Hóban-fagyban

4

2021 februárjában a nővéremmel és a kereszttestvéremmel elmentünk egy hétvégére Szigligetre, a keresztszüleim nyaralójába. A Balaton-felvidék nagyon közel áll a szívemhez, gyerekkoromban sok időt töltöttem ott. Azon a hétvégén 25 C° volt és gyönyörű napsütés, egészen különleges élmény volt ez a tél végén. A falu ilyenkor nagyon csöndes, szinte senki nem járt rajtunk kívül az utcán. Éjszaka nagyon hideg volt a házban, de a Szent-György hegyen találtunk egy nyitva tartó pincészetet, így finom borok segítettek nekünk hideg leküzdésében.

1

A 2003 telén készült fotón én vagyok látható, kétéves koromban, az Erdélyi Gyülekezet Gyógyszergyári úti telephelyén. Gyerekkorom jelentékeny részét töltöttem ezen a helyen – nem minden esetben elragadtatással –, apukám harminc évig volt az itt működő gyülekezet lelkésze. A kép kontextusával azonos fontosságú fő tárgya is; a hó. Amellett, hogy ekkor találkoztam először nagyobb mennyiségű hóval, 2016 teléig utoljára is – a városban nem gyakran maradt meg az a kevés sem, ami hidegebb napokon hullott. A kép dokumentálja egyrészt a nagy, 2003-as havazást, másrészt pedig azt a gyermeki kíváncsiságot és elragadtatást, amit kizárólag egy kétéves gyerek – esetleg jegesmedve – tud érezni nagyobb hótömeg láttán.

3

A 2026-os évet gyönyörű hóeséssel kezdtük, nekem ez különösen megmelengette a szívemet. Alapvetően a meleg időjárást pártolom, de a hó szépsége mindig ad egy kis erőt a hideg téli hónapokban. A szilveszteri ünnepségek kipihente után a barátokkal összebeszéltünk és el is döntöttük, hogy ki kell használni a lehetőséget – el kell menni szánkózni. A legtöbben gyermekkorunk óta nem láttunk ekkora havat, úgyhogy félretettük a felnőttes komolyságunkat és négy-öt réteg vastagon felöltözve nekivágtunk Pest havas utcáinak. Az év első hetében az összes közelebbi barátommal egymást váltva meglátogattuk a Városliget Királydombját és jobb híján száz literes kukászsákokon csúsztunk le a lejtőn. Legutóbb talán öt éve szánkóztam, ezért még fontosabb emlékként maradnak meg bennem ezek az esték. A napokig tartó hóesésben még a kisboltig megtett séta vagy a könyvtárból haza vezető út is szinte mesebeli kalandként hatott a számomra, a telefonom galériája roskadásig telt a havas utcákról készült képekkel. Bár az éjféli csúszkálásról és a hóban botladozásról nem készült kép a vadregényes, izgatott érzés biztosan feledhetetlen marad.

5

Llanes egy elbűvölő tengerparti kisváros, Spanyolország északi területén Asturiasban található. Kétszer jártam ezen a vidéken. Az első, babysitterként átélt élmény után muszáj volt még egyszer visszatérnem a jövendőbelimmel. Összeismerkedtünk falubeli halászokkal a kikötőben, és ahogy megtudták, hogy Magyarországról jöttünk, elkezdték sorolni: Puskás, Czibor, Kocsis, Kubala. Ők mind a Barcelona csapatában játszottak. Büszke voltam rá, kihúztam magam, hogy én is magyar vagyok! Ott szembesültem vele tényleg mit ért el és milyen hírnévre tett szert az Aranycsapat!

1

A képen is jól olvasható, hogy az iskolai tornateremben állunk, a Tinódi Sebestény Általános Iskolában Egerben. Hercegnőnek vagyunk öltözve, iskolai farsang volt, hat éves lehettem. Somlóvásárhely és környékén éltünk a családommal, de Egerbe jártunk általános iskolába. Kedves fotó, jól kivehető rajta a minden vidéki iskolában megtalálható bordásfal is.

1

Az elmúlt években már alig fagynak be a tavak vizei, de 2017-ben olyan nagy hideg volt, hogy tartósan befagyott a Velencei tó vize. Vonattal mentünk le csúszkálni, élvezni a hatalmas fagyott felületet. Sokan voltak, szép volt az emberek színes kavalkádja a nagy fehérségben! A képen látható régi fakutya vagy faszánkó nosztalgikus hangulatot teremt, régi gyerekkorok hangulatát idézi meg.

1

7 éves koromban kaptam a nagyapámtól egy Minolta Hi-Matic F, félautomata gépet (technika: Minolta Hi-Matic F / Forte 100). Életem első tekercsét egy agárdi nyaraláson lőttem, 1992-ben. Hullámpala tetős ház, a pokróc mintája, a szomszéd kutya a fűben, anyám és húgom a ház előtt, apám újságot olvas, nagybátyám arca alulnézetből. Az egyik kép a Velencei-tó felé útközben készült: kiszálltam, a Daciát akartam lefényképezni, de ott van az autóban a család is.

1

2024 januárjában, tavaly négy barátnőmmel ellátogattunk az egykor német fennhatóság alá tartozó lengyel kisvárosba Wrocław-ba (magyarul: Boroszló). A várost ellepte a hó, pont abban az időszakban, amikor mi is meglátogattuk Sárival, Verával, Eszterrel és Natashával. Az úticélt eredetileg Natasha találta ki, neki legkedvesebb lengyel városa, és mindig ide utazik Berlinből amikor csak teheti. A rengeteg régi műemléken, és a furcsa törpéken kívül a város még egy különleges építészeti látványossággal is büszkélkedhet, az 1913-ban épült Centenáriumi Csarnokkal. A Csarnok 2016-ban felkerült az UNESCO Világörökségi listájára, és a lengyel kisváros egyik legtöbbet fotózott látványossága, az én fényképemre sem fért rá teljesen. A Max Berg által tervezett vasbetonból épült 65 m átmérőjű, 42 m magas építmény korának egyik legnagyobb vasbetontornya volt , a XX. századi építészet egyik legfontosabb alkotása. Erejét tovább fokozza, hogy egy több mint 100 méter magas tűszobor áll, amely horizontális szempontból nem fért bele a képbe, és igencsak lelógva jelenik meg. A képen Natasha fordul hátra kucsmában, éppen izgatottan magyaráz a torony és a Centináriumi csarnok jelentőségéről. Emlékszem, annyira hideg volt, hogy didergett az egész testem, hiába szereztem egy sapkát előző nap, még így is a csontomig fáztam, de a Csarnokot mindenképp meg szerettem volna nézni. Már csak azért is mert a barátom is sokat mesélt róla. A csodálatos utazásunk része volt a Wroclaw Contemporary Museum meglátogatása, amely egy nagyon jó állandó kiállítással bővítette az ismereteinket a városról, és a modernista épületek megcsodálása is. A hazafelé tartó vonatunkat persze lekéstük.