Szívem csücske Ibéria: Ávila

5

A fotókon a nagyapám látható. A nagyapám 1932-ben született. Volt katona, majd útkaparó, suszter és gazdálkodó. Voltak tehenei, kisebb-nagyobb állatkái. Rengeteg felejthetetlen emlék, kedves hagyomány köt hozzá. Idén hunyt el, 93 éves korában. Karakterének elengedhetetlen része volt a kerek kis kalap és a frissen borotvált arc. Míg csak bírta, egészen az utolsó évekig maga borotválta az arcát: pamaccsal és rendes pengés borotvával. Később, amikor már mi segítettünk neki, a keverős szappant felváltotta a flakonos hab, a pengéket pedig a műanyag borotva. A haját gimnáziumtól én nyírtam, aztán egyetem alatt már anya… nem volt időm hazamenni. Alig volt pár szál: a füle tövében és a tarkóján, de rendszeresen formára kellett vágni. Erről nincs képem, de emlékszem, hasonló komoly arccal ellenőrizte munkám minőségét, mint itt a képeken a sajátját. Most belegondolva, nem bennem nem bízott, hanem egyszerűen a tökéletességre törekedett. A katonás rendre. Ahogy a borotvás eszközök, úgy a lámpája, az órája, a ruhái, minden egyéb, szépen az élére állítva sorakozott a polcokon. A beavatatlan szemek a színek és a formák sokaságában talán nem látták meg elsőre a rendet – nagy gyűjtögető volt –, de ha jobban megfigyeltük, akkor látszott. A polcán, a fészerben a tárgyak egymástól megfelelő távolságra, rendszerezetten pihentek. Kemény, munkás ember volt. Ugyanakkor az arca mindig sima, a mosolya mindig játékos. A zsebében mindig volt egy kis csoki vagy cukorka az unokáknak, dédunokáknak.

4

Búcsú az Urogallo utcában (Madrid) Végső pillantás a szobámra, a szüleimére, az utolsó percig száradó ruhákra, még egy kávé a konyhában. Az autóban alig marad hely nekem a hátsó ülésen. Hát, fájó szívvel búcsúzunk, de hatalmas honvágy lendít minket útnak. Várnak otthon. Hasta luego Madrid! Hasta la vista Espana! Gracias por todo!

5

Gyerekkori ízek. Egyedül én költöztem a családból a fővárosba. Ritkán jutok haza, lényegében csak ünnepekkor, különleges alkalmakkor. Ilyenkor mindig megérzem, mennyire kettéosztott az ország, Budapestre és vidékre tagolódik. Ugyanakkor elfog a vágyódás a család és a természet közelsége iránt. A fényképek családi fotók a 90-es évektől a 2000 évekig, családi pillanatok, nyaralás, iskolai ünnepség.

1

Talán az egyik legkedvesebb, repetatívan visszatérő kisgyerekkori játékom a puzzle mellett a memóriajáték volt, amit rendszeresen magyar kártyával játszottunk vagy játszottam. Hogy azért játszottuk magyar kártyával, mert nem volt szokás külön kártyás vagy kockás memóriajátékot vásárolni, vagy annyira benne volt a mindennapjainkban a kártya, hogy eszünkbe sem jutott mást használni, mára nem tudnám pontosan megmondani. A 32 kártyával ugyebár 4X8-as téglalapot vagy kissé elcsúsztatva, két lap betoldásával 6X5-ös négyzetszerű formát lehetett kirakni. Még talán az is előfordult, hogy megbeszéltük melyik két kártya maradjon ki, hogy ne bontsuk meg az alakzat rendjét. Emlékeim szerint, ahogyan más kártyajátékokban is, jellemző, hogy a zöldek voltak a pirosak párjai, a tökök pedig a makkoké. Tehát ha sikerült két felsőt felfordítva összepárosítani, akkor Tell Vilmos párja a Stüszi Vadász volt, és Geszler Herrmann-é pedig Rudenz Ulrich. Talán a párosítás, kirakás élménye miatt voltak az ilyen játékok számomra megnyerők, de a magyar és később francia kártyával is szerettem bármilyen játékot megtanulni. Manapság sem fekszenek annyira az olyan kártyajátékok, mint az Uno, mivel túl korlátozottnak tartom abban az értelemben, hogy csak egyféleképpen lehet játszani vele, még akkor is, ha rengeteg változata van. A számos variációjú magyar és francia kártyajátékok között felbukkannak olyanok, amelyek alkalmas arra, hogy az ember egyedül leüljön, szórakozzon (lásd. Windows rendszeralapjátékok között pl. a pasziánsz) és akár az idővel vetekedve fejlessze memóriakészségét. A fotó nem 1990-ben készült, hanem 2025-ben, de mivel gyermekkoromra emlékeztet így ezt az évszámot adtam meg.

