos partvidékek bejárását tette lehetővé. Tömegközlekedést és gyalogszert használva a város megismerése után másnap a nem túl messzi Taormina és az Isola Bella szigete felé vettük az irányt. Itt a sok gyaloglást követően a sziget melletti strandon élveztük a tengert és egy kis úszással egészítettük ki az aktív programokat. A helyi kulináris élményeket minden nap az elmaradhatatlan fagylaltozás zárta mert ha olaszország akkor nem maradhat ki a pisztácia fagyi és más jóságok amiket mínuszokba zárnak. Utolsó napunkon egy barátunk helyi ismerőse kalauzolt minket és vele a magasabb partokra is eljutottunk kocsival és megismerhettünk pár autentikus dolgot az itteni életből. Ezeket követően hangulatos tengerparti estével és tengeri sós sörrel búcsúztunk a szigettől. Megfogadtuk hogy igyekszünk majd visszatérni a sziget többi részének felfedezésére.

5

2022 februárjában a Covid járvány vége felé utaztam egy szervezett és vezetett túrára Thaiföldre, hogy ott hajókba szállva felfedezzük az Andamán-tenger csodaszép sziklás öbleit Phuket és Krabi között! A járványügyi előírások miatt igen nehezen jutottunk ki többszöri ellenőrzések után és az ottlétünk első napjai is korlátozottak voltak, mert egy meghatározott ideig nem hagyhattuk el azt a tartományt ahova megérkeztünk és ezt követően csak egy harmadik tesztelés után vált szabaddá a mozgásunk országos szinten. A sok hercehurca jó oldala viszont az volt, hogy úgy láthattuk Thaiföld itteni szépségeit mintha visszaugrottunk volna a turizmus előtti időkbe. Sehol nem volt az itt megszokott turistaáradat és ezt roppantul élveztük. Korlátozott napjainkat csillagtúrákkal töltöttük és napi kb. 20 km evezésekkel felkerestük a híresen szép helyeket mint pl. a James Bond sziget. Felfújható kétszemélyes hajóinkat mi hoztuk repülővel mivel itt még kevesen foglalkoznak hajó bérbeadással és hosszabb időre viszonylag drágán tudtunk volna bérelni ha egyáltalán sikerül. Estéinket a szállásunktól nem messzi lévő part menti helyeken töltöttük ismerkedéssel, mert hogy a csapat összes tagja ismeretlenekből verbuválódott. Miután a tesztek jól sikerültek felszabadultunk és a terveknek megfelelően Krabi városa lett a következő uticél. Én egy kis családdal tartottam akik az előző napok evezéseitől elfáradva inkább kocsival kívántak Krabiba eljutni. Nálam nem a fáradtság hanem a kíváncsiság állt a döntés mögött. Krabi annyira szép, hogy ott több időt szerettem volna tölteni mint amennyit az eredeti túraterv adott. Így történt, hogy míg a csapat nagy része 2 nap evezéssel közeledett addig mi ott felfedeztünk pár csodálatos kilátót, meglátogattunk egy belső karsztos tavat és bejártunk pár barlangot is. Krabi környéke tényleg egy mesevilág. Elképesztő formájú sziklaalakzatok, pàlmàk, vad dzsungelek és az azúrkék tenger találkozása. Egyszóval elképesztően vadregènyes a környezet a kedvenc összetevőkkel. Várakozásunk közben megkerestük a helyi magyar túravezetőt is akit csak Krabi Csabinak szólítanak. Ővele egy úgynevezett 4 sziget túrára mentünk ami szintén felejthetetlen élmény volt. A víz tisztasága, a partok gyönyörűsége és Csabi hozzáállása mind mind kiemelendő. Mivel ő már évek óta él itt, sok hasznos dolgot mesélt el nekünk közben a szokásokról, kultúráról és a vendéglátásban is jeleskedett. Nagyon örvendtünk és drukkoltunk neki ebben a turista szegény időszakban hiszen ő erre tette fel a kinti életét. Következő nap már befutott kis csapatunk és már velük együtt látogattuk meg a Phi Phi szigeteket és az ott megbújó híres Maya öblöt. Ez is fantasztikus élmény volt turista hadak nélkül. A fő szigeten még egy napot töltöttünk és ez elég is volt a bejárásához és persze jó sok strandolásra. Ezt követően időnk sajnos lejárt és már csak a visszaút maradt egy kis bangkoki városnézéssel. Azt hiszem erre a vidékre bármikor visszatérne szinte minden ember. …hátmég én. :)

5

Két kedves làny ismerőssel Verával és Renivel vágtunk bele egy több mint 3 hetes álomutazásba ami mindhármunk érdeklődésének igyekezett megfelelni. Hosszas tervezgetés után 3 ország legszebb tájait vettük célba egy útvonalra felfűzve. Bangkokon keresztül jutottunk Kambodzsába ahol a híres Angkor romjainak felfedezésével kezdtünk. Kambodzsa szegény ország, kevés épített látnivalóval, de természeti szépségei figyelemreméltóak. Jártunk vízeséses nemzeti parkban, Délkelet-Ázsia legnagyobb tavánál, a fővárosban és a déli tengerparti részen Koh ta kiev szigetén. Felejthetetlen egy hetet töltöttünk el az ország megismerésével. Innen egy éjszakai alvóbuszozást követően érkeztünk Vietnám legdélebbi részére ahol a Mekong torkolatához tettünk kitérőt és a régi nevén Saigon-t látogattuk meg ami Vietnám legnépesebb városa. (14 millió fő) Ennyi motort még nem láttunk egyszerre közlekedni. A Mekong méretein meg csak ámultunk. Utolsó hetünket Malajzia fővárosában és a legészakibb maláj szigeten Langkawin voltunk. Langkawi egy nagyon sokszínű sziget rengeteg látnivalóval. Még egy libegő is van aminek végpontjáról fantasztikus kilátás nyílik a tengerre. Kuala Lumpur pedig merőben más mint az úton eddig megismert városok. Ezt a várost már az autók és a felhőkarcolók uralják, a gyalogosoknak itt már kevesebb a mozgástere. A túra mindenki örömével zárult mert minden tervezett programot meg tudtunk valósítani és csodás vidékeket láthattunk. Az egész utazás során nagyon jófej helyiekkel ismerkedtünk meg és szerencsére semmilyen problémába nem keveredtünk. Ázsia mindnyájunk szívébe végérvényesen belopta magát!

1

Furcsa, hogy milyen megnyugvást tud hozni, ha az ember leül egy pillanatra nyaralás közben és nem rohan egyik nevezetességtől a másikig. Valami hasonlót éltünk át a barátommal tavaly nyáron, mikor Graz-ba utaztunk kikapcsolódni. Bár csak két napot terveztünk ebben a városban, a park volt az egyik legjobb megállóhely.

1

Ezt a tárgyat egy veronai ajándékboltban fotóztam, a Casa di Giulietta udvarán. Egyetlen szuvenírbe próbál mindent belesűríteni, ami Veronáról „elmondható”. Az alapja egy olasz robogó, természetesen zöld–fehér–piros nemzeti színekben, a Vespa mint az olasz hétköznapok ikonja. A robogón egy hógömb ül, benne Verona egyszerre felismerhető és leegyszerűsített városképe: az Aréna, jellegzetes tornyok (köztük a Torre dei Lamberti), sűrített, egymás mellé tolt épületek. A hógömb belsejében megjelenik Rómeó és Júlia alakja is, mint a város legismertebb narratívája, amely a konkrét helytől függetlenül is Verona nevéhez tapad.

1

Egy vadászházban szálltunk meg, ahol az épület szinte minden helyisége tele volt kitömött állatokkal. A falakon trófeák sorakoztak, az ablakpárkányokon preparált kisebb állatok álltak. A gyűjtemény nemcsak a környék vadjait mutatta: a tulajdonos afrikai vadászatairól hozott trófeákkal is kiegészítette, egzotikus állatok preparátumaival, amelyek ugyanúgy beépültek az épület mindennapi tereibe, mint a helyi vadászat emlékei. Reggelente és esténként frissen lőtt szarvasokat terítettek ki a vadászház elé. A testek megjelentek, eltűntek, a folyamat ismétlődött, mintha a vadászat nem esemény, hanem rutin lenne – valójában az is volt, francia vadászokat láttak vendégül azokon a napokon. A látvány idővel megszokottá vált, része lett annak a környezetnek, amelyben mozogtunk. Az étkezőben az egyik párkányon egy különös lény állt: a bajor „Wolpertinger”, egy összetákolt, mitikus állat – nyúltest, agyar, agancs, madárláb. Egy tréfa vagy egy hitetlen hit tárgya, amely egyszerre idézte meg a vadászhumort és a félelmet. Ebben a házban a természet nem háttérként volt jelen, hanem feldolgozott formában: kiterítve, kitömve, elnevezve, rendszerezve. 

3

Adott egy úticél és kilenc ember. Ezen kilenc ember egyike voltam, akik egy augusztusi napon mint hobbitok, felkerekedtek és egy mikróbusszal elindultak az olasz csúcsok felé. Életem egyik legvagányabb kirándulása volt, amelyet nem csak a látvány, hanem a társaság tett még érdekesebbé, hiszen tudvalevőleg, ha barátokkal utazik az ember, még jobb dologban van része. A gyönyörű táj, a lélegzetelállító hegyek, a közös sátorozás és a rengeteg élmény igazán kalandossá tette az utazást, és méltán koronázta meg a nyár utolsó napjait.

1

2025 pünkösdjén másodjára csatlakoztam egy moldvai faluból, Somoskáról Csíksomlyóra tartót zarándokcsapathoz, hogy együtt tegyük meg öt nap alatt a nagyjából 150 kilométeres utat. Valaha a moldvai csángók gyalogos formába jártak a csíksomlyói búcsúba, ezen hagyomány felújítását kezdeményezte egy somoskai lakos nagyjából tíz évvel ezelőtt. Azóta évről-évre egyre bővülő csapat teszi meg a sokszor kihívásokkal, nem várt helyzetekkel teli utat, ahol hol sátorban, hol szálláshelyeken pihennek meg esténként. A tavalyi évben a zarándoklat első két napján utunk moldvai falvakon vezetett keresztül, majd az Úz-völgyén átkelve jutottunk Erdélybe, ahol az első szórványtelepülésen, Csinódon ért minket az este. Az alábbi kép itt készült.

1

Néhány barátommal 2025-ben is úgy döntöttünk, hogy az év végét a Kárpát-medence egyik határán, a Gyimesi-szorosban töltjük. Egy hetet voltunk Hidegségben, Kovás-patakán, ahol amellett, hogy zenészeket és ismerősöket is látogattunk több nap túrázni indultunk. Az egyik kirándulás célpontja az 1550 méteres Naskalat-tető volt. Tizenkét fős csapattal indultunk neki az egész napos körtúrának a havas tájon, jóval fagypont alatti hőmérsékletben. Ahogy sétáltunk a Patakon felfelé fokozatosan nőtt a hó vastagsága, majd kiérve a fenyőerdőből, a gerinchez közeledve egyre erősödő széllel találkoztunk. Ahogy Erdély havasaiban általánosan, itt is jellemző a havasi pásztorkodás azon formája, amely során nyáron a településen kívül eső irtvány területeken és az ott felépített esztenákon zajlik a legeltetés és tejfeldolgozás. A képen egy ilyen esztena lakóépületébe bújt be a társaság a havas szélvihartól áthűlve, hogy aztán a karácsonyról maradt bejgli szeletektől és pálinkától újerőre kapva folytassa az utat a gerincen.

1

A nagynéném évekkel ezelőtt Norvégiába költözött. Látogatták őt korábban a szüleim, jártunk nála a nagymamámmal közösen is, de a teljes családi kiruccanásra 2025 júniusában került sor. Megházasodott a nagynéném és szerették volna, ha a férje-és a mi családunk találkoznak. Végül úgy döntöttünk, hogy mi utazunk ki hozzájuk, a nagymamám, a szüleim, a húgom és én. Megérkeztünk Osloba, ahol a férjével élnek, majd utaztunk is tovább Flekkefjord városába megismerni a szülőket. Itt találkozott a magyar család a némettel Norvégiában. A férje családja ugyanis Németországból költözött Flekkefjordba, több mint húsz évvel azelőtt. A szülei mindketten orvosok. Azt mesélték, dolgozni hívták őket Németországból, és velük együtt még többen érkeztek, akik szintén ebben a városban élnek és a környező kórházakban praktizálnak. Nagyon szívélyesen fogadtak minket, megvendégeltek és több napra programot is szerveztek nekünk. Az első teljes közösen töltött napunkon Hidra szigetére kompoztunk át és kirándultunk. Egy magaslatról a tengerre és Kirkehamn településére láttunk rá, ahová később letértünk vacsorázni. A következő napon városnézést tartott nekünk egy családi barát és délután a nyári napfordulóhoz kapcsolódó eseményt is megnéztük, amint egy hatalmas, tengeren úszó rakás égett a város egyik öblében. Ezután a családi kirándulásunk más irányt vett, meglátogattuk Norvégia híres turistalátványosságait, felkapaszkodtunk a Kjeragboltenhez, majd a Preikestolenre. Néhány nap után visszatértünk a fővárosba, hogy találkozzunk a nagymamámmal, aki 75 évesen életében először egyedül repült. Itt gyűlt tehát össze a teljes család és töltöttünk el még egy közös vacsorát és néhány napot, mielőtt mindenki hazament. Karácsonykor azért küldtünk képeslapot.

5

2025 júliusában az ELTE Művészettörténeti Intézetének szervezésében ellátogathattunk a Csongrádi Művésztelepre. A művésztelepet egy nagyon kedves házaspár vezeti, csodaszép környezetben. Az egész helynek különleges hangulata van, szeretem ahogyan az alkotás nyomot hagy a környezeten is, amelyben készül. Különböző technikákat próbálhattunk ki, például a hidegtűt, linómetszést, vagy a cianotípiát. Nagyon jól esett kiszakadni a városi környezetből, és csak ülni a természetben, rajzolni, beszélgetni.

2

A képek 2025-ben készültek. A családom legelevenebb és legcsintalanabb macskájáról. Nem véletlenül Hiszti a neve. Mindig próbálja magára felhívni a figyelmet. A képeken is ezt történt, a szobámba nem jöhet be, mert törékeny tárgyak vannak benne. Azonban Hiszti ezt az egészet kalandnak, játéknak fogta fel, hogy nem szabad bejönnie. Amint lehetősége volt az ajtón besurrant, és a szekrényem tetejére mászott fel. Hiába próbáltuk lecsalogatni, ő ott maradt és elaludt. Csakis akkor ment ki a szobámból, amikor felébredt. Számomra is végül egyfajta játtákká és kalanddá vált ez az eset a macskánkkal, mert közben mulatságos volt, hogy ő ezt az egészet úgy fogja fel, mintha direkt játszanánk vele: mikor tud minket kicselezni. Számunkra ez egy olyan játék és kaland, amely spontán lett az. Jól érzékelteti, hogy a kis kedvencek még a hétköznapi dolgainkat is játékká tudják varázsolni.

1

2025. december 6-án vettem részt életem első Fantasy Expoján/kiállításán. Ezen a popkultúrának egyik szegmensét ünnepeljük és az emberi kreativitást, amely ezt létrehozta. Budapesten zajlott a Bálnában. Lényegében az egész esemény nagyon hasonló, mint ami az Amerikai Egyesült Államokban zajlik: vannak cosplay versenyek (beöltözős jelmezes versenyek), melyeken a résztvevők beöltöznek egy-egy popkulturális karakter bőrébe, és azt díjazzák a zsűrik. Közben egyéb programok zajlanak. Meghívnak még színészeket vagy szinkronszínészeket is a legutóbbi legnépszerűbb popkulturális alkotások ismertetéséhez. Van vásártér, kézműves foglalkozások és előadások. A fotót az egyik ilyen helyen készítettem: a Kitsuko kávéházban, amely a japán animék világát idézte meg. A felszolgáló pincérnők is japán anime világára jellemző ruhákban voltak. A kép tárgya egy pohár hibiszkusz tea és egy „thank you” süti. Mivel áltában még kirándulásokon is ritkán és kevés fényképet szoktam készíteni, így itt is ez történt. Csakis ez az egyetlen képet készítettem el emlékbe és a családom számára. Tetszett, hogy a keresztnevemet felírták a pohárra, ahogyan a japán popkultúrát megidézték. Nem utolsó sorban a helynek a kellemes és a vidám hangulata. Ez a kép számomra az egész rendezvény szellemiségét és hangulatát fejezi ki.

2

2025-ben vettem magamnak meg életem első 1000-darabos puzzle-ját. A családom segítsége is kellett, mert nem volt benne tapasztalatom. Édesanyám segített keresni alátétet, ahol tudom rakni. Az alátét pedig egy nagy fa rajztábla lett. Utólag jó döntés volt a nagy rajztábla, mert tényleg nem kevés idő kell majd kirakni. A kirakó az egyik hobbimhoz, a gaminghez is kötődik, mert egy videójáték karaktert ábrázol: Lilith-et, a Diablo IV gonoszát. Tehát a puzzle nekem fontos értékkel bír. A játékból végül több személyes kaland és játék lett: anyukám is csatlakozott a kirakásához. Így tehát egyszerre játék és kaland, mert a családom egyik tagja is részt vesz benne. Végezetül pedig az identitásomat fejezi ki, mert szeretem a régi hobbijaimat (pl.: videójátékok), de újakat is kipróbálni: puzzlek.

1

2024. június elején lediplomáztam, ezért egy különleges helyen szerettem volna megünnepelni, hogy a sok nehézség ellenére sikerült, néprajz alapszakos bölcsész lettem. Mi is lehetne jobb alkalom egy utazásra, mint az ünneplés, így hát elindultunk Szicíliára. Elsődleges célunk (az aperol, tészta és strandolás mellett) az Etna megmászása volt. Sikerült lefoglalnom egy egész napos túrát a világ legaranyosabb olasz idegenvezetőjével, Giovannival, aki a kis autójával felvitt minket a hegyre. Útközben több helyen megálltunk, végig mesélt a kilátásról, a hegyről, az illatokról, a láváról, addigi élete tudását adta át nekünk. Természetesen meglátogattuk a kötelező turistás helyeket, majd feljebb sétáltunk egy kürtőhöz. Mielőtt felmentünk volna a peremére, rám szólt, hogy kapaszkodjak össze a barátommal, mert ez a szél engem simán felborít, ami ilyen magasságban nem a legjobb dolog, majd elindultunk. Nagy nehezen felszenvedtük magunkat a köveken, ahol csodálatos panoráma fogadott. Ültünk a köveken a szélben, néztük az alattunk elterülő kürtőket, a távoli tengert és körbevett minket a nyugalom, az erő, az izgalom és a természet furcsa kombinációja. Egyszerűen csodálatos élmény volt itt megpihenni és kikapcsolni, élvezni a pillanatot.

1

A kép 2002 nyarán készült, amikor szüleim hirtelen felindulásból vagy gyermekagyam számára felfoghatatlan okokból úgy döntöttek, hogy autóba ülünk és elutazunk az olasz Adriához. Ez az utazás volt az egyetlen, amin mind a két szülőm és a külföldön élő féltestvérem is jelen volt. Nagy öröm volt ez mind a négyünknek és a mi napig nem értem, hogy miért nem mentünk többször. A legtöbb emlék, ami megmaradt bennem életem legelső olaszországi útjából csupán néhány érzés és képfoszlány. Az biztos, hogy hatása alá kerített a turisták számára létrehozott infrastruktúra és szolgáltatóipar. Ez a kép Lignano Sabbiadoro egyik főutcáján készült, ahol egy pénzbedobással működő robotzsiráf hátán ülök. Emlékszem erre a rövid észak-olasz szafari élményre. Egyszerre voltam lenyűgözve a színek, hangok és lehetőségek kavalkádjától, és rettegtem a gépzsiráf ismeretlen természetétől. Tisztán él bennem a nehézkes mászással megtett út a fényes festékkel lefújt fémkosárba, a rettentő kényelmetlen ülésen történő csúszkálás, és az ijesztő, gépiesen recsegő állathangok emlékei. Szerencsére ennél gyakrabban szokott eszembe jutni az addig még számomra ismeretlen nagyvonalúsággal kikanalazott gelato gombóc mérete, és a döbbenet, amit éreztem, mikor megérkeztünk a Szent Márk térre.

