A Jelenarchívum az 1990-es évektől napjainkig tartó közösségi fotó- és történetgyűjtemény. Csatlakozz te is!

3

Süllyedő képek Pályázati anyag. A képek a 90-es években készültek analóg technikával. Kizárólag a pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre, egyéb céljuk nincs. Süllyedő képek Pályázati anyag. A képek a 90-es években készültek analóg technikával. Kizárólag a pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre, egyéb céljuk nincs.

3

Süllyedő képek jelentkezés. A képeken privát archívumom részlete látható. Saját képek és üvegnegatívok tárolói. A képek egy pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre. Süllyedő képek jelentkezés. A képeken privát archívumom részlete látható. Saját képek és üvegnegatívok tárolói. A képek egy pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre.

1

2025 pünkösdjén másodjára csatlakoztam egy moldvai faluból, Somoskáról Csíksomlyóra tartót zarándokcsapathoz, hogy együtt tegyük meg öt nap alatt a nagyjából 150 kilométeres utat. Valaha a moldvai csángók gyalogos formába jártak a csíksomlyói búcsúba, ezen hagyomány felújítását kezdeményezte egy somoskai lakos nagyjából tíz évvel ezelőtt. Azóta évről-évre egyre bővülő csapat teszi meg a sokszor kihívásokkal, nem várt helyzetekkel teli utat, ahol hol sátorban, hol szálláshelyeken pihennek meg esténként. A tavalyi évben a zarándoklat első két napján utunk moldvai falvakon vezetett keresztül, majd az Úz-völgyén átkelve jutottunk Erdélybe, ahol az első szórványtelepülésen, Csinódon ért minket az este. Az alábbi kép itt készült.

1

A képen három testvéremmel vagyok valamikor 2004 tájékán. A zene gyermekkorunktól kezdve meghatározó volt, szüleinkkel már ekkor sokat jártunk koncertekre, zenei táborokba. Így következett, hogy általános iskola elején mindannyiunkat zeneiskolába írattak különböző vonós hangszerekre. Hárman foglalkozunk aktívan ma is népzenével, közös zenekart alkotva. Ugyan amikor a kép készült még egyikőnk sem tanult zenét, viszont úgy tűnik, a közös muzsikálás iránti vágy már ekkor is megvolt mindannyiunkban.

1

Néhány barátommal 2025-ben is úgy döntöttünk, hogy az év végét a Kárpát-medence egyik határán, a Gyimesi-szorosban töltjük. Egy hetet voltunk Hidegségben, Kovás-patakán, ahol amellett, hogy zenészeket és ismerősöket is látogattunk több nap túrázni indultunk. Az egyik kirándulás célpontja az 1550 méteres Naskalat-tető volt. Tizenkét fős csapattal indultunk neki az egész napos körtúrának a havas tájon, jóval fagypont alatti hőmérsékletben. Ahogy sétáltunk a Patakon felfelé fokozatosan nőtt a hó vastagsága, majd kiérve a fenyőerdőből, a gerinchez közeledve egyre erősödő széllel találkoztunk. Ahogy Erdély havasaiban általánosan, itt is jellemző a havasi pásztorkodás azon formája, amely során nyáron a településen kívül eső irtvány területeken és az ott felépített esztenákon zajlik a legeltetés és tejfeldolgozás. A képen egy ilyen esztena lakóépületébe bújt be a társaság a havas szélvihartól áthűlve, hogy aztán a karácsonyról maradt bejgli szeletektől és pálinkától újerőre kapva folytassa az utat a gerincen.

