A Jelenarchívum az 1990-es évektől napjainkig tartó közösségi fotó- és történetgyűjtemény. Csatlakozz te is!

5

2022 februárjában a Covid járvány vége felé utaztam egy szervezett és vezetett túrára Thaiföldre, hogy ott hajókba szállva felfedezzük az Andamán-tenger csodaszép sziklás öbleit Phuket és Krabi között! A járványügyi előírások miatt igen nehezen jutottunk ki többszöri ellenőrzések után és az ottlétünk első napjai is korlátozottak voltak, mert egy meghatározott ideig nem hagyhattuk el azt a tartományt ahova megérkeztünk és ezt követően csak egy harmadik tesztelés után vált szabaddá a mozgásunk országos szinten. A sok hercehurca jó oldala viszont az volt, hogy úgy láthattuk Thaiföld itteni szépségeit mintha visszaugrottunk volna a turizmus előtti időkbe. Sehol nem volt az itt megszokott turistaáradat és ezt roppantul élveztük. Korlátozott napjainkat csillagtúrákkal töltöttük és napi kb. 20 km evezésekkel felkerestük a híresen szép helyeket mint pl. a James Bond sziget. Felfújható kétszemélyes hajóinkat mi hoztuk repülővel mivel itt még kevesen foglalkoznak hajó bérbeadással és hosszabb időre viszonylag drágán tudtunk volna bérelni ha egyáltalán sikerül. Estéinket a szállásunktól nem messzi lévő part menti helyeken töltöttük ismerkedéssel, mert hogy a csapat összes tagja ismeretlenekből verbuválódott. Miután a tesztek jól sikerültek felszabadultunk és a terveknek megfelelően Krabi városa lett a következő uticél. Én egy kis családdal tartottam akik az előző napok evezéseitől elfáradva inkább kocsival kívántak Krabiba eljutni. Nálam nem a fáradtság hanem a kíváncsiság állt a döntés mögött. Krabi annyira szép, hogy ott több időt szerettem volna tölteni mint amennyit az eredeti túraterv adott. Így történt, hogy míg a csapat nagy része 2 nap evezéssel közeledett addig mi ott felfedeztünk pár csodálatos kilátót, meglátogattunk egy belső karsztos tavat és bejártunk pár barlangot is. Krabi környéke tényleg egy mesevilág. Elképesztő formájú sziklaalakzatok, pàlmàk, vad dzsungelek és az azúrkék tenger találkozása. Egyszóval elképesztően vadregènyes a környezet a kedvenc összetevőkkel. Várakozásunk közben megkerestük a helyi magyar túravezetőt is akit csak Krabi Csabinak szólítanak. Ővele egy úgynevezett 4 sziget túrára mentünk ami szintén felejthetetlen élmény volt. A víz tisztasága, a partok gyönyörűsége és Csabi hozzáállása mind mind kiemelendő. Mivel ő már évek óta él itt, sok hasznos dolgot mesélt el nekünk közben a szokásokról, kultúráról és a vendéglátásban is jeleskedett. Nagyon örvendtünk és drukkoltunk neki ebben a turista szegény időszakban hiszen ő erre tette fel a kinti életét. Következő nap már befutott kis csapatunk és már velük együtt látogattuk meg a Phi Phi szigeteket és az ott megbújó híres Maya öblöt. Ez is fantasztikus élmény volt turista hadak nélkül. A fő szigeten még egy napot töltöttünk és ez elég is volt a bejárásához és persze jó sok strandolásra. Ezt követően időnk sajnos lejárt és már csak a visszaút maradt egy kis bangkoki városnézéssel. Azt hiszem erre a vidékre bármikor visszatérne szinte minden ember. …hátmég én. :)

