My first solo trip

1

Életem első autóját az apai nagyszüleimtől kaptam. Nagyapám, nagymamámmal közösen 2004-ben vették meg a SEAT Toledot, amely a mai napig Leyla becenéven ismert. A fénykép nem sokkal azután készült, hogy átadták nekem hivatalosan is a kocsi kulcsát. Ezen a napon még nagyapám javaslatára átruccantunk Horvátországba is, hogy megszokjam az új kocsi használatát. Mivel Taranyhoz elég közel van a határátkelőhely, időnként átszoktunk menni kirándulni. Napjainkban a határátkelés itt, a 681-es főúton egész gyorsan történik, mert már nincs határellenőrzés. Így hamar átmentünk rajta. Az út során nagyapámmal konstatáltuk azt, hogy megtörtént a generációváltás a kocsinál. Leylaval azóta már megjártam sok utat és igyekszem olyan becsben tartani, mint a nagyszüleim tették annak idején mikor megvásárolták.

2

Férjemmel egyik kedves időtöltésünk nyaranta a vízitúrázás. Szeretünk kiszakadni a hétköznapokból, a civilizációból, és pár napot a természet ölelésében tölteni. Ezeket a képeket a 2023 augusztusában a Szigetközben töltött nyaralásunk egyik késő délutánján készítettem a telefonommal (amit akkor amúgy is szinte csak a fotózásra tudtam használni). Különösen emlékezetes maradt számunk ez a nyaralás több okból is. Már megérkezésünk is kalandosan alakult: Budapestről verőfényes napsütésben indultunk útnak a nagy túra hátizsákjainkkal vonattal, amiről azonban Mosonmagyaróváron leszállva hatalmas felhőszakadás fogadott minket. Ez azért is volt gond, mert az én hátizsákomnak nem volt vízálló borítása, így még a buszra való átszállás előtt keresnünk kellett gyorsan egy boltot, ahol ezt pótolni tudjuk. Miután ezzel megvoltunk, buszra szálltunk, ami kivitt minket a szigetre, ahol még el kellett gyalogolnunk, ekkor már bőrig ázva, a kempingig. Itt, mivel láttuk, hogy az eső nem fog rövid időn belül, sötétedés előtt alább hagyni, úgy döntöttünk felverjük a sátrunkat a körülmények ellenére is. Rekord idő alatt sikerült felállítanunk a sátrunkat, így végre esőtől védett helyre tudtunk húzódni. Azonban ezeket a kezdeti nehézségeket, (amik aztán a nyaralásunk legemlékezetesebb elemeivé váltak) a következő napok szépségei bőségesen kárpótolták. Egész napokat kenuztunk kettesben, hol nagyokat beszélgetve, hol csendben a természet hangjait figyelve. Rengeteg gyönyörű madarat, növényt, helyet láttunk: rétisast, színpompás jégmadarakat, szitakötőket, de még egy hódcsaládot is megfigyelhettünk egészen közelről. Kora esténként pedig, fáradtan visszaérkezve a kempingbe, nekiláttunk tüzet rakni és elkészíteni az egyszerű, de annál finomabb meleg vacsoránkat. A képek éppen a virslis lecsó készítése közben készültek.

5

2023-ban Norvégiába látogattunk el. November 15-én még mindig havas hegyek között hajózunk reggeltől estig, de inkább a kirándulást Hammerfestben mutatom meg, előtte egy nappal husky-farmon jártunk. Hammerfest Norvégia északi részén található, címerén egy jegesmedve látszik, ami sokat elárul arról, hogy milyen időjárás uralkodik az év nagy részében.

5

Az osztállyal ellátogattunk Romániába 5 napig a határtalanul program miatt. Nagyon sok helyen jártunk, szerintem ez volt a legjobb osztálykirándulás ahova eddig mentünk. 3 különböző szálláson is voltunk, valamint sok kalanddal és izgalommal teli helyekben mint például barlangokban, több templomnál, és még a testvériskolánkat is meglátogattuk. Busszal közlekedtünk, nagyon jó hangulat volt sokszor beszélünk róla, hogy ha tehetnénk minden évben elmennénk. Mindenkinek ajánlom, egy jó társasággal nagyon jót lehet szórakozni, gyönyörű táj.

1

7.-esek voltunk amikor a Határtalanul keretein belül elmentünk Erdélybe ahol először Nagyváradra mentünk. A városnézés közben kaptunk szabadidőt így hát elmentünk felfedezni a várost. 11-12 évesek voltunk tele energiával így hát egyértelműen baromkodtunk és így megszületett az ötlet hogy megcsináljuk ezt a fotót Nagyvárad egyik sétáló utcájában.

