Eltérés a megszokottól

1

Amilyen régre csak vissza tudok emlékezni, a családi karácsonyaink mindig ugyanazon a rutin szerint zajlottak. A szentestét minden alkalommal három különböző helyen töltjük, kezdve nagybátyáméknál, onnan továbbmegyünk nagyszüleimhez és a szüleimnél zárjuk le a napot. Az ünnep többi napján a távolabbi rokonokkal szoktunk ünnepelni. A karácsonyfa díszítése, a sütés, főzés és evés mellett ez sok megtett kilóméterrel is jár. Habár nem tudom (és nem is szeretném) máshogy elképzelni a karácsonyt, viszonylag gyorsan el tudok fáradni az utazásban, ahogy ezt az egyik első karácsonyomon készült kép is mutatja. A kép 2005-ben készült, egy szentestei rokonlátogatás után.

2

2025 őszén jártam Finnországban, Helsinkiben, egy egyetemi projekt keretében. Természetesen egy külföldi úthoz hozzátartozik az is, hogy kipróbáljuk a helyi ízeket. Általában nem szoktam lefényképezni mit eszek egy-egy kirándulás során, még akkor sem, ha az étel nagyon különleges vagy szinte már művészi. Jelen esetben is csak azért kerültek megörökítésre a telefonommal, mert apukám nagyon kedveli a halételeket fogyasztani és elkészíteni is és meg szerettem volna neki mutatni mit is ettem ebben a pár napban. A képeken látható két étel egyike a lazacleves, amely krumplival és sok kaporral készült, a másik egy sült apróhalas fogás volt, amelyhez zöldségeket és fokhagymás szószt kínáltak. Mindegyik igen finom és ízletes eledel. Persze, nem csak nekem ízlett, hanem a verebeknek és a sörasztalokon ugráló csókáknak is. A tenger mellett található narancssárga piaci sátor sem riasztja el a madarakat bátran jöttek kéregetni, s mindenkinek jutott egy-egy finom falat vagy a halból, vagy a sötétbarna rozskenyérből. A kifinomult finn dizájn pedig a terítők mintáján talán enyhén visszaköszön.

3

Hanukarácsony Ki hívta így először? Hanuka és Karácsony Minkettő fontos ünnep volt egész életemben. És a környezetemben is. Hol van ez a környezet? Budapest. A családunk "vegyesfelvágott" ahogy mondani szokás. Nem mereven vallásos, de nem is ateista. Mindenesetre kötődünk. Mihez is? A felmenőinkhez vagy a gyermekkori szép emlékekhez, esetleg a barátainkkal megtapasztalt kedves együttlétekhez, magához az ünnephez? Vegyesfelvágott, szinkretizmus, a "pesti értelmiség posztmodernitása"? Nekem mindegy. De ez az oka, hogy hanukia és adventi gyertyák, madonna fotó és sok más egyszerre lehet jelen ilyenkor a családunk asztalán. Talán blaszfémia? Vagy szeretetteljes kötődés szok szállon. Én várom minden évben. Ez a lényeg.

1

November közepén elkirándultam én és a legjobb barátom az Obiba. Eredetileg mást kerestünk de végül a kert részében kötöttünk ki, ezt már kirándulásnak veszem. Volt egy karácsonyi rész is ahol csinálunk egy pár szuper fotót. A világítás is tökéletes volt, az elkészült fotók a legjobb közös fotóink közé tartoznak. Tudtad hogy van karácsonyi Obi-hód?

1

Nem is olyan rég Németországban jártam, és a nagybatyámékkal együtt megnéztük a közeli karácsonyi vásárt. Gyönyörű fények, és hihetetlen jó hangulat volt. Kis árusokkal volt teli, egyedi dolgokkal találkoztam. A karácsonyi vásár egy jó hosszú sétáló utcában helyezkedett el, és mellette voltak más üzletek is, mint például egy könyvesbolt ahová belehetett ülni inni egy kávét vagy forró csokit. Száz százalék, hogy maradandó emlék marad.

