8 éves voltam, amikor először utaztunk télen Olaszországba, így azon az éven a homokos tengerpartot a havas hegycsúcsok váltották fel nekünk. Több magyar családdal voltunk egy szálláson, ezért az estéink is mozgalmasan teltek, mert sok hasonló korú gyerek volt, ezért mindig kitaláltunk valami közös játékot. Az egyik családban volt egy lány, akivel pont egyidősek voltunk és rövid időn belül sikerült összebarátkoznunk, vele töltöttem a legtöbb időt, de ennek ellenére a síelés után egyáltalán nem tartottuk tovább a kapcsolatot.
Minden reggel viszonylag korán kellett felkelni, mert délelőttönként síoktatáson vettem részt. Kezdetben nem volt sok kedvem az oktatáshoz, mert addig távol voltam a többiektől, és úgy éreztem kimaradok a jóból, másrészt egy számomra teljesen idegen nyelven folyt minden foglalkozás, ezért nem mindig értettem mi is pontosan a feladat. Az utolsó alkalommal, például volt egy verseny, ahol a hóba leszúrt botokat kellett kikerülni időre, és én azt hittem, hogy először van egy próbacsúszás is, de kiderült, hogy rögtön élesben ment, így csak a második helyen sikerült végeznem (a háromból), de ettől még büszke voltam magamra.
Az egyik alkalommal annál a hütténél, ahol éppen megálltunk inni valami meleget, volt egy asztal tele különböző méretű kolompokkal, amiket egy helyi bácsi szólaltatott meg időnként, és mi gyerekek is kipróbálhattuk, hogyan kell rázni a kolompot. Bár, ha jól emlékszem én pont nem éltem ezzel a lehetőséggel, de jót szórakoztam a többieken.
A másik érdekes momentum, ami megmaradt bennem azon kívül, hogy nagyon hideg volt (néha -10, -15 fokot is mutatott a hőmérő napközben), az a Jeti titokzatos jelenléte. Olykor-olykor felbukkant a hegyek között egy magas, tetőtől-talpig bundába öltözött idegen, akire egy az egyben illett a mesékből ismert leírás. Már nem emlékszem arra, hogy vajon gyerek fejjel elhittem-e, hogy az a valaki valóban egy mitikus lény, vagy számomra is csak egy vicc vagy játék volt meglesni a „Jetit”. Mindenesetre fényképes bizonyítékkal igazolhatom azt, hogy én már láttam egyszer az olasz Alpokban.
Síelés az olasz Alpokban
Dátum
2010
Feltöltő
Helyszín
Bruneck, Olaszország
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.317
Licensz
További történetek
1
A képet munkatársam Natali készítette rólam a Múzeumok Majálisán 2025-ben analóg technikával. Kitelepültünk a Jelenarchívummal és arra motiváltuk az érdeklődőket, hogy ők is töltsenek fel képeket. Nagy szatyorral érkeztem a helyszínre, hiszen megannyi MaDok-könyvet és saját fotót is vittem, amelynek egy része az archívumon van. Arra viszont nem számítottam, hogy Natali hoz egy analóg gépet.
3
Mivel lehetne feldobni a hétköznapokat igazán? Hogy a munkába tartó utazás izgalmasabb legyen, szerintem fontos kiaknázni a tömegközlekedés adta lehetőségeket (BMV - busz-metró-villamos). Ha az átszállást meg akarjuk spórolni egy-egy reggelen, akkor a 105-ös vagy a 210-es busz a legalkalmasabb erre és a kilátás sem utolsó. Az Andrássy úton megannyi gyönyörű épület és a Kodály köröndön pedig minden színben pompázó, illatos virágok látványa teszi izgalmasabbá a munkába vezető utat. Mivel ezen a téren szűrődik be a legtöbb napfény (a Hősök tere előtt), így könnyedén észrevettem egy aprócska méhet, amely reggeli harmatos tisztálkodása közepette meg-megszundított a dízelmámoros busz végében, a mellettem lévő ablak alján. Jó hosszú utat tehetett meg Budáról, hogy a pesti virágokra szálljon - még jó, hogy a BKV megspórolt neki néhány kilométert. Leszállás előtt a kis méhet a tenyerembe tettem, majd az első virágig meg sem állva, a frissen nyírt fű között találtam neki egy tökéletes helyet... Pár nappal később ugyanezen az útvonalon egy újabb budai méhecske találta meg a pesti nap virágát.
5
Nyaralás a csizmán. Kislányommal Majával már rég tervbe vettük hogy megnézzük az olasz csizma végét és az ott elterülő szépségeket. 2025 nyarán volt idő és kedvező repjegy Bariba uhogy útnak eredtünk. Megérkezésünkkor béreltünk egy robogót és azzal kezdtük felfedezni a környèket. Bari szép város nyüzsgő belvárossal. A tengerpartja csak kis részeken strandolható, ezt azonban hamar megtaláltuk a kánikulában. A város utàn a környékbeli szèp látnivalók következtek. Alberobello, Locorotondo, Monopoli. A mesefalu olyan mint az hazai Szentendre csak ezekkel a szokatlan süvegszerű tetőkkel. Locorotondó szintén csodás óvárossal rendelkezik, Monopoli pedig nagyon látványos tengerparti városrészével vonzza a látogatókat. Itt sem maradhatott el a strandolás. Következő napra hagytuk Materát és Polignanot. Matera úgy néz ki mintha az egész vàrost kőből faragták volna ki a hegyoldalból. Zsúfolt szerkezete és ősi mivolta meghökkentő hatást tett rànk. Polignano pedig kanyon jellegű strandjával szintén egy nagyon látványos helyszíne az itteni partoknak. Mindezeken keresztülmotorozni pedig hatalmas élmény. Az olasz életérzés ezen a részen maximálisan átjön. Csizmára fel vagy le!
5
Eszterrel 16 évesen kezdtünk el stoppolni. 2010-et írtunk, már rég lement a beat-nemzedék stoppos romantikájának sokadik hulláma is. Jártuk keresztül-kasul az országot, aztán Erdélyt. Később külön-külön stoppoltunk külföldön is. Volt egy kakitérképünk, amin bejelöltünk minden falut és várost, ahol megkönnyebbültünk. Cece, Kolozsvár, Kapolcs, Veszprém, Gyimesközéplok… Az autósok állandóan pénzt adtak vonatjegyre, mert annyira féltettek minket, de általában abból fesztiváloztunk. A legtöbbször nem kellett sokat várnunk, ha mégis, ugráltunk meg hülyéskedtünk. Nagyon korán megtanultuk, hogy autópályán TILOS stoppolni, és hogy az a legnagyobb szívás, ha egy város közepén tesznek ki, de nekünk még tovább kell utaznunk, akkor “irányba kerülni” legalább egy óra. Eszter próbált meggyőzni, hogy a löncshús tejföllel és kiflivel jó. Elképesztő kalandokat éltünk át, de reméljük, hogy a saját gyerekünknek nem jut eszébe ilyen.