1

This picture was taken on the first night of my first holiday with my best friends. We had just arrived in Greece and were sitting on the small balcony of our apartment, tired from traveling but full of anticipation. Through the narrow alley, we could see the sea, the boats, and the lights reflecting on the water. It sort of felt like the world was quietly celebrating with us. The view was distant, but somehow it felt close and symbolic as if those lights on the horizon were promises of everything still waiting ahead. It wasn’t a grand scene, but it felt like the beginning of something important like freedom, friendship, and the quiet joy of being somewhere new together. That night, looking out over the water, I felt that same mixture of peace and excitement that comes with knowing the future is wide and bright.

1

I was born on a 13th of April in a hospital in Barcelona, where all my family is from. When I was two years old, we moved to a little town near the coast but two hours away from my birthplace. Although I love and will always love my little town, I still have some connections with the big city I was born in. And the main one is my passion for FC Barcelona. Since way before I have some memories of my existence, I have been supporting this club. I never missed any games, I wanted to have the shirts, collect all my team's players cards, play with them in video games and talk about them with my friends. But above all of these, I always wanted to go to the stadium. Unfortunately, due to the prices, my dad's job and the fact that we live quite far from the city, I spent my whole childhood without being able to see my team on live. That was until the 22nd of January 2023, where my brother was able to get some tickets and brought all my close family to the Camp Nou, only a few months before its renovation and modernisation. The game was boring, but we won, and I got to celebrate a goal of my team like I always did, hugging my brother and father, only this time I did it as a direct spectator. Being able to attend this magical stadium for the first time before its change, surrounded with my loved ones, is something I will never forget. I am now entering my adult life, and I will surely be present on the stadium much more times, but the excitement I felt when I saw the Camp Nou for the first time, sang the anthem with my lungs out, and celebrate a goal, will never be topped. That day I was physically 17 years old, but my heart was the one of the kid that spent his whole life dreaming of being where I exactly was at that moment. And this is a feeling only the passion of a sport and very few more things in life can cause.

1

2023 augusztusában a magyarkúti művésztelepünk megnyitóeseményére készültünk. Cickafarkkal, katánggal, és más virágokkal vártuk a közönséget, ezzel dekoráltuk a Társa Pagonyt. A növények amiket szedtünk nem csak dekorációs célra, de gyógyításra is felhasználhatóak. A katángnak közismerten emésztéssegítő tulajdonságait használja a népi gyógyászat, de gyulladáscsökkentő hatása sem utolsó. Az ezerlevelűfű, vagy másnéven cickafark pedig nőgyógyászati bajokra hozhat megoldást. A gyógynövények szedésénél mégsem ezekről a tulajdonságokról beszélgettünk, hanem nyári emlékeinkről, fiatalkori szerelmekről és a közelgő fesztiválról. Számomra mai napig kedves emlék marad.

4

Szokásunk nagyszülőként, hogy az unokákat minden nyáron elvisszük egy állatkertbe vagy vadasparkba itthon, Magyarországon – így mutatva meg nekik a hazánkat és az állatvilágot. 2023-ban Nyíregyháza volt soron, mivel aránylag távolabb esik otthonunktól, ez több napos projekt lett. Az érkezés és indulás napját egy-egy játszótér meglátogatásával színesítettük, míg a közbülső nap volt az igaz cél megvalósításának időszaka. Azonban rá kell jönnünk, hogy egy-egy szuper kivitelezésű játszótér nagyobb sikert arathat a gyerekeknél, mint az állatkert.

5

2023 júniusában elindultam egyedül Tenerifére. Nem volt konkrét tervem, inkább csak sodródtam. Úton voltam, úsztam az árral és utat találtam. Első nap meglátogattam egy helyi közösséget, akik barlangokban élnek a szigeten, ott megismerkedtem Annával, aki pár nappal később csatlakozott hozzám. Együtt autóztuk körbe Tenerifét, majd gyalog folytattuk az utat. Anna már több hete ott volt és jól ismerte a terepet. Tudta, hogy hol lehet jókat aludni. Így töltöttük az éjszakákat homokos parton, barlangban, függőágyban és mindenféle csodás helyen. Gyalogoltunk a dzsungelben vagy a kopár hegyeken át, hogy megtaláljuk a legszebb részeket. Az út során igazán értékes találkozások történtek: három idegen, különböző élethelyzetekből érkezve, mégis közös ritmusban haladva, egymásnak teret adva. A szigeten töltött idő és az ott kapott élmények sok erőt adtak abban az időszakban. Újra tudtam kapcsolódni magamhoz; ebben a természet közelsége és a sziget nyers ereje is fontos szerepet játszott.

