Ugrás a tartalomra

Kérjük, jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy megoszthasd fotóidat és történeteidet.

A beregi térség népi kultúrájában a keresztszemes hímzés volt a legáltalánosabban használt textildíszítési technika. Az ügyes kezű lányok, asszonyok legrégebbi kézimunkáit a mai napig a Beregi Múzeum textilgyűjteménye őrzi, emléket állítva a térség ízlésének, szépérzékének.

Én magam is erről a vidékről származom és mint legtöbb lánygyermeket – így engem is – családon belül nagymamám és édesanyám tanítgatott az első hímzőöltésekre. Azóta is aktív alkotó vagyok, kézimunkázás közben mozdulatokkal emlékezem.

2003-ban kaptam először esélyt arra, hogy a létezést továbbadjam.
Én ekkor a Beregi Múzeum munkatársaként a textilraktárt tanulmányozva már megfogalmaztam magamban, hogy valóban, a mai embernek nincs már szüksége korsó- vagy komakendőre, de a rajtuk található hímzésminta megjelenhet olyan tárgyakon, amelyeket manapság használunk.
Erre lett szép példa a képen látható keresztszemes hímzéssel díszített hordozókendő. A 2 m hosszú természetes alapanyagú kendőbe öt hímzett csík került olyan módon, hogy segítséget nyújtson a különböző kendőmegkötési technikák során.

A mintát egy 1906-ban készült törülköző kendő adta, amelyet még a múzeumalapító Csiszár Árpád vett leltárba. Az eredeti kendőt Borbás Etelka készítette Gergelyiugornyán.
Az én kendőm végül négy gyermeknek adott emberi közelséget, biztonságot, intimitást.

Még jó állapotban van, szolgálatkész. Várjuk a következő generációt.

Dátum

2003

Helyszín

Vásárosnamény, Magyarország

Gyűjtemény

Gyermekhordozás

Kulcsszavak
digitális
Azonosító szám

GYKH.2026.51

Licensz
Néprajzi Múzeum

További történetek

Az első külföldi út - 2026-08-19 16:36 - Nagy Dóra 4
2003
Az első külföldi út
Tirol, Ausztria

Nemrégiben átnéztem az összes fotómat (analógot és digitálisat egyaránt) és megpróbáltam rendszerezni őket. Nálunk nem volt szokás dátumokkal és helyszínekkel ellátni az albumok lapjait, így egy egész délutánt töltöttem azzal, hogy időrendbe tettem a képeket, megpróbáltam kiszámolni, hogy mikor készült és nem utolsósorban rájönni, hogy hol jártam, amikor elkattintottam a gépet. Ahogy nézegettem a képeket, számos felismerésre jutottam, többek között arra, hogy tiroli utam során készített képeimnek gyakori elemei a felszíni víztestek. Életemben először külföldi utazáson Tirolban vettem részt 2003 tavaszán. Az utat az általános iskolai német tanárom szervezte és több osztálytársammal, illetve felsőbb évfolyamossal utaztunk. Az egész útra úgy emlékszem vissza, mint ami nagyon "vizes" volt. Alig akadt olyan napszak, amikor ne csöpörészett volna az eső és nem meglepő módon, mivel a hegyek között voltunk, előbb-utóbb belefutottunk egy folyóba, patakba vagy tóba, bármerre is indultunk. Mivel én az országnak egy olyan szegletéből származom, ahol a legkisebb bucka is már komoly dombnak számít, ezért engem a gyönyörű hegyek és a lépten-nyomon felbukkanó álló- és folyóvizek egészen elvarázsoltak.

Fafaragó-tábor - 2026-08-11 11:29 - Wilhelm Laura 5
2003
Fafaragó-tábor
Girincs, Magyarország

Girincsen minden évben rendeztek fafaragó-tábort, ez egy családi, kézműves alkalom. A helyi iskolai titkárnő és a férje szervezték a tábort. Két ácsmester érkezett két különböző településről. Volt olyan, amiben széket készítettek, volt amiben egy nagy címert, vagy éppen az utcatáblákat, ezek a mai napig megvannak és használja a közösség. Az iskolával közösen csinálták a tábort. Nem is tudjuk pontosan, miért szűnt meg a tábor - valószínűleg már nem voltak elegen rá. Az iskolásokat tanították meg faragni itt. Az egyik utolsó alkalomkor 2010-ben egy 56-os emlékművet is készítettünk közösen, helyiek.

Maszkázás - 2026-07-02 18:18 - Kiss Margit 3
2003
Maszkázás
Murakeresztúr, Magyarország

Kiss Margitnak hívnak, azért választottam ezeket a fényképeket, mert nehezen felismerhetőek rajta a gyerekek, így nem lehet baj a személyiségi jogokból. Nagyon szeretem ezt a fotót annak ellenére, hogy nem látszanak a gyerekek rajta, mert egy nagyon jellegzetes népszokást a maszkázást örökítette meg a fotós rajta. Sajnos a maszkázás kiment a divatból, egyre kevesebben járnak maszkázni, szinte csak, akkor ha szervezik. Ezt a horvát falvakból vették át a gyerekek. A gyerekek mindig annak öltöztek be, amiben felismerhetetlenné válhatnak, valami más alakot ölthetnek. A fiúk lányok, a lányok fiúk lesznek általában a maszkázásnál. Harisnyát húztak a fejükre és azt festették ki. Most gyerekek csinálják főként itt Zala megyében, régen felnőttek is jártak. A gyerekek mentek házról házra, fánkkal kínálták őket. Pénzért jöttek, de fánkot kaptak! Ha nem engedték be őket, leszedték a kerítésajtót! ( Leszedték az utcaajtót és felrakták a tetőre, vagy elvitték a harmadik szomszédhoz.) Úgy tartottuk akkor minnél több a maszkás gyerek, annál menőbb a ház! Nem lehetett beszélni, zajt csaptak, nem szabadott kitalálni kik is ők a maszk és ruhák alatt. Maszkásnak lenni nagyon nagy dolog volt a környékbeli falvakban, gyerekkorukban nagyon is létező szokás volt. Gyerekek és fiatal felnőttek is jártak, sokszor már kicsit ittasan a sok házba járogatás miatt. Mindig kaptak ételt, italt.

Télen háton - 2026-06-21 08:47 - Bodnar Kriszta 5
2003
Télen háton
Budapest, Magyarország

Angyalföldön éltünk, Üteg utca, iskola mellett, állatkereskedés fölött. Kertünk nem volt, de a Margitsziget nagyon közel volt, gyakran jártunk hétköznap és hétvégén is. Hétvégeken mindig apával. A képen nem látszik, de fantasztikus szomszédunk volt Márti néni. Átjött gyakran "Menjetek el valahova este, majd én vigyázok a kicsire" vagy "Főztem egy kis túrógombócot, tessék". Ha kitettük az ajtó elé a szemetet, mire indultunk volna - hátamon a babával - addigra már levitte valaki, jótündér, soha nem tette szóvá. Szép idők voltak. Első saját lakás. Eladáskor úgy hirdettük meg, hogy "Madárcsicsergés, macskaköves utca" - az egyik utolsó macskaköves utca volt Pesten. 2003 nyarán álltunk tovább.