Bájos külpolitika

1

A kép előterében Igaz Lucy, legendás balettmester-koreográfus látható egy 2008 júliusában tartott tánciskolai nyíltórán, hátterében a gyerekcsoport, köztük magam pirosban és Pálma táncos társam rózsaszín-lila dresszben. Három nővéremmel gyerekkorunk-tinédzserkorunk délutánjainak javát Lucy néninél töltöttük a Wesselényi utcában, ahol balettet, talajtornát, amerikai szteppet és színpadi táncot tanultunk változó elhivatottsággal. Állandó szereplői voltak a tánciskolai életnek a folyosón elhelyezett asztalnál üldögélő Ottó bácsi (Ullmann Ottó zeneszerző, Lucy néni férje), Kriszta néni (lányuk, Ullmann Krisztina koreográfus) és a takarítónő, akinek tevékenységét tánctanárnőm gyakran emlegette mély felháborodással. Lucy néninek számos egyedi jellemzője és szokása örökre emlékezetembe égett; erős hangja, az órák szüneteiben mindig kezében tartott cigarettája, a Rosalinda torta iránti rajongása és egyik leggyakrabban ismételt mondata: “Ez egy kész hölgy!” Utóbbi mondatot a 0-tól körülbelül 12 évesig terjedő korosztály leánytársadalmára használta, kifejezetten olyankor, amikor a hölgyként aposztrofált illető valamilyen okból bömbölni kezdett – ez nem ritkán megtörtént az óvodásokat is fogadó táncórákon.

1

Forró nyári nap a Cenk lábánál fekvő városban. Az óváros labirintusában, a fő sétálóutca egyik belső udvarán azt játsszuk Bibivel, a szomszéd lánnyal, hogy a tengerparton vakációzunk. Fürdőruhába öltözünk, és naptejjel kenjük be az arcunkat, miközben egy óriás esernyő véd a napsugarak ellen. Egy kis pokrócot terítünk a kövezetre. A kemény felületet puha homoknak képzeljük el, amelyben négy kis lyukat ásunk. Ezekbe elhelyezzük a pokróc négy sarkát, elfedjük a feltúrt homokkal, végül pedig ráhelyezzük a szandáljainkat a négy elásott sarokra. Mindezt azért, hogy ne fújja el a pokrócot a hullámokat szülő szél. Ezt a technikát már másfél évesen sikerült elsajátítanom, az egy évvel ezelőtti családi üdülésünkön, amikor életemben először jártam a Fekete-tenger partján. Ezenkívül azt is memorizáltam, hogy miközben az ember sütteti magát vagy elmegy egyet úszni, a táskát, a fényképezőgépet, a pénztárcát - vagyis bármilyen értékesebb tárgyat - tanácsos egy törülközővel letakarni, így azok láthatatlanná válnak a tolvajok számára. Gyerekként nem esett nehezemre elhinni mindezt, olyannyira, hogy a mai napig használom ezt a trükköt - abszolút sikerrel. Az első tengerparti kirándulásomon azt is megtanultam, hogy érteni kell a tenger nyelvét: milyen az, amikor kedves, amikor befogadó, amikor játékos, és milyen hangon szól hozzánk, ha haragos. Egyik nap a megszokottnál nagyobbak voltak a hullámok. Fiatal, mindig is vakmerőségéről ismert apám magával vitt a vízbe. Az ölében, vele együtt élveztem a hullámokkal való játékot, és barátkoztam a bátorsággal. Azonban egyszer csak egy erősebb hullám bekebelezett bennünket, és a víz alá ragadott. Az ég és a tenger kékségége összemosódott, elvesztettem a fent és a lent érzékét, csak azt éreztem, hogy sodródom, s ösztönösen behunytam a szemem. Végül, arcunkkal a homokot dörzsölve, a hullám kicsapott minket a partra. Apám nem engedte el a karom, ezért egymással szemben értünk a szárazföldre. Amikor kinyitottam a szemem, az ő tekintete nézett vissza rám. Félve fürkészett. Miután látta, hogy épségben vagyok, elkacagta magát, én pedig követtem őt. Együtt nevettünk, miközben nem engedtük el egymás kezét. Ez az egyik első emlékem: ahogy elnyel egy hullám, majd partra vet, de nem félek, mert tudom, apám karjaiban biztonságban vagyok. A tenger, a homok és a sirályok képeinek lenyomata az emlékezetem idővonalának kezdetén található. Így egy évvel az első tengerrel való találkozásom után elő tudtam idézni a hullámok duruzsoló hangját, a homokban épített vár méretét, a kagylók formáját, a víz színét, s végül azt a számomra új érzést, amely hirtelen mindenkit megbabonázott: egy furcsa könnyedséget - mintha repülnék; egy furcsán megmosolyogtató érzést -, amelynek nevét még nem ismerem. ,,Szabadságon vagyok.'' - emlegetik a felnőttek körülöttem. Szabadság... talán ehhez a szóhoz lehet valami köze annak, amit érzek - gondoltam. Bibivel ezt az érzést hívjuk elő, miközben az udavron napozunk, és azt képzeljük, hogy úszni mentünk, amikor vizet locsolgatunk egymásra. Képzeletben érezzük, ahogy a tengeri szél játszik a hajunkkal, és ahogy a hegyi levegő helyett a sósat szívjuk mélyen magunkba. És mindeközben alig várom, hogy idén is apám autójával száguldjunk a tenger felé.