1

Egy kezemen megtudom számolni, hogy hányszor voltam életemben nagy, sok látogató számára felépített vidámparkban. Ezek közül az egyik első és minden bizonnyal a legmeghatározóbb alkalom egy észak-olasz üdülőváros melletti hatalmas szórakoztató komplexumba tett látogatás volt. Ez a kép is ott készült 2002-ben, bár nem a rajta látható játékon töltött idő határozta meg az életem hátralevő részére a vidámparkokról alkotott véleményemet. Nem, mert a legemlékezetesebb, szinte traumának is nevezhető ride a szellemvasúton történt. A mai napig nem értem, hogy engem hatévesen az akkor tizennégy éves Gabi féltestvéremmel, miért engedtek felülni egy ilyen nagygyerekeknek készült attrakcióra. Könnyen lehet, hogy én balhéztam ki, mert szerettem volna nővéremnél felvágni és bebizonyítani, hogy nem vagyok már kis taknyos. Nem sikerült. A szellemvasúton kocsijában egyedül voltunk, nem volt más család vagy gyerek rajtunk kívül. Én az indulástól számított második percben tojtam be egy pókhálós kriptából hirtelen megjelenő szörnyetegtől és kezdtem csillapíthatatlanul bőgni. A testvéri összetartozás páratlan megnyilvánulásaként nővérem a kaland további részét azzal töltötte, hogy próbált engem vigasztalni. Volt egy része az útvonalnak, amikor a kocsik kigurultak pár másodpercre egy erkélyre és megjelentünk az épület előtt izgatottan ácsorgó szüleim előtt. Ők csak annyit láttak, hogy egyszer csak előbukkan az erkély egyik oldalán a szellemkocsi, én ordítva sírok és szökni próbálok, miközben a nővérkém minden erejével próbál a helyemen tartani és kétségbeesetten nyugtatgatni. Hogy mit érezhettek a szüleim, mikor újra eltűntünk az erkélyről, mert a kalandnak még közel sem volt vége, nem tudom. Az biztos, hogy még soha semmi nem ijesztett meg ennyire engem, mint az olasz szellemvasút. Azóta se ültem fel semmilyen hasonló játékra.

1

Ez a kép a 2024-ben készült Tarantó történelmi belvárosában, ami az ottani öblöt lezáró szigeten található. Két jóbarátommal bolyongtunk Dél-Olaszországban és úgy döntöttünk, hogy megnézzük az olasz csizmatalp és sarok csücskénél elhelyezkedő régi, hangzatos elnevezésű várost. Mint kiderült Tarantó az egyik legrégebben lakott városa a félszigetnek, sőt, itt található Nápoly után a második legnagyobb antik gyűjteményt bemutató múzeum is. Ennél viszont még izgalmasabb volt ellátogatni Tarantóba a felfedezetlensége miatt. A centro storico, ahol ez a kép is készült, sokkal inkább hasonlított a Fellini filmekből is ismert Olaszországhoz, mintsem a mai közkedvelt desztinációkat jellemző állapotokhoz. Turisták szinte sehol, a falak omlanak bomlanak, kóbor macskák lesik a leeső falatokat, és jókedvű pocakos olaszok várják az estét, hogy végre beleénekeljenek a tengerbe. Csodálatos, ritka érintetlenséggel megmaradt város Tarantó. Az antik város alapításáról szóló Poszeidón fiához, Taraszhoz köthető mitológiai történet pedig nagyon is meghatározza a mai napig Tarantó identitását. Szinten az összes utcán vagy téren megjelenik valamilyen formában a delfinen lovagló férfialak vagy félig delfin, félig ember figura. Lehet ez graffiti is, ahogy az szerepel a fényképemen, de még a helyi sör címkéjén is ez a figura szerepel.

3

2025 novemberének utolsó napjaiban hazautaztam vidékre és mivel szép idő ígérkezett kitaláltuk a szüleimmel, hogy kimegyünk a Zemplénbe túrázni egyet. A Pest megyei túraútvonalak sűrűn látogatottsága addig távol tartott a természetben tett sétáktól, a Zemplén hegységben azonban szinte még a madár sem jár, ez nagyon motivált, hogy kimozduljak. Autóval bementünk Telkibányáig és onnan gyalog célba vettük a Gönc és Telkibánya között található Pálos kolostor romjait. Az idő már jócskán őszies volt: a fákon egy szál levél sem volt, minden csupa sár és a hőfok is alig ugrotta meg a 15 celsiust. Minket ez nem tántorított el, sőt inkább romantikusnak találtuk az novemberi táj kihívásait és kiélveztük a szinte csípősen friss levegőt. Több akadályba is botlottunk (mint például a jeges patak, amin át kellett kelnünk), melyek megugrása után megérkeztünk a domboldalban árválkodó romokhoz. Kísérteties, de egyben bájos volt a XIV. századi romok közt mászkálni, kedves kis részlet volt a falmaradványok vakolatába vésett nevek sokasága, némelyik egészen a XIX. századból származott a keltezés szerint. A romok mellett megpihenve elrágcsáltuk a magunkkal hozott kakaós csigánkat, majd hosszú léptekkel hazaindultunk, hogy még sötétedés előtt megtaláljuk a kocsit. Bár mindannyian jártunk már ott, azért búcsúzóul mégis újra lefotóztuk a kedvenc részleteinket. Újra átkeltünk a sártengeren és visszafelé még egy rövid hógolyózásra is sort kerítettünk a maradék rejtőzködő hópacákból.

4

Minden nyár júliusának első hetében kerül megrendezésre a szívemnek kedves Serketánc tábor. Elsőként kisgyermekként jártam ott, akkor szerettem bele a gyönyörű természetbe és a társaságba. Évekkel később, kamaszként tértem újra vissza, ekkor ismét elvarázsolt, amivel ott találkoztam. A befogadó, pezsgő, kreatív közeg és az általam jól ismert zempléni táj azóta is évről évre le tud nyűgözni, minden évben szinte fanatikus lelkesedéssel igyekszem visszatérni. A 2025-ös tábor sem volt különb, az évek alatt szerzett kedves barátaimmal szokás szerint összegyűltünk a dűlőn és egy héten át gyerekricsaj és válogatott hangszeroktatások hangjával kísérve sütkéreztünk. Esténként a közös mulatság koronázza meg a napjainkat, ahol a mesterek és tanítványaik biztosítják nekünk a talpalávalót. Napközben rajzolással, sétálással, hennázással vagy trécseléssel töltjük az időnket – ahogy épp azt kedvünk tartja. A tanyán számos állat vesz körül minket: a lótól a macskáig mindenféle jószág. Minden évben délutáni koncertekkel és színdarabokkal szórakoztatjuk egymást, idén én is részt vettem az egyik produkcióban, felemelő érzés volt az ismerős arcok előtt színre lépni és látni a mosolyaikat. Az ide történő éves „zarándoklatnak” köszönhetem számos kedves ismerősömet, ezen túl méltó kezdése minden nyári szezonnak. A mellékelt képek mind mobiltelefonommal készültek.

1

2025 nyara, ami valóban megértette velem, milyen ereje tud lenni a közösségnek. A nyár, amikor felépült a vályogházunk alapja és négy fala. Hogy igazán emlékezetes legyen az építkezés, kalákákat szerveztünk, ahova megközelítőleg 40 ember gyűlt össze. Egy régi építeszeti technika, a rakott sárfal rakása, és a vályog taposása minden ideérkezőnek újdonság volt. Az új tudás elsajátításához társult a tűző napsütés, a háttérben szóló népzene, drum&bass, rock, pop, a kacarászás, a jól megérdemelt ebéd, és a munka utáni sörözgetés, sütögetés, ami teljesen összekovácsolta a társaságot és újabb, mélyebb barátságok köttettek egymással. Ez a nyár megtanította velem, hogy közösségben tényleg minden könnyebb és mókásabb! Hálával tartozunk a barátainknak!

2

A nyaralásunkon készítette analóg fényképezővel a barátom ezt a képet rólam Grazban. Nagyon kevés időnk volt, másfél nap, bejárni a múzeumokat, megnézni a helyi nevezetességeket de így is nagyon emlékezetes maradt ez a kiruccanás. Erről a privátfotóról és az útkereszteződésről az jut eszembe, hogy mennyire tipikusan osztrák történet ez a TABAK shop, ami a kereszteződésben található.

4

A Déli-Kárpátokhoz tartozó Retyezát hegység a családi- és a személyes kronológiám keresztmetszetében helyezkedik el. A szüleim gimnazista éveikben sokat jártak ide, később pedig velem és a testvéreimmel is vissza-vissza térnek. Gyermekként elemi erővel hat rám minden, amit egy-egy ilyen kiránduláson látok, hallok és érzek. A menedékházak biztonsága, állandó félelem a medvéktől, pár fokos patakvízben gátépítés, frissen szedett áfonya cukorral megszórva, amit egy román néni ad nekem. Aztán ahogy növünk, egy időre megszakadnak ezek a kirándulások. Bennem pedig pár éve bekapcsolt, hogy vissza kell menjek felnőttfejjel, és megkeresnem az emlékeim helyét. Édesapámat nem volt nehéz rábeszélni egy apa-lánya hegymászásra. Mivel nagyjából a szezon utolsó hetében indultunk el, zord körülmények fogadtak minket a magasban. Mínusz fokokban aludtunk napokig, és a menedékházba bevezetett pár fokos patakvízzel fürödtünk. Az egész napos hóban, szélben túrázás után minden este örömmel fogadtuk el a krumplilevest és a túrós puliszkát a menedékház morcos vezetőjétől. Esténként apukám egy otthagyott gitáron játszott nekem, hogy kicsit elfeledtesse velem mennyire fázok. Ez után 2025 augusztusában – hosszú évek után – újra az egész családom vágott neki, hogy térerő nélkül, napokig együtt legyen ezek között a hegyek között. A szüleim a nehezebb szakaszokon már nem tartottak velünk, a négy gyermekük pedig nélkülük mászott fel azokra a helyekre, ahol ők 40 évvel ezelőtt, még tinédzserként ismerkedtek egymással.

4

2025 márciusában elindultunk a nővéremmel meglátogatni a húgunkat, aki ekkor az Erasmus lehetőség miatt Touluse-ban élt. A tervezett útvonalunk Barcelona-Touluse-Párizs volt. A városok között busszal és vonattal közlekedtünk, így bőven volt időnk bámészkodni. Mivel egyetemista pénztárcából gazdálkodtunk, ezért „couchsurfingeltünk”, hostelekben és a kinn élő ismerősök felfújható matracain aludtunk. Ezt egyébként, ha lett volna pénzünk sem csináltuk volna másképp, hiszen fontos aspektusa volt az utazásnak, hogy lehetőséget adjunk a kiszámíthatatlan helyzeteknek, váratlan találkozásoknak, amik pont a bizonytalanságokból születhetnek. Ezek a képek egy utazásélmény vizuális lenyomatai. Mára a tömeggyártott és túldokumentált utazások között nehezebb megtalálni a személyes élményeket. Ha viszont a hangsúly átkerül a megfigyelésre az elvárások helyett, akkor kinyílik a lehetőség, hogy kapcsolódjunk a pillanatnyi környezethez, és valóban észrevegyük azt, ami ott és akkor történik.

1

A 2025 február elején tett portugáliai körutam volt az egyik legmeghatározóbb utazásom eddig. Ez volt az első alkalom, hogy barátokkal utaztam külföldre. Faro-ból indultunk, bejártuk a környékbeli városokat és az utolsó pár napot Lisszabonban töltöttük. A kép a városba való érkezésünk után körülbelül egy órával készült. A fáradtságunk ellenére már az első nap sikerült bejárnunk a fél várost, közben néha megálltunk sangria-t és pastéis de nata-t venni. Időnk nagyrészét parkokban, turkálókban és a Tajo partján töltöttük.

1

Forró nyári nap a Cenk lábánál fekvő városban. Az óváros labirintusában, a fő sétálóutca egyik belső udvarán azt játsszuk Bibivel, a szomszéd lánnyal, hogy a tengerparton vakációzunk. Fürdőruhába öltözünk, és naptejjel kenjük be az arcunkat, miközben egy óriás esernyő véd a napsugarak ellen. Egy kis pokrócot terítünk a kövezetre. A kemény felületet puha homoknak képzeljük el, amelyben négy kis lyukat ásunk. Ezekbe elhelyezzük a pokróc négy sarkát, elfedjük a feltúrt homokkal, végül pedig ráhelyezzük a szandáljainkat a négy elásott sarokra. Mindezt azért, hogy ne fújja el a pokrócot a hullámokat szülő szél. Ezt a technikát már másfél évesen sikerült elsajátítanom, az egy évvel ezelőtti családi üdülésünkön, amikor életemben először jártam a Fekete-tenger partján. Ezenkívül azt is memorizáltam, hogy miközben az ember sütteti magát vagy elmegy egyet úszni, a táskát, a fényképezőgépet, a pénztárcát - vagyis bármilyen értékesebb tárgyat - tanácsos egy törülközővel letakarni, így azok láthatatlanná válnak a tolvajok számára. Gyerekként nem esett nehezemre elhinni mindezt, olyannyira, hogy a mai napig használom ezt a trükköt - abszolút sikerrel. Az első tengerparti kirándulásomon azt is megtanultam, hogy érteni kell a tenger nyelvét: milyen az, amikor kedves, amikor befogadó, amikor játékos, és milyen hangon szól hozzánk, ha haragos. Egyik nap a megszokottnál nagyobbak voltak a hullámok. Fiatal, mindig is vakmerőségéről ismert apám magával vitt a vízbe. Az ölében, vele együtt élveztem a hullámokkal való játékot, és barátkoztam a bátorsággal. Azonban egyszer csak egy erősebb hullám bekebelezett bennünket, és a víz alá ragadott. Az ég és a tenger kékségége összemosódott, elvesztettem a fent és a lent érzékét, csak azt éreztem, hogy sodródom, s ösztönösen behunytam a szemem. Végül, arcunkkal a homokot dörzsölve, a hullám kicsapott minket a partra. Apám nem engedte el a karom, ezért egymással szemben értünk a szárazföldre. Amikor kinyitottam a szemem, az ő tekintete nézett vissza rám. Félve fürkészett. Miután látta, hogy épségben vagyok, elkacagta magát, én pedig követtem őt. Együtt nevettünk, miközben nem engedtük el egymás kezét. Ez az egyik első emlékem: ahogy elnyel egy hullám, majd partra vet, de nem félek, mert tudom, apám karjaiban biztonságban vagyok. A tenger, a homok és a sirályok képeinek lenyomata az emlékezetem idővonalának kezdetén található. Így egy évvel az első tengerrel való találkozásom után elő tudtam idézni a hullámok duruzsoló hangját, a homokban épített vár méretét, a kagylók formáját, a víz színét, s végül azt a számomra új érzést, amely hirtelen mindenkit megbabonázott: egy furcsa könnyedséget - mintha repülnék; egy furcsán megmosolyogtató érzést -, amelynek nevét még nem ismerem. ,,Szabadságon vagyok.'' - emlegetik a felnőttek körülöttem. Szabadság... talán ehhez a szóhoz lehet valami köze annak, amit érzek - gondoltam. Bibivel ezt az érzést hívjuk elő, miközben az udavron napozunk, és azt képzeljük, hogy úszni mentünk, amikor vizet locsolgatunk egymásra. Képzeletben érezzük, ahogy a tengeri szél játszik a hajunkkal, és ahogy a hegyi levegő helyett a sósat szívjuk mélyen magunkba. És mindeközben alig várom, hogy idén is apám autójával száguldjunk a tenger felé.

2

2025 őszén jártam Finnországban, Helsinkiben, egy egyetemi projekt keretében. Természetesen egy külföldi úthoz hozzátartozik az is, hogy kipróbáljuk a helyi ízeket. Általában nem szoktam lefényképezni mit eszek egy-egy kirándulás során, még akkor sem, ha az étel nagyon különleges vagy szinte már művészi. Jelen esetben is csak azért kerültek megörökítésre a telefonommal, mert apukám nagyon kedveli a halételeket fogyasztani és elkészíteni is és meg szerettem volna neki mutatni mit is ettem ebben a pár napban. A képeken látható két étel egyike a lazacleves, amely krumplival és sok kaporral készült, a másik egy sült apróhalas fogás volt, amelyhez zöldségeket és fokhagymás szószt kínáltak. Mindegyik igen finom és ízletes eledel. Persze, nem csak nekem ízlett, hanem a verebeknek és a sörasztalokon ugráló csókáknak is. A tenger mellett található narancssárga piaci sátor sem riasztja el a madarakat bátran jöttek kéregetni, s mindenkinek jutott egy-egy finom falat vagy a halból, vagy a sötétbarna rozskenyérből. A kifinomult finn dizájn pedig a terítők mintáján talán enyhén visszaköszön.

5

Az egyik barátommal keltünk útra egy rövid hosszúhétvégére Rómába. A napok feszített menetrendjébe bele kellett férnie a Vatikánnak, a jubileumi év kapcsán a szent kapukon történő áthaladásnak, a Fellini filmek helyszíneinek, a katakombáknak és természetesen egy jó biciklizésnek is a Via Appián. Rómában a tavasz szépsége szerintem nagyon különleges. A Via Appia környékén a vidéki, Róma melletti csendes kertek és villák megtekintése talán több élményt adott, mint a nagyváros. A turizmus mentes övezet a hétköznapiság teljesen más, új formáját tudta megmutatni. A legmeglepőbb, amely helyieknek bizonyára kevésbé tűnik fel a virágzó fákon, a mandulafenyőkön és a trópusi növényeken a zöld papagájok zajongása. Vajon egy rómainak és épp ilyen különleges lenne egy magyar tavasz?