5

Nem terveztünk, csak mentünk, amerre jónak láttuk. A szigeten találkoztunk és autót béreltünk. Éjszakánként az autóban aludtunk a tengernél. Reggel kecskékkel reggeliztünk. Egész más oldalát is megismertük Mallorcának a turista rengetegen túl. Többnyire nem voltak zsúfoltak a partok, mert kifogtuk május leghidegebb hetét. Az összes ruhánkat magunkra aggattuk, hogy ne fagyjunk meg. Azért a tengerbe persze így is bemerészkedtünk, ha már ott voltunk. Bár a leghínárosabb részen sikerült mindezt, derékig ért, mire végre áttörtük a jéghideg hínárerdőt és dideregve, de boldogan úszkáltunk legalább 5 percig. Hálistennek a végére volt egy meleg napunk is, hogy azért érezzük a nyarat és a zsúfoltságot is megtapasztalhassuk. Kirándulni viszont tökéletes volt az időjárás és többnyire még az esőt is megúsztuk!

2

Jegyszedőként dolgoztam a Zeneakadémián, és gyakran előfordult, hogy a péntek esti esti előadást követően hazautaztam vidékre. Felénk késő este már nem járnak buszok, ezért az este 10-es vonattal elmentem valameddig, ahonnan apukám vitt haza kocsival. Ilyenkor mindig beszélgettünk a kocsiban, és sokszor elmeséltem neki, hogyan is értem el a vonatom, mert mindig szűkös volt az idő az előadás vége és a vonatindulás között. Mondtam neki, hogy hát most végigmentem a Király utcán trolival, vagy most négyhatoztam a Király utcától. Apa a rendszerváltás előtt sokat dolgozott Pesten, így sokat járt itt autóval; olyan jól kiismeri magát, hogy a mai napig gps nélkül vezet. Sosem értette, hol is fut a Király utca, én meg sosem értettem, hogy pont ő hogy nem értheti, hol fut a Király utca. Magyaráztam neki, hogy hol van, de szerinte ott a Majakoszkij utca található. Én még életemben nem hallottam a Majakovszkij utcáról. Ő meg életében nem hallotta, hol van a Király utca. Egy évig vitatkoztunk erről. Majakovszkij utca. Király utca. De Majakovszkij! Nem, Király! Már őszintén bosszantott, hogy ennyire nem értjük egymást. Egyszer elmentünk a Zeneakadémiára egy karácsonyi koncertre. A koncertet követően ahogy kifordulunk a Zeneakadémiáról a Király utcára, megszólal apukám: Mi jártunk abba a kocsmába! Mostmár tudom hol vagyunk! Hiszen ez a Majakovszkij utca… (Értsd: az utcát a rendszerváltás után átnevezték.)

1

In 2023, I attended Teoman's concert in Izmir, Turkey. He is a Turkish rock star, singer and songwriter who is extremely popular in Turkey. This photo was taken at his first concert that I participated in. I can say with confidence that, despite lacking the same energy and performance as in his early career, I thoroughly enjoyed his performance and the way he sang his songs in different tones and styles. It was a great experience that showed how an artist's style and improvement can evolve. This picture is excellent. The lights and the way Teoman is positioned in the centre of the bright light are particularly striking. It gives me a different energy. 2023-ban részt vettem Teoman koncertjén a törökországi Izmirben. Ő egy török rocksztár, énekes és dalszerző, aki rendkívül népszerű Törökországban. Ez a kép az első koncertjén készült, amelyen részt vettem. Bátran állíthatom, hogy annak ellenére, hogy nem volt ugyanolyan a teljesítménye, mint a pályafutása elején, nagyon élveztem az előadását és azt, ahogyan különböző hangszínekben és stílusokban énekelte a dalait. Nagyszerű élmény volt, amely megmutatta, hogyan fejlődhet egy művész stílusa és fejlődése. Ez a kép kiváló. A fények és az, ahogyan Teoman az erős fény közepén helyezkedik el, különösen figyelemre méltó. Másfajta energiát ad.

