Légvédelmi Tüzérezred

1

Ez az alkalom volt az első bemutatója a Balladák filmje című filmnek, Nagyváradon. Ennek az eseménynek én voltam a főszervezője, a képet nem én készítettem, de azóta az én birtokomban van. Ez egy táncháztalálkozó hetén volt Nagyváradon, ennek az eseménynek a végén volt filmvetítés. A film Zoli bácsiról szól, az ő útját kíséri végig, amit a Gulyás testvérek készítettek. Ez volt az első romániai bemutatója. Nekem erről a képről rengeteg emlék jut eszembe. Nem is pontosan emlékszem, hogy ott voltam-e konkrétan ebben a pillanatban a közönségben, vagy szervezőként. De a kép ennek ellenére sok gondolatot indított el bennem. Például, hogy Nagyváradon ekkor vetítőgépet szerezni nagyon nehéz volt, sok ismerősön keresztül intéztük el, hogy egy hordozható “projektort” tudjunk kapni. Mozikaravánnak hívták ezt még akkoriban és egy furgon kellett hozzá, hogy oda tudják hozni. Nagy idők nagy tanúja volt Zoli bácsi, elengedhetetlenül fontos ember a magyar kultúra megőrzésében. Nekem annyi emlékem van róla, hogy az ilyen eseményeken ő nagyon könnyen kapcsolódott az emberekhez, szinte gyerekeiként tekintett ránk, mint akik egyazon mozgalomhoz kapcsolódnak, a táncházmozgalom szervezőiként ugyanazért az ügyért aktivistáskodtunk. A nagyváradi táncház 1990-ben alakult a rendszerváltás után. Olvastam egy újsághirdetést, miszerint a táncház indításához egy szervezőt keresnek, el is mentem ennek a meghallgatására. Én korábban temesvári diákként is benne voltam a szervezők közt, Kolozsváron pedig magándiákként tanultam táncot. Ez az esemény az 1 éves fennállásunknak az ünnepségére készült. A táncházakat a nyolcvanas évek közepétől Romániában teljesen betiltották. Érdekes módon a temesvári volt az egyetlen, ahol megtűrték heti kétszer. Én is pont akkor voltam ott egyetemista és folyamatosan jártam, ez indított el az úton. Ezek önképző alkalmak voltak, nem volt tánctanár, sem zenekar, hanem a sokféle városból összegyűlt emberek egymást tanítottuk. Így kerültem az utamra, amit azóta is csinálok.

2

A sorkatonai szolgálat a legtöbb fiatal férfi számára nem tartozott a várva várt életszakaszok közé, hiszen hosszabb időre elszakította őket családjuktól és megszokott környezetüktől. Ugyanakkor a szolgálat közvetett módon a családtagok számára is új lehetőségeket teremtett. Amikor lehetőség nyílt a katonák meglátogatására, a hozzátartozók olyan településekre és vidékekre is eljuthattak, amelyeket egyébként valószínűleg nem kerestek volna fel. Hogy ki milyen tájakat, városokat ismerhetett meg, nagymértékben attól függött, melyik katonai egységhez osztották be a sorkatonát. A látogatások során a családtagok nemcsak a fiukkal vagy testvérükkel tölthettek el néhány órát vagy napot, hanem az utazást gyakran összekötötték a környék megtekintésével is. Így a sorkatonaság – bár elsősorban kötelezettséget és megpróbáltatást jelentett – bizonyos esetekben a család számára az utazás és az új helyek megismerésének egyik ritka alkalmává is vált.

3

1991 nyarán anyukámmal és az öcsémmel hajóval utaztunk Bécsbe, ahol pár napot töltöttünk. Ekkor jártam először ebben a városban. Számomra nagy élmény volt a dunai hajóút. Lassabban értünk oda, mint autóval, busszal vagy akár vonattal, de így maga az utazás is felejthetetlen volt. Ráadásul a visszafelé úton még egy kis izgalom is várt ránk, mert a Duna megemelkedett vízszintje miatt kérdéses volt, hogy a hajó hogy fog átférni az egyik híd alatt. Végül is szerencsés utunk volt és a bécsi kirándulás is nagyon jól telt. A város felfedezése mellett ellátogattunk Schönbrunnba és a Prátert sem hagytuk ki. Azóta többször voltam már Bécsbe, de sosem hajóval. Szeretném egyszer a gyerekeimmel is megtenni ezt a hajóutat.