5

Két kedves làny ismerőssel Verával és Renivel vágtunk bele egy több mint 3 hetes álomutazásba ami mindhármunk érdeklődésének igyekezett megfelelni. Hosszas tervezgetés után 3 ország legszebb tájait vettük célba egy útvonalra felfűzve. Bangkokon keresztül jutottunk Kambodzsába ahol a híres Angkor romjainak felfedezésével kezdtünk. Kambodzsa szegény ország, kevés épített látnivalóval, de természeti szépségei figyelemreméltóak. Jártunk vízeséses nemzeti parkban, Délkelet-Ázsia legnagyobb tavánál, a fővárosban és a déli tengerparti részen Koh ta kiev szigetén. Felejthetetlen egy hetet töltöttünk el az ország megismerésével. Innen egy éjszakai alvóbuszozást követően érkeztünk Vietnám legdélebbi részére ahol a Mekong torkolatához tettünk kitérőt és a régi nevén Saigon-t látogattuk meg ami Vietnám legnépesebb városa. (14 millió fő) Ennyi motort még nem láttunk egyszerre közlekedni. A Mekong méretein meg csak ámultunk. Utolsó hetünket Malajzia fővárosában és a legészakibb maláj szigeten Langkawin voltunk. Langkawi egy nagyon sokszínű sziget rengeteg látnivalóval. Még egy libegő is van aminek végpontjáról fantasztikus kilátás nyílik a tengerre. Kuala Lumpur pedig merőben más mint az úton eddig megismert városok. Ezt a várost már az autók és a felhőkarcolók uralják, a gyalogosoknak itt már kevesebb a mozgástere. A túra mindenki örömével zárult mert minden tervezett programot meg tudtunk valósítani és csodás vidékeket láthattunk. Az egész utazás során nagyon jófej helyiekkel ismerkedtünk meg és szerencsére semmilyen problémába nem keveredtünk. Ázsia mindnyájunk szívébe végérvényesen belopta magát!

1

Sok vidéki városban voltam már Magyarországon. Mindíg elmegyek a sétáló utcába is. Akár órákat is elidőzök . Nézem az embereket, ücsörgök egy padon. A férjemmel voltam Szegeden, nászúton. Ő készítette a képet. Az esküvő után nem tudtunk nászutra menni, mert megbetedtem, elég komolyan, de szeretncsére meggyógyultam. Szeged mindíg messzinek tűnt nekem, de semmiképp nem akartam kihagyni. vonattal mentünk. Külön tetszett a villamos vonal ami keresztül ment a városon, mingy egy idegenvezető-járat. Imádtam. Többször is végig mentem a vonalon. Kedvencem a Móra Ferecn Múzeum és környéke, a rengeteg szobor, a Hősök kapuja. Alatta majd egy órát álltam, hogy megcsodálhassam a festményt ami akkor csodként hatott rám. A mai napig egyik kedvenc városom Szeged.

1

2003-ban másodszor férjhez mentem. Előtte 10 évig jártam a Csili Művelődési Ház (Központ) képzőművész körébe előbb rajzolni, majd festeni. Egy fantasztikus csapat jött össze. Nyaranta alkotó táborokban festettünk, alkottunk, képzőköri vezetőnk szakmai irányításával, aki tudásával és odafigyelésével támogatott minket. Mikor megtudták, hogy férjhez megyek , aki tudott eljött , hogy gratuláljon. Nem volt nagy esküvő, de rengetegen eljöttek gratulálni, többen mint a meghívott vendégek. A képen ez sajnos nem látszik. Mikor megláttam, a gyülekező embereket , sírva fakadtam örömömben, mert nem gondoltam, volna, hogy ennyien eljönnek . A képzőkör sajnos a 2000 es évek elején ,nemsokkal az esküvő után feloszlott, de életreszóló élményeink voltak. A festés életem része lett. Ezek az emberek is, sokáig. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, igaz már ritkábban, de tudunk egymásról, számon tartjuk egymást. A szakkör vezetője " Az akvarellfestés királynőjének" nevezett akkoriban. Az akvarellfestés a grafika ma is jelen van az életemben.

3

Száron résztvettünk többed magunkkal a Csili Művelődési Központ Képzőművészeti alkotó táborában . Akvarellfest tanultunk. Terepre minden nap ki kellett mennünk már kora reggel, de délben már a tűző napont nem festettünk. Én mindenhova vittem magammal a fényképezőgépem , egyik alkotó társam megkértem, hogy csináljon egy fotót. Nomád körülmények között, egyszerű faházakban laktunk, bográcsban főztünk. Szakkörvezetőnk mindíg mindenkit ellenőrzött, mit fest, hol fest. Vigyáztunk egymásra, mert bizony lakatlan erdős részeken is festettünk.