5

Valamiért jobban szeretem a fekvő képeket az állóknál. Biztosan a stabilitásuk miatt. Egy állókép esetében sohasem lehet tudni... mit nem lehet tudni sohasem? Hát, hogy meddig fog még állni. Hogy mikor dől fel. Vagy mert földhözragadt vagyok és horizontálisan gondolkodom. Valamiért jobban kedvelem Velencét mint várost Pozsonynál vagy Budapestnél, de Prágánál is. Biztosan a víz az oka, meg a szűk utcácskák. Mert ez Velence, szűk utcácskák a vízen. És ez érdekes és már-már otthonos is, ugyanis visszatérő vendégek vagyunk mi már Velencében. Már 2023-ban sem az első látogatásunkat tettük, amit még számos másik követett.. szokásunkká vált ősszel vagy tavasszal leutazni a városok városába (és általában megnézni a biennálét, vagy legalábbis átfutni rajta). Természetesen vonattal. De arról nincs képem. Csak emlékképeim. Ha mentek valamikor Velencébe, csakis vonattal tegyétek. Mert vonattal utazni jó.

5

I went on a trip a day trip with my girlfriend and her friends to the forest park near Mexico City. We had food some beers at the small local places there and then decided to go for a short walk through the surrounding forest, right when we were considering turning around and going back we began to hear drumming in the distance. So contrary to most instincts, we followed the sound of drumming in the forest. We encountered a large group dancing and celebrating doing a ritual of celebration dedicated to the Virgen of the apocalypse, wearing traditional prehispánic clothing and ornaments. It was an incredible and unique experience and I am glad we followed the drums. ,,Egy egy napos kirándulásra mentem a barátnőmmel és a barátaival a Mexikóváros melletti erdei parkba. Vettünk néhány sört az ottani kis szórakozóhelyeken, majd úgy döntöttünk, hogy teszünk egy rövid sétát a környező erdőben. Pont amikor azon gondolkodtunk, hogy visszafordulunk és visszamegyünk, dobolást kezdtünk hallani a távolból. Így az ösztöneinkkel ellentétben követtük a dobolás hangját az erdőben. Egy nagy csoporttal találkoztunk, akik táncoltak és ünnepeltek, és az apokalipszis Szűzének szentelt ünnepi rituálét végeztek, hagyományos prehispán ruházatot és díszeket viselve.Hihetetlen és egyedülálló élmény volt, és örülök, hogy követtük a dobokat.