1

A fotón én vagyok apukámmal a nagycsoportos farsangi bál után a nappalinkban. Bátyám és keresztapukám ugyanabban az évben, 1995-ben kötöttek házasságot, és mindkettőn én voltam a koszorúslány ugyanolyan ruhában, mint a képen látható orgonalila ruha, csak eltérő színekben. Bátyám esküvőjén rózsaszín volt a ruhám, keresztapám lagzijában pedig barackvirágszínű szettben roptam. A nagycsoportos farsangon királylány szerettem volna lenni, és az volt a kérésem, hogy kölcsönözzünk olyan ruhát, mint az esküvőre kölcsönöztünk. A kérésemnek a szüleim eleget tettek, és elhoztuk ezt a ruhát a hevesi menyasszonyiruha-kölcsönzőből, és a farsangon én lettem Fecike királylány, ahogyan a barátnőim neveztek el a kép megnézése után. A farsangi bál után hazatérve szerettem volna, ha lefotóznak ebben a nagyon szép ruhában, ezért azon az estén többféle kép is készült több beállításban: egyedül, legyezővel, apukámmal. Ezen a képen azért vágok ilyen flegma fejet, mert az volt a kép készítése mögötti koncepció, hogy apukám a királynő egyik apródja. Arra emlékszem, hogy az az este nagyon jó hangulatban telt, és sokat nevettünk a képek készítése közben. A szobában volt egy fehér, talán gipszből készült csobogó, amelynek a peremén kagylók voltak ráragasztva. Azokon mindig szerettem végighúzni a kezemet, mert nagyon érdekelt, hogy megtapintsam a hideg anyagot. Azelőtt is készült néhány fotó, de azokat már régóta nem találtuk meg. Ezt a fotót jó pár éve hoztam fel néhány másik kedves fotóval együtt, és mutattam meg a barátnőimnek. Így amikor egyik szilveszter este egy szép, kék, ezüstszálas felsőben mentem át a házibuliba, az egyik barátnőm megjegyezte, hogy milyen szép kék, olyan „anasztáziás”. A másik barátnőm pedig hangosan nevetve annyit mondott: – A recski Anasztázia, mint a képen. Így lettem tehát a Recski Anasztázia.

5

A Serketánc tábor a kedvenc táborom. Ez egy moldvai és gyimesi népzene és néptánc körül forgó hagyományőrző családi rendezvény Makkoshotyka mellett az Ambrozsoky tanyán, amire 2020-ban kaptam először meghívást. Azóta minden nyáron visszajárok és várom egész évben. A közösségi érzést, mint olyat, és a magyarságoz való tartozás ez az esemény adta meg nekem eddigi életem során leginkább. Itt organikusan, szabadon élhetem meg a néptáncot és a népzenét. Itt a hagyomány nem bemutatók díszruhában, hanem valós öröm és együttlét. Mesék, csujjogatás, kacagás a körtáncban, hajnali énekek, reggeli kávé mellett is furulyaszó, ebédlősátorban koboz hang, és éjszaka előbújó rezesek. Az ember itt nagyon elfárad, mert nappal zenélni-táncolni-énekelni tanul, mesét hallgat, kézműveskedik, segít a háziaknak, gyógynövénytúrára megy, falat mászik, este pedig koncertet hallgat, és hajnalig táncol énekel, s a bátrabbak zenélnek is. Ez az a hely, ahol tényleg ott van minden generáció. Kisbabáktól agastyánokig. És lás csodát jó együtt. Máris hiányzik ahogy írok róla...

1

Tavalyelőtt télen, karácsony előtt elmentünk kirándulni Hűvösvölgybe a barátaimmal. Szokásunkhoz híven a végén beültünk melegedni és forralt borozni egy kis kocsmába. A kamerám is alkalmazkodott a hideghez és bepárásodott az objektív. Ezáltal gyönyörűen összefolytak a színek és a fények a képen. Gyerekkorom óta nem volt karácsonyi hangulatom, de ez a fotó meghozta.

