A Jelenarchívum az 1990-es évektől napjainkig tartó közösségi fotó- és történetgyűjtemény. Csatlakozz te is!

5

Az ember nem is gondolná, hogy mennyire szociálisak a kecskék. Ragaszkodók, gyengédek, mókások. Az első képen Bogyó van, cumis kecske, ő olyan volt mint az Öreg néne őzikéjében összebújt a pulival meg a cicával, az ajtó előtt. Ott lakott. Minden évben veszek új kecskéket, amikor hozzánk kerülnek vadak és félősek végig kell kergetni őket a kerten, hogy meg lehessen fogni őket. De ahogy időt töltenek velünk, megszoknak kézhez szoknak. Bújósak lesznek. A harmadik képen kiültünk piknikezni, gondoltam megreggelizünk, amíg ők legelnek, de odajöttek és beleettek a tányérunkba. Végül kénytelenek voltunk állva enni. A negyedik pedig egy bakkecske látható. A bakkecskét házőrzőnek is tartják, mert akit meglát annak nekimegy. De őt kézzel nevelték, ezért ilyen bújós lett. A legutolsón a kecskekislány az emberkislánnyal látható.

3

Felajánlották, hogy egy közterületről lekaszált szénát összegyűjthetem az állataimnak. Én pedig paplanhuzatba tömtem bele, talicskára tettem, úgy vittem haza. Tojásgyűjtés: Azért is költöztünk vidékre, mert fontos volt számomra, hogy a gyermekeimnek ilyen élményben legyen része. Sokan azt gondolják, hogy aki falun él az szegény, de a természet, a napsütés, a nyugalom elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat.

1

A gyerekkori szomszéd barátnőmmel vagyunk a képen. Egész életünkben barátnők voltunk. Amikor találkoztam vele ,,összeborultam és sírtunk az örömtől, hogy ilyen időskorban tudtunk találkozni." Amikor kérdeztem tőle, hogy milyen az idősek otthon, akkor elszomorodott... Kevés az élettére, pedig nagyon iparkodó asszony volt. A TSZ-ben minket biztak meg minden fontosabb feladattal, mert becsülettel dolgoztunk. Gyerekkorunkban sokszor álltunk együtt a sarokban, talán ezért lettünk ilyen jó barátnők. Őszinte és mély barátságunk van. A találkozásunknál nem tudtunk úgy beszélgetni ahogy szoktunk, mert ,,csendes pihenő volt". A cséplőgéphez jártunk egyszer, ahol kiültünk a kiterített gabonára. A ponyvát összecsomagolta a gépész, ott nagyon közel álltunk a halálhoz, mert nem volt levegőnk. Amikor férjhez mentünk ő leköltözött az ,,alvégre", így kevesebbet találkoztunk. A vasárnapi misén mindig találkoztunk. A jó barátság titka: a megbecsült szeretet és mély bizalom.

3

Az első kép egy átlagos reggelen készült, ahol a lányok húzzák-nyúzzák a kakasokat. A második fényképen a lányok bemásztak egy kukába, amiben a takarmánykukoricát tartom, szerintem a kecskét akarták megetetni vele, de nem értek le a kuka aljáig, ezért belemásztak és alulról szórták kifelé. A harmadik fénykép a költözés után készült, a bográcsról a kislányom azt gondolta, hogy ez egy hinta. Ezek olyan örömteli pillanatok, amelyekhez nem kell pénzt költeni, csak észre kell venni őket. M.L.

1

A lányom nagyon szereti a helyi népviseletet. Saját kezével varr és alkot. Fontos számára, hogy a régi kultúrát nemcsak megismerje és hordja, hanem létrehozza is. Sokat beszélgetünk az alkotásairól. Megható nekem, hogy sikerült neki átörökítsem a saját értékeimet. Örülök, hogy az unokáim ezt láthatják, hogy milyen szép a csitári-magyar kultúra.