5

When I walk alone, it becomes easier for me to notice the details around me. One of those rare joys is watching how the light changes, how shadows play, how colors and moods intertwine in the world around you. Sometimes it suddenly dawns on you that this is the place, this moment, that you should remember, preserve, and leave as a memory. At such moments, I get the feeling that everything around me seems to add up to a single picture — and I want to capture it, pass it on to others, or just keep it for myself. I often stop to "collect" these moments because I feel they mean something. Not just random shots, but small stories that tell about my world, how I see and feel it. My favorite pictures were taken in Israel, my home. This region is always filled with light, and the sun is almost constantly shining here. It's not just the weather, it's a special feeling of life that's hard to put into words. Warm light creates a sense of comfort and tranquility, even when difficult events are taking place around. Despite the political and military difficulties that have plagued my homeland more than once, there is always space for life, for light, for warmth, for peace. It's a special feeling when the sun's rays gently fall on the streets, buildings, and sidewalks. At such moments, I feel freedom and inner peace. The light seems to embrace, protect, and remind us that the world continues. I lived in the city of Beersheba, where I lived and walked a lot. This city is an amazing place located in the middle of the desert, and it combines many things: old houses and new buildings, modern buildings and architectural monuments, as well as many little things that make the city alive. Here you can see amazing sculptures, graffiti that tell their stories, and unusual patterns on the facades of houses. Every district here is unique, every corner of the city preserves its memory and character. Sometimes it seems to me that the city itself is a living storyteller. He talks about his past, about those who used to live here, about those who live now, and about what he can become. Walking through the streets, I feel like the past and present are intertwined, creating a special atmosphere. This is a story written by light and shadow, the walls of houses and the voices of people who walk along the sidewalks. Even at night, you can feel the warmth here. Street lights emit light similar in color and mood to sunlight. This light is soft and soft, it seems to continue the warmth of the day, giving the city comfort and tranquility. This is a small detail, but it creates the feeling that the day is not quite over yet, that life is going on, and there is still an opportunity to see something important. For me, photography is a way to return to these moments, to this world filled with silence, light and warmth. "Amikor egyedül sétálok, könnyebben észreveszem a körülöttem lévő részleteket. Az egyik ilyen ritka öröm az, amikor azt nézem, hogyan változik a fény, hogyan játszanak az árnyékok, hogyan fonódnak össze a színek és a hangulatok a körülöttem lévő világban. Néha hirtelen rádöbbensz, hogy ez az a hely, ez az a pillanat, amit meg kell jegyezned, meg kell őrizned, és emlékként meg kell hagynod. Ilyen pillanatokban úgy érzem, hogy minden körülöttem olyan, mintha egyetlen képpé állna össze - és ezt szeretném megörökíteni, továbbadni másoknak, vagy egyszerűen csak megtartani magamnak. Gyakran megállok, hogy „összegyűjtsem” ezeket a pillanatokat, mert úgy érzem, jelentenek valamit. Nem csak véletlenszerű felvételek, hanem apró történetek, amelyek a világomról mesélnek, arról, ahogyan látom és érzem azt. A kedvenc képeim Izraelben, az otthonomban készültek. Ez a vidék mindig tele van fénnyel, itt szinte állandóan süt a nap. Ez nem csak az időjárás, ez egy különleges életérzés, amit nehéz szavakba önteni. A meleg fény a kényelem és a nyugalom érzetét kelti, még akkor is, ha körülöttünk nehéz események zajlanak. A hazámat nem egyszer sújtó politikai és katonai nehézségek ellenére mindig van helye az életnek, a fénynek, a melegnek, a békének. Különleges érzés, amikor a nap sugarai lágyan hullnak az utcákra, épületekre és járdákra. Ilyenkor szabadságot és belső békét érzek. A fény mintha átölelne, védelmezne és emlékeztetne arra, hogy a világ folytatódik. Beér-Sheva városában éltem, ahol sokat éltem és sétáltam. Ez a város egy csodálatos hely a sivatag közepén, és sok mindent ötvöz: régi házakat és új épületeket, modern épületeket és építészeti emlékeket, valamint sok apróságot, amelyek élővé teszik a várost. Itt csodálatos szobrokat, történeteket mesélő graffitiket és szokatlan mintákat láthatsz a házak homlokzatán. Itt minden kerület egyedi, a város minden szeglete őrzi emlékét és karakterét. Néha úgy tűnik számomra, hogy maga a város is él, és mesél. Mesél a múltjáról, azokról, akik egykor itt éltek, azokról, akik most élnek, és arról, hogy mivé válhat. Az utcákon sétálva úgy érzem, mintha a múlt és a jelen összefonódna, különleges hangulatot teremtve. Ezt a történetet a fény és az árnyék, a házfalak és a járdán sétáló emberek hangja írja. Még éjszaka is érezni lehet itt a melegséget. Az utcai lámpák a napfényhez hasonló színű és hangulatú fényt bocsátanak ki. Ez a fény lágy és puha, mintha folytatná a nappali melegséget, kényelmet és nyugalmat adva a városnak. Ez egy apró részlet, de azt az érzést kelti, hogy a nap még nem ért véget, hogy az élet megy tovább, és még van lehetőség arra, hogy valami fontosat lássunk. Számomra a fotózás egy módja annak, hogy visszatérjek ezekhez a pillanatokhoz, ehhez a csenddel, fénnyel és melegséggel teli világhoz.,

1

Tavalyelőtt télen, karácsony előtt elmentünk kirándulni Hűvösvölgybe a barátaimmal. Szokásunkhoz híven a végén beültünk melegedni és forralt borozni egy kis kocsmába. A kamerám is alkalmazkodott a hideghez és bepárásodott az objektív. Ezáltal gyönyörűen összefolytak a színek és a fények a képen. Gyerekkorom óta nem volt karácsonyi hangulatom, de ez a fotó meghozta.

1

For two years now, my birthday tradition is going to the zoo alone. I'm am very insistent on spending my time alone to stop myself from feeling dissapointed when my expectations are not met. It's a little stupid but it works. I made a friend this year who told me that expectations are as neccesary part of every relationship - they are rules for others on how you should be treated and I should expect my friends to celebrate me. Anyway, we went to the zoo together and she took this picture of me. ,, Már két éve hagyomány, hogy a születésnapomon egyedül megyek az állatkertbe. Nagyon ragaszkodom ahhoz, hogy egyedül töltsem ezt az időt, és hogy ne érezzem magam csalódottnak, ha az elvárásaim nem teljesülnek. Kicsit hülyeség, de működik. Idén szereztem egy barátot, aki azt mondta nekem, hogy az elvárások minden kapcsolat elengedhetetlen részei - ezek szabályok mások számára, hogy hogyan kell bánni veled, és nyugodtan elvárhatom, hogy a barátaim ünnepeljenek engem, amikor születésnapom van. Mindenesetre 2023-ban együtt mentünk az állatkertbe, ahol ezt a képet készítette rólam."