2

Two photographs from the 19 March Protests/Uprising, which I participated in during my final year of undergraduate studies in Turkey, were the two most significant events I have ever been part of in my life. This protests began with the president falsely declaring the university diploma of Ekrem İmamoğlu, the Mayor of Istanbul Metropolitan Municipality, who is seen as the only rival in the upcoming elections and the future presidential candidate, to disqualify him from the candidacy and send him to prison. This sparked significant public backlash against the government's oppressive and authoritarian regime, culminating in the 19 March Protests/Uprising. These two photographs are from the protests, in which I also participated as a demonstrator. oppressive, one-man regime government, and the ensuing major clashes between the police forces, acting on government orders, attempting to disperse the people with inhumane violence and methods. These two photographs were taken by me during two different protests in which I participated as an activist. The first photo is from the Action Committee at Middle East Technical University (METU), where I completed my degree this year and was also a member. In this frame, I captured the METU Action Committee, one of the most influential groups at our university, recognised nationwide and formed by students from other universities across the country, discussing the protest action plan decisions to be collectively taken with all students for the night protests to be held at our school. In this frame, all students are seen discussing with the police during the night clashes how to remain anonymous (not be exposed), be less affected by pepper spray, and avoid getting cold. We also see that they are wearing protective masks and listening to the ideas of a student representative who is on the podium at that moment. The main reason this meeting was held at night in the Physics Faculty was that, at that time, the police forces, who had been allowed by the rector to enter the campus illegally, were patrolling outside and arresting all students they saw (especially those they suspected of participating in the protests). The thing that gave us hope during our meeting, which took place in secrecy and fear, was both the presence of our fellow students from our own university, and the news that students from other universities, upon hearing about the unauthorised and illegal random arrests taking place on our campus, had come from their own campuses and were engaging in direct confrontation with the police at the main entrance gate of the campus. It was also the encouraging words of every student striving to improve our protest action plan and achieve a successful outcome. The second photograph shows a student banner I saw during the civil protests in Ankara's main square, Kızılay Square, where I and my colleagues from the department participated. The message on the banner carried a truly significant meaning. The group that made the most noise and had the greatest impact during the 19 March Protests, in which almost the entire population of the capital participated, clashed directly with the police, and defended rights, law, and justice, was Turkey's Gen Z university students, who had previously been looked down upon and whose hopes had been dashed. During the protests, almost everyone held banners containing messages that were either comical, political, or social, expressing their opposition to the government's unlawful and illegal actions. The banner I saw, however, contained a bitter truth that mocked the president's style of speech in a sarcastic manner, reflecting the final stage reached: "We will ta-ke re-ven-ge for the youth you stole from us!"

