Ugrás a tartalomra

Kérjük, jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy megoszthasd fotóidat és történeteidet.

2026

Gyerekkort idéző téli séta

Szigetszentmiklós, Magyarország

2026 januárjában akkora hó esett, amekkora nagyjából tíz éve nem. Téli gyerekként ennek nagyon örültem, igyekeztem minél többet kint lenni, minden nap sétálni, nézegetni a tájat. Hétvégi sétára indultunk a környéken, ahol felnőttem, a szigetszentmiklósi Kis-Duna parton, hogy meglessük a behavazott ösvényt és elcsípjük a téli napsugarakat. Gyerekkoromból még emlékszem arra, amikor befagyott a Kis-Duna és kilométereken át lehetett rajta korcsolyázni. Persze az is élénken él bennem, amikor egy ismerősünk alatt beszakadt a jég, így korcsolyában csattogott fel hozzánk csurom vizesen, hogy felmelegedjen. Most korizásra a jég még nem volt alkalmas, de arra igen, hogy néhány part-menti lakó rendezgesse a portái előtt elterülő nádast. A sétára magammal vittem a régi családi digitális fényképezőgépet. Manapság, amikor ennyire túlárad a vizuális kultúra, akkor nagyon jól esik nem a telefonomat előkapni minden olyan pillanatban, baráti találkozón, családi eseményen, amikor készíteni szeretnék egy fotót. Így ez a kép egy számomra kedves helyen, szép időben és izgalmas módon készült.

Dátum

2026

Feltöltő

Gyüre Anna

Helyszín

Szigetszentmiklós, Magyarország

Kulcsszavak
digitális
Azonosító szám

JKK.2026.372

Licensz
Néprajzi Múzeum

További történetek

Újévi havazás - 2026-01-21 16:53 - Molnár Réka 3
2026
Újévi havazás
Budapest, Magyarország

A 2026-os évet gyönyörű hóeséssel kezdtük, nekem ez különösen megmelengette a szívemet. Alapvetően a meleg időjárást pártolom, de a hó szépsége mindig ad egy kis erőt a hideg téli hónapokban. A szilveszteri ünnepségek kipihente után a barátokkal összebeszéltünk és el is döntöttük, hogy ki kell használni a lehetőséget – el kell menni szánkózni. A legtöbben gyermekkorunk óta nem láttunk ekkora havat, úgyhogy félretettük a felnőttes komolyságunkat és négy-öt réteg vastagon felöltözve nekivágtunk Pest havas utcáinak. Az év első hetében az összes közelebbi barátommal egymást váltva meglátogattuk a Városliget Királydombját és jobb híján száz literes kukászsákokon csúsztunk le a lejtőn. Legutóbb talán öt éve szánkóztam, ezért még fontosabb emlékként maradnak meg bennem ezek az esték. A napokig tartó hóesésben még a kisboltig megtett séta vagy a könyvtárból haza vezető út is szinte mesebeli kalandként hatott a számomra, a telefonom galériája roskadásig telt a havas utcákról készült képekkel. Bár az éjféli csúszkálásról és a hóban botladozásról nem készült kép a vadregényes, izgatott érzés biztosan feledhetetlen marad.

Szókratész a telepen - 2026-01-21 13:34 - Rézmüves Benjamin 1
2026
Szókratész a telepen
Budapest, Magyarország

Egy poros délután volt, amikor a telep szélén megálltam. A levegőben füst és frissen főtt kávé illata keveredett, a házak között gyereknevetés pattogott, mint apró kavicsok az úton. Akkor vettem észre az idegent. Nem illett oda — mégis úgy ült a rozoga padon, mintha mindig is ott lett volna. Mezítlábas volt, arca ráncos, tekintete nyugodt. Nem kérdezett engedélyt a jelenléthez. – Mit keresel itt? – kérdeztem tőle. Elmosolyodott. – Azt, amit mindenhol – felelte halkan. – Az igazságot. De többnyire csak kérdéseket találok. Leültem mellé. A telepen ritkán beszélget az ember idegenekkel, de ő nem idegennek hatott. Inkább emlékezésnek. – Mondd – fordult felém –, szerinted mit jelent szabadnak lenni? Ránéztem a házakra, a drótkerítésekre, a rendőrautók emlékére, amelyek akkor is itt voltak, amikor épp nem látszottak. – Azt, hogy nem néznek le – mondtam. – Hogy embernek számítasz. Bólintott. – És ha mások nem adnak neked emberi méltóságot… attól még elveszíthető? Hallgattam. Ő nem tanított, nem prédikált. Csak kérdezett, és a kérdései lassan bontották le bennem mindazt, amit megszokásnak hívtam. – Azt mondják, ti itt problémák vagytok – folytatta csendesen. – De mondd, lehet-e egy ember probléma, vagy csak a róla alkotott gondolat az? A telep ekkor már nem tűnt olyan szűknek. Mintha a kérdések réseket ütöttek volna a falakon. – Tudod – mondta végül –, Athénban ezért nem szerettek engem. Mert megmutattam, hogy aki biztos a hatalmában, az fél a kérdésektől. Felállt, leporolta a nadrágját. – Ne hagyd, hogy elmondják neked, ki vagy. Kérdezz vissza. Mindig. Mire válaszoltam volna, már nem volt ott. Csak a pad maradt, és bennem egy mondat, amely azóta is velem jár: Nem az a veszélyes, aki kérdez — hanem az, aki soha nem mer válaszolni. És a telep aznap este csendesebb volt. Nem kívül. Belül.