1

Több éve járok Waldorfesztre,  ami a mai napig a legkedvesebb kisfesztiválom, ahonnan mindig feltöltődve és új barátokkal megyek haza. Közel áll hozzám a Waldorf pedagógia is, több barátom Waldorfos, vagy Waldorf tanárnak képződik. Az itt látható képen éppen az egyik reggeli pillanatot örökítette meg egy lelkes fotós, pont az tetszik a képen, hogy nagyon jól leírja a hangulatát ennek a nyári törökmezős törökszőnyegeken ülős történetnek. Azért jó minifesztiválokra járni, mert itt szinte automatikusan szövődnek személyes kapcsolatok, és azokkal a barátokkal akikkel együtt megy az ember valóban igazán jól összekovácsolódik. Alig várom, hogy újra találkozzunk, ahogy eddig is minden nyáron, idén is a Waldorffeszten.

3

Munka mellett csináltam az alapképzést, az utolsó félév pedig a szakdolgozattal, utolsó vizsgákkal nagyon megterhelő volt. Akkor eldöntöttem, hogy megajándékozom magam életem első angliai (pontosabban londoni) útjával. Az angol tagozatos gimnázium és anglisztika alapképzés ellenére egyszer sem sikerült eljutnom angol nyelvterületre, meg igazából később sehova a suli-munka kettőse miatt. Diploma után elképesztően boldog voltam már a reptérre vezető buszon is. Életem első repülése! A kint töltött idő alatt mindenképp el szerettem volna jutni Brightonba, hogy lássam a tengert és szerezzek parton árult fish&chips-et. Amikor ezt kitaláltam fogalmam sem volt, hogy a barátom és a szülei gyakran fordultak meg itt gyerekkorában (és itt lett egyszer rosszul a parton árult fish&chips-től). Mivel régóta nem járt itt, ugyanakkora lelkesedéssel érkezett meg, mint én, mesélt a leégett nyugati mólóról, a másik mólón található még működő vidámparkban szerzett emlékeiről, a veszedelmes sirályokról és a kis utcákról, ahol az utolsó képen látható kagylós kerítésoszlopot fotóztam. Számomra nagyon kedves nap volt ez, sokkal többet találtam, mint a tenger, az apró felfedezéseken keresztül a barátom történetein keresztül egészen sajátos élményt tapasztalhattam meg.

5

Amikor túl sokat vagyok a négy fal között, mindig megszólal bennem a „természet hívó szava”. Így történt, hogy 2023 őszén egy nap, a valahanyadik irodában töltött óra után ráírtam a legjobb barátnőmre, hogy el kéne menni túrázni egyet. Méghozzá nem itthon, mert én most havas hegycsúcsokat és átlátszó kék vízű patakokat szeretnék látni. Így esett a választás Szlovéniára, azon belül is a Mostnica-szurdokot néztem ki fő úticélnak. A szállásunkról csodálatos volt a kilátás, ez látható az első képen. A szállásadók is nagyon kedvesek voltak, elláttak minket tippekkel. Hamar megtapasztaltuk, hogy a novemberi utazásnak megvannak az előnyei és a hátrányai is, könnyen találtunk jó szállást, illetve mivel szezonon kívül voltunk, nem kellett belépőt fizetni a szurdokba, viszont hamar sötétedett, így korlátozottabb, hogy egy napba mi fér bele. A szurdok gyönyörű volt, meglepően meleg időnk volt, és az enyhe idő miatt a fák is még gyönyörű színekben pompáztak. Tényleg meseszerű volt a sziklák között kanyargó, néha szürreálisan kék vízű patak. A túránk egy vízesésnél ért véget, ahova egy nagyon hangulatos kis völgyön át vezetett az út, télire elhagyatott pásztorszállások között. Másnap egy a szálláshoz közeli vízesés meglátogatásával kezdtük a napot, itt örömömre nagyon sok formás kavicsot találtam, haza is hoztam egy-kettőt a gyűjteményembe. Mivel a hazaút miatt nem lett volna időnk rendesen kirándulni, a Bledi-tónál néztünk körül. A várból szép kilátás nyílt a tóra, na meg a környező hegyekre, és onnan föntről a sok turista is csak apró pötty lett. Ez a kis szlovéniai kiruccanás valóban segített kicsit feltöltődni még így a téli hónapok előtt, nem csak a gyönyörű természet, hanem a legjobb barátnőmmel kettesben megélt élmények miatt is.

1

Ezt a képet a Hargita megyei Kőrispatakon készítettem, egy fotós alkotótábor során. A faluban sétálva megláttam egy udvart tele limlomokkal, ami érdekesen nézett ki, az ott lakó házaspár pedig nagyon barátságosan beinvitált magához, és lelkesen megmutatták igen szerény otthonukat. Sokat panaszkodtak a megélhetési nehézségekre, és az árakra, ugyanakkor nagyon büszkék voltak a munkájukra és legfőképp a gyerekeikre akik már Budapesten tanultak, illetve dolgoztak. Beszélgetésünk közben pillantottam meg ezt a környezetből kissé kilógó tigrist, melynek funkciója azóta is ismeretlen számomra, és szerencsémre a macskájuk is épp ebben a pillanatban rohant át az udvaron.

