Ezen a családi fényképen (mely egy fénykép-sorozat egyik darabja), melyet valószínűleg édesanyám vagy édesapám készített egy egyszerűbb digitális fényképezőgéppel 2004-ben, az látható, ahogy tipegőként „világgá megyek”.
2004-ben 2 éves voltam, amikor szüleimmel és úton lévő öcsémmel kiköltöztünk Budapest belvárosából Kismaros-Börzsönyligetre, ami akkor még nyaraló övezet volt. Ez azt is jelentette, hogy az utcában rajtunk kívül csak egy másik család, illetve egy idős néni élt állandó jelleggel. (Mára már azonban nagyon sokan kiköltöztek ide a városból, és sűrűn lakott környékké vált.) Akkor azonban a házunkat körül ölelte az erdő, a pár utcával lejjebb lévő ciszterci monostorból fölszűrődött a hárfa dallamos hangja, a madarak pedig hangosan énekeltek mellé. Kislányként is valószínűleg megéreztem a természet, e csodaszép környezet hívogatását, a szabadságot, és elhatároztam, hogy "világgá megyek". Összepakoltam hát a legfontosabb holmijaimat, tehát a plüssállataimat a kis piros hátizsákomba, karomba fogtam kalandor társamat, Marci babámat, és búcsút intve szüleimnek, útnak indultam. Ez a kép-sorozat, melynek egyike ez a kép is, a családunkban azóta ikonikussá vált, mindenki csak úgy hivatkozik rá: "amikor Emma világgá ment". Világgá ugyan nem mentem, csak az utca végéig...de nekem akkor, és még sokáig, míg fel nem nőttem, ez a hely jelentette a világot.
Amikor világgá mentem...
További történetek
1
Félek a repüléstől, de szeretek utazni. Minden felszállásnál megfogadom, hogy soha többé. Minden leszállásnál pedig azon gondolkodom, hogy hová repüljek legközelebb. Az életben a legjobb dolgok néha komfortzónán kívül kezdődnek. Vagy 10 000 méterrel felette. Talán a bátorság nem az, hogy nem félünk, hanem az, hogy a félelmünk ellenére is merünk elindulni.
4
Ezek a képek tökéletesen visszaadják azt a játékos, szeretetteljes közeget, amiben falun felnőttem. Nálunk mindig találtunk valamit, amivel le tudtuk kötni magunkat, és a hétköznapi tennivalókat is élvezetessé tudtuk tenni. Azt hiszem, nem sok kisgyerek mondhatja el magáról, hogy a hagyományos kenguru mellett szatyrokban, sőt, egy fonott kosárban is hordozták őket! Bár az emlékeim már megkoptak, ezek a fotók örök emléket állítanak azoknak a mókás perceknek. Hálás vagyok értük.
5
Az egyik balatoni nyáron végig esett az eső Balatonszárszón. Pont nálunk nyaralt két idősebb lány, családi barátok, mikor a lovas-fogathajtóverseny is megrendezésre került, így közösen vágtunk neki esernyősen az útnak. Sok mindenre nem emléksze, mert öt-hat éves lehettem ekkor de a folyamatosan szakadó esőre igen, és arra is hogy végül mindenkinek találtunk esernyőt a családi nyaralóban.
2
2004-ben, 4 kis gyermekemmel Jákon éltünk. Szüleim Oszkóban laktak, egy hatalmas kertes házban. Mármint a kert volt hatalmas. Hétvégeken a gyerekekkel sokat jártunk szüleimhez, nagy területük volt, lehetett focizni, szaladgálni. A képen én vagyok, 36 évesen szüleim kertjében, a másikon legnagyobb fiammal, meg egy labdával.