Vonyarci ház

3

Bizonyára sokan vagyunk úgy, pláne tinédzserként, hogy az interneten böngészve rátalálunk a „megfelelő hobbinkra”. Aztán kipróbáljuk, gyűjtünk rá, keresünk hozzá eszközöket, alkotunk és a kezdetben egy igen sikeres és kreatívnak gondolt tevékenység nem nyeri el a tetszésünket. Így volt ez a kis üvegbe zárt mohavilágokkal is, amelyek elkészítése pár esős és szürke őszi délutánomat töltötték ki. Emlékszem minden napra jutott egy-egy fantasztikusnak gondolt alkotás, amelyhez a természetben gyűjtöttem ágakat, különböző mohákat, kövirózsákat, földet. A túrák során gyakran már gyakran annyira bealkonyodott, hogy nem is láttam megfelelőnek vélt növénykéket. természetesen vettem hozzájuk dekor kavicsot, mini várat és néhány ültetéséhez még tojáshéjat is használtam. Az alkotások „keretei” pedig legtöbbször a savanyúságos vagy lekváros dunsztosüvegek voltak. S honnan jött az ihlet? A képek a 2014-re már jócskán elöregedő „SONY” telefonommal készültek, amely amellett, hogy az első érintőképernyős telefonom volt, számos inspirációs lehetőséget is kínált az otthoni kreatívkodásra, hiszen a „Pinteresten” számos csodálatosnak tűnő floráriumra találhattam. A mini világok nem voltak hosszú életűek és egyáltalán nem hasonlítottak a pinterestes képeken lévőkre, a kevés fény, a szárazság vagy éppen a túlöntözés majdnem a feledés homályába taszította őket.

4

Suzka a 2010-es években apukám nagy vágya volt, egy zöld Suzuki Swiftet cseréltük le a kis bronzmetál WagonR+ csodára, ami végül a mi kis balatoni járgányunk lett, hiszen Fehérvárról Siófokra került. Többször megkerülte a Balatont, járt a Fertő-tónál, kompon utazott a Dunán, de a Tisza-tónál és a Tiszánál is megfordult. 2019-es jogosítványszerzésemtől ő volt az én kis társam is, persze apukám védjegye maradt, de hozzám is hozzám nőtt. Számos vizsgára, a fotós oktatásokra, kirándulásokra, vagy csak ha úgy adódott hogy ki akartam menni a balatonpartra fotózni, vagy randim volt Veszprémben, akkor vele mentem. Igazi családtag volt, bármit hazahoztunk vele (a fél ház építőanyaga vele jött haza), soha nem hagyott ott sehol, mert még defektet is csak otthon kapott. Az új autómnak esélye sincs, Suzka mindig egy kedves emlék marad, hiszen mégiscsak meghatározó volt, mint első autó.

1

Erről a fényképről amin Apukám és az öcsém látható, mindig az jut eszembe, hogy gyerekként azt gondoltam az örökbefogadás az állatkertben tényleges örökbefogadásról szól, haza lehet vinni a szenegáli fülesmakit, a bengáli tigrist, és a kengurut is. Azonban a szüleim egy idő után felvilágosítottak, hogy nem, nem. Az örökbefogadás arról szól, hogy az állatkertet támogatod, és ezen keresztül persze az örökbefogadott állatot is, de nem lehet hazavinni. Ez szomorúsággal töltött el. Biztos voltam benne, öt évesen, hogy mind az kenguru mind az én életem sokkal izgalmasabban telne, ha együtt játszanánk egész nap és nem külön-külön. Szerintem az öcsém is hasonlóan gondolhatta, akivel tizenhárom év van köztünk és aki a fent látható fényképen épp az első kengurusimijét hajtja végre. Éppen, hogy csak tudott járni itt még, de sem az eleséstől, sem a kenguruktól nem félt.