1

2025 februárjában, a vizsgaidőszak megpróbáltatásai után, egy barátnőmmel elutaztunk Portugáliába. Nekem ez volt az első utam az országba, a barátnőm pedig már járt ott, és különösen kedves hellyé vált számára. Az utunk elsődlegesen Lisszabonba vezetett, de csak Faróból találtunk visszafelé olcsóbb járatot, így onnan repültünk vissza. Mivel tél vége volt, fürödni nem igazán lehetett, így azon az egy napon kirándulni szerettünk volna, amit a városban töltöttünk. Faro közelében található Lagoa, innen indul egy ösvény, ami a tengerpart szélén fut végig Carvoeiroig. Ezt a rövid sétát szerettük volna megtenni, ám ehhez el kellett jutnunk Lagoaba. Ez a feladat nehezebbnek bizonyult, mint gondoltuk, ugyanis a buszállomáson kiderült, hogy a pénztárban csak készpénzzel lehetett fizetni, amiből nekünk nagyjából 3 euronk maradt (ez később is fontos lesz), az automata pedig persze nem működött. A buszjegy egyébként is drága volt, több mint 7 euro, a bonyodalmak miatt pedig le is késtük azt a járatot, amivel menni szerettünk volna, így végül úgy döntöttünk, hogy stoppolunk. Szerencsére ez már sokkal könnyebben ment, így jutottunk el autóval a portugál óceánpartra. Ugyan február volt, de a nap csodaszépen sütött, annyira jó idő volt, hogy simán lehetett napozni is, sőt! még az óceánba is belegyalogoltunk, hosszú ideig mászkáltunk a vízben a sziklák között. Ezután kifeküdtük a partra, én csak élveztem a napot, a barátnőm pedig olvasott. Egy ponton felmerült bennünk, hogy talán érdemes lenne a dolgainkat felpakolni egy szikla tetejére, csak a biztonság kedvéért. Nem sokkal később kiderült, hogy valóban nem ártott volna, ha tényleg mindent felpakolunk, mert egyszer csak egy hatalmas hullám söpört rajtunk végig. A ritka pillanatok azon egyike volt ez, amikor lelassul körülöttünk az idő, egy kimerevített másodpercig mindent élesen és pontosan érzékelünk. Láttam, hogy a hullám nem csak el fog érni minket, de már nem lesz rá időnk, hogy mindent összekapjunk magunk körül, majd a kimerevített pillanat véget ért, és a hullám lecsapott ránk. Minden nagyon gyorsan történt, felugrottunk, és próbáltuk összekapni a dolgainkat, én először a törölközőket, kendőket, pulcsikat kaptam fel, amin feküdtünk, a barátnőm pedig három darab cipőt. Igen ám, de a negyediket elsodorta a víz! Egyáltalán nem gondolkodtam, és utána rohantam a bakancsomnak, ami már messze járt a hullámok között. Szinte biztos voltam benne, hogy nem érem el, valószínűleg nem is értem volna, hacsak nem jön egy újabb nagy hullám, ami engem is és a cipőmet is visszavetett a partra. Utólag nagyon örülök, hogy egy kő sem volt a közelben a parton, mert csúnya vége lehetett volna az esetnek. Miután picit felocsúdtunk a megrázkódtatásból, számba vettük a veszteségeinket. Valamilyen csoda folytán csak a zoknijaim tűntek el végleg az Atlanti-óceánban, ám a hullám nem kímélte meg a barátnőm könyvét és telefonját sem. Ez a telefon vezetett a további gondokhoz. Ugyanis az utazásunk során az enyém nagyjából használhatatlannak lett minősítve, mivel internetem sem volt, illetve kb. két óra alatt lemerült, így végül is telefon nélkül maradtunk. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy mindenképpen végig sétáljuk az utat, hiszen már itt vagyunk, a sétához pedig nem kell telefon, a többit meg majd kitaláljuk. Útközben készítettem a fenti képet, amin látszik a kis öböl, ahol elért minket a hullám, pont a szikla mellett (arra tettük fel a dolgaink egy részét). A kép külön szépsége számomra, hogy az egyik fele homályos, ez szintén a telefonom kritikus állapotának köszönhető, ami miatt a kamera sem működött rajta rendesen. Mivel a barátnőm által készített fotók teljesen elvesztek, így erről a közös útról csak kissé zavaros és homályos képeink maradtak, külön is emlékeztetve minket az óceános kalandunkra. A séta végén kiderült, hogy mégiscsak szükség lesz telefonra, ugyanis fogalmunk sincs, hogy jutunk vissza Faroba, a kis városban, ahova érkeztünk pedig nem volt a közelben főút, ahol stoppolni lehetett volna. Szerencsére nem voltam teljesen lemerülve, így beültünk meginni egy presszókávét Carvoeiroban, ami úgy tűnt, hogy a helyi kanadai nyugdíjas közösség törzshelye. Az ottani interneten megnéztük, hogyan tudunk elvergődni egy nagyobb városig, hogy onnan valahogy megpróbáljunk haza buszozni (hátha ott van jegyautomata). Igen ám, de csak ekkor jutott eszünkbe, hogy mi van, ha itt sem lehet készpénzzel fizetni. Persze, hogy nem lehetett. Így hát kénytelenek voltunk kivenni valamennyi pénzt egy automatából (ami persze jó sok kezelési költséget számolt fel), de legalább már nem kellett aggódnunk a jegyautomata miatt. Az állomásra vezető úton megálltunk még egy Lidlben is, hogy vegyünk egy zsák rizst, ebben utazott hazafelé a buszon a barátnőm telefonja. Sajnos ezúttal ez sem segített, az óceán sós vize erősebbnek bizonyult a rizs szárító erejénél.

1

Hogy mivel lehet elütni egy kollégiumban a karácsony előtti időt? Igaz ez az időszak a vizsgák előtt elég zsúfolt, de annál inkább szükség van egy kis felfrissülésre. Ennek indíttatásából karácsonyi húzást tartottunk kicsit másképp. Nem ajándék vásárláshoz húztunk nevet. Eldöntöttük, hogy egy mézeskalácslapot sütünk, amit nyilván valahogy díszíteni is kell. Így született meg az ötlet, hogy mind a négyen húzunk egy nevet és mindenki a húzott embert rajzolja le a mézeskalácsra. Mivel nem tudtuk, hogy ki-kit húzott, ki is kellett találnunk, hogy kit ábrázol a rajz.

1

Talán első vagy második nyarunk volt a lakásban, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy római katonák járkálnak az utcánkban. És ez felül írta minden előre eltervezett programunkat arra a délutánra. Elhatároztuk, hogy utána járunk ennek a különös jelenésnek. Nem kellett sokáig követni a harcosokat, hiszen kiderült, hogy mindösszesen egy utcával arrébb telepedtek meg – az általunk „kertünknek” nevezett - hatalmas római kori emlékhelyen, az Amfiteátrumban. Beköltözésünk óta jártunk oda tavasztól őszig fröccsözni, megnézni az Árpád Gimnázium végzőseinek ballagási fényshow-ját vagy egy pléddel kifeküdni olvasni, de időutazásban még nem volt ott részünk. Értetlenségünket gyorsan kíváncsiság és izgalom váltotta fel, és belevetettünk magunk az Amfifeszt programjaiba. Így történt, hogy izgalmas történelmi előadásokat hallgatunk, gladiátorharcok feszült pillanatain kuncogtunk és a Fandyr nevű archeofolk koncerten tomboltunk aznap. Másnap reggel pedig, egy-egy bögre kávéval kislatyogtunk a reggeli élőmesemondásra. Azóta is járunk oda évközben borozni, unokatestvérrel tollasozni, Szilveszter éjszakáján a kör közepén táncolni és pezsgőt bontani, álmodozni arról, hogyha egyszer kutyánk lesz, akkor ide járjuk majd megfuttatni, és nyár végén rácsodálkozni, hogy mindezeket az élményeket a történelem egyik színterén éljük át.

3

Az első képen egy szürke Renault-ban ülünk és éppen a Sümegi vár felé haladunk, a képet a hátsó ülésről készítettem okostelefonnal. Ez a kép csak egy részét mutatja be a történetnek, viszont ez az egyetlen kép amit a napot meghatározó több órás autóút alatt készítettem és a Sümegi vár hirtelen felbukkanása meglepett. Az egész bonyodalom a RAJZSZÖG-Komplex Művészetterápiás Rajziskola dörgicsei rajztáborának második napján kezdődött 2025 július 29.-én, bár rajztábornak nevezni valótlan lenne, inkább a művésztelep megnevezés rá a helytálló kifejezés. Először 2021-ben vettem részt a táborban, ami meghatározó élmény volt a gimnáziumi időszak alatt. Most 2025 nyarán a tábori hagyományhoz híven meglátogattuk a tapolcai bolhapiacot. Az első turnus, aminek én is lelkes tagja voltam, a második nap délelőtt 10 órás indulással nekivágott a piacnak. (Számomra első élmény volt a Tapolcai piac, még nem vásároltam előtte ilyen jellegű piacon semmit.) Azelőtt még sosem jártam használtcikk piacon, de ezt sikeresen bepótolva vettem egy műszőrme bundát aminek az árát sikerült lealkudni, ami szintén első élmény volt. Miután a kocsi utasai összegyűltek a büfé előtti padon, Adél barátnőm észrevette, hogy elhagyta az irattartó tárcáját, úgyhogy elindultunk négyen megkeresni azt. Végigkérdezgettük az összes árust, majd megvártuk, míg elkezdtek összepakolni, de sajnos senki sem látta. Úgyhogy mint a 21. század bajnokai, beírtunk a Tapolca környéki ügyekkel foglalkozó facebook csoportba, hogy a tárca el lett hagyva és keresi gazdáját. Ezek után elindultunk autóval a helyi rendőrségre, hogy bejelentsük az irattárca elvesztését. Az örsön egy rózsaszín post-it-re fel is írták Adél adatait, majd tájékoztatást adtak arról, hogy mi a teendő, ha mégis előkerülnének az iratok. Aztán mivel mindenki megfáradt kicsit, úgy döntöttünk elmegyünk megnézni a táborvezető nyaralóját, hiszen még nem láttuk mindannyian és pont útba is esett. Egy közel 100 éves épületről volt szó, aminek a homlokzatát különösen szép faragások díszítették. Ezután elindultunk vissza Dörgicsére, de útközben hívták Adélt, hogy nem hiányoznak-e az iratai? Mint kiderült, az egyetemének tanulmányi osztály hívta, akik megadták a tárca “megtalálójának” telefonszámát. Felhívva a megadott számot a hölgy, akit hívjunk most Ágnesnek közölte, hogy a megtalált tárcát hazavitte magával Keszthelyre és hogyha érte tudunk menni akkor menjünk most. Gyorsan megbeszéltük, hogy ha már úgyis úton vagyunk és viszonylag közel, elmegyünk érte. Ágnes elmesélte, hogy ő próbált szólni a lakcímkártyán szereplő település rendőrségének, de nem sikerült őket elérnie, így végül diákigazolványon szereplő egyetem tanulmányi osztálynak írt,akik szerencsére nyár közepén éppen akkor dolgoztak így továbbították nekünk az elérhetőséget. Azt viszont egyikünk sem értette, miért nem a Tapolcai rendőrséget értesítette és adta le ott a tárcát… Mivel már úgyis Keszthelyen voltunk, ezért beültünk enni a Peti Pizzába és megnéztünk egy helyi turit is, majd elindultunk Sümeg felé, ahol elkezdtünk viccelődni, hogy hát menjünk már be az ottani állatkertbe és nézzük meg azt, mivel egyikünknek már nagyon elege volt az egész napos autókázásból. Aztán felvetődött a kérdés, hogy voltunk-e már a zalaszántói Béke Sztupában? Megszavaztuk, hogy ha már úgyis itt vagyunk menjünk be. Felmentünk kocsival ameddig tudtunk, így kihagyva a felfelé vezető túrát az idő hiánya miatt, és amennyire gyorsan lehetett megnéztük a helyet. Bementünk a szentélybe, harangot forgattunk és megnéztük az ajándékboltokat. A Sztupa kalandunk utolsó kitérője volt, de részünk volt még egy szürreális időjárási élményben is a hazaúton. Az ég be volt borulva, érezni lehetett a levegőn, hogy esni fog, majd miközben a Belgától szólt az “Egy két há”- című sláger, a semmiből ránk szakadt az eső, de annyira, hogy utána perceken keresztül csak lépésben tudtunk haladni. Majd hirtelen elállt, és sikeresen folytatódott utunk hazafelé. Amint visszaértünk elmeséltük a kalandot és megtartottuk a divatbemutatót a vásárolt kincsekből, majd a Adél a feladatba beépítve gonosz vudubabaként Ágnest is megörökítette.

3

A képeket első közös külföldi családi nyaralásunk alatt készítettem a telefonommal 2025 nyarán Krk városban. Főként a húgommal megszavaztuk a városnézést, mert képeket szerettünk volna készíteni, és erre a csodálatos középkori hangulatú szűk utcás Krk város tökéletes helyszínnek bizonyult. Eltöltöttünk egy egész napot a kis utcák felfedezésével, bementünk a templomokba, találkoztunk egy fecskével, hamburgert ettünk egy lejtős utcán, és autentikus szuvenírt vadásztunk. A képek úgy készültek, hogy a rózsaszín murvafürtöt szerettem volna lefotózni, de mindkét testvérem először véletlenül, aztán direkt belesétált a képbe. Akkor megszületett az ötlet, hogy rólam is készüljön egy, és akkor lesz belőle egy sorozatunk. Karácsonykor kinyomtattam ezt a három képet, és már csak a megfelelő képkeretet kell megtalálnom hozzá, hogy kirakhassam a szobám falára.

5

A Tsaatsan (Dukha) törzs egy nomád, rénszarvastartó nép, akiknél a megtiszteltetés volt, hogy pár napot tölthettünk. Az mongol-orosz határnál lévő két törzs egyikét látogattuk meg, aminek lakossága kb 80 fő. Életük ritmusa a rénszarvasok évszakos vándorlásához igazodik, ahol minden tevékenység, a tábor felállításától a sós tejes tea készítéséig, együttes erőfeszítés. A fiatalokkal röplabdáztunk, lovagoltunk rénszarvason, részt vettünk az áfonya és fenyőtoboz gyűjtésében (amiből aztán kikapartuk a fenyőmagot) és hallgattuk a tűz mellett mesélt történeteiket. Itt nem turistának éreztük magunkat, hanem vendégként egy olyan közösségben, aminek egész világa a béke, a természettel való összhang és a közös emlékek.

5

A mongol vendégszeretet egyedülálló. Amint megérkeztünk a jurtába, vendéglátók sós tejjel (süütei tsai) kínálnak a meleg befogadás jeleként, majd orommal (tejszínsűrítmény) és kekszekkel. A tisztelet legfőbb jelének számított, amikor egy birkát is levágtak értünk és a legmegbecsültebb falatokat (különösen a vitamin-dús hájat) nekünk ajánlották fel. Kipróbálhattuk a házi kumiszt (airag) és a napon szárított, kemény, savanykás túróféleség (aaruul) ízét is. A mongol háztartásban mindennek helye van és mindent felhasználnak.

5

Mongóliai utam egyik állomása a Góbi-sivatagban, ahol arany homokdűnéin bukfenceztünk, tevegeltünk, majd megnéztük a Lángoló Sziklákat (Byanzag), ahol Roy Chapman Andrews feltárta a világ első dinoszaurusz tojásait. A Tsaagan Suvarga káprázatos, fehér képződményei után a Teaút történelmi hangulatát kerestük Dalanzadgad múzeumában.

5

Márciusban mikor Laoszon át motoroztam, a Bolaven-fennsík egyik kávéültetvényén megismerkedtem egy francia fiúval, akivel megállapodtunk, hogy Mongólia talán az egyik legérdekesebb úti cél és mindenképp el szeretnénk jutni ide. Engem már csak a sztyeppei múltunk és egykori nomád életmódunk miatt is izgatott Dzsingisz kán hazájának megismerése. Az utazás végül nyár végén jött össze. Ulánbátorban pár napot töltöttem a kasmír pulóverek és mongol történelmi múzeumok mámorában, innen francia utastársammal Bogd Khan Uul területén egy nomád családhoz mentünk, akikkel pár napot töltöttünk el. Itt egyszer a szteppéken elgyalogolva szembesültem a félelemmel, amit a határtalan puszta egyformasága, a sötétedés és a természetnek való kiszolgáltatottság jelent. Aki még nem tévedt el este a sztyeppéken, az nem értheti a pánikot, amit az esti hideg és sötét beköszönte jelent a határtalan füves pusztán és az örömöt, amit egy jurta látványa (vagyis emberi jelenlét nyoma) okoz az embernek. Bár lóháton már kutatott a család keresztül-kasul a környéken, végül a helyi mongolok jószándékának és példátlan együttműködésének köszönhettem, hogy az éjszakát már vendéglátóim jurtájában tölthettem. Innen másnap mentünk vissza Ulánbátorba, onnan pedig Dalanzadgad-ba repültünk, ahonnan egy UAZ-zal jártuk be a Góbi sivatagot négy nap alatt és ismerkedtünk meg e hatalmas terület gazdag archeológiai örökségével, ami többek között dinoszaurusz-tojást és fészket is rejt, ismertük meg a Teaút történelmét és csodáltuk meg a Lángoló Sziklákat. Innen Ulánbátorba mentünk, ahonnan egy pár nap pihenés után távolsági busszal 12 óra út után az északi Hövszgöl tartomány székhelyére, Mörön-be érkeztünk, ahonnan 10 óra zötykölődes után a sztyeppéken át eljutottunk Tsaganuur-ba. Innen másnap lóháton jutottunk el a félnomád rénszarvas pásztor Tsaatan törzshöz, akiknél pár napot töltöttünk és ahol bekapcsolódhattunk a törzs életébe, röplabdáztunk az - amúgy kíválóan játszó - fiatalokkal, vad áfonyát és fenyőmagot gyűjtöttünk a közeli erdőkben és beszélgettünk a helyiekkel egy forró bögre sós rénszarvas tejes tea felett.

5

Szénégetés nyomában telt a 2025-ös esztendő számomra, melynek során kedvelt kirándulóhelyeket egy egészen más szemszögből ismerhettem meg. Etnobiológus kutatóként Marie Curie posztdoktori ösztöndíjam keretében a közép-európai szénégetés környezettörténeti, néprajzi és ökológiai kutatásával foglalkozom. A terepi munkám észrevétlenül is a szénégetés mindenkori rendjéhez igazodott, tavasszal kezdődött és az első komolyabb fagyokig tartott. 1.Tavasszal Szögligeten kezdtem, dr Thiele Ádám (A Bucavasgyúró) gépészmérnök-falusi kovács és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság árpádkori vaskohászatát rekonstruáló táborában a szögligeti Szádvár felé vivő turistaút mellett. Itt raktam először boksát és éreztem meg igazán, hogy milyen a boksa füstjében, melegében és porában dolgozni, de azt is, hogy mindeközben patakcsobogás, madárcsicsergés, harsogó fű illata és finoman fújó tavaszi szél is körbe veszi az erdőn, mezőn dolgozó embert. A képen Thiele Ádám vezetésével rakott boksa látható Szögligeten. Fotó: Varga Anna. 2. S jött a nyár, amikor a Répáshuta, Bükkszentkereszt és a Bükk-fennsík erdeit járhattam és ismerhettem meg az egykori szénhelyek nyomait a helybéli egykori szénégetők elbeszélései és Bükki Nemzeti Park Igazagatóság munkatársának köszönhetően. Nélkülük ez nehezen ment volna, mert míg 20-30 évvel ezelőtt elterjedt tevékenységre, már szinte csak a talaj emlékezet. A szénhelyek múltba vesző szinte teljesen csupasz felszínét a környező rétek, erdők növényzete mára már elfedi az arra először, vagy csak ritkán járó vendég számára. A képen egykori szénhelyt jelző szenes, fekete talaj látható a Bükkben. Fotó Varga Anna. 3. A boksás szénégetés azon tevékenységek közé tartozik, mely ideje és ritmusa az idők során nem változott. Az állattartáshoz lehet talán leginkább hasonlítani, ahol a mindennapok, szokások, családok élete, mind ahhoz igyekszik igazodni, hogy a jószág jól legyen tartva. A boksát is jól kell tartani, vigyázni kell éjjel és nappal, nehogy számára gyilkos levegő túlságosan beáramoljon a belsejiében és egy pillanat alatt a lángok martalékává váljon a nehéz munkával összegyűjtött, összerakott és megőrzött értékes faanyag. Az esti kép Bátorban készült dr Thiele Ádám műhelyében, ahol boksás szénégetéssel kapcsolatos technológiai kísérletet végeztünk. Fotó: Berecz Diána, PAD Alapítvány, Szénégető Tájak. 4. Aranyló őszi kirándulóidőben vitt vissza újra az utam Bükkbe. Régi szénhelyeket jártunk be egy szénégető családban felnőtt elszármazott répáshutaival, kisfiával és ÉSZAKERDŐ Zrt Répáshutai Erdészetének erdőmérnökével. Kutatásom témáját meghalva sokan említik meg, hogy Észak-középhegységben, Bükkben, Mátrában vagy akár a Zemplénben is járva az erdő, a kirándulásokhoz hozzátartozott a boksák kesernyés, jellegzetes és otthonosságot adó illata vagy szaga, attól függően, hogy szerette e vagy sem. Répáshuta határában is több szénhely volt még a 2000-es évek elején is, melyeknél gyakran megálltak az arra kirándulók, fotókon is megörökítve az ott dolgozó emberek életét. A falu Fotótára több olyan képet őriz, elsősorban az 1970-es és 1990-es közötti időkből, melyet az egykori turisták küldtek vissza szénégetéssel foglalkozó családoknak. A képen egykori szénhelyek láthatóak a Répáshutára vivő út mellett. Fotó: Varga Anna 5. Az első télközeledtét jelző fagyok a székelyföldi Farkaslakán értek, ahol már voltak, akik befejezték idénre a szénégetést és összerendezve várta a szénhelyen a tavaszt, az el nem szenesedett csülök, vagy ahogy a Bükkben mondják, hlavanka. S voltak, akik még a hosszú őszi időnek hála őrizték a boksákat, de ők is már lassan-lassan készültek a téli, otthon töltött napokra. A boksás szénégetés helyszínei és a tevékenységgel járó életmód az elmúlt években, elsősorban a gépjármű használat következtében változott meg. A szénhelyek mamár nem a nehezen megközelíthető erdei tisztások és erdőrészletek haszonvétele, hanem legtöbbször autóval jól megközelíthető helyeken, autóutak mellett találhatóak. Az egykori erdők által elzárt tevékenység ezáltal sokak számára lesz látható. Egyik ilyen helyszín a farkaslaki Kalonda-tető, melyen Korond és Székelyudvarhely közötti autóút átvisz és füstölgő boksák látványa sok erre utazót megállásra késztett. A kép Kalonda-tetőn készült, melyen el nem szenesedett faanyagból rakott boksa látható. Fotó: Gál Zsombor Attila. Dr Varga Anna Cseh Tudományos Akadémia, Botanikai Intézet, Vegetációökológiai Intézet, Csehország, Brno Facebook oldal: Szénégetés nyomában https://www.facebook.com/profile.php?id=61575492765467 Dr Varga Anna munkája „Az erdő rejtekében: a szénégetés környezettörténeti és etnobiológiai kutatása Közép- és Kelet-Európában a 19. századtól napjainkig” című CharcoEnvHist – 101180590 — HORIZON-WIDERA-2023-TALENTS-02 kutatási projektje keretében valósul meg. Ez a munka az RVO 67985939 számú hosszú távú kutatási fejlesztési projekt részeként kapott támogatást. A PAD Alapítvány és Varga Anna közös munkája az COST Action EU-PoTaRCh projekt részét képezi.

