Eszmecsere a bölcsiben

5

Málta már régóta tervben volt és most kapóra jött hogy két kedves barát is érdeklődését fejezte ki a látogatására uhogy össze is szerveztünk egy túrát 2024 őszén a szigetre. Külön érkeztünk más irányokból, de a fővárosban futottunk össze és a szàllasunk ott már ugyanott volt. Minden látnivaló elérhető tömegközlekedéssel ami itt a buszozást jelenti uhogy nem bajlódtunk autókölcsönzéssel. Így is izgalmas a helyiekkel vegyülni és egy kicsit lassabb tempót felvenni. A főváros látnivalói után pár szebb partot néztünk ki mert a strandolás természetesen nem maradhatott el. A víz még pont jó volt és alig voltak már így ősz tájékán a partokon. Egy érdekesebb sziklás fövenynél pedig règi sólepárló kis medencéket találtunk a sziklákba vésve. Málta kistesója Gozó sem maradhatott ki a jövés menésben, ide egy kis hajókirándulással jutottunk át ahol aztán jól körülnéztünk. Az itteni öblöknek csodásan kék volt a víze és ez a narancscsárgás napfényben rikító kontrasztot alkotott. Itt még klasszabb volt a fürdőzés. A naplementét pedig egy nagyon jó hangulatú partszakaszon néztük meg mielőtt visszatértünk szállásunkra. Egy napot pedig külön töltöttem utitársaimtól mert Amy nevű barátommal találkoztam aki akkor ideiglenesen a szigeten élt már két éve. Az itteni mászó teremnek lett üzletvezetője határozatlan időre. Ő is nagyon szeret mászni és én is uhogy ez már jó előre ledumáltuk, így ezt a napot egy közös sziklamászásnak szenteltük. Elvitt egy tengerparti helyre ahol egy mozgalmas és kellemesen fárasztó napot töltöttünk az idili hely felfedezésével. Neki màr nem sok újdonsàg volt de ő kedveli ezt a helyet ahova bármikor szívesen visszatér. Nekem meg nagyon jólesett ezen a különleges helyen végigmászni a lehetőségeket. Visszafele egy kis öblös településrész pizzáját fogyasztottuk el vacsora gyanánt. Rövid látogatásunkkal kimaxoltuk amit csak lehetett ezen a kedves kis szigeten! Jó volt itt is lenni!

2

Anyai ágon lengyel ükapám szabó volt a Jászságban, őt nem ismertem. Frazon-nagyapámat kicsit. Dombóvári műhelyében két dolog kápráztatott el: a szabókréta és a tűpárna. Ismeretlen titkos tárgyak. Meg a textil és a gépzsír szaga. Meg ahogy a síkból tér lett. A fura papírdarabokból halszálkás kosztüm. Beszűrődött a nap, ültem a linóleumos szabóasztal tetején, lóbáltam a lábam, járt a szám, pici voltam. Mágnessel gyűjtöttem a lehullott gombostűket. Egyszer a krétát is megettem. Nagypapa irtó fess volt. Nagymama meg csudavicces. Mindezek ellenére nem lettem szabó. Kicsit azért kár. De varrni elég jól tudok. A családi oral history szerint 15 vagy 16 éves lehettem, amikor a mamámtól (mert anya csak egy van) karácsonyra kaptam egy Naumann elektromos varrógépet. Se addig, se azóta nem volt ilyen klafa karácsonyi ajándékom. (Na jó, talán most karácsonykor, akkor egy metszőollót hozott a jézuska.) A varrógépet azért kaptam, mert tarthatatlannak látta, hogy a krétás, gombostűzött fragmentumokkal mások lakásában barkácsolok. Részletre vette. De mindig kiment a szobából, amikor belevágtam az anyagba. Akkoriban nem gondoltam a családi szabókra, azóta annál többet. Ezt most kicsit nekik is írom. Később, gimiben megértettem a nadrágszabásmintát. Teljesen lenyűgözött. Egyébként ma is. És megtanultam a fogam közé fogni a gombostűt anélkül, hogy lenyeljem. Krétát nem ettem azóta. Viszont abban a tudatban ringatom magam, hogy ma már bármit megvarrnék. Mégis az egyetem után nagyon keveset varrtam, max méretre igazítottam. Pedig a Naumann varrógép jött velem mindenhova: városról városra, lakásról lakásra. 2021-ben a koronavírus második évében azonban egy rövid epizód erejéig újra berobbant az életembe: ugyanis a Dajer Alapítvány csapata, ahol évek óta végzek önkéntes munkát, és ma már kurátor is vagyok, 2021-ben arra szánta el magát, hogy egy rendes adománygyűjtő kampányt szervez. Végiggondoltuk, hogy mihez értünk, és végül a támogatói szatyrok varrása mellett döntöttünk. Olcsó az anyag, mi meg ügyesek vagyunk, ki befektetéssel tehetünk szert támogatásra, és adunk egy szép tárgyat, Dajer logóval, ami egyszerre menő és reklám is. Így született meg a Dajer-szatyrok ötlete és formája, amely ma már több mint száz tulajdonossal bír. A szatyrok varrása egy tk. vidám, de fárasztó hétvégén kezdődött. Önkéntes munkát végezni egy szuperelkötelezett és vicces csapatban nagyon felemelő. A Medence csoport fogadott be minket a varróműhelyébe, de vinnünk kellett saját gépeinket és feleleveníteni megkopott megkopott varrótudásunk. De a dajeros csajoknak ez nem volt gond. Ettünk, ittunk, szabtunk, varrtunk, és csináltunk egy csomó menő szatyrot. Majd meghirdettük tízezer forintért: ha veszel egy dajer cikket, tízezer forintért, akkor nemcsak támogatsz egy jó ügyet, hanem cserébe ajándékozunk neked egy szatyrot – mondtuk. Nagyon pofás darab lett, mi magunk is húzzuk vonjuk, jól bírja a strapát, a koszt, az időjárást. Piros füle és a dajer logó nagy piros hajkoronája pedig messziről világít: hegyen, völgyön, vízparton és sivatagban. A szatyrokból befolyó összegből pedig hónapokon keresztül tudtuk fizetni a Dajer Magazin szerzőit. Régi szép idők! Az első kép a műhelyben készült varrás közben, ahogy tolom az anyagot a gép alá, 2021-ben. A második pedig Sümegcsehiben, a szőlőhegyen a 2026 februárjában lesett hóban. Egy időben szokásunk volt lefotózni a szatyrot a legkülönfélébb helyzetekben, hátha a poszt olvasása után mások is küldenek majd fontos szatyros pillanatokat!

1

Balatonszárszón van családi nyaralónk, még a nagyszüleim építették fel mikor Anyukám kislány volt. Általában az egész nyári szünetet lent töltöttük a családdal, mivel Anyukám pedagógus, így neki is szünet volt. A képen a húgommal vagyunk láthatóak a kertben, a fotó akkor készült, mikor Anyukámnak pár napra fel kellett utazni a fővárosba, és mi táblával mentünk az állomásra várni őt. A képet Apukám készítette. Kezemben a nyolc éves koromban imádott képregény, és sorozat a WITCH. Emlékszem nem csak ilyen szatyrom de fürdőtörcsim is volt.