A Jelenarchívum az 1990-es évektől napjainkig tartó közösségi fotó- és történetgyűjtemény. Csatlakozz te is!

5

2025 júliusában az ELTE Művészettörténeti Intézetének szervezésében ellátogathattunk a Csongrádi Művésztelepre. A művésztelepet egy nagyon kedves házaspár vezeti, csodaszép környezetben. Az egész helynek különleges hangulata van, szeretem ahogyan az alkotás nyomot hagy a környezeten is, amelyben készül. Különböző technikákat próbálhattunk ki, például a hidegtűt, linómetszést, vagy a cianotípiát. Nagyon jól esett kiszakadni a városi környezetből, és csak ülni a természetben, rajzolni, beszélgetni.

4

2021 februárjában a nővéremmel és a kereszttestvéremmel elmentünk egy hétvégére Szigligetre, a keresztszüleim nyaralójába. A Balaton-felvidék nagyon közel áll a szívemhez, gyerekkoromban sok időt töltöttem ott. Azon a hétvégén 25 C° volt és gyönyörű napsütés, egészen különleges élmény volt ez a tél végén. A falu ilyenkor nagyon csöndes, szinte senki nem járt rajtunk kívül az utcán. Éjszaka nagyon hideg volt a házban, de a Szent-György hegyen találtunk egy nyitva tartó pincészetet, így finom borok segítettek nekünk hideg leküzdésében.

1

A fénykép 2015-ben az készült, a szüleimmel és a nővéremmel nyaraltunk Horvátországban. A képen látható rózsaszín delfint egy élelmiszerbolt előterében található plüssállat halászó gépben nyertem. Ugyanezen a nyáron Rómában a barátommal sorozatban három vagy négy plüsst sikerült kihalásznunk egy hasonló gépből. Az említett sikerek miatt a mai napig bízom a plüsshalászó gépekben, de sajnos azóta sem volt ilyen nyerő szériám.

2

A képek 2025-ben készültek. A családom legelevenebb és legcsintalanabb macskájáról. Nem véletlenül Hiszti a neve. Mindig próbálja magára felhívni a figyelmet. A képeken is ezt történt, a szobámba nem jöhet be, mert törékeny tárgyak vannak benne. Azonban Hiszti ezt az egészet kalandnak, játéknak fogta fel, hogy nem szabad bejönnie. Amint lehetősége volt az ajtón besurrant, és a szekrényem tetejére mászott fel. Hiába próbáltuk lecsalogatni, ő ott maradt és elaludt. Csakis akkor ment ki a szobámból, amikor felébredt. Számomra is végül egyfajta játtákká és kalanddá vált ez az eset a macskánkkal, mert közben mulatságos volt, hogy ő ezt az egészet úgy fogja fel, mintha direkt játszanánk vele: mikor tud minket kicselezni. Számunkra ez egy olyan játék és kaland, amely spontán lett az. Jól érzékelteti, hogy a kis kedvencek még a hétköznapi dolgainkat is játékká tudják varázsolni.

1

2025. december 6-án vettem részt életem első Fantasy Expoján/kiállításán. Ezen a popkultúrának egyik szegmensét ünnepeljük és az emberi kreativitást, amely ezt létrehozta. Budapesten zajlott a Bálnában. Lényegében az egész esemény nagyon hasonló, mint ami az Amerikai Egyesült Államokban zajlik: vannak cosplay versenyek (beöltözős jelmezes versenyek), melyeken a résztvevők beöltöznek egy-egy popkulturális karakter bőrébe, és azt díjazzák a zsűrik. Közben egyéb programok zajlanak. Meghívnak még színészeket vagy szinkronszínészeket is a legutóbbi legnépszerűbb popkulturális alkotások ismertetéséhez. Van vásártér, kézműves foglalkozások és előadások. A fotót az egyik ilyen helyen készítettem: a Kitsuko kávéházban, amely a japán animék világát idézte meg. A felszolgáló pincérnők is japán anime világára jellemző ruhákban voltak. A kép tárgya egy pohár hibiszkusz tea és egy „thank you” süti. Mivel áltában még kirándulásokon is ritkán és kevés fényképet szoktam készíteni, így itt is ez történt. Csakis ez az egyetlen képet készítettem el emlékbe és a családom számára. Tetszett, hogy a keresztnevemet felírták a pohárra, ahogyan a japán popkultúrát megidézték. Nem utolsó sorban a helynek a kellemes és a vidám hangulata. Ez a kép számomra az egész rendezvény szellemiségét és hangulatát fejezi ki.