1

Tenerifére mentem két hónapra egyedül barlangban élni. Ott ezt írtam: Két világ közt voltam. Felmentem a csúcsra. Felcipeltem nehéz terheim. Összegeztem eddigi veszteségeim. És aludtam a szélben, éjszaka. Két világ közt állva láttam, hogy múlik el lassan minden, mi engem képez. Láttam, hogy valójában semmi vagyok, ott éjszaka, ott a szélben a hála. A viharban, az óceánban a dőlt parti fákban, minden helyen, ami megvédett engem, ami teret és alvó helyet adott. Rám nőtt a félelem és hála, ez a kettő mozgatott. E két minőség, de szép dolog. Volt rettentő hőség, volt olyan, hogy nem tudtam merre megyek, kidobtam magam az utcára, mint egy lejárt lemezt. És visszatértem, új kiadásban, bölcsességben, egészségben sokkal, de sokkal kevesebb szenvedésben. Így jártam le én a városban élést, a felnőtt életet, így érdekelt, hogy kint lenni az ismeretlenben milyen is lehet. Folytatnám, de nem tudom, szövegem itt ért véget. Levelek, levedlek, veletek. Megkereshettek, de ügyesnek kell lennetek. Meghaltam bennetek.

1

Ádám Anna írókörén vettem részt az Engedetlenség Leányiskolájában. ,,ENGEDETLENSÉG LEÁNYISKOLÁJA Az "Engedetlenség Leányiskolája" egy experimentális művészeti iskola, ami a szabad és kritikus gondolkodás képességének elsajátításáról szól, hogy a végén meg tudd fogalmazni miért akarsz művész lenni, milyen művész akarsz lenni, kinek akarsz művészetet csinálni, mit akarsz a művészeteddel mondani, elérni... Bár logikus kérdések, mégsem egyszerűek, főleg ha épp most vágnál bele, és emellett még ezer más kérdésre sem tudod a választ. Az “Engedetlenség Leányiskolájában” nem választasz médiumot, kipróbálsz ezt is-azt is, itt az órákat közös élmények és tapasztalatok váltják fel, nem csak ülünk egy teremben, hanem kirándulunk is, felfedezünk, megfigyelünk, megismerünk, átélünk, megbeszélünk, megnézünk, letesztelünk, kipróbálunk... ​​Több reflexió, hosszabb kutatófolyamat, átgondoltabb és tudatosabb alkotás, felelősségteljesebb, etikusabb és szolidárisabb módszertan, empátia és kritika, elfogadás és támogatás, egy újragondolt, befogadható és mindenki számára elérhető, fenntartható, független és bátor kortárs művészetért.,,

1

Kreatív írókört tartott Ádám Anna az Engedetlenség leányiskolájában. ,,ENGEDETLENSÉG LEÁNYISKOLÁJA Az "Engedetlenség Leányiskolája" egy experimentális művészeti iskola, ami a szabad és kritikus gondolkodás képességének elsajátításáról szól, hogy a végén meg tudd fogalmazni miért akarsz művész lenni, milyen művész akarsz lenni, kinek akarsz művészetet csinálni, mit akarsz a művészeteddel mondani, elérni... Bár logikus kérdések, mégsem egyszerűek, főleg ha épp most vágnál bele, és emellett még ezer más kérdésre sem tudod a választ. Az “Engedetlenség Leányiskolájában” nem választasz médiumot, kipróbálsz ezt is-azt is, itt az órákat közös élmények és tapasztalatok váltják fel, nem csak ülünk egy teremben, hanem kirándulunk is, felfedezünk, megfigyelünk, megismerünk, átélünk, megbeszélünk, megnézünk, letesztelünk, kipróbálunk... ​​Több reflexió, hosszabb kutatófolyamat, átgondoltabb és tudatosabb alkotás, felelősségteljesebb, etikusabb és szolidárisabb módszertan, empátia és kritika, elfogadás és támogatás, egy újragondolt, befogadható és mindenki számára elérhető, fenntartható, független és bátor kortárs művészetért.,, Annak a szövegemnek a részleteit osztom meg a fotóval, ami a workshop alatt született: Ki vagyok én? Derű vagyok ború vagyok állapot vagyok állapot változás állapot váltás keresés vagyok .... Vagyok, mert lenni vágyok. Vagyok, mert vágyak hajtanak. Több szóban több színben több mondatban több ember több fülében több rímben több fejében több szemében vagyok benne. Benned vagyok benne. Benne vagyok benned. Általad vagyok, belőled vagyok az akaratodból vágyva lettem azzá amivé vágytál engem. Üres ház, porlepte testem. Elvágyódok innen, más vagyok, mint hittem. Torz nyúlt arcom takarom, megmérgez a hatalom. Ki vagyok, keress meg ha mered. Kísérj el az úton kísérőm. Kísérő vagyok látom kívülről belülről. Érzés vagyok, kölcsönös, ösztönös. Ház vagyok. Tetőző. Súlytalan kérődző. Szomorú légzőcső. Körözött merénylő. Addig amíg be nem temet az idő.