1

Nem mese ez gyermek A jelenarchívum időbeli alsó határa miatt sajnos nem tudom részletesen elmesélni a diplomás sorkatonaként Nagyatád MN 3335 gépkocsi lövész ezrednél átélt „élményeimet”, az 1968-as Nagy Felvidéki, háromhónapos kalandtúra, hivatalos nevén a Zala hadgyakorlat gazdag történéseit. Nagyatád nem egy kisasszonyképző intézmény volt. Oda vonultatták be a teológus növendékeket, a kispapokat is, akár ötödéves korukban, 24 hónapos sorkatonai szolgálatra. 1996. 04-15-i dátummal, kissé megkésve kaptam kézhez a Pest megyei Hadkiegészítő Parancsnokság díszes kivitelű, elbocsájtó szép üzenetét, az Obsitot, hivatalos nevén az emléklapot. Már a megszólítás is meglepett, mert a katonák hivatalosan akkor uraztak először. Sorkatonaként ugyan egy szimpatikus, korban is közelálló főhadnagy századparancsnokkal, már kölcsönösen uraztuk egymást, de szigorúan szolgálaton kívül, illetve négyszemközt. Ő később elvégezte az ELTE-n a történelem szakot, ledoktorált és ezredesi rangban a Katonai Akadémia tanszékvezetője lett. A Seregben a hivatalos megszólítás XY honvéd volt, sátoros ünnepeken néha hozzátették az elvtársat is. A mindennapi gyakorlatban a hé maga, katona hozzám, ostoba kiskatona, stb megszólítás volt a szokásos. A kulturált hangvételű és kivitelű emléklap annyira megnyerte a tetszésemet, hogy az otthoni telefaxomról egy köszönő levelet küldtem a Kieg pk-nak a jelszóval védett telefax készülékére. Levelemben a köszönet mellett megemlítettem, hogy nem ilyen gesztusokhoz voltam hozzászokva a hadkötelezettségem teljes ideje alatt és néhány kirívó esetett fel is soroltam. 1986-ban megszületett a harmadik gyermekem ezzel végérvényesen vége szakadt a Kieg kisded játékainak amivel a „meghagyott” státuszom ellenére is próbálkoztak. Választ természetesen nem kaptam, de nem is vártam. Az viszont nem lepett meg, hogy hölgy élénken érdeklődött, honnan tudtam meg a szükséges jelszót. Nem árultam el neki, hogy a Postaber középvezetőjeként számos HM rendeltetésű távközlési beruházás megvalósítását, több új mélylétesítmény megvalósítást is irányítottam, emiatt távhívójogos HM telefonnal rendelkeztem. Az emléklapot, a telefaxot, valamint az un. „dögcédulát „ hivatalos nevén a személyazonossági jegyet, amit 3 hónapon keresztül kötelező jelleggel a Zala gyakorlat idején a nyakamban viseltem és még sokáig használták, mellékelem.

