Suzka a Balaton körül

3

2004 - 17 éves vagyok, először utazom egyedül külföldre, egy hétre Londonba. Apám visz ki a reptérre ezüst Suzuki Ignisével. Fontos, hogy olyan autója legyen, amivel könnyen és gyorsan tud közlekedni a városban. A Vörösvári úton elhangzik az egyik legfontosabb mondat, amit szülő a gyerekének mondhat: "Ha bármi baj van szólj, beülök a Suzukiba és megyek érted!" Azóta sokat mondjuk egymásnak a családban, mindenki érti. 2014 - Vőlegényemmel az esküvőnkre készülünk, diplomázunk, az élet gyors és mámoros. Apám, mintha a jó házasság záloga volna, nekünk ajándékozza az ezüst Suzukit. Kinyílik a világ! Ebbe az autóba belefér a férjem dobszerkója és az egész kempingfelszerelésünk is. 2018 - Két éves kisfiunkat először hagyjuk a nagyszülőknél, mi pedig hajnalig mulatunk a Bánkitó Fesztiválon. A kocsiban alszunk, délelőtt az egyik barátunk ébreszt minket, készít rólunk egy fotót. 2022 - A Bánkitó Fesztiválon dolgozom színházi programszervezőként. A férjem ebben az évben úgy zenél, ahogy még sosem láttam-hallottam, elviszi a vállán az egész világot. 2023 - Az élet egy nagy pakolás. Kislányunk fél éves, épphogy, de még beférünk a Suzukiba. Be kell látni, kinőttük. Ozoráról hazafelé egy dunaújvárosi autókereskedésben férjem szakadt ingben, két koszos kisgyerekkel az oldalán új autót vásárol. Először kineveti az eladó, később bevallja: komolyanvehetetlen társaságnak tűntünk. A 23 éves Suzukit áruljuk, van egy érdeklődő: a disznóit tartaná benne. Végül egy anyuka veszi meg, egy olyan autóra van szüksége, amivel könnyen és gyorsan tudja a gyerekeit szállítani a városban. 2024 - Apám új kocsival közlekedik: automata Suzuki Splash. Kánikula van, keveset is aludt előző éjjel: Szentendre előtt egy pillanatra lehunyja a szemét, csattanás, az autó szinte totálkáros, ő szerencsésen megússza. Ezután sokáig tömegközlekedéssel jár, hezitál, hogy kell-e neki autó. Végül gondos kezek kikupálják a Splash-t, nincs mese, vissza kell ülni a lóra. 2025 tavasz - 38 éves vagyok. Hívom apámat. „Baj van!” Azonnal beül a régi-új Suzukijába, értem jön. 2025 nyár - Kisfiam 9 éves, először megy táborozni egyedül, egy hétre a Balatonra. A Déli pályaudvaron mondom neki: "Ha bármi baj van szólj, beülök a Suzukiba és megyek érted!" Ismeri a történetet, nevet, de ő precíz ember, ezért pontosít: "Jó, jó, de nincs is Suzukid." Ő nyaralni megy, én meg elindulok az utolsó Bánkitóra. És így tovább.

1

A második családi autónk egy fehér Suzuki Swift volt, amely jelentős előrelépés volt a Trabantunkhoz képest, hiszen ez már ötajtós volt és csak az elektromos ablakemelő választotta el álmaim járművétől (bár be kell hogy valljam, az jobban tetszett, hogy a Trabi hátsóülésén nem volt biztonsági öv). Ezzel a kocsival mentünk első és egyetlen külföldi családi nyaralásunkra: 2000 nyarán két hetet töltöttem a szüleimmel Horvátországban. A fotó Baška Vodaban készült a tengerparton, ahol (ha jól emlékszem németül) gyümölcsöt vásárolok egy kereskedőtől, aki minden délután felkereste a strandolókat csónakjával. Akkoriban a határ átlépése számomra igen jelentős esemény volt, Horvátország pedig maga volt a nyugat (még akkor is, ha a délszláv háború pusztításának nyomai még láthatóak voltak a tájban). A képre tekintve talán a tenger illata jut eszembe először amellett, hogy legtöbbünk legnagyobb örömére már a múlté a fecske fürdőnadrág… Ezt nagyon nem szerettem.

1

Erről a fényképről amin Apukám és az öcsém látható, mindig az jut eszembe, hogy gyerekként azt gondoltam az örökbefogadás az állatkertben tényleges örökbefogadásról szól, haza lehet vinni a szenegáli fülesmakit, a bengáli tigrist, és a kengurut is. Azonban a szüleim egy idő után felvilágosítottak, hogy nem, nem. Az örökbefogadás arról szól, hogy az állatkertet támogatod, és ezen keresztül persze az örökbefogadott állatot is, de nem lehet hazavinni. Ez szomorúsággal töltött el. Biztos voltam benne, öt évesen, hogy mind az kenguru mind az én életem sokkal izgalmasabban telne, ha együtt játszanánk egész nap és nem külön-külön. Szerintem az öcsém is hasonlóan gondolhatta, akivel tizenhárom év van köztünk és aki a fent látható fényképen épp az első kengurusimijét hajtja végre. Éppen, hogy csak tudott járni itt még, de sem az eleséstől, sem a kenguruktól nem félt.