Madarak

3

Bizonyára sokan vagyunk úgy, pláne tinédzserként, hogy az interneten böngészve rátalálunk a „megfelelő hobbinkra”. Aztán kipróbáljuk, gyűjtünk rá, keresünk hozzá eszközöket, alkotunk és a kezdetben egy igen sikeres és kreatívnak gondolt tevékenység nem nyeri el a tetszésünket. Így volt ez a kis üvegbe zárt mohavilágokkal is, amelyek elkészítése pár esős és szürke őszi délutánomat töltötték ki. Emlékszem minden napra jutott egy-egy fantasztikusnak gondolt alkotás, amelyhez a természetben gyűjtöttem ágakat, különböző mohákat, kövirózsákat, földet. A túrák során gyakran már gyakran annyira bealkonyodott, hogy nem is láttam megfelelőnek vélt növénykéket. természetesen vettem hozzájuk dekor kavicsot, mini várat és néhány ültetéséhez még tojáshéjat is használtam. Az alkotások „keretei” pedig legtöbbször a savanyúságos vagy lekváros dunsztosüvegek voltak. S honnan jött az ihlet? A képek a 2014-re már jócskán elöregedő „SONY” telefonommal készültek, amely amellett, hogy az első érintőképernyős telefonom volt, számos inspirációs lehetőséget is kínált az otthoni kreatívkodásra, hiszen a „Pinteresten” számos csodálatosnak tűnő floráriumra találhattam. A mini világok nem voltak hosszú életűek és egyáltalán nem hasonlítottak a pinterestes képeken lévőkre, a kevés fény, a szárazság vagy éppen a túlöntözés majdnem a feledés homályába taszította őket.

2

2025 őszén jártam Finnországban, Helsinkiben, egy egyetemi projekt keretében. Természetesen egy külföldi úthoz hozzátartozik az is, hogy kipróbáljuk a helyi ízeket. Általában nem szoktam lefényképezni mit eszek egy-egy kirándulás során, még akkor sem, ha az étel nagyon különleges vagy szinte már művészi. Jelen esetben is csak azért kerültek megörökítésre a telefonommal, mert apukám nagyon kedveli a halételeket fogyasztani és elkészíteni is és meg szerettem volna neki mutatni mit is ettem ebben a pár napban. A képeken látható két étel egyike a lazacleves, amely krumplival és sok kaporral készült, a másik egy sült apróhalas fogás volt, amelyhez zöldségeket és fokhagymás szószt kínáltak. Mindegyik igen finom és ízletes eledel. Persze, nem csak nekem ízlett, hanem a verebeknek és a sörasztalokon ugráló csókáknak is. A tenger mellett található narancssárga piaci sátor sem riasztja el a madarakat bátran jöttek kéregetni, s mindenkinek jutott egy-egy finom falat vagy a halból, vagy a sötétbarna rozskenyérből. A kifinomult finn dizájn pedig a terítők mintáján talán enyhén visszaköszön.

5

Az egyik barátommal keltünk útra egy rövid hosszúhétvégére Rómába. A napok feszített menetrendjébe bele kellett férnie a Vatikánnak, a jubileumi év kapcsán a szent kapukon történő áthaladásnak, a Fellini filmek helyszíneinek, a katakombáknak és természetesen egy jó biciklizésnek is a Via Appián. Rómában a tavasz szépsége szerintem nagyon különleges. A Via Appia környékén a vidéki, Róma melletti csendes kertek és villák megtekintése talán több élményt adott, mint a nagyváros. A turizmus mentes övezet a hétköznapiság teljesen más, új formáját tudta megmutatni. A legmeglepőbb, amely helyieknek bizonyára kevésbé tűnik fel a virágzó fákon, a mandulafenyőkön és a trópusi növényeken a zöld papagájok zajongása. Vajon egy rómainak és épp ilyen különleges lenne egy magyar tavasz?