3

Hanukarácsony Ki hívta így először? Hanuka és Karácsony Minkettő fontos ünnep volt egész életemben. És a környezetemben is. Hol van ez a környezet? Budapest. A családunk "vegyesfelvágott" ahogy mondani szokás. Nem mereven vallásos, de nem is ateista. Mindenesetre kötődünk. Mihez is? A felmenőinkhez vagy a gyermekkori szép emlékekhez, esetleg a barátainkkal megtapasztalt kedves együttlétekhez, magához az ünnephez? Vegyesfelvágott, szinkretizmus, a "pesti értelmiség posztmodernitása"? Nekem mindegy. De ez az oka, hogy hanukia és adventi gyertyák, madonna fotó és sok más egyszerre lehet jelen ilyenkor a családunk asztalán. Talán blaszfémia? Vagy szeretetteljes kötődés szok szállon. Én várom minden évben. Ez a lényeg.

2

Évek óta érdekelnek a vadon termő növények és évről évre újabbakat emelek be az étkezésembe. Idén tavasszal a pitypang, azaz a gyermekláncfű volt terítéken. Anyám kertjében és a kert mögött húzódó erdős területen rengeteg nőtt és virágzott, így amikor húsvétkor meglátogattam - már abban a tudatban, hogy pitypangmézet fogok készíteni - leszedtem kb. 200-250 virágot, gondosan ügyelve arra, hogy a méheknek is eleget hagyjak. Nagyon változó recepteket találtam mind a mennyiségek, mind pedig az elkészítési folyamatra vonatkozóan, úgyhogy úgy döntöttem, hogy érzésre készítem. A végeredmény felülmúlta a várakozásaimat. Szerintem kifejezetten különleges íze van a pitypangméznek. Hűtőben tároltam, ahol ténylegesen méz állagúvá vált. Ebben a mézben pácolva és megsütve készítettem kacsacombot, aminek a bőre így ropogóssá és édeskéssé vált. Közben kiderült, hogy nem ehetek már cukrot, ezért a második üveg pitypangmézet az egyik kedves barátnőmnek adtam. Mikor eldöntöttem, hogy feltöltöm ezt a történetet a Jelenarchívumba, már elhasználtam a saját üveg mézecskémet, ezért gyorsan megkérdeztem a barátnőmet, neki még a fele megvolt. Így tehát az üveget ábrázoló képet Ő készítette, ráadásul októberben! valahogy még pitypangot is talált ehhez a fotóhoz.

5

2025.január 25-én, nyaralásunk 20. napján kis motorcsónakkal indultunk az Amazonason, először egy kis tóhoz ahol megcsodáltuk a növény és állat világot, pl rózsaszín delfin, rája. Később kikötöttünk, ahol egy több száz éves hatalmas fát néztünk meg. Tovább csónakáztunk a Terapoto Nemzeti Parkhoz., ami az Amazonas legnagyobb tava. Itt fürödni is lehetett a tóban. Ebédre vissza mentünk a faluba, Puerto Marinoba ahol a délutánt töltöttük. Isteni kézműves fagyit ettünk, a fagyi választékot megtalálod? Majd elgyalogoltunk a szállásra, Alto de Aguilaba.

3

2025 nyarán a családommal Olaszországba látogattam és van egy plüss kabalaállatkám, és úgy döntöttem hogy magammal hozom az útra. Minden alkalommal mikor egy újabb helyet látogattunk meg, a nyuszit is lefotóztam ott, így lett egy egész montázsom a nyaralásról és a plüssállatomról. Általában nem viszem magammal mindenhova de a nyaralás előtti héten láttam az énekest, aki ezt a nyuszit képviseli, ezért mindenképpen szerettem volna elhozni.

2

Idén nyáron egyik barátnőm elhívott engem és 2 másik osztálytársunkat, hogy menjünk vele és a családjával badacsonytomajba kempingezni. Már tavaly is mondta, hogy menjünk velük de csak idénre sikerült rendesen megszervezni. Mi, tehát a 4 lány vonattal mentünk, mivel nem fértünk volna el a család kocsiába. A vonatról leszállva kb. 200 métert kellett csak sétálni ahhoz, hogy odaérjünk a kemping helyszinéhez. Úgy készültünk, hogy többen is sátorban fogunk aludni, azonban végül csak mi lányok tettünk így. Miután megérkeztünk, bemutatkoztunk a családnak és elkezdtük felépíteni a sátrat amit a kemping hátsó részében helyeztünk el. Miután sikerült bepakolnunk mindent, az első teendőnk az volt, hogy fürdőruhába öltözünk és megmártózunk a balatonba. A víz nagyon hideg volt de a forró napsütésben még jól is esett. Összesen 4 napot töltöttünk itt el és az egyik célunk az volt, hogy megismerkedjünk a többi gyerekkel akik szintén ott nyaraltak. Ez a 3. Nap végére sikerült is. Nagyon kedves barátokra tettünk itt szert akikkel jövő nyáron is szívesen találkoznék.

1

November közepén elkirándultam én és a legjobb barátom az Obiba. Eredetileg mást kerestünk de végül a kert részében kötöttünk ki, ezt már kirándulásnak veszem. Volt egy karácsonyi rész is ahol csinálunk egy pár szuper fotót. A világítás is tökéletes volt, az elkészült fotók a legjobb közös fotóink közé tartoznak. Tudtad hogy van karácsonyi Obi-hód?

1

Szeptemberben, jó barátommal kitaláltuk hogy milyen jó lenne ha náluk tölteném az éjszakát. Át is mentem hozzá de kiderült hogy egyedül leszünk másnap reggelig. Ennek nagyon megörültünk és úgy döntöttünk hogy milyen jó lenne hajnali 3 kor elmenni a helyi 24 órás edzőterembe. 3 kor el is indultunk, az utat élveztük bár egy kicsit hideg volt, ahogy megérkeztünk az fogadott hogy több ember is van az edzőterembe. Edzettünk egy jót és reggel 5 re haza is értünk

1

Ezen a borús szeptemberi napon az iskola a 9. osztályos tanulóknak egy nem mindennapi iskolát szervezett a Szigethalmi Vadasparkban. Ezen a napon a tököli parkerdőt tanulmányoztuk, tanultunk róla érdekes dolgokat, megtanultunk érdekes képeket készíteni a természetről és még egy nagyon érdekes programon vehettünk részt, megtanultunk tájékozódni különféle különleges módokon.

5

2025. november huszonötödikén az utolsó napunkon Pokharából visszarepültünk Katmanduba. Sikerült néhány szép felvételt készíteni, és elkölteni a maradék pénzünket. Megtaláltuk a buszpályaudvart, ahova rengeteg gyereket hoztak, olyan volt mint valami vásár. Megvacsoráztunk, és korán reggel haza indultunk.

5

Ma hajnalban, ( 2025.november tizenhetedikén) kimentünk a városszéli hegyre napfelkeltét fotózni. Gyönyörű volt a Himalája az első napsugarakban. Délután megnéztünk két kolostort, és szabad program, amit vásárlással töltöttünk. Elköszöntünk a sofőrünktől, aki segítette utunkat Katmandutól, Nepál fővárosától.

5

2025.november nyolcadikán Nepálba utaztunk. Éjszaka, egy kis Indiai kitérő után megérkeztünk a fővárosba, Katmanduba, ahol viragfüzérrel vártak minket. Másnap, november kilencedikén a város felfedezésére indultunk, majom templom, királyi palota, kolostor, rengeteg vásárlás és új élmény fogadott minket! 😄

5

Ma ismét egy királyi városban, Patanban kezdtük a napot. Utána Pashupatinath temetkezési helyre mentünk. Itt a halottakat levitték a folyóhoz, megmosták a lábát, az arcára is folyóvizet locsolták, majd hordágyra tették és narancs színű leplekkel betakarták. Majd a máglyához vitték, ahol szertartás keretében meggyújtották a máglyát. Még egy katonai tiszteletadást is láttunk, egy magasrangú ember máglyagyújtásánál. Itt voltak hindu szentemberek akik megáldottak, és piros pöttyöt kaptunk a homlokunkra. Utána Nepál legnagyobb Stupájához, Budha Stupához mentünk. Végül Schen Monestery kolostort, és iskolát néztük meg.

1

Nem is olyan rég Németországban jártam, és a nagybatyámékkal együtt megnéztük a közeli karácsonyi vásárt. Gyönyörű fények, és hihetetlen jó hangulat volt. Kis árusokkal volt teli, egyedi dolgokkal találkoztam. A karácsonyi vásár egy jó hosszú sétáló utcában helyezkedett el, és mellette voltak más üzletek is, mint például egy könyvesbolt ahová belehetett ülni inni egy kávét vagy forró csokit. Száz százalék, hogy maradandó emlék marad.

1

Pár napja a barátaimmal/osztálytársaimmal közösen csináltunk almás pitét. Ezt úgy kell elképzelni, hogy online mindenki felment videó hívásba, és aki ráért aznap délután és együtt sütöttünk almás pitét, miközben megbeszéltük az élet nagy dolgait. Másnap mindenki hozott be egy kis kockát vagy szeletet az almás pitéjéből és megkóstoltuk majd értékeltük egymásét egy 1-10es skálán. Persze mindenki almás pitéje nagyon finom volt és mindenki nagyon élvezte a hirtelen jött eseményt, nagyon jó volt.

2

Történetem úgy indult hogy haza értem iskolákból, mint mindig. Utána elmentem vadászni, mint mindig, de elém ugrott egy Zsömle nevezetű kutya, aki nem engedett tovább. Szerencsémre pont ott volt egy 5 star lucky drop és megmentett engem. Ezután tárgyaltam az erdőt őrző redmenta megoldásokkal és utána lelőttem prédámat: a kopasz fehér fejet ami egy széken van.

3

A barátaimmal estére elmentünk Majosházára, hogy az egyikünknél töltsük az éjszakát. Másnap reggel az ottani Dunára ébredtünk, majd hamar ki is ültünk a stégre horgászni. Sajnos nem volt nagy kapás, de nem is az a lényeg. Utána elmentünk az erdőbe fát vágni az estére. Kellett a fa, mert már lassan kifogytunk belőle és este bográcsozni akartunk. Jó időt elvett a fa visszaszállítása és felaprítása, majdnem sötétedésig, de egyszer csak vége lett. Aztán már csak a babgulyás maradt. Tüzet gyújtottunk majd beletettük a hozzávalókat és hagytuk főni. A tűz körül beszélgettünk míg el nem készült és a kajakóma által hozott elégedettséggel fejeztük be a napot.

1

2025. Október 30-án úgy döntöttünk a barátainkkal, hogy összegyűlünk a Halloweeni ünnepre szórakozni egy nagyot. Már eléggé jártasak voltunk itt, szóval az első éjjel egy hatalmas vacsorával leptük meg vendéglátóinkat, akik ezt nagy örömmel fogadták. Mivel nem éppen kicsi a család (egészen pontosan 8 fős), egy jó ideig tevékenykedtünk a konyhában, ám a zenével, és magával a hangulattal rendkívül jól ráhangolódtunk az ünnepre. Ezután a második napon kiegészítettük az egyik bajtársunk öltözékét egy saját készítésű fakarddal, amit igazán élvezetes volt megalkotni. Aznap éjjel megrohamoztuk a 'jelmezes dobozt', és megpróbáltuk a legkirívóbb, és legviccesebb öltözékeket összeállítani. Ezután kiszabadultunk Szigetszentmiklós sötét utcáira, és meglátogattunk egy-két házat, ahol csokival díjazták ezt. Ezután elindultunk egyik osztálytársunk otthona felé, akit sikerült kicsit meglepni. Ott beszélgettünk egy pár órát, majd hazamentünk, és nekiláttunk az igazi ünnepi vacsorának, amit ezúttal a ház népe készített. Egyértelműen jobb volt, mint a mi kis szösszenetünk, mivel a barátunk édesanyja, és nővére készítette ezt, akik igen tehetséges konyhaművészek.

3

Az erdei iskola utolsó napja. Ezen a napon az osztállyal egy kiránduláson vettünk részt Dobogókőn. A helyszínre való megérkezés után egy vendéglőben megebédeltünk, majd ezután megkezdődött a túra. A túra végén egy sziklákkal körülvett völgyecskében kötöttünk ki, ahol a diákoknak egy prezentációt kellett tartani a hét eseményeiről. Hat csoportba voltunk osztva és a többi csapat bemutatója közben a völgy körüli sziklákon egy kis felfedezőútra mentem. Aztán miután a bemutatók után visszatértünk a buszhoz, a hazaút kellemes hangulatban telt el.

1

Idén szeptemberben voltunk erdei iskolában az egész osztállyal. A 2. napon mentünk ki az osztallyal a Szigethalmi Vadaspark mellé. Ott minden egyes tanulónak csopotokban kellett végighallgatni egy nagyon izgalmas foglalkozást, ahol rengeteg izgalmas feladatot kellett megcsinálni. A nap végén mindenki fáradtan ment haza.

1

Apukám régóta sokat jár a Bestiába. Oda viszik az ügyfeleiket, Anyával is sokat jártak, én viszont még nem voltam soha. Végül elmentünk, és nagyon jó staket ettünk. Utána a mellette lévő karácsonyi vásárban töltöttünk el egy órácskát. Végül elmentünk az Alleeba. Kávéztunk, kávégépet vettünk. Meggyőztem a szüleimet, hogy ugorjunk be a Libribe, ahol kiderült, hogy a kedvenc írómnak megjelent a legújabb könyve. Jó nap volt.

1

Az erdei iskola utolsó napján Pilisre mentünk. Egész nap túráztunk, beszélgettünk és megnéztük a kilátást is. Ebédre rántott sajtot ettünk és tovább indultunk az utunkra. A klánok bemutatták a többieknek az a-heti munkájukat és köszönetüket mondták a tanároknak. Hazafelé a buszokon kálnonként, hogy még jobban összerázódjunk.

1

Az erdei iskola egy olyan program az iskolánkban, ami 9. osztály elején van és egy munkahétig tart. Csoportokba osztják az évfolyamot, majd különböző programokon vesznek részt. Ez a kép a művészi fotózás nevű programon készült, ahol különböző technikákat mutattak meg. Én azt használtam, aminél a természet anyagaiból magunk csinálunk kompozíciót.

4

Majd’ húsz éve párommal, Ákossal gondoltunk egy nagyot, bepakoltuk a három kiskamasz-kamasz gyerekünket az autóba – nem tapasztaltunk ellenállást, könnyen ment, és némi kempingfelszereléssel elindultunk Törökországba. Ákos hajnali indulással, egyhuzamban levezetett Edirnéig. Az útiterv nagyjából készen állt, kb. tengertől tengerig – Márvány, Égei, Földközi, Fekete, megállunk, ahol jól esik, ott alszunk, ahol megtetszik. Az ókori romok és néhány nevezetesség jelentettek még támpontokat Ákos fejében. Nagy utazó volt fiatal korában – az egyik ok, amiért beleszerettem. A barátaival még a rendszerváltás előtt óriási utakat tettek Távol- és Közel-Keleten, hátizsákkal, kevés pénzből sok-sok ezer kilométert barangoltak végig. Valahogy ezek emléke csillant meg a török utazáson, és három gyerekkel, nyiladozó csodákkal megélni a török vendégszeretetet, természetes kedvességet, a bejárt ókori romok, mecsetek, piacok, szurdokok és tengerparti családi kempingek elmondhatatlanul bensőséges hangulatát még erősebbé tette az addigi kötelékeket.

1

Ősszel jártam először Rómában, és már az első nap úgy éreztem, mintha egy élő múzeumba csöppentem volna. Bármerre mentem, mindig akadt valami régi, valami hatalmas, valami, ami az élő történelem hangulatát árasztotta. Bejártam a múzeumokat, ahol a szobrok teljes nyugalomban álltak, mintha természetes lenne számukra, hogy évszázadok óta figyelik őket. Rengeteget sétáltam, és közben állandóan megakadt a szemem valami apróságon: egy repedezett falon, egy túldíszített szökőkúton, egy angyalszobron, ami úgy állt ott, mintha csak csendben őrizné a környéket. Róma kicsit kaotikus, néha túl sok, de pont ettől szerethető. Egy idő után csak nézelődtem, és hagytam, hogy a város a maga természetes módján hasson rám.

2

Idén nyáron az augusztusomat Franciaországban töltöttem egy Erasmus+ projekt keretein belül. Ez azt jelenette, hogy 7 országból gyűltek össze fiatal művészek vagy művészlelkek és 3 héten keresztül boldogítottuk egymást és tartottunk egymásnak workshopokat. Lehetett festeni, táncolni, énekelni, zenélni, színdarabot játszani vagy kisfilmet forgatni. Emelett persze a napi mozgás is fontos volt, a jógán és futáson kívül a természet közelségét is ki kellett használnunk. Menet eldugott hely: hegyek és tisztások veszik körbe, a település szélén pedig (a pletyka szerint igen agresszív) tehenek legelnek - mintha egy filmbe cseppennél. A projekt első hetén "csapatépítés" címszó alatt el lehetett menni kirándulni. A merészek reggel 5-kor indultak és egy 15 km-es túrát tettek meg szebbnél-szebb helyeken, fent a magasban. A kevésbé merészek, ámde motiváltak (mi) pedig reggel 7-kor álltak neki vadáfonyát szedni, amiből aztán napokkal később a séfünk pitét készített. A képeken francia, spanyol, magyar és litván bajtársakkal állunk neki az áfonyaszedésnek. Funfact: induláskor egyikőnk megbotlott és a leszedett áfonyát javát kiborította az útra, de ez nem szegte kedvünket: büszkén vittük haza a portékát és az áfonya így is bőven elég volt.