2

2025-ben vettem magamnak meg életem első 1000-darabos puzzle-ját. A családom segítsége is kellett, mert nem volt benne tapasztalatom. Édesanyám segített keresni alátétet, ahol tudom rakni. Az alátét pedig egy nagy fa rajztábla lett. Utólag jó döntés volt a nagy rajztábla, mert tényleg nem kevés idő kell majd kirakni. A kirakó az egyik hobbimhoz, a gaminghez is kötődik, mert egy videójáték karaktert ábrázol: Lilith-et, a Diablo IV gonoszát. Tehát a puzzle nekem fontos értékkel bír. A játékból végül több személyes kaland és játék lett: anyukám is csatlakozott a kirakásához. Így tehát egyszerre játék és kaland, mert a családom egyik tagja is részt vesz benne. Végezetül pedig az identitásomat fejezi ki, mert szeretem a régi hobbijaimat (pl.: videójátékok), de újakat is kipróbálni: puzzlek.

1

A kép előterében Igaz Lucy, legendás balettmester-koreográfus látható egy 2008 júliusában tartott tánciskolai nyíltórán, hátterében a gyerekcsoport, köztük magam pirosban és Pálma táncos társam rózsaszín-lila dresszben. Három nővéremmel gyerekkorunk-tinédzserkorunk délutánjainak javát Lucy néninél töltöttük a Wesselényi utcában, ahol balettet, talajtornát, amerikai szteppet és színpadi táncot tanultunk változó elhivatottsággal. Állandó szereplői voltak a tánciskolai életnek a folyosón elhelyezett asztalnál üldögélő Ottó bácsi (Ullmann Ottó zeneszerző, Lucy néni férje), Kriszta néni (lányuk, Ullmann Krisztina koreográfus) és a takarítónő, akinek tevékenységét tánctanárnőm gyakran emlegette mély felháborodással. Lucy néninek számos egyedi jellemzője és szokása örökre emlékezetembe égett; erős hangja, az órák szüneteiben mindig kezében tartott cigarettája, a Rosalinda torta iránti rajongása és egyik leggyakrabban ismételt mondata: “Ez egy kész hölgy!” Utóbbi mondatot a 0-tól körülbelül 12 évesig terjedő korosztály leánytársadalmára használta, kifejezetten olyankor, amikor a hölgyként aposztrofált illető valamilyen okból bömbölni kezdett – ez nem ritkán megtörtént az óvodásokat is fogadó táncórákon.

1

A 2003 telén készült fotón én vagyok látható, kétéves koromban, az Erdélyi Gyülekezet Gyógyszergyári úti telephelyén. Gyerekkorom jelentékeny részét töltöttem ezen a helyen – nem minden esetben elragadtatással –, apukám harminc évig volt az itt működő gyülekezet lelkésze. A kép kontextusával azonos fontosságú fő tárgya is; a hó. Amellett, hogy ekkor találkoztam először nagyobb mennyiségű hóval, 2016 teléig utoljára is – a városban nem gyakran maradt meg az a kevés sem, ami hidegebb napokon hullott. A kép dokumentálja egyrészt a nagy, 2003-as havazást, másrészt pedig azt a gyermeki kíváncsiságot és elragadtatást, amit kizárólag egy kétéves gyerek – esetleg jegesmedve – tud érezni nagyobb hótömeg láttán.

1

Az 1996 májusában készült képen Beatrix holland királynő és férje, Miklós herceg látható Demszky Gábornak, Budapest főpolgármesterének társaságában, a Julianna Református Gimnázium és Általános Iskola előtt. Az 1926-ban megnyílt iskola holland támogatással épült meg, ennek jeléül nevezték el I. Julianna holland királynőről, Beatrix édesanyjáról. Az iskolaalapítás 70. évfordulóján készült a fotó. A külpolitikai jelentőségű látogatás alkalmából természetesen méltó fogadást rendeztek újságírókkal, érdeklődők hatalmas tömegével és az iskola zászlót szorongató, éneklő alsósaival. Szüleim is az összegyűltek táborából készítették el a fotó, gyanítom, hogy kevésbé a királynő, sokkal inkább a gyerekekből álló karéj jobb szélén álló nővérem, Zalatnay Fruzsina iránti hatalmas érdeklődésük kapcsán.