3

Már egy ideje beszippantott a fermentálás, nagyon szeretek ezzel a tartósítási móddal zöldségeket eltenni. A nyári melegben jött az ötlet, hogy kellene fermentált italokat is készíteni, frissítőnek. Ezt végül az ősz elejéig halogattam, mert sokkal körülményesebbnek tűnt, mint a zöldségekkel. Végül elkezdtem a gyömbérkovász nevelgetését, arra számítva, hogy sokadik próbálkozásra fog csak beindulni a folyamat. Tévedtem, már a második nap hatalmas buborékok jelezték, hogy elindult a fermentáció. Mikor összegyűlt elég gyömbérkovász két befőttesüvegnyi italhoz, a kertben kerestem alapanyagokat az ízesítéshez, ismét attól tartva, hogy kudarcba fullad a próbálkozás, nem akartam pazarolni. Végül egy földről felszedett körte és pár szál rozmaring került az egyik üvegbe, a másikba pár szem szeder és bors. Olyan volt ezeket elkészíteni, mint mikor a gyerekek mindent összekotyvasztanak egy üvegbe, majd az berohad. Ahogy teltek a napok és zajlott a folyamat, a folyadékok egyre színesebbek lettek, én pedig egyre kíváncsibb. Végül mindkettő klassz lett, a körtés édes, egy kis csavarral a rozmaring enyhe íze miatt, a szeder nálunk sokkal megosztóbb fanyarsága miatt. Készül a második kör fügével…

2

Két nővéremmel egy főváros melletti településen nőttünk fel, szüleim még mindig ott élnek, mi azóta Budapesten. A lakás, ahol legelőször éltünk, nagyszüleim házának mellékága volt. Ebből az otthonból látható részlet az első képen, ahol idősebbik nővéremmel vagyunk láthatók. 1994/95 körül készült minkét kép, a pontos dátum hiányzik, pedig anyukám a legtöbb fotó hátuljára mindig ráírta a dátumot, néha azt is, kik szerepelnek a képen. Erről az albumról ez valamiért hiányzik. Azért szeretem ezt az első képet, mert rengeteg dolog van rajta, ami a gyerekkoromról szól, személyesen és kicsit történetileg is egy nagyon szűk térbe összesűrűsítve: a sok-sok matrica, kiemelten az "I love McDonalds" és MSZP matrica furcsa keveréke, a polcon a sok gyerekkönyv, mellettük a menő Cupcake babák, amelyek közül a leggyönyörűbb, vörös hajú baba haját középső nővérem tövig vágta. A második képen a kertben vagyunk, ami meghatározó külső terünk volt. Később a telken építkeztünk, nagynénémék családjával együtt, egy ikerházban folytattuk. Nálunk is, náluk is 3-3 gyerek, a kert volt a központi találkozási pont, a közös birodalmunk. A második képen egy húsvéti tojásgyűjtés látható. Amíg kicsik voltunk, a hatalmas vadvirágos kertben a szüleink kis kincseket, csokikat rejtettek el nekünk minden húsvétkor, amit kosárkáinkba gyűjtögettünk össze. Meghatározó hagyomány és játék volt, és még sok-sok ilyen kalandunk volt a '90-es évek alatti kisgyerekkorunkban.

3

A következő pár kép egy autós válogatás életem eddigi legegzotikusabb utazásáról. Tíz évesen a szüleimmel és a kishúgommal egy különleges utazásra indultunk Kenyába, mert nyertem egy rajzpályázatot. Teljesen új világ tárult elém, ami a közlekedési kultúrára is kiterjedt. Az afrikai autóriksa megszokott látványa volt a kenyai közlekedésnek, a Mombassa utcáin cikázó járművek Apukám képzeletét is megragadták, aki a fotókat készítette. Az első kép Mombasa-ban készült kb. 2009-ben. A képen egy fehér dobozos Pick-up autó szerepel, NTL feliratokkal. Az NTL -ről azt kell tudni, hogy az az ottani futár szolgálat és elég régi. (olyan mint nálunk a GLS) A nairobi székhelyű, teljes egészében kenyai tulajdonban lévő Newspaper Transporters Ltd (NTL) 1975-ben alakult a Nation média, a The Standard csoport és a Kenya Time média szállítmányozójaként. A következő fényképen a kenyai Mombasa sugárútja fölött elefánt- agyar kapu íve vehető ki. Erzsébet királynő tisztetére emelték 1952-ben. A mombassai agyarkapu alatt kocsival áthajtani igazán szuper volt, még mindig emlékszem az Agyarkapu monumentalitására. Kenyában, Mombasa-ban a közlekedés autók és kis buszokkal történik, amit a helyiek matatu-nak hívnak. Alapjában véve itt nem léteznek buszmegállók , a buszok ott állnak meg, ahol az utas épp le- vagy fel szeretne szállni. Az ár természetesen az út hosszától függ, de még így is teljesen korrekt. Találkozhatunk itt színes, öreg buszokkal is, amik általában túlzsúfoltak, amit úgy kell érteni, hogy az emberek keze, lába, feje szabályosan kilóg a buszból. Szinte kuriózumnak számít az efféle látvány. Talán meg sem kellene említeni, hogy nem ajánlatos az ilyen buszokkal utazni, a sofőr gyakran nem beszámítható, mert ittas. Saját sofőrt kaptunk az utazás során, akit Sammy-nek hívtak, és aki szívesen mesélt nekünk a helyiek mindennapjairól, bár szüleim keveset értettek ekkor belőle, angolul csak alapfokon beszéltek. Az utolsó fénykép az orrszarvú rezervátum előtti jeep-et rögziti, amellyel hiába köröztünk órákig a park területén, egy darab orrszarvút sem láttunk, sajnos az öt nagy vad közül a legveszélyeztetebb faj.