3

2004 - 17 éves vagyok, először utazom egyedül külföldre, egy hétre Londonba. Apám visz ki a reptérre ezüst Suzuki Ignisével. Fontos, hogy olyan autója legyen, amivel könnyen és gyorsan tud közlekedni a városban. A Vörösvári úton elhangzik az egyik legfontosabb mondat, amit szülő a gyerekének mondhat: "Ha bármi baj van szólj, beülök a Suzukiba és megyek érted!" Azóta sokat mondjuk egymásnak a családban, mindenki érti. 2014 - Vőlegényemmel az esküvőnkre készülünk, diplomázunk, az élet gyors és mámoros. Apám, mintha a jó házasság záloga volna, nekünk ajándékozza az ezüst Suzukit. Kinyílik a világ! Ebbe az autóba belefér a férjem dobszerkója és az egész kempingfelszerelésünk is. 2018 - Két éves kisfiunkat először hagyjuk a nagyszülőknél, mi pedig hajnalig mulatunk a Bánkitó Fesztiválon. A kocsiban alszunk, délelőtt az egyik barátunk ébreszt minket, készít rólunk egy fotót. 2022 - A Bánkitó Fesztiválon dolgozom színházi programszervezőként. A férjem ebben az évben úgy zenél, ahogy még sosem láttam-hallottam, elviszi a vállán az egész világot. 2023 - Az élet egy nagy pakolás. Kislányunk fél éves, épphogy, de még beférünk a Suzukiba. Be kell látni, kinőttük. Ozoráról hazafelé egy dunaújvárosi autókereskedésben férjem szakadt ingben, két koszos kisgyerekkel az oldalán új autót vásárol. Először kineveti az eladó, később bevallja: komolyanvehetetlen társaságnak tűntünk. A 23 éves Suzukit áruljuk, van egy érdeklődő: a disznóit tartaná benne. Végül egy anyuka veszi meg, egy olyan autóra van szüksége, amivel könnyen és gyorsan tudja a gyerekeit szállítani a városban. 2024 - Apám új kocsival közlekedik: automata Suzuki Splash. Kánikula van, keveset is aludt előző éjjel: Szentendre előtt egy pillanatra lehunyja a szemét, csattanás, az autó szinte totálkáros, ő szerencsésen megússza. Ezután sokáig tömegközlekedéssel jár, hezitál, hogy kell-e neki autó. Végül gondos kezek kikupálják a Splash-t, nincs mese, vissza kell ülni a lóra. 2025 tavasz - 38 éves vagyok. Hívom apámat. „Baj van!” Azonnal beül a régi-új Suzukijába, értem jön. 2025 nyár - Kisfiam 9 éves, először megy táborozni egyedül, egy hétre a Balatonra. A Déli pályaudvaron mondom neki: "Ha bármi baj van szólj, beülök a Suzukiba és megyek érted!" Ismeri a történetet, nevet, de ő precíz ember, ezért pontosít: "Jó, jó, de nincs is Suzukid." Ő nyaralni megy, én meg elindulok az utolsó Bánkitóra. És így tovább.

1

A képen is jól olvasható, hogy az iskolai tornateremben állunk, a Tinódi Sebestény Általános Iskolában Egerben. Hercegnőnek vagyunk öltözve, iskolai farsang volt, hat éves lehettem. Somlóvásárhely és környékén éltünk a családommal, de Egerbe jártunk általános iskolába. Kedves fotó, jól kivehető rajta a minden vidéki iskolában megtalálható bordásfal is.

