Esküvő után

1

Az 1996 májusában készült képen Beatrix holland királynő és férje, Miklós herceg látható Demszky Gábornak, Budapest főpolgármesterének társaságában, a Julianna Református Gimnázium és Általános Iskola előtt. Az 1926-ban megnyílt iskola holland támogatással épült meg, ennek jeléül nevezték el I. Julianna holland királynőről, Beatrix édesanyjáról. Az iskolaalapítás 70. évfordulóján készült a fotó. A külpolitikai jelentőségű látogatás alkalmából természetesen méltó fogadást rendeztek újságírókkal, érdeklődők hatalmas tömegével és az iskola zászlót szorongató, éneklő alsósaival. Szüleim is az összegyűltek táborából készítették el a fotó, gyanítom, hogy kevésbé a királynő, sokkal inkább a gyerekekből álló karéj jobb szélén álló nővérem, Zalatnay Fruzsina iránti hatalmas érdeklődésük kapcsán.

3

2025 novemberének utolsó napjaiban hazautaztam vidékre és mivel szép idő ígérkezett kitaláltuk a szüleimmel, hogy kimegyünk a Zemplénbe túrázni egyet. A Pest megyei túraútvonalak sűrűn látogatottsága addig távol tartott a természetben tett sétáktól, a Zemplén hegységben azonban szinte még a madár sem jár, ez nagyon motivált, hogy kimozduljak. Autóval bementünk Telkibányáig és onnan gyalog célba vettük a Gönc és Telkibánya között található Pálos kolostor romjait. Az idő már jócskán őszies volt: a fákon egy szál levél sem volt, minden csupa sár és a hőfok is alig ugrotta meg a 15 celsiust. Minket ez nem tántorított el, sőt inkább romantikusnak találtuk az novemberi táj kihívásait és kiélveztük a szinte csípősen friss levegőt. Több akadályba is botlottunk (mint például a jeges patak, amin át kellett kelnünk), melyek megugrása után megérkeztünk a domboldalban árválkodó romokhoz. Kísérteties, de egyben bájos volt a XIV. századi romok közt mászkálni, kedves kis részlet volt a falmaradványok vakolatába vésett nevek sokasága, némelyik egészen a XIX. századból származott a keltezés szerint. A romok mellett megpihenve elrágcsáltuk a magunkkal hozott kakaós csigánkat, majd hosszú léptekkel hazaindultunk, hogy még sötétedés előtt megtaláljuk a kocsit. Bár mindannyian jártunk már ott, azért búcsúzóul mégis újra lefotóztuk a kedvenc részleteinket. Újra átkeltünk a sártengeren és visszafelé még egy rövid hógolyózásra is sort kerítettünk a maradék rejtőzködő hópacákból.

3

Bizonyára sokan vagyunk úgy, pláne tinédzserként, hogy az interneten böngészve rátalálunk a „megfelelő hobbinkra”. Aztán kipróbáljuk, gyűjtünk rá, keresünk hozzá eszközöket, alkotunk és a kezdetben egy igen sikeres és kreatívnak gondolt tevékenység nem nyeri el a tetszésünket. Így volt ez a kis üvegbe zárt mohavilágokkal is, amelyek elkészítése pár esős és szürke őszi délutánomat töltötték ki. Emlékszem minden napra jutott egy-egy fantasztikusnak gondolt alkotás, amelyhez a természetben gyűjtöttem ágakat, különböző mohákat, kövirózsákat, földet. A túrák során gyakran már gyakran annyira bealkonyodott, hogy nem is láttam megfelelőnek vélt növénykéket. természetesen vettem hozzájuk dekor kavicsot, mini várat és néhány ültetéséhez még tojáshéjat is használtam. Az alkotások „keretei” pedig legtöbbször a savanyúságos vagy lekváros dunsztosüvegek voltak. S honnan jött az ihlet? A képek a 2014-re már jócskán elöregedő „SONY” telefonommal készültek, amely amellett, hogy az első érintőképernyős telefonom volt, számos inspirációs lehetőséget is kínált az otthoni kreatívkodásra, hiszen a „Pinteresten” számos csodálatosnak tűnő floráriumra találhattam. A mini világok nem voltak hosszú életűek és egyáltalán nem hasonlítottak a pinterestes képeken lévőkre, a kevés fény, a szárazság vagy éppen a túlöntözés majdnem a feledés homályába taszította őket.

