Kelet

2

Egy este a Bakáts téren álltunk meg, hogy Baltazár barátunk visszakaphassa kölcsönadott masináját egy másik cimborától. Az eset érdekessége, hogy amikor megérkezett az eszköz és a kövezetre helyezték, egyre több ismeretlen ember gyűlt oda hozzánk kíváncsian, hogy mi is ez az ismeretlen masina. Balti viccből nem deklarálta az igazságot, hanem felkérte a jelenlévőket, hogy tippeljék meg mi lehet ez. Volt aki tanácstalan volt, egyesek lézeres szerkezetnek hitték, mások többen azt gondolták, hogy valamifajta spiritiszta eszköz és épp energetikai szeánsz készülődik. De amikor lelepleződött, hogy a masina valójában csak egy famunkákhoz használt láncmaró gép, többen kissé felháborodva kereket oldottak.

5

A Serketánc tábor a kedvenc táborom. Ez egy moldvai és gyimesi népzene és néptánc körül forgó hagyományőrző családi rendezvény Makkoshotyka mellett az Ambrozsoki tanyán, amire 2020-ban kaptam először meghívást. Azóta minden nyáron visszajárok és várom egész évben. A közösségi érzést, mint olyat, és a magyarságoz való tartozás ez az esemény adta meg nekem eddigi életem során leginkább. Itt organikusan, szabadon élhetem meg a néptáncot és a népzenét. Itt a hagyomány nem bemutatók díszruhában, hanem valós öröm és együttlét. Mesék, csujjogatás, kacagás a körtáncban, hajnali énekek, reggeli kávé mellett is furulyaszó, ebédlősátorban koboz hang, és élyszaka előbújó rezesek. Az ember itt nagyon elfárad, mert nappal zenélni-táncolni-énekelni tanul, mesét hallgat, kézműveskedik, segít a háziaknak, gyógynövénytúrára megy, falat mászik, este pedig koncertet hallgat, és hajnalig táncol énekel, s a bátrabbak zenélnek is. Ez az a hely, ahol tényleg ott van minden generáció. Kisbabáktól agastyánokig. És lás csodát jó együtt. Máris hiányzik ahogy írok róla...

5

Képeim nem a Balatonról szólnak, hanem arról, ahogy emlékezni próbálok rá. Nem akarom visszahozni azt, ami volt – csak látni, hogyan tűnik el. Arról a vágyakozásról szól, ami minden tiszta nyári fény mögött ott remeg. Azt keresem bennük, ami nem tökéletes, nem végleges, és nem is biztos, hogy valóban megtörtént. Nézőpontom egyféle lassabb látás. Egy világ, ahol a hibák nem eltüntetni való dolgok, hanem emlékezési formák. Az elmosódott partvonal, az ismeretlen vitorla, az elfelejtett mozdulat – ezek a képek a nem-történések nyugalmát hordozzák. A homály nem hiba, hanem tanúságtétel: így néz ki, amikor már nem tudjuk biztosan, hogy mi az. A képeken nincs történet, csak jelenlét. Az idő lassú, a víz halk. És minden elmozdul egy kicsit. Az elfogadás nálam képként jelenik meg: amikor nem akarok már mindent visszahozni, csak hagyom, hogy legyen. Ahogy van. Elmosódva, töredékesen, őszintén. A képeim a törékeny harmóniáról szólnak. Arról a pillanatról, amikor már nem küzdünk semmi ellen, és nem várunk tovább semmire. Inkább emlékeket idézek meg, amelyek lehet, hogy sosem voltak igazak, mégis ismerősek.