4

Ez volt az első Karácsony amire emlékszem is. Mint minden más ünnepnél, ilyenkor is a nagymamámnál ebédeltünk, mindig nagyon izgalmas volt ez az időszak, hogy vajon mi vár majd a fa alatt, de ez a karácsony ilyen szempontból kifejezetten különleges volt. Ugyan is mindhárom unoka, köztük én is. Kaptunk 1-1 mackós, kockás pokrócot. Sosem volt felhőtlen a karácsony, mert a nagyanyám minden alkalommal azon szenvedett, hogy a nagybátyám nem lesz ott egész hétvégén, mert az egész családjával együtt, ilyenkor mindig Ruzsá-ba látogattak. (Marika mamához, az unokatestvéreim másik nagymamájához) Emiatt mindig volt egy enyhe, de érezhető egymásnak feszülés anyám és nagyanyám közt, amit nem minden alkalommal viseltem jól. Mivel ezt jeleztem is, ennek a feszültségnek feloldására együtt meghintáztattak ebben az újonnan kapott mackós pokrócban, ami így oldotta egy kicsit a hangulatot mindenkiben és nekem annyira megtetszett, hogy a mindennapok részévé vált a problémák pokrócban való elringatása. (de néha csak pokróchintáztunk, mert minden esetben nagyon szórakoztató és izgalmas volt)

5

Ezek a fotók 1995 nyarán, a történelmi hangulatú francia kisvárosban, Annecy-ben készültek. Svájcban, Genfben voltunk vendégségben keresztanyámnál, Klárinál. A vendégségnek két célja volt, egyrészt kifestettük a lakását és segítettünk a felújításában, másrészt közösen kirándultunk. Az egyik kirandulásunk célja a Genftől délre eső francia város volt. Genfet tulajdonképpen szinte körbe veszi Franciaország. Észak kivételével bármelyik irányba indulsz, Franciaországban találod magad. Az utolsó két fénykép 1995 nyarán készültek svájci barangolásunk alkalmából. Alpokban valahol egy hegyi pataknál kirándulunk Eszterrel, akit egy év múlva feleségül vettem.

2

A fotó 1995 októberében készült, és ezen a napon a nagyszüleim aranylakodalmát ünnepelte az egész család. A pontos napra már nem emlékszem, de a nap hangulatára annál inkább. Ott volt az egész család. Egész nap nagy volt a pörgés. A kép, azt hiszem, a komoly képek után készülhetett, miután minden fontos dolgot már dokumentált a bátyám. Jellemző volt, hogy sok fotó készült egy családi eseményen, de azt hiszem, ez volt az egyik legjobban dokumentált ilyen esemény. A fotón bátyám autója előtt állunk édesapámmal és nagypapámmal. Sok ehhez hasonló hangulatú fotó készült rólam, ahogyan próbálom a komoly beállításokat, komoly fotózásokat elviccelni. Apukám és nagypapám próbálták megőrizni a képen a komolyságukat, de ha jobban megnézzük a képet, és látjuk az aranylakodalom ünnepélyességéhez kicsit sem illeszkedő grimaszomat, láthatjuk, hogy ez nem igazán sikerült. Az élethez, azt hiszem, részben megmaradt ez a hozzáállásom: nem kell sem az életet, sem pedig magunkat mindig túl komolyan vennünk.

2

A fotók 1995 nyarán készültek Svájcban és hazafelé Ausztriában, apukám fotózta őket. Anyukámmal indultak látogatóba apukám keresztanyjához Genfbe. Erre a hosszú útra autóval mentek Budapestről. Apukám első autója ez a fotón is jól látható kis piros Renault 5-ös gépkocsi volt. Apukám nagyon kedvelte ezt a járművet, menő autónak számított akkor. Az út hosszú volt hazafelé, mert sok helyen megálltak nézelődni. Volt, hogy az Alpokban aludtak egy parkolóban, de reggel kolompolásra ébredtek. Tehenek voltak kihajtva a legelőre, azok kolompoltak. Az első képen az Ausztria felőli Hegyeshalmi határátkelőnél várakoznak, a hosszú kocsisorban. A fényképet apukám készítette, így csak anyukám látható, aki grimaszol. Vicces, mert sokat grimaszolok én is anyukámhoz hasonlóan. A több órás várakozás nagyrészt a németországi török vendégmunkások miatt volt. Németországból mentek haza a nyári szabadságra. A fényképről még az jut eszembe, hogy mi a húgommal később nagyon sokszor játszottuk a számold meg a piros autókat az autópályán című játékot, amit kocsizás közben kell játszani. Akkor még nem is tudtuk, hogy a szülein egy piros Renault 5-ös gépkocsival jártak.