3

2023 telén részt vettem az Engedetlenség Leányiskolájának több hónapos Masterclass képzésén, ahol többek között tanultam különböző táncműfajokat, breathworkot, meditációkat, továbbá tanulhattam a public performance-ról, gyakorolhattam a kreatív írást, tarthattam és koreografálhattam különböző performanszokat csoportosan és önállóan, részt vettem a III. Vadvirágok fesztivál szervezésében, amin aktív és passzív meditációs workshopokat is tartottam. A Masterclass képzés záróvizsgájaként létrehoztam első három átfogó workshopomat, önismereti, mélyreható témákban melyeket önállóan szerveztem és tartottam.

2

Mindkét kép egy számomra nagyon kedves helyen, szülővárosom közvetlen közelében, a szentesi Tisza-strandon készült. Az első képen apukám, nagymamám és én vagyok látható. Szentesi és igazi természetes víz rajongó létünkre nyaranta sűrűn megyünk le csobbanni egyet a nap végén. Rengeteg emlék, kalandos nap/este és nagy gondolat köt minket a strandhoz. Mióta az eszemet tudom így hármasban megyünk úszni, csöpögtetünk homokvárat, labdázunk és sörözünk "Mangecnél", a helyi fura figuránál, aki évtizedek óta viszi a nagyon illegális, kis vízparti kocsmát. Apa és én árral szembe úszunk, mert "az az igazi edzés", míg mama már csak lefelé tud csorogni, azt is azután, hogy karonfogva átsegítjük a ragacsos, iszapos terepen. Szerintem mindannyiónk nevében mondhatom, hogy ezek a nyári délutánok, esték, amikor a legboldogabbak vagyunk, a családdal együtt, tokától bokáig homokosan. (Készült: 2023. június 23., digitális/telefonnal készült) A fotó mindhármunknak megvan bekeretezve. A második képen épp barátnőm kisfiát ismertetem a vízzel/ússzással. Igazi szentesiként, hol máshol ússzon először, mint a Tiszában? Vannak napok, mikor barátnőmmel összeszedjük a bandát, a testvéreit és az utcabeli kispajtásokat és így, sokan együtt tekerünk le a strandra. Barátnőm a biztonságot felügyeli, én a játékfelelős vagyok. Agyagcsúszdát gyúrunk, kosarazunk, kergetőzünk, lubickolunk. Ilyen egy tökéletes nap... (Készült: 2020. június, analóg)

1

A JPhoto Archive egy olyan 20. századi zsidó fotóarchívum amely egy honlap formájában fényképekkel mutatja be a 20. századi magyarországi zsidó múltat. Olyan sokrétű zsidó fotógyűjtemény kialakításán dolgoztak létrehozói, amelyet hasonlóan a Jelenarchívumhoz saját képei feltöltésével bárki gyarapíthat. Az így létrejövő privátfotókból építkező archívum a fényképek mellett a zsidósághoz kapcsolódó ismeretterjesztő írásokat is magába foglal. A JPhoto Archive anyagának felhasználásával Menyhért Jucival, KissPál Szabolccsal és Andrádi Eszeterrel hoztuk létre közösen az Efemer Emlékezet kiállítást 2023 novemberében. Szabolcs a művében az emlékezet efemer jellegét vizsgálta, és az archívum valós képeit vetette össze személyes interjúkból építkező mesterséges intelligencia által generált képekkel. Az itt látható képet amit mobiltelefonnal készítettem az installálás egyik pillanatát ábrázolja, amelyben Szabolcs a képek egy nagy részét kettétépte (ezzel is jelezve, hogy ezek az MI által generált képekhez tartoznak). Azt hiszem itt értettem meg milyen végtelen lehetőségei lehetnek az alternatív történetmesélésnek.