Ugrás a tartalomra

Kérjük, jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy megoszthasd fotóidat és történeteidet.

Bizonyára sokan vagyunk úgy, pláne tinédzserként, hogy az interneten böngészve rátalálunk a „megfelelő hobbinkra”. Aztán kipróbáljuk, gyűjtünk rá, keresünk hozzá eszközöket, alkotunk és a kezdetben egy igen sikeres és kreatívnak gondolt tevékenység nem nyeri el a tetszésünket. Így volt ez a kis üvegbe zárt mohavilágokkal is, amelyek elkészítése pár esős és szürke őszi délutánomat töltötték ki. Emlékszem minden napra jutott egy-egy fantasztikusnak gondolt alkotás, amelyhez a természetben gyűjtöttem ágakat, különböző mohákat, kövirózsákat, földet. A túrák során gyakran már gyakran annyira bealkonyodott, hogy nem is láttam megfelelőnek vélt növénykéket. természetesen vettem hozzájuk dekor kavicsot, mini várat és néhány ültetéséhez még tojáshéjat is használtam. Az alkotások „keretei” pedig legtöbbször a savanyúságos vagy lekváros dunsztosüvegek voltak. S honnan jött az ihlet? A képek a 2014-re már jócskán elöregedő „SONY” telefonommal készültek, amely amellett, hogy az első érintőképernyős telefonom volt, számos inspirációs lehetőséget is kínált az otthoni kreatívkodásra, hiszen a „Pinteresten” számos csodálatosnak tűnő floráriumra találhattam. A mini világok nem voltak hosszú életűek és egyáltalán nem hasonlítottak a pinterestes képeken lévőkre, a kevés fény, a szárazság vagy éppen a túlöntözés majdnem a feledés homályába taszította őket.

Dátum

2014

Feltöltő

István Tóth

Helyszín

Balatonkenese, Magyarország

Azonosító szám

JKK.2026.335

Licensz
Néprajzi Múzeum

További történetek

Méhek a kertemben - és egyéb vendégek - 2026-06-18 12:11 - Rothman Krisztina 5
2026
Méhek a kertemben - és egyéb vendégek
Wekerletelep, Magyarország

Hét éve van saját kertem. Azóta kertészkedem. És azóta tanulom, hogyan tudok legjobban együtt élni és együttműködni a természettel. A méhek és egyéb beporzók (az egyik képen egy kék fadongó látható, egy másikon egy lepke és egy méhecske versenye) életét figyelem, igyekszem olyan virágokkal ellátni őket, amelyeken megpihenhetnek és virágport is gyűjthetnek. Mostanra, amint az szintén látszik az egyik fotón, már a sünök is állandó vendégeink. A katicák vígan eszegetik a levéltetveket, a levelek közt csigák és giliszták pihennek, bodobács-party is sokszor van a napsütötte köveken és a múlt héten felfedeztem egy apró gyíkot, ami a téglafalon lakik. A kert tanít. És a kert él. Ha hagyjuk!

7 nagynéni, 8 nagybácsi - 2026-05-18 16:16 - Horváth Viktória 1
2025
7 nagynéni, 8 nagybácsi
Budapest, Magyarország

Nagyon szerencsés vagyok: ugyanazok a barátaim, akikkel 20 évvel ezelőtt együtt írtuk a matekleckét, akikkel együtt buliztunk a szalagavató után és izgultunk az érettségin. Együtt örültünk a szerelmeknek, táncoltunk néhányunk esküvőjén. És velem izgultak, mikor kiderült, hogy anyuka leszek. Aggódtam is - mi lesz a barátokkal, el fogok magányosodni? Dehogy! A kicsi a rugalmas kendőben ugyanúgy jön velem kiállításmegnyitóra, teraszos hétvégi ebédre, múzeumba és jönnek a barátaim is. Így lett a kislányomnak 7 nagynénje és 8 nagybátyja. A képért köszönet Máté cimborámnak és a szülei fiókjából előkerült retro Kodak gépének.