5

Az 1-es villamos nem tartozik Budapest legszebb útvonalai közé, és utazni sem a legkellemesebb rajta. Mégis, szinte minden reggel ezzel járok az egyetemre. Korán indulok vidékről, és a Népligetnél szállok fel a villamosra. Álmosan, kissé kedvetlenül ülök, és azon tűnődöm, hogy még van 20 perc az óra kezdésig, mivel fogom ezt eltölteni. Ekkor tűnt fel a villamos padlóján felvillanó rövid fényjáték a Népliget és az Albert Flórián út megálló között. A hatalmas üvegépületek falairól visszaverődő napfény pillanatok alatt elbűvölő játékot varázsolt a padlóra. Mire feleszméltem, a villamos már megérkezett a megállóba, és a varázslat tovatűnt. Pár percig tétován gondolkodtam, közben a villamos tovább robogott. A következő megállónál leszálltam, visszavillamosoztam a Népligethez, majd újra felszálltam az Albert Flórián út felé tartó járatra, hogy ezúttal felkészülten rögzíthessem a néhány másodperces fényjátékot. Még jó, hogy művészeti szakra járok, így a villamos fényeinek videózás, elfogadott indok a késére.

1

Életember először utaztam tengerhez, és anyukám egy elég kalandos utat tervezett meg. Szlovénián keresztül mentünk, de hogy elkerüljük a nagy forgalmat, mindenféle random kis falun keresztül értünk Horvátországba. (A képen egy random szlovén várrom látható.) 9 órás út, légkondi nélkül, 3 óra alvással. Kicsi kocsi ügyesen ment, de jobb lett volna, ha a csomagtartó nem csak be-, hanem kipakoláskor is kinyílik, hogy ne a hátsó üléseken keresztül kelljen kirángatni a cuccokat. De lehet csak a levegővel volt baja, mert hazafelé be nem tudtunk pakolni, de otthon már újra kinyílt. Ezután anyukám el is vitte szerelőhöz, hogy többet ne járjon így, de akkor persze nem produkálta a problémát, szóval azóta sem lett megjavítva, mert a szerelőnél mindig működik. A nyaralás amúgy szuper volt.

1

Portugáliában a házunk mellett van egy kis patak és a barátomnak egyszer csak az jutott eszébe hogy hazahoz egy nagy darab tököt a vízből. A tök legalább tíz kilós lehetett de valahogy könnyedén emelte, mintha semmi súlya nem lenne, és közben úgy cipelte a fején mint ahogy az afrikai nők szokták vinni a csomagjaikat. Nevettünk ahogy közeledett a ház felé, mert a tök hatalmas volt és majdnem nagyobb volt nála, mégis teljesen természetesen tűnt ahogy viszi. Megérkeztünk és lepakoltuk, majd együtt fogjuk megfőzni.

1

Portugáliába költöztünk és ahogy megérkeztünk kiderült hogy előttünk nem sokkal ért véget egy hetekig tomboló erdőtűz. Szerencsésnek érezzük magunkat hogy mire ideértünk már eloltották de mégis megrázó látni milyen súlyos nyomokat hagyott maga után. Vannak akiknek majdnem teljesen leégett a háza és az egész környéken érezni azt a csendes feszültséget amely egy ilyen katasztrófa után marad. Mégis sokan próbálnak valami apró fényt találni ebben az egészben és hálásak azért hogy ők maguk biztonságban vannak és a házuk legalább részben megmaradt. Ahogy itt járunk kelünk folyamatosan azt érzem milyen törékeny a táj és milyen gyorsan képes minden megváltozni amikor a természet elszabadítja az erejét.

2

Három kanárival élünk együtt és mindegyiküknek teljesen sajátos személyisége van. Az egyiket frizurasnak hívjuk mert mindig úgy néz ki mintha frissen jött volna ki egy fodrászüzletből a másikat elvis presley néven emlegetjük mert valamiért állandóan úgy rázza a fejét mintha egy láthatatlan zenekar játszana neki. A harmadik nevét folyton elfelejtem pedig minden reggel ők hárman együtt ébresztenek minket olyan hangos csipogással hogy néha azt érzem teljesen megsüketülünk tőle. Egy barátom mesélte hogy amikor egyszer költöztek a madarakat csak úgy tudták elhozni hogy az autóban meg kellett fordítani a ketrecet és ettől teljesen összezavarodtak mintha a világuk egy pillanatra fejjel lefelé állt volna. Szerencsére azóta helyrejöttek és minden reggel valamiféle csodás fügyülést adnak elő amiben egyszerre van káosz és öröm. Nagyon kedves teremtmények még akkor is ha a napfényt kifejezetten utálják és úgy félnek tőle mintha valami óriási ellenség közeledne.

2

Elmentünk a partra és hatalmas hullámok fogadtak minket, ami teljesen váratlan volt, mert egyáltalán nem fújt a szél. A hullámok olyan nyolc méter magasak lehettek, ahogy egymás után csaptak fel. Ahogy sétáltunk egy nagy sziklatömbön, feltűnt hogy minden alkalommal amikor a víz felcsap a kő oldalára furcsa beszívó hang hallatszik, mintha valami óriási porszívó működne a mélyben. Rájöttünk hogy ez a hang egy mély kráterből jön amely közvetlenül az óceánnal áll összeköttetésben. Olyan volt a látvány mintha egy bálna fújná ki a vizet a háta közepén, a barlang pedig több helyen is így lélegzett. Közben arra is ráébredtünk hogy ha óvatlanul rálépünk valamelyik nyílásra simán lezuhanhattunk volna mert ezek a mély kürtők tényleg egészen a tengerig vezettek. Mégis volt az egészben valami lenyűgöző és különös és ahogy ott álltam egyre jobban éreztem hogy a szikla és az óceán milyen vad és intim kapcsolatban áll egymással amelyet az ember csak ritkán láthat ilyen közelről.

2

Lementünk a partra stoppal, mert nincs autónk, és végül egy amerikai pár vett fel, nagyon kedvesek voltak. A parton a kövek között futó hóka annyira csúszott, hogy gyerekmódra lehetett rajta siklani. Végül csodás napunk lett, pedig az elején azt hittük, hogy nem lesz túl szép, mert teljesen beborult az ég.

5

Sétáim közben szeretem megfigyelni a fákat, illetve azt is, hogy mely fákra figyelek fel "tegnap" , "ma" és mi fog feltűnni "holnap". Rengetek játékosság és önreflexió van ebben a megfigyelésben. Néha a fák csupaszak és betegek. Néha olyan óriásiak, hogy eltakarják, ami mögöttük van. Néha lágyan egybeolvadnak a környezetükkel. Máskor pedig egy plusz felületen keresztül figyelve őket, teljesen eldeformálódnak. Olyan is van viszont, hogy segítséget nyújtanak, hogy fel lehessen mászni rájuk. Ilyenek a hétköznapok is.

5

Felfelé a hegyre, ugyanaz a folyamat, mint amikor a boldogság katartikus pillanata felé tartunk: élvezettel, küzdelemmel, fáradsággal vagy tele energiával haladunk előre utunkon meg-megállva, megpihenve, de mindig folytatva utunkat. Majd egyszer csak felérünk a tetőre, körbenézünk és megszusszanunk egy pillanatra. Ebben a pillanatban eláraszt bennünket a katarzis, minden szép. Majd továbbindulunk le a völgybe, fel a hegyre.

3

Nemezti ünnep alkalmából (október 23.) a családommal kirándulni mentünk a Budaörsi Kopárokra. Eleinte kicsit izgultam, mert kutyástúl mentünk és féltem, hogy konfliktusunk lehet más kutyásokkal, de nem így történt. Nagyon szép kirándulóidő volt és fantasztikus volt a hegyre felérve a látvány. Útközben több kiránduló családdal is összepacsiztunk az utunk végét pedig a Normafán ünnepeltük egy rétessel.

1

Egy őszi hétvégén a párommal és a családjával kirándulni mentünk Királyrétre. Kellemes idő volt, sok túrázó volt aznap. Úgy döntöttünk, hogy teszünk egy nagyobb túrát, közben pedig gombát is szedtünk, kisebb-nagyobb sikerrel, mert a talaj már száraz volt. A túra végén felmentünk a kilátóhoz, ahol ez a kép is készült. Bevallom, nem volt könnyű dolgom, tériszonyos vagyok, és amint elindultunk felfelé a lépcsőkön, már éreztem, hogy remeg a lábam, de a látványért megérte.

1

Nagyon kedves hely számomra Pécs mert itt születtem! Nagyon sok emlékem származik innen, gyermekkorom is itt töltöttem. Sokat látogatok a mai napig haza, az iskolai szünetem nagy részét otthon Pécsett töltöm. Sok kedvenc helyem van pécsen de a legkedvesebb a székesegyház, ami s városban talalható.!

3

2025 nyarán úgy éreztem itt az ideje megismerni nem is olyan messze található szomszédját és barátját Magyarországnak, Lengyelországot. Krakkó egy gyönyörű város , tele történelemmel, csodálatos, szép de ugyanakkor tragikus történeteket mesélhetne a város. Nem kell messzire utazni, néha csak szomszédba átlátogatni és kellemes meglepetés várhat minket ott is.

1

Ez a kép Vácon készült 2025 nyarán, a székesegyház (dóm) tornyában újonnan nyílt kilátó amihez 200 lépcsőfok vezet ilyen kilátással fogadja az oda látogatókat. Vác a Dunakanyar egyik gyöngyszeme, érdemes megnézni hiszen gyönyörű épületekkel és lélegzetelállító Dunaparti hangulatával csábítja a turistákat.

1

I came to Budapest as an exchange student two months ago, my mom came with me to travel around Europe and help me with adaptation. We spent ten days together and she left on September 9th. The evening this photo was taken was my first evening alone in the foreign country, without closed ones. I wanted to study abroad all my life — sudden realization of my dream coming true hit me as I was standing on Danube promenade, admiring the lights of the evening Budapest. It was my personal "I made it moment", moment when I knew that little girl whom I once was, had her dreams came true. I thought how proud she would be of me, imagining telling her that after all the hardwork, she made it here. Even though I didn't have anyone's company with me, I didn't feel alone at all because I felt the presence of my little self. who once dreamed of everything that I now have. I had a mix of feelings — gratitude, excitement, happiness and some kind of euphoria. I carry these feelings no matter where I go, remembering that once it was a dream to stand where I stand, to walk where I walk and do things that I do now.

1

Good afternoon and welcome to my story about this amazing picture that I took this year February in Ireland. Trip to this country was one of my dreams and I’m very proud of myself that they made it this year. I visited not only Dublin but I went to several different areas and I was surprised that everything looked exactly as I saw in the pictures and videos about this country. I was very upset because I was travelling alone as I always do but I was wondering how wonderful it would be to show this beautiful country of my family but I wasn’t able to do so. I have barely enough money to do it by myself, but they promised that one day I will make it happen - a big family trip to Ireland Thank you for your attention! 20/10/2025

4

Egy több országot érintő, autós családi nyaralás végén a kamera elé véletlenül beúszó témák közt külön lehetne csoportosítani azokat a fotókat, amiket nézve éreznünk kell, hogy itt valami összecsúszott időben és térben, mintha a történelem maga hozna létre montázsokat azzal, ahogyan megtart és eltüntet tárgyi elemeket, épületeket, de nagyobb léptékben gondolva eltávolít vagy létrehoz határokat, egymás mellé szerkeszt, összeolvaszt vagy elválaszt népeket, nyelveket és az ember picit átérzi annak az illúziónak a hiábavalóságát, amit az állandóságba vetett hitünk táplál.

3

These pictures were taken on my first week here in Budapest. The one in white shirt it's me, Edoardo. The guy with a black shirt is Leonardo, my friend and also roommate. I used an old digital camera, which used to be my mother's one. I only use it for special moments It was sunday september 7th, around four and five pm. Me and my friend went for a hike, which was organised by ESN Elte, a group of people who organize events for international students here in Budapest. The aim of the hike was to reach the Elizabeth Lookout, passing through the Normafa gardens in the hills of Buda. It was really fun, even though we weren't dressed properly and the weather was very hot it was one of the best days since we got here.

3

These simple sunset pictures were taken in Budapest by me after a long day of working and studying. Also, I’ve been having a hard time as a new student living in Budapest and adjusting to a new culture. I just finished a very intense therapy session and went out to see this amazing view of the sunset, bridge, and river. What made it special was seeing everyone taking pictures of it and standing there to watch. It made me feel at home and normal, and it was a reconnecting moment for life, people, and loving life.

1

At my first evening in Budapest, two girls from my hometown university and I went to watch the sunset. Our destination was the chain bridge. We were very optimistic until we stood in front of the green metal. It was really high, so we were a little embarrassed trying to jump on the bridge, because there were a lot of people watching us. One guy saw us, jumped down and helped us with a „Räuberleiter“ how it is called in Germany. The exact English translation would be „robber ladder“. Now we got up but were still very embarrassed. Fortunately, the sunset was really pretty (as you see on the picture). A few days later, we went there by night and tried going up by ourselves. It worked quite well but looked like we were trying to move like seals. This experience has led me to two conclusions. First: we are not dependent from any men and can do this quite on our own. Second: The jumping on the bridge part does not fit to the romantic sunset atmosphere.

1

Photostory I came to Budapest for my Erasmus semester completely on my own. In a way that was on purpose and I got to know a lot of people, and now can call a few new people my friends but I also noticed very quickly that I miss my clos friends and my family from home. So after a month of being in Budapest on my own and discovering a lot of new things about a completely unknown city and also about myself, one of my closest friends from home came to visit me here. She arrived via train and she travelled for around eight hours just to see me and spend time with me. Only after she left after we had an amazing week together and spend all day everyday together laughing, eating and partying, I realized that I am so lucky to have friends that come to see me, even if I’m so far away just to do everyday things together. After that friend left, my parents came to see me. They also came via train but they had to travel a little over ten hours and I couldn’t spend everyday with them because of Uni and other stuff sadly. But they still came. It is such a crazy experience to be able to show your friends and family a city that they have never been in, in a country that they have never been in. Realizing that home is where the people are that you love and are closest to and that they do indeed matter the most! I’m so happy to be able to experience Budapest and Hungary but I am also so happy that I cant wait to go home and live my life with friends and family again. In the photo you can see my parents and I on our last day together, when we went on a little walk and drove with the old metroline 1, we had such a good time!

1

During vacation in the Balkans, we went to a hiking trip through the Balkans. The story starts in Gusinje, a small village in the South of Montenegro, at the border of Albanie. After 2 hours of hiking through the Balkan mountains, we arrive at the border of Albania. Then we see a police car with 3 police officers. At this moment, we didn't know what was going to happen. When we arrive at the police officers, they asked us a permit to cross to border towards. Unfortunately, we didn't possess this permit. After long minutes of discussions and negotiations, we had to go back to the refuge in Gusinje, head down in disappointment. As we talked to the local people, they said they never heard of police officers controlling the border, they said we have been crazily unlucky to meet this police officers at the border. So, the next day we had to take the car and make 400 more kilometers to go to the refuge we would have normally reached after the first hiking day. It was a big disappointment at the very moment, but the next day the things went back normal. We lived a frustrating moment, but it became a funny memory of these vacations in the Balkans.

2

Two photographs from the 19 March Protests/Uprising, which I participated in during my final year of undergraduate studies in Turkey, were the two most significant events I have ever been part of in my life. This protests began with the president falsely declaring the university diploma of Ekrem İmamoğlu, the Mayor of Istanbul Metropolitan Municipality, who is seen as the only rival in the upcoming elections and the future presidential candidate, to disqualify him from the candidacy and send him to prison. This sparked significant public backlash against the government's oppressive and authoritarian regime, culminating in the 19 March Protests/Uprising. These two photographs are from the protests, in which I also participated as a demonstrator. oppressive, one-man regime government, and the ensuing major clashes between the police forces, acting on government orders, attempting to disperse the people with inhumane violence and methods. These two photographs were taken by me during two different protests in which I participated as an activist. The first photo is from the Action Committee at Middle East Technical University (METU), where I completed my degree this year and was also a member. In this frame, I captured the METU Action Committee, one of the most influential groups at our university, recognised nationwide and formed by students from other universities across the country, discussing the protest action plan decisions to be collectively taken with all students for the night protests to be held at our school. In this frame, all students are seen discussing with the police during the night clashes how to remain anonymous (not be exposed), be less affected by pepper spray, and avoid getting cold. We also see that they are wearing protective masks and listening to the ideas of a student representative who is on the podium at that moment. The main reason this meeting was held at night in the Physics Faculty was that, at that time, the police forces, who had been allowed by the rector to enter the campus illegally, were patrolling outside and arresting all students they saw (especially those they suspected of participating in the protests). The thing that gave us hope during our meeting, which took place in secrecy and fear, was both the presence of our fellow students from our own university, and the news that students from other universities, upon hearing about the unauthorised and illegal random arrests taking place on our campus, had come from their own campuses and were engaging in direct confrontation with the police at the main entrance gate of the campus. It was also the encouraging words of every student striving to improve our protest action plan and achieve a successful outcome. The second photograph shows a student banner I saw during the civil protests in Ankara's main square, Kızılay Square, where I and my colleagues from the department participated. The message on the banner carried a truly significant meaning. The group that made the most noise and had the greatest impact during the 19 March Protests, in which almost the entire population of the capital participated, clashed directly with the police, and defended rights, law, and justice, was Turkey's Gen Z university students, who had previously been looked down upon and whose hopes had been dashed. During the protests, almost everyone held banners containing messages that were either comical, political, or social, expressing their opposition to the government's unlawful and illegal actions. The banner I saw, however, contained a bitter truth that mocked the president's style of speech in a sarcastic manner, reflecting the final stage reached: "We will ta-ke re-ven-ge for the youth you stole from us!"

4

In August I went to Oxford to visit my sister’s friend who’s doing her Master’s there. The city was honestly beautiful — it felt like walking through a movie set. Every building looked so old and full of character, and the whole place had this calm, intelligent energy. Oxford University is one of the most prestigious in the world, and you can really feel its history everywhere — in the libraries, courtyards, and even the quiet streets. We wandered around the Radcliffe Camera, the church with the tall spire, and under the Bridge of Sighs — all those classic Oxford landmarks. The weather was perfect, and the golden stone buildings looked incredible in the sunlight. We ended the day at a small café, watching people go by and soaking up the atmosphere. Oxford really does have something magical about it.

1

Last week, I went to Vienna with my friends. We found a Japanese restaurant, which reminded me of my home country, so we decided to have dinner there. Since I started studying abroad in Hungary in September, I hadn’t been to a Japanese restaurant. I really missed Japanese food. It was quite expensive, but it was worth it. I almost cried while eating. After leaving Japan, I realized how wonderful my country is. In Japan, we can enjoy all kinds of food, such as meat and seafood, for around HUF 2200. I don’t really miss my friends or family so much, but I truly miss Japanese food. However, this is a special opportunity to experience many kinds of European food and culture, so I’d like to enjoy this one year as much as possible.

3

From the dusty paths of rural communities where I held a camera and microphone to amplify unheard voices, to the picturesque streets of Budapest where I now hold a new dream this journey tells the story of growth, resilience, and purpose. From a young age, I knew I wanted to make a difference in my world. I was that child who always looked after others ensuring my friends were okay and standing up for anyone who was treated unfairly. My friends nicknamed me “Comrade,” because even then, I refused to stay silent in the face of injustice. I was sometimes punished for speaking out, but that never stopped me from doing what I believed was right. After completing my bachelor’s degree, I was faced with the inevitable question what next? My answer came through a media internship, where I trained as a journalist and became a community correspondent. I reported on issues that affected everyday people and demanded accountability from local leaders. It was fulfilling work, yet something inside me remained unsettled. I realised I was always reporting problems, but I wanted to be part of the solution. I was a young journalist, deeply rooted in my community, driven by a passion to report the truth and stand for justice. I listened to people’s stories of struggle, strength, and survival and sought to make their voices count. That experience shaped my belief that change begins when we listen, learn, and act with compassion. That drive led me into the civil society space, where I began capturing human stories, amplifying the voices of the voiceless, and helping communities access opportunities to thrive. Soon after, I transitioned into the humanitarian sector, working with people affected by the prolonged insurgency in Nigeria. Through donor-funded interventions, I saw lives transformed and for the first time, I felt a deep sense of fulfilment. I wasn’t just telling stories anymore; I was part of the change I once only reported. After several scholarship rejections and countless moments of doubt, I finally found myself here in Hungary, a new chapter unfolding before me. My first photo of Budapest isn’t just a picture; it’s a reminder of perseverance, purpose, and the power of dreams that refuse to fade.