1

Nem mese ez gyermek A jelenarchívum időbeli alsó határa miatt sajnos nem tudom részletesen elmesélni a diplomás sorkatonaként Nagyatád MN 3335 gépkocsi lövész ezrednél átélt „élményeimet”, az 1968-as Nagy Felvidéki, háromhónapos kalandtúra, hivatalos nevén a Zala hadgyakorlat gazdag történéseit. Nagyatád nem egy kisasszonyképző intézmény volt. Oda vonultatták be a teológus növendékeket, a kispapokat is, akár ötödéves korukban, 24 hónapos sorkatonai szolgálatra. 1996. 04-15-i dátummal, kissé megkésve kaptam kézhez a Pest megyei Hadkiegészítő Parancsnokság díszes kivitelű, elbocsájtó szép üzenetét, az Obsitot, hivatalos nevén az emléklapot. Már a megszólítás is meglepett, mert a katonák hivatalosan akkor uraztak először. Sorkatonaként ugyan egy szimpatikus, korban is közelálló főhadnagy századparancsnokkal, már kölcsönösen uraztuk egymást, de szigorúan szolgálaton kívül, illetve négyszemközt. Ő később elvégezte az ELTE-n a történelem szakot, ledoktorált és ezredesi rangban a Katonai Akadémia tanszékvezetője lett. A Seregben a hivatalos megszólítás XY honvéd volt, sátoros ünnepeken néha hozzátették az elvtársat is. A mindennapi gyakorlatban a hé maga, katona hozzám, ostoba kiskatona, stb megszólítás volt a szokásos. A kulturált hangvételű és kivitelű emléklap annyira megnyerte a tetszésemet, hogy az otthoni telefaxomról egy köszönő levelet küldtem a Kieg pk-nak a jelszóval védett telefax készülékére. Levelemben a köszönet mellett megemlítettem, hogy nem ilyen gesztusokhoz voltam hozzászokva a hadkötelezettségem teljes ideje alatt és néhány kirívó esetett fel is soroltam. 1986-ban megszületett a harmadik gyermekem ezzel végérvényesen vége szakadt a Kieg kisded játékainak amivel a „meghagyott” státuszom ellenére is próbálkoztak. Választ természetesen nem kaptam, de nem is vártam. Az viszont nem lepett meg, hogy hölgy élénken érdeklődött, honnan tudtam meg a szükséges jelszót. Nem árultam el neki, hogy a Postaber középvezetőjeként számos HM rendeltetésű távközlési beruházás megvalósítását, több új mélylétesítmény megvalósítást is irányítottam, emiatt távhívójogos HM telefonnal rendelkeztem. Az emléklapot, a telefaxot, valamint az un. „dögcédulát „ hivatalos nevén a személyazonossági jegyet, amit 3 hónapon keresztül kötelező jelleggel a Zala gyakorlat idején a nyakamban viseltem és még sokáig használták, mellékelem.

4

Húsvéti esküvő fekete fehér filmen, második rész.Egyedül én költöztem a családból a fővárosba. Ritkán jutok haza, lényegében csak ünnepekkor, különleges alkalmakkor. Ilyenkor mindig megérzem, mennyire kettéosztott az ország, Budapestre és vidékre tagolódik. Ugyanakkor elfog a vágyódás a család és a természet közelsége iránt.

5

Egyedül én költöztem a családból a fővárosba. Ritkán jutok haza, lényegében csak ünnepekkor, különleges alkalmakkor. Ilyenkor mindig megérzem, mennyire kettéosztott az ország, Budapestre és vidékre tagolódik. Ugyanakkor elfog a vágyódás a család és a természet közelsége iránt. Az itt látható fényképeket fekete fehér filmre készítettem, analóggal, Somlóvásárhelyen és környékén.