1

Kreatív írókört tartott Ádám Anna az Engedetlenség leányiskolájában. ,,ENGEDETLENSÉG LEÁNYISKOLÁJA Az "Engedetlenség Leányiskolája" egy experimentális művészeti iskola, ami a szabad és kritikus gondolkodás képességének elsajátításáról szól, hogy a végén meg tudd fogalmazni miért akarsz művész lenni, milyen művész akarsz lenni, kinek akarsz művészetet csinálni, mit akarsz a művészeteddel mondani, elérni... Bár logikus kérdések, mégsem egyszerűek, főleg ha épp most vágnál bele, és emellett még ezer más kérdésre sem tudod a választ. Az “Engedetlenség Leányiskolájában” nem választasz médiumot, kipróbálsz ezt is-azt is, itt az órákat közös élmények és tapasztalatok váltják fel, nem csak ülünk egy teremben, hanem kirándulunk is, felfedezünk, megfigyelünk, megismerünk, átélünk, megbeszélünk, megnézünk, letesztelünk, kipróbálunk... ​​Több reflexió, hosszabb kutatófolyamat, átgondoltabb és tudatosabb alkotás, felelősségteljesebb, etikusabb és szolidárisabb módszertan, empátia és kritika, elfogadás és támogatás, egy újragondolt, befogadható és mindenki számára elérhető, fenntartható, független és bátor kortárs művészetért.,, Annak a szövegemnek a részleteit osztom meg a fotóval, ami a workshop alatt született: Ki vagyok én? Derű vagyok ború vagyok állapot vagyok állapot változás állapot váltás keresés vagyok .... Vagyok, mert lenni vágyok. Vagyok, mert vágyak hajtanak. Több szóban több színben több mondatban több ember több fülében több rímben több fejében több szemében vagyok benne. Benned vagyok benne. Benne vagyok benned. Általad vagyok, belőled vagyok az akaratodból vágyva lettem azzá amivé vágytál engem. Üres ház, porlepte testem. Elvágyódok innen, más vagyok, mint hittem. Torz nyúlt arcom takarom, megmérgez a hatalom. Ki vagyok, keress meg ha mered. Kísérj el az úton kísérőm. Kísérő vagyok látom kívülről belülről. Érzés vagyok, kölcsönös, ösztönös. Ház vagyok. Tetőző. Súlytalan kérődző. Szomorú légzőcső. Körözött merénylő. Addig amíg be nem temet az idő.

5

1996-ban, Korfun a nászutunkon rengeteget kirándultunk főleg motorral. Még a déli részekre is elmentünk, ahol nem nagyon voltak turisták. Először robogót bérelünk a közlekedéshez. De az kicsi volt és gyenge. Utána nagyobb, erősebb túramotorra váltottunk. Honda Enduro motorokat béreltünk, ami jó választás volt, mert mindenhova elvitt minket gond nélkül. Bejartuk az egész szigetet. Elmentünk a Pantokratorra, ami Korfu legmagasabb pontja. Ott állt rá a feleségem, Eszter egy oszlopra. Így ő volt Korfu legmagasabb pontja. 😅 Az egyik hegyi faluban még egy szamár jött keresztben az úton. Gazdája meg sehol. Korfun, a nászutunkon 1996-ban bejártuk az egész szigetet motorral. Az utolsó fotó azt a jelenetet örökíti meg, miután meglátogattunk egy ortodox, görög katolikus szerzetes rendet. Ott fotózkodtunk az egyik szerzetessel. Nőknek csak úgy lehetett belépni a szerzetes rend területére, hogy a fedetlen vállakat, karokat, le kellett takarni valami ruhával.

3

2001 eleje, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, Budapesten. Bukás és évismétlés előtt voltam, gyűltek felettem a felhők. Untam az iskolát, mégis jó volt ott lenni, és le akartam fényképezni néhány pillanatot. Az érzésre emlékszem: alig komponálni és szinte vaktában fotózni. A tükörreflexes gép zárjának kattanása. Szünetben trip hop szólt a magnóból, sms-ezés, snake. Aki internetezni akart, felment a negyedikre a számtech-terembe.

5

2001 eleje, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, Budapesten. Bukás és évismétlés előtt voltam, gyűltek felettem a felhők. Untam az iskolát, mégis jó volt ott lenni, és le akartam fényképezni néhány pillanatot. Az érzésre emlékszem: alig komponálni és szinte vaktában fotózni. A tükörreflexes gép zárjának kattanása. Szünetben trip hop szólt a magnóból, sms-ezés, snake. Aki internetezni akart, felment a negyedikre a számtech-terembe.

5

2001 eleje, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, Budapesten. Bukás és évismétlés előtt voltam, gyűltek felettem a felhők. Untam az iskolát, mégis jó volt ott lenni, és le akartam fényképezni néhány pillanatot. Az érzésre emlékszem: alig komponálni és szinte vaktában fotózni. A tükörreflexes gép zárjának kattanása. Szünetben trip hop szólt a magnóból, sms-ezés, snake. Aki internetezni akart, felment a negyedikre a számtech-terembe.