2

Az egyik képen édesanyám és a húgom látható, a másikon már én is rajta vagyok. Ez volt az első görögországi nyaralásunk, ami nem indult zökkenőmentesen. A görög határ előtt nem sokkal derült ki, hogy az utazási iroda valamit elrontott, és mi bár Thesszaloniki mellé egy üdülőfaluba indultunk, mégis egy Athén felé tartó buszon ültünk. Ezért a görög határon átültettek minket egy már Thesszaloniki felé tartó buszra, azonban ez a busz tele volt. Így a szüleink a fenn maradó kilométereket a lépcsőn ülve töltötték, mi a testvéremmel jobb ellátásban részesültünk. Beülhettünk a buszsofőr mellé, amíg a társa a dobozában aludt. Az utazási iroda egy görög vacsorával kárpótolta a szüleinket, ahol megismerkedtünk az utazási iroda fotósával, Janóval, aki igazi mókamesternek bizonyult. Ezután a testvéremmel igyekeztünk minél több időt Janó mellett tölteni, rengeteg viccet mesélt nekünk, szinte mindig jó kedve volt. A gyönyörű tiszta víz és egy hajókirándulásos nap mellett érdekes módon pontosan emlékszem a félpanziós reggelinket és vacsoránkat felszolgáló pincéreink nevére, Dimitrijre és Vaszilijre. Pár nem beszéltünk akkor még idegennyelveket, de közös nyelv nélkül is fantasztikusan tudtunk kommunikálni ezzel a két fiatalemberrel, akik vérbeli vendéglátósok és végtelenül kedves görög emberek voltak. Nagy szeretettel emlékszem rájuk.

3

A képen a nagymamám, az édesanyám, a húgom szerepel, én az idősebb rövid hajú kislány vagyok, a képet apukám készítette. Egy helyes ki balatoni nyaralóban töltöttünk el egy hetet Balatonalmádiban, amit úgy hirdettek, hogy mindösszesen 200 méterre van a parttól. De azt elfelejtették beleírni a hirdetésbe, hogy a 200 méter légvonalban értendő. Valójában másfél kilométert kellett gyalogolnunk a strandra. Ettől függetlenül ez az egyik kedvenc nyaralásom, mert ekkor még mind az öten együtt tudtunk nyaralni.

1

A képen édesapám, Zalatnay István és első gyerekkori barátnőmnek, Blankának az édesapja, Kövér György látható. A fotó 2005 nyarán készült, amikor Blankával elballagtunk a 13. kerületi Gogol utcai Szivárvány Bölcsődéből. Blankával ugyanabban a kórházban születtünk három nap különbséggel, egy bölcsődébe, majd óvodába és általános iskolába jártunk, egymástól két utcára nőttünk föl. Bár nem voltunk egymás legközelebbi barátai, számomra mindig hordozott egyfajta szentimentális értéket a tény, hogy ismerik egy embert, akivel lényegében egyszerre indult el és párhuzamosan alakult életem első néhány éve. Ezt a konkrét fotót különösen szeretem; az album, amiből származik, a bölcsődei ballagás méltán és bőséggel dokumentált eseményéhez kapcsolódik. Mindegyik képen a 2000-es évek “szépruha” fogalmának megfelelően fölöltöztetett gyerekek, torták és játékok láthatók, ezt az egyet kivéve. Itt teljesen tájidegen elemként beszélget egymással egy filozófus-lelkész és egy történész – vélhetően nem a Maci csoportot érintő kérdésekről.

1

2026 januárjában akkora hó esett, amekkora nagyjából tíz éve nem. Téli gyerekként ennek nagyon örültem, igyekeztem minél többet kint lenni, minden nap sétálni, nézegetni a tájat. Hétvégi sétára indultunk a környéken, ahol felnőttem, a szigetszentmiklósi Kis-Duna parton, hogy meglessük a behavazott ösvényt és elcsípjük a téli napsugarakat. Gyerekkoromból még emlékszem arra, amikor befagyott a Kis-Duna és kilométereken át lehetett rajta korcsolyázni. Persze az is élénken él bennem, amikor egy ismerősünk alatt beszakadt a jég, így korcsolyában csattogott fel hozzánk csurom vizesen, hogy felmelegedjen. Most korizásra a jég még nem volt alkalmas, de arra igen, hogy néhány part-menti lakó rendezgesse a portái előtt elterülő nádast. A sétára magammal vittem a régi családi digitális fényképezőgépet. Manapság, amikor ennyire túlárad a vizuális kultúra, akkor nagyon jól esik nem a telefonomat előkapni minden olyan pillanatban, baráti találkozón, családi eseményen, amikor készíteni szeretnék egy fotót. Így ez a kép egy számomra kedves helyen, szép időben és izgalmas módon készült.