4

It was one of those warm October days in Budapest when you can still feel a bit of summer, but the air already smells like autumn. The sky was bright blue, and the trees around City Park had started to turn yellow and orange. I was there with two of my friends from Germany who had come to visit me for the weekend. We started our walk near Heroes’ Square and crossed a small bridge that led into the park. That’s when I took the first photo. The water below the bridge was calm and clear, reflecting the trees and the light. Everything was quiet for a moment I remember thinking how peaceful it felt, and how different this place was compared to the busy streets in the city center. Living in Budapest has been exciting, but also a bit overwhelming. The city is big and full of people and noise, and sometimes it’s hard to feel at home. So that day with my friends, I felt something I hadn’t felt in a while a kind of calm and connection. After crossing the bridge we came to this beautiful old building with statues on the roof and a big dome. It looked almost like a palace. The sun was shining perfectly on it, and the walls were glowing in a warm color. I took another photo there . I didn’t even know what the building was at first, but later I found out it’s part of the Széchenyi Thermal Bath. We sat on the grass nearby, talking. One of my friends said that autumn always feels like change not in a bad way, but more like a reminder that nothing stays the same forever. I guess that’s true. Since moving here, a lot has changed for me. I’ve had to get used to a new language, new people and a lot of other horrible circumstances. Later, we walked a bit further and came to another building that looked straight out of a fairy tale it was the the Vajdahunyad Castle. The light was soft, and the trees around the castle were half green, half golden. It felt like standing inside a postcard. We stayed there for a while, just walking around and enjoying the view. There were families, couples, and tourists everywhere, but it still felt peaceful. Maybe because of the season everyone seemed slower, calmer, like they were also taking a moment to breathe before winter came. When we left the park, the sun was already going down and the air was getting colder. I remember thinking how nice it was to see Budapest in this light… softer, more quiet, more human. That evening, when we got home, I looked through the photos again reminding me of that day the laughter with my friends, the golden trees, the mix of excitement and peace I felt. It was such a simple day, but it made me realize how moments like this can change how you see a place. For me, autumn in Budapest isn’t just about the weather or the colors. It’s about small changes… in nature, in people, and in myself. So when I called this series “Turning Autumn,” I didn’t only mean the leaves turning. I also meant how we, too, turn and change, often quietly, without even noticing it. Just like the city, we’re always in motion learning, growing, and slowly becoming part of the place we’re in.

5

In the heart of Budapest’s City Park stands a structure that seems to whisper the stories of knights, kings, and scholars from a distant age the Gatehouse Tower of Vajdahunyad Castle. With its red-tiled roofs, Romanesque arches, and Gothic spires, the castle looks like something out of a medieval adventure, yet it was built only a century ago. Designed in 1896 for the Millennial Exhibition, it celebrates a thousand years of Hungarian history by blending architectural styles from various periods Romanesque, Gothic, Renaissance, and Baroque. For international students studying in Budapest, a visit to this castle is like stepping into a living history book. The Gatehouse Tower, in particular, offers a sense of mystery and exploration. Walking beneath its arches, one can almost imagine knights passing through on their way to defend their land or scholars entering to study in ancient halls. The surrounding City Park (Városliget) adds to the atmosphere, filled with trees, lakes, and pathways perfect for relaxing after class or capturing memorable photos with friends. Inside the complex lies the Museum of Hungarian Agriculture the largest agricultural museum in Europe showcasing Hungary’s rural traditions and innovations. Whether you are a history enthusiast, a student seeking inspiration, or simply someone who enjoys peaceful yet magnificent scenery, the Gatehouse Tower and Vajdahunyad Castle offer a glimpse into the soul of Hungary. It is not just a monument, but a meeting point between adventure and reflection, where past and present harmoniously intertwine.

2

This picture was taken on the 27th of September around 7pm near the Batthyány tér metro station. I love this photo because of the funny story behind it. While it’s not my first time in Budapest, I had never properly visited this spot. The last time I was here, we were leaving the city by car after a trip to Szentendre. As we drove past the Parliament near Batthyány tér, we were amazed by the view. I tried to take pictures from inside the moving car, but they were all blurry and unusable. My mom, wanting a good memory, told me to just get out and take a proper photo. The funny part was that I didn’t have my shoes on, and there was not time to put them on in the middle of the traffic. So, I jumped out of the car in my socks and ran to find a good spot. People on the street were looking at me as if I were crazy, but at the end it was pretty funny. At that moment, I thought it would be my last chance to take a photo of this view. Now, I am living in Budapest. When I went to see the Parliament from an apparently perfect spot, I realized it was the exact same place I had once run to in my socks, thinking it was my last opportunity.

1

Ezen a képen a budapesti Parlament látható. Bármely más turista számára ez csak a város egy emblematikus épülete, számomra pedig olyan, mint az otthon. Lehetőségem volt ezt az úti célt választani az Erasmusomhoz, és amikor ezt választottam, fogalmam sem volt, mit jelent majd ez a város számomra. Nemcsak a városba vagyok szerelmes, hanem a Parlamentbe is, függetlenül attól, hogy hányszor láttam már minden perspektívából, különböző időpontokban, különböző napokon, különböző időjárási körülmények között, vagy akár más „hangulatban” is... Mindig, mindig hihetetlennek és csodálatosnak tűnik számomra. Ami a leggyengédebbnek tűnik számomra, az az, hogy az a személy, aki alkotta, akinek megvolt a csodálatos ötlete és eredetisége, hogy ezt az épületet ilyen széppé tegye, megvakult, mielőtt láthatta volna befejezve. Ezért gondolom, hogy én, aki elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy minden nap a saját szememmel láthassam, nem akarom elszalasztani a lehetőséget, hogy megnézzem, bámuljam és minden egyes nappal jobban beleszeressek, amikor elhaladok mellette.

5

After living abroad for five years, I finally went back to my home country, Mongolia. I visited my hometown, Selenge, and it felt so good to be back. Everything reminded me of my childhood, the fresh air, the green hills, and the quiet countryside. This trip was very special because my boyfriend came with me. It was his first time in Mongolia, and I was happy to show him where I grew up. We stayed in traditional yurts, spent time in nature, and enjoyed simple things like watching the sunset and riding horses. For me, this trip was a mix of memories and new experiences. It was not just a visit home, but a chance to share a big part of my life with someone I love.

2

Ez a kis béka egy parkban volt ahol dolgoztam a nyáron. Épp egy hatalmas idegroham közepette talált ránk a barátaimmal és cukiságával az egész társaságot megnyugtatta majd közösen kerestünk neki egy biztonságos helyet ahol békésen felnőhet. Később még többször láttuk így mind végig kísértük a fejlődését.

1

Ezt a kést magam kovácsoltam nagypapám egyik régi reszelőjéből. Papám ács volt, így értett a fa megmunkálásához, így mindig ha nyelet kellett készíteni valamelyik szerszámához, azt ő maga csinálta, rendre akác fából, így gondoltam ha már az egyik szerszámából készítem a késem, akkor én is abból a fából faragok nyelet, amit ő is használt volna. A markolat az akácon kívül sárga-és vörösrézből, illetve koriánból készült. Papám régi szerszáma ugyan kicsit más formában, de használatban maradt, és tovább öröklődött.

3

Az analóg képeket a barátom, Gergely készítette, több kirándulás képei összesűrítve. Van köztük Budaörs, Normafa, Nagymarosi folyópart is. Amiért feltöltöm ezeket a képeket, mert nagyon tetszik a hangulatok ez a melankolikus, búskomor hangulat ami jól leírja az őszi időszakot, annak minden nehézségével és szépségével együtt.

1

A Labubu őrület 2025-re Magyarországra is elért. A fényképemen látható Labubu,valójában egy Lafufu,vagyis hamis Labubu. Ez a különleges játék vagy kiegészítőként is viselt tágy az egykori Monchici babérjaira tör. Jelen gót ruhás egyedet kollégámnak vettem gratuláció gyanánt. Kiváncsi vagyok hány évig lesz a játékkultúra vagy az öltözködés része.

3

Már egy ideje beszippantott a fermentálás, nagyon szeretek ezzel a tartósítási móddal zöldségeket eltenni. A nyári melegben jött az ötlet, hogy kellene fermentált italokat is készíteni, frissítőnek. Ezt végül az ősz elejéig halogattam, mert sokkal körülményesebbnek tűnt, mint a zöldségekkel. Végül elkezdtem a gyömbérkovász nevelgetését, arra számítva, hogy sokadik próbálkozásra fog csak beindulni a folyamat. Tévedtem, már a második nap hatalmas buborékok jelezték, hogy elindult a fermentáció. Mikor összegyűlt elég gyömbérkovász két befőttesüvegnyi italhoz, a kertben kerestem alapanyagokat az ízesítéshez, ismét attól tartva, hogy kudarcba fullad a próbálkozás, nem akartam pazarolni. Végül egy földről felszedett körte és pár szál rozmaring került az egyik üvegbe, a másikba pár szem szeder és bors. Olyan volt ezeket elkészíteni, mint mikor a gyerekek mindent összekotyvasztanak egy üvegbe, majd az berohad. Ahogy teltek a napok és zajlott a folyamat, a folyadékok egyre színesebbek lettek, én pedig egyre kíváncsibb. Végül mindkettő klassz lett, a körtés édes, egy kis csavarral a rozmaring enyhe íze miatt, a szeder nálunk sokkal megosztóbb fanyarsága miatt. Készül a második kör fügével…

5

Az év utolsó meleg hétvégéjét szerettük volna kihasználni, vízparton tölteni. A nyáron nagyon megszerettük a kutyás kempingezést, így most is emellett döntöttünk. Nappal még sütött a nap, lehetett úszni a Dunában, este pedig tábortűznél sütögetni, mivel vége az aszály miatti tűzgyújtási tilalomnak. Így volt alkalmunk kipróbálni végre a nyár elején beszerzett kis kályhánkat/sütőnket is. Szuper vacsora készült, a másnap reggeli padlizsánkrémhez pedig a padlizsánt sütöttük meg.

2

Először vezettem egyedül a kocsit ilyen hosszú távon. Borzasztóan izgultam, csak érjek már Csicsóra! Végül megláttam a falutáblát, majd megálltam a tanárom háza előtt, és egy izgalmas hét kezdődött. Az ötvös nyári gyakorlat témája és inspirációja a természet, és a falu volt; akadt még két társam is a feladathoz, akiket addig kevéssé ismertem. Bejártuk Csicsót az elejétől a végéig, megismertük a helyieket, felkapaszkodtunk a Hegyestűig. Reggel a projekten dolgoztunk, az esték pedig hosszúra nyúltak a verandán... Egy kis kiállítást is szerveztünk a munkákból a műteremben. Ennek is vége lett, a nyár elpárologni látszott, de a kapcsolatok és az élmények mélységet kaptak. Ezen gondolkodtam visszafelé, miközben az ablaktörlő ritmusosan hányta az esőt a szélvédőről.

1

Ezt a képet a kertemben készítettem pár nappal azelőtt, mint hogy ide feltöltöttem. A levendula nem csak azért egy fantasztikus növény, mert nagyon finom az illata, hanem stresszoldó hatása is van, lenyugtatja az idegeket, izomlazító és hangulatjavító is egyben. Depressziós tünetek esetében érdemes rendszeresen alkalmazni akár aromáját kinyerve vagy fürdővízbe keverve.

3

Hosszú, aszályos és élményekben túltelített időszak után, ma reggel elmentem futni. Ébresztőóra. Semmi szundi. Harmatos, nyirkos, hűvös a hajnal. Frissült a világ. Kis nyújtás, aztán az első gondolatok megelőzése, futólépésekben. Bal-jobb, bal-jobb, érzem, ahogy sejtjeim ébredeznek. Ebben a gondolattalan, ritmusos lüktetésben újra felfigyelhettem mindarra, ami az Élet Lényege. Apróságok; lehunyt szememre vetülő fényjátékok, juharlevélről lecsöppenő harmatvíz íze a számban. Érzékeim újra kiélesedtek. Újra valahogy "a nézésen túlra" láttam. Láttam faluszéli kedvenc körtefám csoffadt terméseit, akiket a beteljesüléstől végleg megfosztott az utóbbi idők csapadéktalan neheze. Az ezéjjeli hosszan pergő eső leverte s elkezdte bemosni őket és tápláló részelemeiket a talajélet nyüzsgő áramlásába. Csoda. Hazafelé a nyárasban, ott, ahol fél órája is keresztülfutottam - csak akkor még szűkebb spektrumú figyelemmel - párducgalócák sorai bukkantak elő az erdő gombafonalmátrixából. Termőtestek a mélyből. Csoda. Hazaérve a kéktavi emberekkel kávézacckaparó, álmos mosollyal kacsintunk össze. Lassan bootoló, puhán ébredező, szeretetteljes emberek, amerre látok. Van, ami nehéz, de ugyanannyira szép is - mint a reggeli közös zacckaparás. Közösségben ez sokmindenre igaz, s ebben a közösségben kiváltképp szép a nehéz. Ebben áll a kéktavi csoda. ... Jó dolog futni, na.

5

Azon a nyáron elutaztunk a leghosszabb közös nyaralásunkra az akkori barátommal. Másfél hét Montenegró. Autót béreltünk és nekivágtunk a Kotori-öbölnek. Igazán csodás vidék, ahogy a hegyek körbeölelik az öblöt, mindezt megfűszerezi a mediterrán, balkáni hangulat, ami kellemes otthonos érzést kölcsönöz a környéknek. Na meg a finom ételek és a helyi mentalitás, miszerint semmit sem kell túlaggódni, jól van az úgy. Körbejártunk a partokat, kompoztunk meg kirándultunk. Elhagyott erődökbe másztunk be és rengeteg fügét szedtünk az út menti fákról. A nap végén pedig hazafelé, Beirut-ot hallgatva az autóban megnéztük, ahogy eltűnik a nap a hegyek között.

5

Nem terveztünk, csak mentünk, amerre jónak láttuk. A szigeten találkoztunk és autót béreltünk. Éjszakánként az autóban aludtunk a tengernél. Reggel kecskékkel reggeliztünk. Egész más oldalát is megismertük Mallorcának a turista rengetegen túl. Többnyire nem voltak zsúfoltak a partok, mert kifogtuk május leghidegebb hetét. Az összes ruhánkat magunkra aggattuk, hogy ne fagyjunk meg. Azért a tengerbe persze így is bemerészkedtünk, ha már ott voltunk. Bár a leghínárosabb részen sikerült mindezt, derékig ért, mire végre áttörtük a jéghideg hínárerdőt és dideregve, de boldogan úszkáltunk legalább 5 percig. Hálistennek a végére volt egy meleg napunk is, hogy azért érezzük a nyarat és a zsúfoltságot is megtapasztalhassuk. Kirándulni viszont tökéletes volt az időjárás és többnyire még az esőt is megúsztuk!

5

Ha tehetem évről évre le járok a völgybe(is), néha csak le ülök s figyelem az embereket, vannak olyanok akiket riaszt, engem feltölt ez a nyüzsgés, rengeteg különféle arc megannyi kis történet, spontán szituációk, és ezekből egy röpke kis idő alatt is van bőven, de mennyi marad meg emlékként mindebből bennem vagy másokban, akár érzelmi szinten, mennyire torzul az emlék később, van akire fél év után is emlékszem, nem folyamatosan csak be ugrik egy egy arc hozzá kapcsolódó szituáció, amikor belekezdtem ebbe a sorozatba, fel merült bennem egy kérdés, hogyan tudnám ezt vizuálisan is megjeleníteni, s nem csak mint egy szimpla normál fotót emberekről, az emlék sem tiszta s tű pontos, idővel torzul, részletek foszlányok arcok érzések illatok egyvelege ami marad......

3

Nővéremmel mindig örömmel osztjuk meg egymással az élményeinket, különösen nyaralás közben. Gyakran küldünk egymásnak képeket az utazásainkról. Ezeket a fotókat tavaly kaptam tőle, amikor először indultak el ezzel a kisbusszal egy hosszabb kirándulásra. A járművet a barátja újította fel, amibe én is besegítettem.

5

These are just a few photos taken with my friend's analog camera. These photographs were taken last June during my last vacation in Italy (the country where I live). These images are a sweet reminder of my last weeks at home spent with my closest friends before moving here to Budapest. Ez csak néhány kép, amelyet a barátom analóg fényképezőgépével készítettem. Ezek a képek tavaly júniusban készültek az utolsó olaszországi nyaralásom során (az ország, ahol élek). Ezek a képek édes emléket állítanak a legközelebbi barátaimmal együtt töltött utolsó otthoni heteimről, mielőtt ideköltöztem volna Budapestre.

3

Idén az államvizsgámra készülés előtt elvonultunk a barátommal és a kutyánkkal Balatonszárszóra, ahol bár családi nyaralónk van, se internet se térerő nem áll rendelkezésünkre. Nagyon jó volt ebben a teljesen más tér és idő felfogásban olvasni a kötelező olvasmányokat a rossz idő ellenére sikerült kicsit a parton is időt töltenünk.

5

Képeim nem a Balatonról szólnak, hanem arról, ahogy emlékezni próbálok rá. Nem akarom visszahozni azt, ami volt – csak látni, hogyan tűnik el. Arról a vágyakozásról szól, ami minden tiszta nyári fény mögött ott remeg. Azt keresem bennük, ami nem tökéletes, nem végleges, és nem is biztos, hogy valóban megtörtént. Nézőpontom egyféle lassabb látás. Egy világ, ahol a hibák nem eltüntetni való dolgok, hanem emlékezési formák. Az elmosódott partvonal, az ismeretlen vitorla, az elfelejtett mozdulat – ezek a képek a nem-történések nyugalmát hordozzák. A homály nem hiba, hanem tanúságtétel: így néz ki, amikor már nem tudjuk biztosan, hogy mi az. A képeken nincs történet, csak jelenlét. Az idő lassú, a víz halk. És minden elmozdul egy kicsit. Az elfogadás nálam képként jelenik meg: amikor nem akarok már mindent visszahozni, csak hagyom, hogy legyen. Ahogy van. Elmosódva, töredékesen, őszintén. A képeim a törékeny harmóniáról szólnak. Arról a pillanatról, amikor már nem küzdünk semmi ellen, és nem várunk tovább semmire. Inkább emlékeket idézek meg, amelyek lehet, hogy sosem voltak igazak, mégis ismerősek.

6

Balatonfüreden minden évben megrendezésre kerül a concours d'elegance nevű veterán autós találkozó. Idén sikeresen én is elzarándokoltam erre az eseményre. Imádom a régi autókat és a régi tárgyak műszaki megoldásait. Ámulattal tölt el hogy a régebbi korok, korszakok emberei milyen furmányos módon oldottak meg problémákat. Az alkalomhoz illően két fényképezőt vittem magammal egy 1960-as évek-beli Japán Zenza Bronica S2A közép formátumú gépet és egy Keletnémet 1980-as években gyártott Prakticát. Analóg fotósoknál bevett szokás hogy két géppel rohangálnak mivel az egyik gépben fekete fehér a másikban színes film van be töltve attól függően hogy a téma mit kíván meg. Így cselekedtem én is. A zenzát egy fekete fehér Fomapan 100-as filmmel töltöttem míg a praktica egy Harman Phoenix 200-as filmet kapott. Az esemény alatt ahogy jártam keltem és kattintgattam a gépeimmel a sok szép és gyönyörű állapotban lévő autó csodákat a tekintetem össze akadt két idős feltehetően elég régi motoros fotóssal akik a kezemben lévő gépet megpillantva összenéztek majd felém irányított elégedett bólintással jelezték hogy jó gépet választottam. Az esemény lezártával haza utaztam és az elkészült tekercseket szinte azonnal eljutattam az egyik laborba. Nagyon izgatott voltam és kb két hét idegeskedés után kézhez kaptam az elkészült negatívokat és szkenneket amikből most egy kis csokrot állítottam össze.

