Kelet

1

2011 tavaszán két emlékezetes ajándékot is kaptam: az egyik Pindúr, a képen látható macska, a másik pedig a kicsi pink, digitális fényképezőgép, amivel ez a fotó is készült. A cicát a rajztanáromtól hoztuk el két másik testvérével együtt: Folti, a fekete-fehér került a húgomhoz, míg Cili, a cirmos, a legjobb barátnőmé, Annáé lett. Mindhárom rettentő jól bírta a macskáztatást, így neveztük a velük való intenzív játékot. A macskák kinti állatnak számítottak, ezért gyerekként úgy oldottam meg a becsempészésüket, hogy a szoknyámba tekerve cipeltem őket. Így tulajdonképpen nem ért a lábuk a földhöz, azaz igazából bent sem voltak. Ezen a képen épp az egyik ikonikus játszósruhámat hordom, amit anyám a munkahelyéről hozott; elég gyakran szoktak bent a munkatársakkal gyerekruhákat csencselni. A kép készültekor még nem sejtettük, hogy Pindúr neme rosszul lett belőve, így 2012-ben a kandúrom négy kiscicát szült. Ivartalanítás után már egyre kevesebbet járt haza, állandóan fára mászott és igazából csak egyedül kalandozott a környéken, mert Folti is meghalt. Nyolc évvel később mi is elköltöztünk a faluból, Pindúr, a nagy nemváltó kalandor viszont ottmaradt kedvenc fái és cseréptetős házai tetején.

1

Emlékszem arra a nyári nyaralásra, amikor az anyai nagyanyám elvitt engem közösen az unokaöcsémmel együtt egyfajta „unokák és nagyi” utazásra. Korán reggel indultunk vonattal és három kis bőrönddel. Szállásunkat hamar elfoglalva egyből indultunk is le a mólóra, ahol megcsodáltuk a szebbnél szebb vitorlásokat egy fagylaltozás közben. A fénykép, a nyaralásunk utolsó napján készült. Ezen a napon megkértük nagyit, hogy hadd maradjunk estig a vízben, hogy innen élvezhessük ki a naplemente utolsó fénysugarait mielőtt a nap lenyugvóba megy át. Ekkor már nem volt annyira zsúfolt sem a nagy tó, mint napközben. Így szinte az egész partszakaszon csak mi fürödtünk, és gondtalanul játszhattunk a felfújható labdával. Egy felejthetetlen élmény volt mind hármunk számára, amire sokszor visszaemlékezünk a mai napig.

1

Nézem, ahogy anyám hámozza a répát, ahogyan oda sem néz, a keze automatikusan végzi a mozdulatokat. Izommemória - olvasom valahol, hogy van ilyen, az izmaink emlékeznek a sokszor, éveken át, sokáig ismételt mozdulatainkra. Főzés, mosogatás, mosás, kenyérdagasztás, felmosás, söprés, ültetés, locsolás, bevásárlás, takarítás, ágyneműhúzás, pelenkázás, ápolás, szülés, szoptatás, etetés, öltöztetés, cipelés, meghallgatás, tartás, megtartás… Nézem, ahogy nagyanyám vizet visz a kútról. Nincs mit tenni, az állatok szomjasak. Cipelni, tartani, hordani, viselni. Nézem magam, ahogyan a bolt üvegfalán visszatükröződöm. Kezeim tele, megint elfelejtem elhozni azt a rengeteg újrahasznosítható szatyrot - pungát, ahogy otthon mondjuk. Viszem a múltamat, viszem a jelenemet, viszem az örökségemet.