2

1990 augusztus eleje. Diplomázás után – 21 évesen – munkába állás előtt Apukámmal utaztam ki hozzá 3 hétre Németországba, Essenbe. Ő 1983-ban disszidált Nyugat-Németországba. Ez volt az utolsó olyan lehetőségem, amikor hosszan kint lehettem nála. Az élet furcsa fintora, hogy azóta nem jártam ott. Az út 12 óra volt. Éjjel is utaztunk, és Apu már fáradt volt, ezért betértünk egy autópálya melletti parkolóba megpihenni. Sajnos a jogosítvány vizsgám éppen az utazás előtt nem sikerült, ezért kellett Apunak vezetni végig, pedig nagyon számított rá, hogy felváltva ülünk a volánnál. Hajnali 6-kor ilyen gyűrött fejjel néztem ki az autóból. Apu kedvenc autómárkája a Mercedes volt. Ehhez hűséges volt évtizedekig. A kint töltött 3 hét volt az alapozás a későbbi önálló életemhez, mert nekem kellett háztartást vezetni és főzni. És itt próbáltam ki először különböző koktélokat Apu egyik fiatal kollégájának útmutatása szerint, mikor néha elmentünk kilazítani a napot. Ennél az utazásnál döntöttem el, hogy szürke egérből színes egyéniség leszek. Első lépésként vettem egy tűzpiros pulóvert.

5

A fotók 1990-ben készültek egy orosz fényképező géppel. Sokszor önkioldóval csináltam a közös fotókat. Bulgáriában. Éppen csak betöltöttük a tizennyolcat. Általános iskolai barátommal Simivel (Simon László) elhatároztuk, hogy Bulgáriába fogunk nyaralni, legalább egy hetet. Bulgária nagyon olcsó volt, még a szocialista országok közt is. Várna és Burgasz, két tengerparti város volt a cél. Először Várnába mentünk, ahol remek szállást találtunk a „Fekete Tenger” hotelben. Két bolgár lánnyal is összeismerkedtünk, akik Szófiából, a fővárosból jöttek a tengerpartra nyaralni. Remekül teltek a napok, sétáltunk, táncoltunk, vacsorázni jártunk a lányokkal. Kevéske orosz nyelvtudásunkkal jól megértettük egymást. Pár nap után elhatároztuk, hogy megnézzük délen a másik nagy tengerparti várost, Burgaszt is. Felszálltunk egy buszra, de csak félútig, Obzorig jutottunk, ahol valamit meg akartunk nézni, amiből nem lett semmi. Éjszaka az obzori tengerparton aludtunk a homokba. Délelőtt strandoltunk egy kicsit, majd elhatároztuk, hogy inkább visszamegyünk Várnába. Mert azt már ismerjük, ott remek szállásunk van és a bolgár lányok is örülni fognak, ha visszatérünk. Így is lett. Az ott tartózkodásunk alatt, a kiváltott valutánkat nem tudtuk elkölteni. Üzletekben semmi jó dolgot nem árultak, elavult, gyatra minőségű holmikat lehetett csak kapni. Az élelmiszer üzletek üresek voltak, csak konzerveket árultak, hegyekben. Vásárfiaként csak egy táskányi bolgár konyakot és fehér rumot hoztunk haza, mert az még viszonylag jó volt. Az ott töltött kb 8-10 nap alatt fantasztikusan éreztük magunkat Bulgáriában, csodálatos nyaralás volt. A képek között van olyan amely Várnában, és van amelyik Obzoron készült.

1

A fotó Balatonszárszón készült a kilencven nyarán, apukám készítette a vízben állva. Egy külön bejáratú, mások által nem nagyon használt öblön keresztül megyünk be a Balatonba – mesélte pár hete, mikor a fényképről kérdeztem. A magyar tenger a kilencvenes években is vonzó volt a család számára, csak bepattantak a kocsiba, és másfél óra alatt Balatonszárszón voltak. Nagymamám, nagybátyám, na meg persze ő, akinek a kezében a kamera. Nem készültek fel a nyaralásra, mégis szerettek volna saját vízi járművet. Ezért csináltak gyorsan egy rögtönzött tutajt. Két gépkocsi belső, amit összekötöttek egy nagyobb gyúródeszkával. És kész is volt a "tutaj". 😅

5

A fotók 1990-ban Gávavencsellőn készültek, tizenévesek voltunk akkor. (Gávavencsellő nagyközség a korábban önálló Gáva és Vencsellő települések egyesítésével jött létre) Általános iskolai barátom Simi (Simon László) anyja, Zsóka néni újraházasodott egy itt élő idősebb férfivel és odaköltözött hozzá. Nyáron meghívott minket nyaralni a kis Tisza menti településre. Hárman mentünk: Simi, Varga Zsolt (Kacsa) és én. (Érdekesség, hogy Zsolt egy évvel fiatalabb volt nálunk, mégis ő nézett ki idősebbnek) . Városi gyerekként nagyon jól éreztük magunkat ott. Kisvasúttal utaztunk, mindennap fürödtünk a közeli Tisza folyóban. Parti halászcsárdába is benéztünk néha, ahol helyi romák hegedültek. Este pedig véget nem érő kártyacsatákat játszottunk, és közben ment a zene az első hordozható sztereó magnómról. Remek nyaralás volt. A három viccessebb fotóhoz pedig külön történet is kapcsolódik: A Tiszába fürödtünk, az iszap a dagonyáztunk. Közben jött egy tehéncsorda inni a vízhez. Beöltöztettem Simit és Zsoltot a takaróinkba, mintha tehén pásztorok lennének.