1

Rajz óra után arra lettem figyelmes, hogy egy csinosan öltözött múlt századi úri hölgy ül az iskola kertjében. Gyorsan lerohantam a kertbe hozzá, mert teljességgel megbabonázott. Figyelmesen megkérdeztem Gyulabácsit, hogy megörökíthetem e ezt a nemes pillanatot, amit azóta is tisztelettel és hálásan köszönök! Gyula egyébként professzionális modell szerepét tölti be az iskolánkban, amit mindig hatalmas szívvel és teljes beleadással végez. Így készült el ez a közös projekt is!

4

Korai nyár, meleg szellő, születésnapozás, beszélgetés, gyermekkacaj. Szokás szerint három generáció gyűlt össze több, nagyjából egy időszakra eső születésnapot megünnepelni. Az adott napnak, valamint a családi összejövetelek jellegzetes melegségét próbáltam néhány (fél) képkockában megörökíteni, analóg technikával.

2

It was almost sunset and sun was bright and harsh but cozy and calm. It was just such a beautiful moment. I had this film camera with me that I was taking pictures the entire trip. I wasn’t using my digital one. These are just a few on my phone. I took a lot of special photos in my film camera but turns out I put the film roll wrong so they never got captured. Since I wasn’t using my digital camera or phone to capture every little thing on the trip, I was able to experience that moments with my partner. I lost the special pictures but I experienced the special moment. Már majdnem lenyugodott a nap, a fény mégis kemény, átütő de mégis hangulatos és nyugodt volt. Olyan gyönyörű pillanat volt. Nálam volt egy a filmes fényképezőgép, amivel végig fotóztam az egész utat, így nem használtam a digitális fényképezőgépemet. Ez csak néhány a telefonomon készült. Sok különleges képet készítettem a filmes fényképezőgépemmel, de kiderült, hogy rosszul tettem be a filmtekercset, így azok sosem kerültek rögzítésre. Mivel nem használtam a digitális fényképezőgépemet vagy a telefonomat, hogy minden apró dolgot megörökítsek az utazás során, így a párommal sokkal több időt tudtunk szentelni egymásra, és nagyobb figyelmet arra, hogy együtt éljük át ezeket a pillanatokat. A különleges képeket elvesztettem, de a pillanatok különlegessége miatt örülök, hogy így alakult.

1

This was the first time I have ever did a hike almost and this place was burning down. I mean the area was having bush fires so we actually weren't sure if it will be possible to go here but we ended up doing it. To go to the top you had pass narrow rock paths walk over weird stairs and everything was unbelievable playful and magical. I have never seen anywhere like this before and never did anything similar.This has become one of the most vivid memories for me and its extremely special to me so seeing myself in it. It is like waving at my past self and re-living this memory, this is exactly why I love photographs!!!! Ez volt az első alkalom, hogy egy olyan túrára indultam, ahol az útvonal leégett. Úgy értem, hogy az útvonal környéken bozóttüzek voltak, így nem voltunk biztosak benne a barátaimmal, hogy lehet-e ide menni, de végül mégis megtettük az utat. Ahhoz, hogy feljussunk a csúcsra, szűk sziklaszurdokokon kellett átmenni, furcsa lépcsőkön sétálni, és mindez hihetetlenül játékos és varázslatos volt. Soha nem láttam még sehol ilyet, és soha nem csináltam semmi ehhez foghatót. Végül is ez az út lett az egyik legélénkebb emlék számomra, és rendkívül különleges számomra, így látni magam utólag benne a fényképen. Olyan, mintha integetnék a múltbéli önmagamnak és újraélném ezt az emléket, pontosan ezért szeretem a fényképeket !!!

2

2025 tavaszán az első jó idő beköszöntével egy egész napos biciklitúrát csináltunk a Duna vonalán, Budapesttől Szobig. Már több éve nem bicikliztünk, így ez nagyon különleges alkalom volt, és meglepően jó tempót diktáltunk. Külön vicces volt, hogy az egyik a gyerekkori biciklim volt, így mérete miatt extrém energia kellett, de megérte. A legjobb a májkrém és a kifli elfogyasztása volt a legvégén.

2

Szentendre elég sűrűn a családi kirándulások célpontja, az egyik leglelkesebb részvevő pedig a család legfiatalabb tagja, a kutyusunk. Az idei ritka napsütésen felbuzdulva egy különösen nagy kört tettünk a városban és követve alacsony termetű kapitányunk orrát, olyan szegleteit is felfedezhettük a környéknek, amit korábban nem is ismertünk.

1

Néhány barátommal Solymárra kirándultunk függőágyazni, és találtunk egy csodás helyet egy vízesés mellett. Véletlenül beleejtettem a függőágy egyik felét a patakba, ami alattunk folyt, de ez sem szegte kedvünket – ugyanúgy belefeküdtünk, élveztük a természet közelségét. A vízesés varázslatos hangulatot árasztott, mintha egy másik világban lennénk. Körülötte kiabáltunk, furcsa hangokat adtunk ki, és majmokat utánozva jártuk és ugráltuk be a folyó mentét. Egy igazán spontán, őrülten vicces kaland volt, tele szabadsággal és játékossággal.

3

Hollókői kirándulásom során egy különleges mesejátszótérre bukkantam, amelynek világa azonnal megérintett. Próbáltam interakcióba lépni a térrel és az ott megjelenő furcsa, meseszerű szereplőkkel – így kerültem egészen szokatlan, mégis izgalmas helyzetekbe. Meglepő módon mélyen tudtam kapcsolódni ezekhez az absztrakt, torz, mégis őszinte figurákhoz. Úgy érzem, vizuális világuk nagyon közel áll a saját rajzstílusomhoz is, mintha ösztönösen értettük volna egymást.

1

Portugáliában az óceán partja egészen varázslatos, és az intenzív időjárási körülmények hatására az ember is elevenebbé, mozgékonyabbá válik. A természet erőteljes jelenléte minket is cselekvésre ösztönzött. Tehát amikor csak a parton voltunk, ösztönösen elkezdtünk mozogni – jógázni, táncolni. Ebben a fokozott testi-érzéki állapotban sokkal mélyebben tudtunk kapcsolódni a tájhoz, a szélhez, a hullámokhoz, az egész időjáráshoz, mintha a testünk lett volna az érzékelés eszköze.

1

Az óceánparton különleges ihletet kaptunk: megfigyeltük az árnyékainkat, és sorra körberajzoltuk őket a homokban. Mindenki elkészítette a sajátját, ami egyfajta közös, mégis személyes szertartásnak hatott. Ezután mozgásba lendültünk, és interakcióba léptünk ezekkel az árnyakkal – mintha élő lényekké váltak volna. Spontán, játékos és mélyen ösztönös élmény volt, ami egészen újfajta kapcsolódást nyitott meg bennünk.

1

Kirándulást tettünk a gánti bauxitbányához, mivel korábban már felfedeztük, hogy ez a táj egészen különleges élményt kínál. A vöröses, marsbéli felszín szinte egy másik dimenzióba repített minket – olyan érzésünk volt, mintha nem is a Földön járnánk. Alaposan bejártuk a területet, minden apró részletre figyeltünk, és sajnos sok elhagyott szemetet is találtunk, ami árnyalta az élményt.

1

Egyhetes kenutúrán vettünk részt a Hernád folyón, ahol a természet közelsége és a folyó változatos arca különleges élményt nyújtott. Megfigyelhettük, hogyan változik a táj a kanyarulatok mentén, és milyen különleges nyugalmat áraszt, amikor teljesen eggyé válunk a környezettel. A nap végén a tábortüzek és a meghitt, családias hangulat mélyítette el az összetartozás élményét.

4

Húsvéti esküvőre igyekezve, 2025 Egyedül én költöztem a családból a fővárosba. Ritkán jutok haza, lényegében csak ünnepekkor, különleges alkalmakkor. Ilyenkor mindig megérzem, mennyire kettéosztott az ország, Budapestre és vidékre tagolódik. Ugyanakkor elfog a vágyódás a család és a természet közelsége iránt. Fekete-fehér filmre készített sorozat

4

Húsvéti esküvő fekete fehér filmen, második rész.Egyedül én költöztem a családból a fővárosba. Ritkán jutok haza, lényegében csak ünnepekkor, különleges alkalmakkor. Ilyenkor mindig megérzem, mennyire kettéosztott az ország, Budapestre és vidékre tagolódik. Ugyanakkor elfog a vágyódás a család és a természet közelsége iránt.

5

Sorozatom darabjai Budapesten készültek, műfajuk streetfotó. A városban mindig látni valami érdekeset, legyen az tükröződés, egy érdekesen futó árnyék, egy építkezésből megmaradt kompozíció. Zebrán átkelő gyalogosok, hétköznapi emberek a fővárosban. Van köztük analóg és digitális is, lenyomatai egy főváros mindennapjainak.

5

Elsuhanók cimű sorozatomban az absztrahálással játszottam. Mindig is nagyon különös hely volt számomra a főváros. Ezeken a felvételeken az expozicióval kísérleteztem, a lassú záridő különös fényhatásokat hoz létre, ami olyan, mintha mozgóképet rögzítene. Közlekedési járműből fotózva pedig csak erősödik a suhanásérzés.

5

Egyedül én költöztem a családból a fővárosba. Ritkán jutok haza, lényegében csak ünnepekkor, különleges alkalmakkor. Ilyenkor mindig megérzem, mennyire kettéosztott az ország, Budapestre és vidékre tagolódik. Ugyanakkor elfog a vágyódás a család és a természet közelsége iránt. Az itt látható fényképeket fekete fehér filmre készítettem, analóggal, Somlóvásárhelyen és környékén.

4

2024 őszén Albániában jártunk, kocsival utaztunk az egyik településről a másikra: Az autóban ülve úton vagyunk a tenger felé. A jobb oldalunkon már meg-megcsillan a víz felszíne, bal oldalunkon pedig az óriási hegyek húzódnak. Az úton néha leelőznek minket, máskor pedig mi előzünk, ahogy ez lenni szokott. Sőt, van olyan, hogy szamarakon vagy lovakon ügető bácsik, zacskókkal a kézben sétáló nénik ránk mosolyognak, mi is rájuk. Majd elérjük a partot. Előttünk a tenger, mögöttünk a hegyek, felettünk a kék ég. Albániában autó nélkül nem igen lehet közlekedni, vagy legalábbis sokkal tovább tart. Sok a régi, rozsdás kocsi is, amelyeknek néhol új feladatot jelölnek ki, ahogyan a képen látható egyednek is. Ő lett a szerviz bejárata melletti hirdetőtábla.

5

Létezik egy hely, a Dunakanyar szívében, Kismaros és Nagymaros-Visegrád vonatmegállók között, ami a béke szigete. A Mezítlábas Duna-parti pihenőhelyre a folyót követve juthatunk el. A hely egyszerre kemping és lovas és kecske udvar, de találunk vietnámi törpemalacot és nyulakat is. A partból szemből látszik a Szigetcsúcs és a visegrádi vár. Vadregényes szabadstrand, tanyasi állat-kert, kenu-kölcsönző és éjszakai szórakozóhely. A neve Nomád bár. 2025 májusában a barátaimmal úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk újra a Nomádbárt, mindannyian egy kis friss levegőre vágytunk. Bár pont egy hidegebb napot választottunk és még az eső is esett, csodálatos érzés volt újra a természet mellett lenni, és ezt együtt élvezni az állatokkal. Az utazásra velünk tartott fél éves kiskutyám is, Pocok aki nagyon belelovallta magát a kecskekergetésbe, olyannyira, hogy a végén a Nomád bár pulija megleckéztette, megmarta. Még ez sem vett el a hely varázsából, éppen csak helyrerakta a hely sajátos logikáját: itt nagy a szabadság, de csak bizonyos határokon belül. A helyszín mindig kicsit mágikus, velünk volt a barátnőm is, akinek a Nomád bár mellett tartottuk a leánybúcsúját, most épp babát vár nyolcadik hónapban van. Szintén velünk tartott egy kamaszkori barátnőm, aki most vált munkahelyet, óvoda asszisztensből egy független emberjogi és kisebbségi szervezetnél fog dolgozni. Én is most állok fordulópontnál, már csak egy hónap választ el attól, hogy elvégezzem a mesterképzésem, és művészettörténész legyek. Az új élethelyzeteket még mindhármunknak ízlelgetnünk kell, csakúgy mint a gödölyéknek a Nomád bár gyepét. A képet mobillal fotóztam, véletlenül jól sikerült.

3

Munka mellett csináltam az alapképzést, az utolsó félév pedig a szakdolgozattal, utolsó vizsgákkal nagyon megterhelő volt. Akkor eldöntöttem, hogy megajándékozom magam életem első angliai (pontosabban londoni) útjával. Az angol tagozatos gimnázium és anglisztika alapképzés ellenére egyszer sem sikerült eljutnom angol nyelvterületre, meg igazából később sehova a suli-munka kettőse miatt. Diploma után elképesztően boldog voltam már a reptérre vezető buszon is. Életem első repülése! A kint töltött idő alatt mindenképp el szerettem volna jutni Brightonba, hogy lássam a tengert és szerezzek parton árult fish&chips-et. Amikor ezt kitaláltam fogalmam sem volt, hogy a barátom és a szülei gyakran fordultak meg itt gyerekkorában (és itt lett egyszer rosszul a parton árult fish&chips-től). Mivel régóta nem járt itt, ugyanakkora lelkesedéssel érkezett meg, mint én, mesélt a leégett nyugati mólóról, a másik mólón található még működő vidámparkban szerzett emlékeiről, a veszedelmes sirályokról és a kis utcákról, ahol az utolsó képen látható kagylós kerítésoszlopot fotóztam. Számomra nagyon kedves nap volt ez, sokkal többet találtam, mint a tenger, az apró felfedezéseken keresztül a barátom történetein keresztül egészen sajátos élményt tapasztalhattam meg.

2

Húsvéthétfőn a jó idő mellé végre szabadidő is társult. Ezt kihasználva párommal egész délután a kutyusával tudtunk foglalkozni. Átalakítva egy húsvéti hagyományt (a tojás keresést), jutalomfalatokat dugtunk el neki a kertben, azokat kellet megtalálnia. Kisebb, nagyobb segítséggel sikeresen előkerült az összes, igazán jó nyomozó lenne belőle. Ahogy a képeken is látszik a sok keresésben elfáradt és már csak az árnyékban pihent a nap hátralévő részében. Ő a kedvenc fotó "modellem", így kihasználva a lehetőséget elkészítettem a legaranyosabb képet róla, ami jelenleg a kedvenc képem is lett.

1

1991-ben a barátainkkal és egy piros Dáciával elindultunk Görögországba, a cél 1800 km-re volt. Az autószerelő tesóm szerint bátor vállalkozás volt. 1 hétig rengeteg helyen jártunk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk, ott aludtunk, ahol az este ért bennünket. Az akkor háborús Jugoszlávián szerencsésen túl jutottunk, Thesszalonikiben a 4 sávos úton felforrt a hűtővíz az autóban, mert nem kapcsolt be a ventillátor. Kis pihentetés, bütykölés és mentünk tovább. Az Olümposzt gyalogosan másztuk meg , mikor visszaértünk a faluba, több óráig kerestük az autónkat, de nem vitte el senki, csak minden ház, utca egyforma volt... A Meteorákra rácsodálkoztunk, Athénban belecseppentünk egy tüntetésbe, ahol a motoros rendőr a falhoz állított bennünket, lövések dördültek a levegőbe, égtek a kukák. Ilyet még nem láttunk, de azért másnap az Akropoliszt is megnéztük. A Korintoszi-csatornán átkelve várt bennünket a jól megérdemelt 1 hét csak a tengerparton. A szállásunkon derült ki, hogy a 2 "room", az a konyha és a szoba, a hűtő nem működött, a kinti levegő 40 fok volt. De mindez nem számított 20-on évesen, mert a tenger gyönyörű és persze sós volt. Hazafelé az 1800 km-t váltott vezetéssel tettük meg, Szegednél a Dácia fék tűzforró lett, pihentetés, óvatos sebesség még 200 km-en. A lakhelyünktől 20 km-re megállított bennünket a körzeti megbízott, mert nem égett az egyik tompított lámpája az autónak. Kerestük az égő készletet, kipakoltunk mindent a csomagtartóból, aztán a kesztyűtartóban meg is találtuk, kicseréltük. Hulla fáradtan, de örök életre szóló élményekkel értünk haza

1

A második családi autónk egy fehér Suzuki Swift volt, amely jelentős előrelépés volt a Trabantunkhoz képest, hiszen ez már ötajtós volt és csak az elektromos ablakemelő választotta el álmaim járművétől (bár be kell hogy valljam, az jobban tetszett, hogy a Trabi hátsóülésén nem volt biztonsági öv). Ezzel a kocsival mentünk első és egyetlen külföldi családi nyaralásunkra: 2000 nyarán két hetet töltöttem a szüleimmel Horvátországban. A fotó Baška Vodaban készült a tengerparton, ahol (ha jól emlékszem németül) gyümölcsöt vásárolok egy kereskedőtől, aki minden délután felkereste a strandolókat csónakjával. Akkoriban a határ átlépése számomra igen jelentős esemény volt, Horvátország pedig maga volt a nyugat (még akkor is, ha a délszláv háború pusztításának nyomai még láthatóak voltak a tájban). A képre tekintve talán a tenger illata jut eszembe először amellett, hogy legtöbbünk legnagyobb örömére már a múlté a fecske fürdőnadrág… Ezt nagyon nem szerettem.