1

A helyi népviseletetet örököltem a nagymamámtól. Visszaszálltam a régi időkben, újra éreztem az őseim büszkeségét és öröksége. A gyökereim a ,,valahová tartozom" érzés. A magyar identitásom megélését és megmutatását jelenti, amikor népviseletben vagyok. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a közösség együtt lélegzett ebben a viseletben. Láttam a nézőkön, hogy mosolyogtak és öröm volt látni minket. Mi már kevesebb alsószoknyát, mint a régiek. Öltözés közben visszaidézem magamban a múltat, ami nekem az identitásom gyökére.

5

A csitári Cindróka idősek klubja 30 éve működik. A klubbot a tavaszi hérics nevű virágról nevezték el, amit a környéken népnyelven csak cindrókaként emlegetnek. A nyugdíjas klub a helyi óvodában működik, aminek a klub tagjai nagyon örülnek, hiszen az összes óvodás esemény díszvendégei. A klub minden nap működik. Minden reggelt a budapesti Sziklakápolna élőben közvetített miséjével kezdenek, amit TV-n keresztül néznek, majd beszélgetnek, filmet néznek, kvízeznek, verseket mondanak és olvasnak egészen a közös ebédéig. Utána mindenki megy a dolgára, vagyis haza és dolgozik a ház körül, az udvaron, a konyhakertben, vagy rohan az unokáiért. Együtt ünneplik a szülinapokat és a névnapokat is. A legfiatalabb tag nemsokkal múlt hatvan a legidősebb már a kilencvenet tapossa. Látszik ez a korkülönbség, a farmeros nénik között ülnek főkötős, szoknyás nénik is, akik ránézésre olyanok, mintha soha nem „vetkőztek volna ki”. A klubnak egyetlen férfi tagja van, aki épp nem ért rá, mert egész héten horgászik. Csitáron nincsen közösség, ez az egyetlen egy. És ezért sokat tesznek. Mesélnek a nénik és azt is, hogy a bácsik, csak azért nincsenek jelen, mert nem olyan aktívak vagy ha igen, akkor azt inkább a háttérben teszik a közösségért. A bácsikról még annyit, hogy régen a nénik misére menet és eljövet fiúztak, akik az ablakukon zörgetéssel jelezték érdeklődésüket, ha ki akarták őket hívni beszélgetni a ház elé, vagy kapualjba. Legszeretettebb dolguk a közös mise nézés, a környék templomainak bejárása, a Louredes-i csodák megbeszélése, a TV alatt Szent Rita, vagyis a lehetetlen ügyek védőszentjének életéről szóló DVD válogatás nézése. De mindezek mellett ők tartják életben a falu életében egykoron fontos vallási eseményeket is, mint az Úrnapi körmenetet. Kis videófelvételeken mutatták milyen nagy élmény volt közösen végre élőben is látni a Gellért-hegyi Sziklakápolnát és pálos szerzeteseket. A Csitári-hegyek alatt kezdetű dalt pedig magukénak mondják, pedig hegyek nincsenek is Csitáron, csupán egy domb, ahol a kis csehsüvegboltozatos sárga barokkból klasszicizmusba egyszerűsödő 18. századi templomuk áll. A nénik szerint ez a legszebb a környéken és a Sziklakápolna után a világon is!

1

Unokatestvéremmel, akivel minden nyarat együtt töltöttünk, a látogatás alkalmával mindig készült fénykép. Hogy lássák a szülők is mennyit változtunk. Egy lakodalom után 2017-ben, több mint 50-évvel később ugyanazok a szereplők, ugyanolyan most már beállítás nélküli fénykép készült. Az első kettő Ipolytarnócon nagyszülőknél. A másik pedig Budapesten lakodalom után, az unokatestvérem fiának lakodalmán. Gonda Lajosné Varga Mária,

1

A képet munkatársam Natali készítette rólam a Múzeumok Majálisán 2025-ben analóg technikával. Kitelepültünk a Jelenarchívummal és arra motiváltuk az érdeklődőket, hogy ők is töltsenek fel képeket. Nagy szatyorral érkeztem a helyszínre, hiszen megannyi MaDok-könyvet és saját fotót is vittem, amelynek egy része az archívumon van. Arra viszont nem számítottam, hogy Natali hoz egy analóg gépet.