2003-ban másodszor férjhez mentem. Előtte 10 évig jártam a Csili Művelődési Ház (Központ) képzőművész körébe előbb rajzolni, majd festeni. Egy fantasztikus csapat jött össze. Nyaranta alkotó táborokban festettünk, alkottunk, képzőköri vezetőnk szakmai irányításával, aki tudásával és odafigyelésével támogatott minket. Mikor megtudták, hogy férjhez megyek , aki tudott eljött , hogy gratuláljon. Nem volt nagy esküvő, de rengetegen eljöttek gratulálni, többen mint a meghívott vendégek. A képen ez sajnos nem látszik. Mikor megláttam, a gyülekező embereket , sírva fakadtam örömömben, mert nem gondoltam, volna, hogy ennyien eljönnek . A képzőkör sajnos a 2000 es évek elején ,nemsokkal az esküvő után feloszlott, de életreszóló élményeink voltak. A festés életem része lett. Ezek az emberek is, sokáig. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, igaz már ritkábban, de tudunk egymásról, számon tartjuk egymást. A szakkör vezetője " Az akvarellfestés királynőjének" nevezett akkoriban. Az akvarellfestés a grafika ma is jelen van az életemben.
Esküvő
Dátum
2003
Feltöltő
Helyszín
Dunaharaszti Városi Önkormányzat, Magyarország
Gyűjtemény
További történetek
5
Girincsen minden évben rendeztek fafaragó-tábort, ez egy családi, kézműves alkalom. A helyi iskolai titkárnő és a férje szervezték a tábort. Két ácsmester érkezett két különböző településről. Volt olyan, amiben széket készítettek, volt amiben egy nagy címert, vagy éppen az utcatáblákat, ezek a mai napig megvannak és használja a közösség. Az iskolával közösen csinálták a tábort. Nem is tudjuk pontosan, miért szűnt meg a tábor - valószínűleg már nem voltak elegen rá. Az iskolásokat tanították meg faragni itt. Az egyik utolsó alkalomkor 2010-ben egy 56-os emlékművet is készítettünk közösen, helyiek.
2
A beregi térség népi kultúrájában a keresztszemes hímzés volt a legáltalánosabban használt textildíszítési technika. Az ügyes kezű lányok, asszonyok legrégebbi kézimunkáit a mai napig a Beregi Múzeum textilgyűjteménye őrzi, emléket állítva a térség ízlésének, szépérzékének. Én magam is erről a vidékről származom és mint legtöbb lánygyermeket – így engem is – családon belül nagymamám és édesanyám tanítgatott az első hímzőöltésekre. Azóta is aktív alkotó vagyok, kézimunkázás közben mozdulatokkal emlékezem. 2003-ban kaptam először esélyt arra, hogy a létezést továbbadjam. Én ekkor a Beregi Múzeum munkatársaként a textilraktárt tanulmányozva már megfogalmaztam magamban, hogy valóban, a mai embernek nincs már szüksége korsó- vagy komakendőre, de a rajtuk található hímzésminta megjelenhet olyan tárgyakon, amelyeket manapság használunk. Erre lett szép példa a képen látható keresztszemes hímzéssel díszített hordozókendő. A 2 m hosszú természetes alapanyagú kendőbe öt hímzett csík került olyan módon, hogy segítséget nyújtson a különböző kendőmegkötési technikák során. A mintát egy 1906-ban készült törülköző kendő adta, amelyet még a múzeumalapító Csiszár Árpád vett leltárba. Az eredeti kendőt Borbás Etelka készítette Gergelyiugornyán. Az én kendőm végül négy gyermeknek adott emberi közelséget, biztonságot, intimitást. Még jó állapotban van, szolgálatkész. Várjuk a következő generációt.
1
Ez a fénykép 1990-ben készült a rendszerváltás után, az esküvőnkön. Menyecsketánc után, éjfélt követően, ha annak is vége van akkor jön be a bakmenyecske. Egy fiú öltözik be menyecskének, és ő táncol ilyenkor. Valamit fizettünk neki, fémpénzt, a bolondmenyecskének. Kanmenyecske vagy bakmenyecske, mindkettőnek hívják, valamint a bolondmenyecske is elterjedt. Egy korunkbeli fiú volt, Pali. Sátorosesküvő volt, már egy héttel az esküvő előtt elkezdődött. Először össze kellett szedni a fát, ebbe a helyi közösség segített. Régen nagyon összetartottak, az egész család. Mindenki segített a főzésben, kellett is a plusz kéz.
5
Minden évben volt Hagyományőrőző lakodalom. Szihalmon van hét kemence. A kemencés udvarban zajlott a rendezvény. Ez a falunap tulajdonképpen. Testvértelepülések is jöttek, még 2010 előtt kezdődött. Volt amikor hatszáz vendág volt, nemsemmi munka volt. Mindenkinek bokrétát, koszorút készítettünk. Egy időben nagyon sok testvértelepülésünk lett. 2020 után a Hagyományos lakodalom a hajnalig tartó mulatság volt. Volt mennyasszony völegény, persze nem igaziak. A völegénykikéréstől a mennyasszonykikéréstől kezdve végigzajlott a lakodalom. A mennyasszonyos ház volt a tájház. Volt mennyasszonyház. Volt egy lovasszekér, hintó, amit Besenyőtelekről hoztak. Legelőször én ültem a hintón. Persze aztán a sok ál-mennyasszonyból és választottjaikból igazi párok is születtek. Igazi szertartást is megejtettük ezeken a hagyományőrző lakodalmon. Ültetési rend volt, minden mint egy rendes esküvőn. 2020 után is megtartottuk a kemencés napokat, de a hagyományőrző lakodalom azonban abbamaradt, mert akik szerveztünk kicsit elfáradtunk, megöregedtünk.