1

Furcsa, hogy milyen megnyugvást tud hozni, ha az ember leül egy pillanatra nyaralás közben és nem rohan egyik nevezetességtől a másikig. Valami hasonlót éltünk át a barátommal tavaly nyáron, mikor Graz-ba utaztunk kikapcsolódni. Bár csak két napot terveztünk ebben a városban, a park volt az egyik legjobb megállóhely.

1

Ezt a képet 2019-ben készítettem Szabadkán, a karácsonyi vásáron. Egy kolbászból és szalonnából épített „mézeskalácsház” látható rajta: rétegezett füstölt szalonna alkotja a falakat, a tetőt körben szalonna és karikára vágott kolbászok fedik, az egész szerkezetet fogpiszkálók és pálcák tartják össze. Az alapnál további kolbászrudak, zöldség- és díszítőelemek jelennek meg, tulajdonképpen egy gasztronómiai installáció. Korábban nem láttam ilyet. A karácsonyi vásárok vizuális világából ismerős forma – a mézeskalácsház – itt teljesen más anyagból épül újra, a helyi húsfeldolgozás és vásári étkezési kultúra logikája szerint. Az édesség helyét a sós, zsíros, füstölt alapanyagok veszik át, a dekoráció egyszerre játékos és túlzó. Ez a kép egy olyan pillanatot rögzít, amikor a hagyományos ünnepi motívumok és a regionális gasztronómia váratlanul találkoznak. Nem kézműves tárgy és nem pusztán étel, hanem egy átmeneti, helyhez kötött forma, amely a vásár idejére létezik, majd eltűnik. Egy rövid ideig fennálló, ehető építmény.

1

Ezt a tárgyat egy veronai ajándékboltban fotóztam, a Casa di Giulietta udvarán. Egyetlen szuvenírbe próbál mindent belesűríteni, ami Veronáról „elmondható”. Az alapja egy olasz robogó, természetesen zöld–fehér–piros nemzeti színekben, a Vespa mint az olasz hétköznapok ikonja. A robogón egy hógömb ül, benne Verona egyszerre felismerhető és leegyszerűsített városképe: az Aréna, jellegzetes tornyok (köztük a Torre dei Lamberti), sűrített, egymás mellé tolt épületek. A hógömb belsejében megjelenik Rómeó és Júlia alakja is, mint a város legismertebb narratívája, amely a konkrét helytől függetlenül is Verona nevéhez tapad.

1

Egy vadászházban szálltunk meg, ahol az épület szinte minden helyisége tele volt kitömött állatokkal. A falakon trófeák sorakoztak, az ablakpárkányokon preparált kisebb állatok álltak. A gyűjtemény nemcsak a környék vadjait mutatta: a tulajdonos afrikai vadászatairól hozott trófeákkal is kiegészítette, egzotikus állatok preparátumaival, amelyek ugyanúgy beépültek az épület mindennapi tereibe, mint a helyi vadászat emlékei. Reggelente és esténként frissen lőtt szarvasokat terítettek ki a vadászház elé. A testek megjelentek, eltűntek, a folyamat ismétlődött, mintha a vadászat nem esemény, hanem rutin lenne – valójában az is volt, francia vadászokat láttak vendégül azokon a napokon. A látvány idővel megszokottá vált, része lett annak a környezetnek, amelyben mozogtunk. Az étkezőben az egyik párkányon egy különös lény állt: a bajor „Wolpertinger”, egy összetákolt, mitikus állat – nyúltest, agyar, agancs, madárláb. Egy tréfa vagy egy hitetlen hit tárgya, amely egyszerre idézte meg a vadászhumort és a félelmet. Ebben a házban a természet nem háttérként volt jelen, hanem feldolgozott formában: kiterítve, kitömve, elnevezve, rendszerezve.