A Jelenarchívum az 1990-es évektől napjainkig tartó közösségi fotó- és történetgyűjtemény. Csatlakozz te is!

1

Életem legelső sátoros élménye a szülővárosom melletti tó partján zajlott. Hat éves voltam, amikor egy szép nyári napon édesapám úgy döntött, hogy engem, egy barátnőmet és a négyéves öcsémet elvisz egyet sátorozni a tó mellé. A sátor három személyes volt, de egy felnőtt három kisebb gyerekkel kényelmesen elfért benne, gondolta apum. Azonban végül anyukám is úgy döntött, hogy mégsem marad otthon a kisebbik testvéremmel, így elindultunk haton. Az izgalmas rész pedig akkor kezdődött, amikor kibontottuk a sátrat és kiderült, hogy valójában nem három személyes, hanem csak kettő. Viszont mivel mindenki rá volt már készülve erre a programra, édesapám nem fújta le, hanem lesz, ami lesz alapon ott maradtunk. Így történt, hogy a kétszemélyes sátorban haton aludtunk, ami azóta is az egyik kedvenc családi anekdotánk.

3

Adott egy úticél és kilenc ember. Ezen kilenc ember egyike voltam, akik egy augusztusi napon mint hobbitok, felkerekedtek és egy mikróbusszal elindultak az olasz csúcsok felé. Életem egyik legvagányabb kirándulása volt, amelyet nem csak a látvány, hanem a társaság tett még érdekesebbé, hiszen tudvalevőleg, ha barátokkal utazik az ember, még jobb dologban van része. A gyönyörű táj, a lélegzetelállító hegyek, a közös sátorozás és a rengeteg élmény igazán kalandossá tette az utazást, és méltán koronázta meg a nyár utolsó napjait.

1

Tinédzser lányként igyekeztem mindig találkozási lehetőséget keresni a távolabb élő barátnőimmel, így jött az ötlet, hogy a dédszüleim régi portájára több napos találkozót szervezzek. Össze is gyűltünk jó néhányan, azonban egy hálózati probléma miatt a házban elment az áram és a vízellátás is megszűnt. Ám ekkor vált igazán izgalmassá a dolog, ugyanis a világítást gyertyákkal oldottuk meg, a vizet pedig a kútból mertük. Szinte játékként fogtuk fel, hogy ily módon kell megoldanunk, de mindenki jól érezte magát, és azóta is az egyik legjobb közös kalandunk volt, amire mindig szívesen gondolunk.

1

2017. nyarán egyik barátnőmmel elmentünk a Visegrádi Palotajátékokra. De nem turistaként vettünk részt rajta, hanem mint jelmezes fellépők, és a Vörös Oroszlán Lovagrend udvarhölgyei. Az egész egy valóságos középkori kaland volt, mint valami időutazás, mert aki már volt hasonló eseményen, az tudja, hogy azokra a napokra a város átalakul. Napközben több száz ember sétál az utcákon korhű viseletben, vásárol páncélos lovagként vagy csuhás szerzetesként a boltokban, lantmuzsika szól a tereken és az egész olyan, mintha egy rövid időre Mátyás király udvarába csöppentünk volna. Ez az egész egyszerre játék és kaland, hiszen kislányként mindig beöltöztem valaminek, egész jelmezgyűjteményem volt, és gyerekként rengeteg időt töltöttem azzal, hogy egy kitalált szereplő bőrébe bújjak. és ennek a kalandnak a felnőtt megélését tette lehetővé számomra a 2017-es Visegrádi Palotajátékok, de nem utoljára, ugyanis hét évvel később ismét részese lehettem ennek az élménynek.

3

Süllyedő képek Pályázati anyag. A képek a 90-es években készültek analóg technikával. Kizárólag a pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre, egyéb céljuk nincs. Süllyedő képek Pályázati anyag. A képek a 90-es években készültek analóg technikával. Kizárólag a pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre, egyéb céljuk nincs.

3

Süllyedő képek jelentkezés. A képeken privát archívumom részlete látható. Saját képek és üvegnegatívok tárolói. A képek egy pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre. Süllyedő képek jelentkezés. A képeken privát archívumom részlete látható. Saját képek és üvegnegatívok tárolói. A képek egy pályázati anyag miatt kerültek feltöltésre.

1

2025 pünkösdjén másodjára csatlakoztam egy moldvai faluból, Somoskáról Csíksomlyóra tartót zarándokcsapathoz, hogy együtt tegyük meg öt nap alatt a nagyjából 150 kilométeres utat. Valaha a moldvai csángók gyalogos formába jártak a csíksomlyói búcsúba, ezen hagyomány felújítását kezdeményezte egy somoskai lakos nagyjából tíz évvel ezelőtt. Azóta évről-évre egyre bővülő csapat teszi meg a sokszor kihívásokkal, nem várt helyzetekkel teli utat, ahol hol sátorban, hol szálláshelyeken pihennek meg esténként. A tavalyi évben a zarándoklat első két napján utunk moldvai falvakon vezetett keresztül, majd az Úz-völgyén átkelve jutottunk Erdélybe, ahol az első szórványtelepülésen, Csinódon ért minket az este. Az alábbi kép itt készült.

1

A képen három testvéremmel vagyok valamikor 2004 tájékán. A zene gyermekkorunktól kezdve meghatározó volt, szüleinkkel már ekkor sokat jártunk koncertekre, zenei táborokba. Így következett, hogy általános iskola elején mindannyiunkat zeneiskolába írattak különböző vonós hangszerekre. Hárman foglalkozunk aktívan ma is népzenével, közös zenekart alkotva. Ugyan amikor a kép készült még egyikőnk sem tanult zenét, viszont úgy tűnik, a közös muzsikálás iránti vágy már ekkor is megvolt mindannyiunkban.

1

Néhány barátommal 2025-ben is úgy döntöttünk, hogy az év végét a Kárpát-medence egyik határán, a Gyimesi-szorosban töltjük. Egy hetet voltunk Hidegségben, Kovás-patakán, ahol amellett, hogy zenészeket és ismerősöket is látogattunk több nap túrázni indultunk. Az egyik kirándulás célpontja az 1550 méteres Naskalat-tető volt. Tizenkét fős csapattal indultunk neki az egész napos körtúrának a havas tájon, jóval fagypont alatti hőmérsékletben. Ahogy sétáltunk a Patakon felfelé fokozatosan nőtt a hó vastagsága, majd kiérve a fenyőerdőből, a gerinchez közeledve egyre erősödő széllel találkoztunk. Ahogy Erdély havasaiban általánosan, itt is jellemző a havasi pásztorkodás azon formája, amely során nyáron a településen kívül eső irtvány területeken és az ott felépített esztenákon zajlik a legeltetés és tejfeldolgozás. A képen egy ilyen esztena lakóépületébe bújt be a társaság a havas szélvihartól áthűlve, hogy aztán a karácsonyról maradt bejgli szeletektől és pálinkától újerőre kapva folytassa az utat a gerincen.