Ez egy több évtizedes kaland, amelynek csak néhány pillanatát lehet itt rögzíteni. 1990-ben vettem egy vályogházat, mert elbűvölt a benne található két búbos kemence. Az épületet hamar műemlékké nyilvánították és az akkori műemlékvédelmi szakemberek útmutatása alapján újítottuk fel, eredeti tulajdonosainak és sok más helybéli kedves ismerős segítségével, akikkel mind a mai napig szoros barátságban vagyunk. A kert művelése is együtt kezdődött, aztán unokámmal folytatódott. Végül a falu legszebb konyhakertje pályázaton is kitüntették, pedig 50 km távolságból jártunk oda, hogy gondozzuk a növényeket. 2016-ban a az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottságának "Múltját őrző ház" pályázatának díjazottja lett. Végül mikor már nem tudtuk tovább gondozni, a falunak ajándékoztam az épületet.
Múltját őrző ház
Dátum
1992
Feltöltő
Helyszín
Zsámbok, Magyarország
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.394
Licensz
További történetek
5
Llanes egy elbűvölő tengerparti kisváros, Spanyolország északi területén Asturiasban található. Kétszer jártam ezen a vidéken. Az első, babysitterként átélt élmény után muszáj volt még egyszer visszatérnem a jövendőbelimmel. Összeismerkedtünk falubeli halászokkal a kikötőben, és ahogy megtudták, hogy Magyarországról jöttünk, elkezdték sorolni: Puskás, Czibor, Kocsis, Kubala. Ők mind a Barcelona csapatában játszottak. Büszke voltam rá, kihúztam magam, hogy én is magyar vagyok! Ott szembesültem vele tényleg mit ért el és milyen hírnévre tett szert az Aranycsapat!
1
7 éves koromban kaptam a nagyapámtól egy Minolta Hi-Matic F, félautomata gépet (technika: Minolta Hi-Matic F / Forte 100). Életem első tekercsét egy agárdi nyaraláson lőttem, 1992-ben. Hullámpala tetős ház, a pokróc mintája, a szomszéd kutya a fűben, anyám és húgom a ház előtt, apám újságot olvas, nagybátyám arca alulnézetből. Az egyik kép a Velencei-tó felé útközben készült: kiszálltam, a Daciát akartam lefényképezni, de ott van az autóban a család is.
2
A két fénykép 1992-ben készült Egerben egy havas télen. Havas tél, különös, hogy ezt a fogalmat ma már ki kell hangsúlyozni, mert nem magától értetődő a bolygónkat érintő klímaváltozás miatt. A szüleim két budapesti barátja ekkortájt Egerbe költözött. Egy közös kocsmát nyitottak, ami rövid ideig működött csak. Ettől függetlenül az egyikük a város vízilabda csapatában is játszott. Közösen egy nagy, háromszobás albérletet béreltek, ide jártak hétvégeként a szüleim és a pesti baráti kör hozzájuk bulizni, kirándulni, túrázni. Mind a két fotót apukám készítette, az első fotón az érkezés egyik pillanata, kipakolás a kocsiból. Az első képen éppen szánkózni készülődnek, a másodikon már elolvadt a hó. A háttérben a Calipso nevű söröző, ami gyűjtőpontként működött, és ami a baráti társaságból az egyik egri lányé volt. A fotón egy Zsuk furgon látszik, a fénykép jobb szélén pedig egy kombi Lada 1200-es gépkocsi látható.
4