Esküvő után

1

Mi egymást Szoszo-nak becéztük, amikor megalakítottuk a saját Bt-ket a kilencvenes évek közepén, úgy gondoltuk, hogy a SZOSZO szó mindenképpen legyen a cég nevében. A barátunk nagyon ötletes, és mondtuk, hogy találjunk ki valamit, ő mondta, hogy miután képekkel, fotózással foglalkozunk legyen a nevünk LÁT-SZOSZO-KÉP. Megbízást kaptunk egy debreceni cégtől divatfotózásra és Debrecen felé Hortobágy könyékén megpillantottuk ezt a csárdát, aminek hasonló neve volt, mint a mi cégünk, ezért itt megálltunk, fotózkodtunk, ebédeltünk.

1

2003-ban másodszor férjhez mentem. Előtte 10 évig jártam a Csili Művelődési Ház (Központ) képzőművész körébe előbb rajzolni, majd festeni. Egy fantasztikus csapat jött össze. Nyaranta alkotó táborokban festettünk, alkottunk, képzőköri vezetőnk szakmai irányításával, aki tudásával és odafigyelésével támogatott minket. Mikor megtudták, hogy férjhez megyek , aki tudott eljött , hogy gratuláljon. Nem volt nagy esküvő, de rengetegen eljöttek gratulálni, többen mint a meghívott vendégek. A képen ez sajnos nem látszik. Mikor megláttam, a gyülekező embereket , sírva fakadtam örömömben, mert nem gondoltam, volna, hogy ennyien eljönnek . A képzőkör sajnos a 2000 es évek elején ,nemsokkal az esküvő után feloszlott, de életreszóló élményeink voltak. A festés életem része lett. Ezek az emberek is, sokáig. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, igaz már ritkábban, de tudunk egymásról, számon tartjuk egymást. A szakkör vezetője " Az akvarellfestés királynőjének" nevezett akkoriban. Az akvarellfestés a grafika ma is jelen van az életemben.

3

2025 novemberének utolsó napjaiban hazautaztam vidékre és mivel szép idő ígérkezett kitaláltuk a szüleimmel, hogy kimegyünk a Zemplénbe túrázni egyet. A Pest megyei túraútvonalak sűrűn látogatottsága addig távol tartott a természetben tett sétáktól, a Zemplén hegységben azonban szinte még a madár sem jár, ez nagyon motivált, hogy kimozduljak. Autóval bementünk Telkibányáig és onnan gyalog célba vettük a Gönc és Telkibánya között található Pálos kolostor romjait. Az idő már jócskán őszies volt: a fákon egy szál levél sem volt, minden csupa sár és a hőfok is alig ugrotta meg a 15 celsiust. Minket ez nem tántorított el, sőt inkább romantikusnak találtuk az novemberi táj kihívásait és kiélveztük a szinte csípősen friss levegőt. Több akadályba is botlottunk (mint például a jeges patak, amin át kellett kelnünk), melyek megugrása után megérkeztünk a domboldalban árválkodó romokhoz. Kísérteties, de egyben bájos volt a XIV. századi romok közt mászkálni, kedves kis részlet volt a falmaradványok vakolatába vésett nevek sokasága, némelyik egészen a XIX. századból származott a keltezés szerint. A romok mellett megpihenve elrágcsáltuk a magunkkal hozott kakaós csigánkat, majd hosszú léptekkel hazaindultunk, hogy még sötétedés előtt megtaláljuk a kocsit. Bár mindannyian jártunk már ott, azért búcsúzóul mégis újra lefotóztuk a kedvenc részleteinket. Újra átkeltünk a sártengeren és visszafelé még egy rövid hógolyózásra is sort kerítettünk a maradék rejtőzködő hópacákból.