5

18 éven át, minden augusztusban 10-15 napot töltöttünk Krk szigetén, Krk városban. A gyerekek még picik voltak, amikor először kezdődött ez a 18 éven át tartó szakasz az életünkben. Ez volt az un. „családi nyaralás”. Hiába mentünk a Balatonhoz, az nem az igazi volt, mondták a gyerekek. Valahol igazuk volt, hiszen a Balaton környékén és Balatonalmádiban nőttem fel és ha oda utaztunk, akkor haza mentünk. Krken Klári barátnőmnek volt egy nyaralója, amit minden évben megkaptunk pár hétre. A 18 év alatt kicsit sajátunkká is vált. Kláriék a maglódi szomszédaink. A nyaralóhoz a halas kulcstartón voltak a kulcsok. Amikor átmentem Klárihoz a kulcsokért már olyan érzés volt, hogy indulunk is Krk-re. De ez azért nem volt egyszerű. Be kellett csomagolni. A lányok több bőröndöt pakoltak össze, tele játékkal és amikor nagyok voltak ruhákkal. A pakolást már előző nap reggel el kellett kezdeni, hogy másnap délután elinduljunk. Ez nem mindig sikerült, ugyanis Zoli a férjem, átnézte a bőröndöket és minden évben elhangzott ez a mondat: „Mi ez a sok cucc?! Nem fog beférni a kocsiba!” kezdődött minden előről. Kidobálta a bőröndök tartalmát és újra bepakolt, eredményesen, hiszen 4 bőröndből lett 2, ami már befért a kocsiba. A másnap reggeli indulás sohasem jött össze, jó, ha délután elindultunk. Indulás előtt megittam a kávémat, ekkor már minden be volt pakolva. Székesfehérvárnál jártunk, amikor elhangzott először a kérdés: „Mami, mikor érünk oda?” és ez még kb. 20-szor ismétlődött meg az út során. Amikor Rijeka magasságában először pillantottuk meg a tengert, a gyerekek mindig ezt a kiabálták: „A tenger!!!” Ugyanez a felkiáltás hangozott el a strandon is, ezzel a felkiáltással rohantak be a vízbe. Amikor áthajtottunk a krki hídon mindig letekertem az ablakot, hogy érezzük a sziget illatát. Megunhatatlan volt ez az érzés, a babér illat rozmaring illattával és sós tenger illatával keveredett. Ezt szinte most is érzem, ahogy írok róla. Ezek voltak az igazi családi nyaralások. Amikor már fiú barátok is feltűntek, ők sem jöhettek velünk, pedig mindig megkérdeztem a lányokat. „Nem, ez családi nyaralás.” hangzott a válasz. A lakás teraszáról csodálatos kilátás nyílt a tengerre, órákig tudtuk nézni, hiszen mindig más arcát mutatta. Az évek során megtanultam a horvát ízekkel főzni és mindig a teraszon vacsoráztunk. Az előző években még éttermekbe jártunk, de mindenkinek jobban ízlett az én „horvát konyhám.” Itthon is próbáltam néha olyan ételeket főzni, de az még sem volt az igazi. Valószínű azért, mert hiányzott a tenger látványa, a babér és a rozmaring illat. Persze azért voltak törzshelyeink, ahova minden évben elmentünk és mindig ugyanazt az ételt ettük. Ez Dobrinjban volt, ami egy kis település a sziget belsejében. A menü marhapörkölthöz hasonló étel volt egy helyi tészta specialitással, a surlicével. Az évek során megismertük a szomszédokat is, sőt én még beszélgettem is velük. Zoli mindig csodálkozott, hogy nem is tudsz horvátul. Mondtam az nem számít, a nyelven kívül más kommunikáció is van. Volt idős horvát bácsi, akivel jókat nevettünk. Az autóink sohasem hagytak cserben, mindig jól működött mindegyik. Aztán jött a COVID. Mindennek vége lett. Nem tudtunk elutazni abban az évben, és a következő nyáron sem. Kláriék úgy döntöttek, hogy eladják a nyaralót. Ők is és mi is nagyon szomorúak lettünk. Valami, ami szép volt véget ért. Azóta nem tértünk vissza a szigetre. Nem tudtuk elképzelni, hogy egy másik lakásban vagy egy szállodai szobában töltsünk el ott napokat. Többször próbálkoztunk a gondolattal azóta, de nem megy. Talán idén? Majd meglátjuk!

5

A Vörös tenger neve és híresen szép élővilága is régóta birizgálta a fantáziámat, valamint kíváncsisággal töltött el, hogy milyen lehet ott a táj és az emberek. Időnként ránéztem az utazási lehetőségekre és 2019 telén annyira olcsó repjegyeket találtam Eliatba, hogy azonnal meg is vásároltam belőle kettőt, egyet kislányomnak Majának és egyet magamnak. Már megérkezésünk estéjén a tengerparton teremtünk és csaptunk egy éjszakai mártózást, mert itt a tél ellenére 25-26 fokos volt a tengervíz és a levegő hőmérséklete is nyárias. Nagyon élveztük a hirtelen éghajlatváltozást. Eilat felfedezése után a környező kopár hegyeken kirándultunk ahonnan meseszép kilátás nyílt a tengeröbölre. A következő napon pedig a kicsit távolabbi Vörös kanyont látogattuk meg. Ez nagyon hasonlatos az Amerikai rokonához bár arról csak képeket láttunk. A megközelítése is kalandos volt busszal, stoppolva és gyalog. Maga a túra pedig vadregényes. Elképesztő tájak mintha nem is ezen a bolygón lennél. A tengerpartokból is sokfélét igyekeztünk meglátogatni a város közelében, a városban és a várostól messzebbi partokat is. Mindegyikben közös volt, hogy valóban a víz alatti világ pompázatosan színpompás. Halak és egyéb élőlények sokasága, korallok és a színek ezernyi árnyalata fogadja az embert a fenti kopárság kontrasztjaként odalent. A város is tele volt virággal és sok helyen festették meg a falakat és az utakat is. Végre színek az otthoni téli szürkeség után, nagyon jólesik az embernek. Csak néhány napot töltöttünk el mégis jóval hosszabbnak tűnt a rengeteg élmény miatt. Izrael itt is egy kicsit drága volt az otthoni árakhoz képest, de okosan azért meg lehet találni a pénztárcakímélő ennivalókat és szállásokat ha szemfüles az ember. A helyiek kedvesek és segítőkészek voltak, a tájak pedig lenyűgözőek. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a téli nyári helyen.

5

Ciprusra utazni annyira egzotikusan hangzott, hogy a filléres fapados repjegyeket látva azonnal rámozdultunk a lehetőségre akkori barátnőmmel Ágival. A Földközi tenger harmadik legnagyobb szigete ugyan földrajzilag Ázsiához tartozik mégis az Európai unió tagországa azaz Európa része, kb. 80% görög és 20% török lakossággal. Mi a nyugati végébe érkeztünk Páfosz városába és a déli partot jártuk be egészen a keleti végéig. Az időjárásra nem volt panasz, februári érkezésünk ellenére is ragyogó napsütés és 20 fokos hőmérséklet fogadott, sőt két helyen még strandoltunk is annyira káprázatos volt a part. A víz ugyan nem volt túl meleg de egy rövid mártózás azért belefért. Nagyon barátságosak voltak a helyiek és szuper vendéglátóhelyek voltak mindenfele. Közlekedésül a helyi tömegközlekedést választottuk ami hihetetlenül olcsónak bizonyult. Az egész partvidéken közlekedő buszra 2-3 euró volt a jegy. Ez a része Ciprusnak nagyrészt síkvidék, csak a keleti végén kezd el sziklásodni és megvadulni a táj. Itt sok tengeri barlang és magas part található. Az üdülővárosok tipikusak és kicsit lepattantak, macskából pedig eszeveszett mennyiség van. Így viszont az egerekkel nemigen lehet összefutni. Ottlétünk minden szempontból nagyon kellemesen telt, igazán pihentető ebben az időszakban a sziget.

5

Olaszország és a tenger... erről a szókombinációról általában sziklák jutnak eszembe. Különösen igaz ez Szardinia szigetére. Rengeteg és gyönyörű sziklás rész húzódik ezen a szigeten a partok mellett, de jut belőle a belsőbb részekre is. Mivel két kedvenc közegem a víz és a sziklák birodalma adott volt, hogy ezt a szigetet előbb utóbb érdemes felkeresnem. Így is tettem, 2017 őszén megérkeztem Alghero városába. Egy baráttal pár nappal későbbre beszéltünk meg találkozót mert ő csak később tudott elindulni. Tervünk közös sziklamászás volt a népszerűbb itteni sziklákon. Robogót béreltem és egy sátorral vágtam neki a sziget felfedezésének. Csodálatos tájakból nem volt hiány és a sátrazás is bevált. Nagyon jó helyeket találtam hol a parton, hol források közelében, de valamikor egyszerűen csak valami rejtetettebb fás részen. Az időjárás még nagyon kedvező volt és a tenger is igencsak fürdésre alkalmas. A találkozónk előtt egy nappal azonban ellátogattam egy nagyon impozáns és meredek mély kanyonba, a sziget legmélyebb kanyonjába a Gorropu-ba. Ugyan felhívták a veszélyességére a figyelmemet, de sajnos ez nem volt elég és mohó lendületemet egy kis baleset zárta. Részleges bokaszalag szakadást szenvedem és csúnyán bedagadt a bokám, járni is alig bírtam másnap. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem ez volt az első ilyen eset úgyhogy orvosi segítség nélkül is tudtam mi a teendő. Fásli, fájdalomcsillapító és lassan kicsi terhelés mert az nem lehet, hogy elússzon a maradék pár napunk. Nem is úszott el, de jelentősen lelassultak az események. Így is azért sikerült még jó néhány csodálatos tájat meglátogatnunk. Ilyen volt a Capo Testa nevű helyszín ahol olyan sziklaformációk voltak mint a mesében, egyikünk se látott még hasonlót. A sziklamászás nekem sajnos így elmaradt, de kárpótoltak a látott tájak és vidékek.

5

A fapados légitársaságoknak köszönhetően egy belföldi vonatút áráért lehet repülni bizonyos célállomásokra, így kislányommal is több nagyváros meglátogatását kezdtük tervezgetni. Ilyen volt London is amit 2017 májusában kerestünk fel. Ekkor már az időjárás is kedvező volt az utazáshoz már nem volt szükség sok ruhára ami még jobban megkönnyítette az utazást. Szállásunk egy ódon falépcsős kastély jellegű épület közel a központhoz. Már ez a hely is egy múzeumként hatott a csillárok és különleges bútor berendezések miatt, sőt még egy egész testpáncél is ácsorgott az egyik lépcsőfordulóban biztonságérzetünket megerősítve. London felfedezése valóban lebilincselő hiszen látnivalóból nincs hiány. Temérdek múzeum, épület, tér és különböző egyéb attrakciók színesítik a képet. Hajóztunk a Temzén, libegőztünk is felette és rengeteget gyalogoltunk mert úgy még többet meg lehet tudni egy városról. Mindenhol jó sokan voltak a legkülönfélébb népcsoportokból származó emberek. Egy részük turista másik részük helyi lakos. Nagyon sokszínű ez a város tényleg egy kulturális olvasztótégely. Fantasztikus látni egy ilyen világvárost és képet kapni a történelemről. Több napos nyüzsgésünk a hangyabolyban fárasztó volt de nagyon megérte.

1

Te talán tudod , de mi történik, ha Olaszországban megbüntettek minket a buszon és nem fizetjük be? – írtam rá pánikolva a világutazó nagybátyámra, akitől azt reméltem talán tudja a választ. A barátnőimmel mikor Pennabilliben jártunk egy performatív fesztiválon( Artisti In Piazza | Festival Internazionale di Arti Performative) csak nem vettünk buszjegyet és 60 euróra megbírságoltak minket fejenként, amely akkor megfelelt a havi fizetésem felének. Sári barátnőm, aki ott lakott már vagy egy fél éve, esküdött rá, a helyi olaszok sose vesznek buszjegyet, ő sem vett soha. Így hát mi sem vettünk, gondolva jó lesz még a készpénzünk a fesztiválra. Diákként kicsit sem volt könnyű ezt a bírságot megfizetni, ez mégsem szegte kedvünket. Hajtott minket a felfedezés, a wunderlust és a kiváncsiság vágya, és ami a legfontosabb az új élmények és a találkozás lehetősége, ami a covid karanténnal töltött órái után felbecsülhetetlen volt. A festőnek tanuló barátnőm Pennabilli városát választotta Erasmusa színhelyéül, és mi egy másik barátnőmmel tervebe vettük, hogy meglátogatjuk őt. Ki is néztünk egy repülőjegyet a születésnapja dátumának a környékére. Összesen három napot töltöttünk Pennabilliben, egyet pedig Riminiben. Szállásunk nem volt, így a fesztivál mellett a csodálatos olasz kisváros egy félreeső hegyi útvonalának a lépcsőin hajtottuk álomra a fejünket, ahol megbeszéltük a felnőtt élet viszontagságait, a pályakezdés nehézségeit és a szakmai csalódásainkat. Másnap is hajnalig koncerteztünk megismertünk vicces olasz fiatalokat, magunkban pedig megállapítottuk, hogy olyan ez a fesztivál, mint a magyar Művészetek Völgye. A felhőtlen boldogságunkat, csak az utolsó nap postai bírságbefizetés árnyékolhatta, ahol 180 Eurot ott kellett hagynunk. Ennek ellenére az utazást soha nem felejtem el, életem egyik legmeghatározóbb nyári emléke marad. Azóta minden évben igyekszünk a többi művész/ művészettörténész barátommal meglátogatni a fesztivált, amely egyszerre emlékeztet a Völgyre, másrészt megidézi egy középkori kisváros hangulatát.

1

2022 nyarán Flórával Athénból kihajóztunk egy kis szigetre strandolni. A kikötés után pokoli melegben kellett átsétálni a sziget túloldalára, az „ideális” öbölbe. Az úton kicsit nyűglődtünk, de a hely, ahová érkeztünk, megérte a nyűglődést: nyugis öböl, kies táj, langyos tenger. És kevés ember: inkább helyiek, nem turisták. Gyors lepakolás után mentünk fürdeni. Szaladt utánunk egy ember, hogy halló, halló, figyeljünk, mert medúzák vannak a vízben. Nem tilos fürdeni, csak óvatosan. OK. Első blikkre nem tűnt fenyegetőnek a helyzet. És nem is volt semmi. Ilyenkor hajlamos azt gondolni az ember, hogy ez csak valami helyi lárifári. De nem. Az első fürdések alkalmával színe sem volt medúzának. Aztán egy apró csípő érzés, de semmi komoly. Pont olyan, mint az eredi sétákon a csalán. Lárifári. De nem. Jött egy izmosabb medúza: először csak odapöckölt, de végül a kézfejem elkapta. Én meg őt, de a kézfejemre tapadt egy csápja. Kijjebb evickéltem, és próbáltam ledörgölni a csápja darabjait. Mégsem lárifári, de azért drámainak sem tűnt. (A helyi ember a parti homokból figyelték a műsort.) Á! mondtam Flórának. Megcsípett. Picit őt is. Kiértem a partra, még próbáltam a sós vízzel enyhíteni a csípő érzést, amikor odaszaladt hozzám egy hetvenéves görög bombanő hófehér bikiniben: Jellyfish? kérdezte. Igen. Szaladt vissza a táskájához, kivett belőle valami fehér port, kézbe vette a kávés papírpoharát, visszaszaladt, kimosta a tengerben, benne hagyott egy kis tengervizet, kikeverte a fehér porral és a kezembe adta: hogy kenjem be. Most. Tettem, ahogy kell. A nők mindig helyt állnak, ha segítségre van szükség! A strandon még többször bekentem. A fehér por egyébként szódabikarbóna volt. Eltelt a nap, visszamentünk Athénba, másnapra kicsit lelohadt, olyan volt, mint amikor vasalóval vagy a sütővel égetem meg magam. Egy hét múlva már itthon úsztam a Dunában. Már a vízben is éreztem, hogy furán viszket. Estére már fájt, másnap reggelre meg az egész kézfejem bedurrant és belázasodtam. A patikában vásárolt krém semmit nem használt, így elmentem másnap a háziorvoshoz: aki még sosem látott medúzacsípést, de utána olvasott, és felírt valami tesztoszteronos kenőcsöt. Néhány nap alatt lement róla a gyulladás és besebesedett. Ezekben a napokban kezdtem a neten medúzacsípésekről képeket nézni, és nyomozni, hogy milyen állat lehetett. Egyrészt találtam egy cikket, ami arról szólt, hogy Görögország partjait ellepték a veszélyes medúzák. A cikk és a vízben látott állat alapján azt okoskodtam ki, hogy világító medúza volt. Medúzakutatásaim során találta rá Diana Nyad nevére, aki a nyílt vízi hosszútávúszás híres asszonya – azóta már film is készült róla. Az ő életét is megkeserítettek a medúzák, egy alkalommal a halál küszöbén táncolt – amikor Kuba és Florida közötti távot akarta teljesíteni. Minden veszélyessége ellenére a medúza álomszép állat. Minél veszélyesebb, annál szebb. A világító már elég szép. De szerencsére van nála szebb. Ezt a képet Flóra készítette rólam – telefonnal. Elég nyugis kép. Ekkor még egyáltalán nem gondolom, hogy az aznapi medúzacsípés következményeit majd otthon viselem. Hogy csak egy hét múlva aktiválódik igazán a csalánméreg ereje. Hogy ez az idilli görög sziget lesz az első medúzacsípésem kalandos helyszíne.

1

A képen Szófiában ülünk kissé elgyötörve Bandi barátommal, immáron hazafelé tartva életünk egyik meghatározó kalandjáról a csodálatos Görög tengerpartról, ahol is heteket töltöttünk egy kizárólag általunk lakott öbölben, ahol nagyrészt a tengerből szigonnyal fogott állatkákat, javarészt halat és polipot ettünk, néha fákról gyümölcsöt szedtünk, gránátalmát amit addig csak hírből ismertünk, és négynaponta jártunk vízért, borért, zöldségért, „ünnepnapokon” megengedtünk magunknak egy giroszt. Aztán Mariann egy közös barátunk utánunk jött az utolsó hétre, de nem akárhogyan: szervezett magának Budapestről egy ingyen oda- vissza utat, ahol mi Bandival csatlakoztunk a visszaúthoz, én 5 hét ( Bandi még több) után. Egy kikötés volt, hazafelé megalszunk Szófiában, csakhogy nekünk nem volt szállásunk, mint ahogyan akkoriban általában sosem mikor utazásra adtuk a fejünket. Annakidején nem igazán volt pénzünk - a 20-as éveink elején jártunk- viszont minden lehetőséget megragadtunk az utazásra, miután mindenhol és mindenkitől azt hallottuk a környezetünkben, milyen drága utazni, meg hol fogtok aludni, meg mit fogtok enni, meg veszélyes stoppolni és különben is....így nem lehet... Szóval hazafelé félúton megálltunk Szófiában és itt a képen látható kereszteződésben rövid időre elváltunk útitársainktól, akik megkeresték a szállásukat, mi meg ott maradtunk a város közepén a paradicsomban töltött emlékeinkkel, amit megörökítettem az utolsó kockák egyikével, ami maradt a 6x6 -os Yashicában.

3

Minden autóknak van neve. A Wartburgot Rozinak hívták, majd a Trabantot Süninek, az akkori autónkat egy Daewo Lanos-t, pedig Lizinek. Most a szüleimnek egy Sárája van. Nem tudom pontosan miért mindig lányok az autók, de a Süni nevet azt hiszem én adtam a Trabantunknak, mert hasonlított egy sündisznóra. A szüleim mindig azt mondták nekem, hogy a tárgyaknak lelke van, ezért az autóknak is. Szóval a Daewo Lanosunkkal, Lizivel indultunk útnak Közép-Olaszország egy hegyes és eldugott régiójába egy kis településre, amit Dogliolának hívnak. Természetesen Apukám volt sofőr, Anyukám meg navigált, én csak bezuhantam az autónkba és egész úton aludtam vagy zenét hallgattam. Utazás közben nem szeretek beszélgetni, sem olvasni, csak zenét hallgatva álmodozni szeretek. Amikor a gyerekkoromra gondolok, inkább az ábrándozásim jutnak eszembe, mint ami valójában történt velem. Azt hiszem 12-15 óra volt az út és olyan volt mintha végig félálomban lettem volna, arra emlékszem amikor megláttam Ravenna tornyait, aztán a loreto-i bazilika látványára is,( amit többek között Bramante tervezett).   Aztán újra elaludtam. Amikor legközelebb felkeltem már hajnalodott. Égett szagot éreztem, meg kátrányszagot, bozót tüzek nyomát és gyárakat láttam. Iszonyúan izgatott lettem, olyan táj volt előttem, amit sohasem láttam, egy olyan helyre mentem, ahol még sohasem voltam. A képeim is álmosak lettek: alulexponáltak, meg figyelmetlenek és dekomponáltak. A képeket analóg lejárt filmre lőttem, azt hiszem egy Olympussal.   Apukám szokása volt, és még mindig az, ha utazunk valahova akkor úgy ébreszt, hogy azt kiáltja, hogy „Ballabórabé!!”. Nem tudom mit jelent, de mindig ideges leszek és egyszerre izgatott és segít felkelni. Elég mágikus. Utána pedig elkezd youtube dj-zni és azokat a dalokat válogatja össze, ami a legjobban idegesít, és ennek fokozatai vannak. Először lejátsza a Vörös Csepelt majd a szessönt Postás Józsi egyik dalával zárja. Az a vég. 2020, Közép-Olaszország, Dogliola