5

2008-ban Kenyába utaztunk a családommal, mert megnyertem a Zebra Co. Ltd. pályázatát (amelynek a lényege az volt, hogy rajzolj egy zebrát és találkozz a zebrával az élőhelyén) . Az útra nem kocsival mentünk, mégis ehhez a kampányhoz tudnám leginkább kapcsolni, hiszen életemben először ekkor láttam tengert (helyesebben mondva: óceánt). Nagyon izgultunk az utazás előtt, azért is mert hiába voltunk beoltva a húgommal mindketten bárányhimlősek lettünk. Így sokáig az is kérdés volt hogy utazhatunk-e. Ekkor tíz éves voltam, és nagyon izgatott lettem, hogy megismerhetek egy egzotikus országot, esetleg találkozhatok az öt nagy vaddal is: Elefánttal, oroszlánnal, orrszarvúval, a leopárddal és a kafferbivallyal. Zebrát, oroszlánt leopárdot, kafferbivalyt és elefántot is láttunk az ott töltött tíz nap során, de kafferbivalyt csak faragott formában sikerült. A szafari közben a vezetőnk Samy azt a magyarázatot adta az orrszarvú rezervátumban, hogy ez csak azért lehet mert az orrvadászat elhatalmasodott Kenyán. Ez mély szomorúsággal töltött el már gyerekként is. A fafaragó faluban aztán rengeteg orrszarvút láttunk, emlékszem mennyire megdöbbentő volt, hogy rengeteg ember egész napját csak fafaragással töltötte, ami egyértelműen a turisták kereslete miatt tudott működni. Sok ilyen típusú fafaragványt hoztunk haza mi is az útról, aminek egy részét ajándékba kaptuk a fafaragóktól. A másik kedvenc lényem az utazás során a krokodil-kenyér volt. Szintén a turisták kívánságára született ez a pékárú-remekmű, amit a szállodába reggel,este lehetett fogyasztani. Bár a krokodil nincs bent az öt nagyvad között, mégis fontos állata a kenyaiaknak.

2

A fotó 1995 októberében készült, és ezen a napon a nagyszüleim aranylakodalmát ünnepelte az egész család. A pontos napra már nem emlékszem, de a nap hangulatára annál inkább. Ott volt az egész család. Egész nap nagy volt a pörgés. A kép, azt hiszem, a komoly képek után készülhetett, miután minden fontos dolgot már dokumentált a bátyám. Jellemző volt, hogy sok fotó készült egy családi eseményen, de azt hiszem, ez volt az egyik legjobban dokumentált ilyen esemény. A fotón bátyám autója előtt állunk édesapámmal és nagypapámmal. Sok ehhez hasonló hangulatú fotó készült rólam, ahogyan próbálom a komoly beállításokat, komoly fotózásokat elviccelni. Apukám és nagypapám próbálták megőrizni a képen a komolyságukat, de ha jobban megnézzük a képet, és látjuk az aranylakodalom ünnepélyességéhez kicsit sem illeszkedő grimaszomat, láthatjuk, hogy ez nem igazán sikerült. Az élethez, azt hiszem, részben megmaradt ez a hozzáállásom: nem kell sem az életet, sem pedig magunkat mindig túl komolyan vennünk.