Szentestei rohanás

1

A képen édesapám, Zalatnay István és első gyerekkori barátnőmnek, Blankának az édesapja, Kövér György látható. A fotó 2005 nyarán készült, amikor Blankával elballagtunk a 13. kerületi Gogol utcai Szivárvány Bölcsődéből. Blankával ugyanabban a kórházban születtünk három nap különbséggel, egy bölcsődébe, majd óvodába és általános iskolába jártunk, egymástól két utcára nőttünk föl. Bár nem voltunk egymás legközelebbi barátai, számomra mindig hordozott egyfajta szentimentális értéket a tény, hogy ismerik egy embert, akivel lényegében egyszerre indult el és párhuzamosan alakult életem első néhány éve. Ezt a konkrét fotót különösen szeretem; az album, amiből származik, a bölcsődei ballagás méltán és bőséggel dokumentált eseményéhez kapcsolódik. Mindegyik képen a 2000-es évek “szépruha” fogalmának megfelelően fölöltöztetett gyerekek, torták és játékok láthatók, ezt az egyet kivéve. Itt teljesen tájidegen elemként beszélget egymással egy filozófus-lelkész és egy történész – vélhetően nem a Maci csoportot érintő kérdésekről.

1

Az 1995 karácsonyán készült fotón nagyszüleim háromnegyede látható; id. Simonfi Sándor református lelkész, id. Zalatnay István, a Brit Nagykövetség tolmács-fordítója és felesége, Balogh Éva, korábbi operaénekesnő, nagykövetségi dolgozó. A kép a karácsonyi ebéd maradványai fölött örökíti meg a felmenők körét, szüleim lakásán. Azóta, hogy először találkoztam ezzel a fotóval, újra és újra lenyűgöz kifejezőereje: olyan hűen ragadja meg nagyszüleim eltérő habitusát és ünnepléssel való viszonyát, ahogyan talán egy szöveges leírás sem tudná. Papa (Simonfi Sándor) visszafogott, kicsit réveteg tekintete a borospohárral, Mutyika (Balogh Éva) derűs mosolya és a kép központi figurája, a lezserül dohányzó Nagyapa (Zalatnay István). Utóbbi aktus a kép kulcseleme; nem dohányzó szüleim háztartásában ugyanis a mai napig érvényben lévő szabály, hogy kizárólag vasár- és ünnepnapokon elszívható fejenként egy-egy szál cigi a nappaliban. Ehhez olyannyira tartjuk magunkat, hogy a vasárnapi ebédek után gyakran ma is hódolunk a hagyománynak, jóllehet, a család nagy része máskülönben továbbra sem dohányzik.

3

Hanukarácsony Ki hívta így először? Hanuka és Karácsony Minkettő fontos ünnep volt egész életemben. És a környezetemben is. Hol van ez a környezet? Budapest. A családunk "vegyesfelvágott" ahogy mondani szokás. Nem mereven vallásos, de nem is ateista. Mindenesetre kötődünk. Mihez is? A felmenőinkhez vagy a gyermekkori szép emlékekhez, esetleg a barátainkkal megtapasztalt kedves együttlétekhez, magához az ünnephez? Vegyesfelvágott, szinkretizmus, a "pesti értelmiség posztmodernitása"? Nekem mindegy. De ez az oka, hogy hanukia és adventi gyertyák, madonna fotó és sok más egyszerre lehet jelen ilyenkor a családunk asztalán. Talán blaszfémia? Vagy szeretetteljes kötődés szok szállon. Én várom minden évben. Ez a lényeg.

1

November közepén elkirándultam én és a legjobb barátom az Obiba. Eredetileg mást kerestünk de végül a kert részében kötöttünk ki, ezt már kirándulásnak veszem. Volt egy karácsonyi rész is ahol csinálunk egy pár szuper fotót. A világítás is tökéletes volt, az elkészült fotók a legjobb közös fotóink közé tartoznak. Tudtad hogy van karácsonyi Obi-hód?

1

Nem is olyan rég Németországban jártam, és a nagybatyámékkal együtt megnéztük a közeli karácsonyi vásárt. Gyönyörű fények, és hihetetlen jó hangulat volt. Kis árusokkal volt teli, egyedi dolgokkal találkoztam. A karácsonyi vásár egy jó hosszú sétáló utcában helyezkedett el, és mellette voltak más üzletek is, mint például egy könyvesbolt ahová belehetett ülni inni egy kávét vagy forró csokit. Száz százalék, hogy maradandó emlék marad.

1

Tavalyelőtt télen, karácsony előtt elmentünk kirándulni Hűvösvölgybe a barátaimmal. Szokásunkhoz híven a végén beültünk melegedni és forralt borozni egy kis kocsmába. A kamerám is alkalmazkodott a hideghez és bepárásodott az objektív. Ezáltal gyönyörűen összefolytak a színek és a fények a képen. Gyerekkorom óta nem volt karácsonyi hangulatom, de ez a fotó meghozta.

4

Ez volt az első Karácsony amire emlékszem is. Mint minden más ünnepnél, ilyenkor is a nagymamámnál ebédeltünk, mindig nagyon izgalmas volt ez az időszak, hogy vajon mi vár majd a fa alatt, de ez a karácsony ilyen szempontból kifejezetten különleges volt. Ugyan is mindhárom unoka, köztük én is. Kaptunk 1-1 mackós, kockás pokrócot. Sosem volt felhőtlen a karácsony, mert a nagyanyám minden alkalommal azon szenvedett, hogy a nagybátyám nem lesz ott egész hétvégén, mert az egész családjával együtt, ilyenkor mindig Ruzsá-ba látogattak. (Marika mamához, az unokatestvéreim másik nagymamájához) Emiatt mindig volt egy enyhe, de érezhető egymásnak feszülés anyám és nagyanyám közt, amit nem minden alkalommal viseltem jól. Mivel ezt jeleztem is, ennek a feszültségnek feloldására együtt meghintáztattak ebben az újonnan kapott mackós pokrócban, ami így oldotta egy kicsit a hangulatot mindenkiben és nekem annyira megtetszett, hogy a mindennapok részévé vált a problémák pokrócban való elringatása. (de néha csak pokróchintáztunk, mert minden esetben nagyon szórakoztató és izgalmas volt)