5

Amikor túl sokat vagyok a négy fal között, mindig megszólal bennem a „természet hívó szava”. Így történt, hogy 2023 őszén egy nap, a valahanyadik irodában töltött óra után ráírtam a legjobb barátnőmre, hogy el kéne menni túrázni egyet. Méghozzá nem itthon, mert én most havas hegycsúcsokat és átlátszó kék vízű patakokat szeretnék látni. Így esett a választás Szlovéniára, azon belül is a Mostnica-szurdokot néztem ki fő úticélnak. A szállásunkról csodálatos volt a kilátás, ez látható az első képen. A szállásadók is nagyon kedvesek voltak, elláttak minket tippekkel. Hamar megtapasztaltuk, hogy a novemberi utazásnak megvannak az előnyei és a hátrányai is, könnyen találtunk jó szállást, illetve mivel szezonon kívül voltunk, nem kellett belépőt fizetni a szurdokba, viszont hamar sötétedett, így korlátozottabb, hogy egy napba mi fér bele. A szurdok gyönyörű volt, meglepően meleg időnk volt, és az enyhe idő miatt a fák is még gyönyörű színekben pompáztak. Tényleg meseszerű volt a sziklák között kanyargó, néha szürreálisan kék vízű patak. A túránk egy vízesésnél ért véget, ahova egy nagyon hangulatos kis völgyön át vezetett az út, télire elhagyatott pásztorszállások között. Másnap egy a szálláshoz közeli vízesés meglátogatásával kezdtük a napot, itt örömömre nagyon sok formás kavicsot találtam, haza is hoztam egy-kettőt a gyűjteményembe. Mivel a hazaút miatt nem lett volna időnk rendesen kirándulni, a Bledi-tónál néztünk körül. A várból szép kilátás nyílt a tóra, na meg a környező hegyekre, és onnan föntről a sok turista is csak apró pötty lett. Ez a kis szlovéniai kiruccanás valóban segített kicsit feltöltődni még így a téli hónapok előtt, nem csak a gyönyörű természet, hanem a legjobb barátnőmmel kettesben megélt élmények miatt is.

4

Egy hosszúhétvégét töltöttünk az Alacsony-Tátrában mentett kutyusunkkal, aki 11 évesen hatalmasat kirándult. Csodálatos napfényes őszi időnk volt pazar kilátással. A növényzet még csak épphogy elkezdett színesedni, a legérdekesebb a rengeteg légyölő galóca volt. A faluból felmentünk a hegygerincre, majd vissza.

5

1996-ban, Korfun a nászutunkon rengeteget kirándultunk főleg motorral. Még a déli részekre is elmentünk, ahol nem nagyon voltak turisták. Először robogót bérelünk a közlekedéshez. De az kicsi volt és gyenge. Utána nagyobb, erősebb túramotorra váltottunk. Honda Enduro motorokat béreltünk, ami jó választás volt, mert mindenhova elvitt minket gond nélkül. Bejartuk az egész szigetet. Elmentünk a Pantokratorra, ami Korfu legmagasabb pontja. Ott állt rá a feleségem, Eszter egy oszlopra. Így ő volt Korfu legmagasabb pontja. 😅 Az egyik hegyi faluban még egy szamár jött keresztben az úton. Gazdája meg sehol. Korfun, a nászutunkon 1996-ban bejártuk az egész szigetet motorral. Az utolsó fotó azt a jelenetet örökíti meg, miután meglátogattunk egy ortodox, görög katolikus szerzetes rendet. Ott fotózkodtunk az egyik szerzetessel. Nőknek csak úgy lehetett belépni a szerzetes rend területére, hogy a fedetlen vállakat, karokat, le kellett takarni valami ruhával.

2

A két fotó 1993 -1994 évfordulóján készítette apukám. Fiatalkori barátaikkal elhatározták, hogy az 1993 év utolsó napjait a Börzsönybe töltik: túrázás, szánkózás, szilveszteri buli …stb. A második fotón a Nissan Patrol terepjáró hátulján guggol anyukám, Eszter. Éppen szedi elő a nejlonzsákokat amivel a havon csúszkáltak a barátaikkal. (A nejlonzsákokon még gyorsabban lehetett lecsúszkálni, mint akár a szánkókkal.) Az első fotón, pedig már a hazatérés egyik pillanata látható Budapesten. Szüleim az egyik barátjukat, Gábort már kirakták a lakóhelyén, Népfürdő utcai lakótelepen és a maradék társaságról készítette Apukám a csoportképet. A fotón látható az a Nissan Patrol terepjáró is, ami az egyik autó volt, amivel a Börzsönybe kirándultak. A gépkocsi barátjuk, Kancsár Zoltán családjáé volt.