Belépés az Unióba

1

A nyakban. A fotó 1993-ban készült, egy családi kirándulás alkalmával, talán Egerben. Nyári napsütés van, árnyékot adó fák alatt sétálunk egy parkban. A család ekkor már háromtagú. Oldalamon a feleségem halad, a nyakamban a kisfiam ül. Egy irányba lépünk, egyszerre mozdulunk, szépen, összhangban haladunk. Az idilli kép azonban apró kompromisszumokat rejt. Elöl két kézzel tartom Marcika bokáját, nehogy jobban hátra csússzon. A térdhajlata a vállamon támaszkodik, ez a testhelyzete messze áll a kényelmes üléstől, mégis: a kisfiúnak egy szava sincs. Tűr, alkalmazkodik, bízik. Az egyensúly és a biztonság kedvéért átöleli az édesanyja nyakát, nehogy leessen. Rövid karjai közel húzzák őt, az anyát, aki féloldalasan próbál lépést tartani velünk. Nejem bal kezével a vállamat fogja, hogy érezze az irányt, a ritmust, a séta ütemét. Ezen karjával Marcikát is alátámasztja, segít, hogy ne csússzon tovább lefelé. Mindhárman kapaszkodunk egymásba. Tartjuk, segítjük, kiegyensúlyozzuk a másikat, miközben együtt lépegetünk. A fotó elkészülte előtt a minaretben voltunk. A lépcsőzés is így ment, hogy a fiam a nyakamban. A szűk és alacsony csigalépcső miatt a fiamnak le kellett húzódnia, hogy a feje ne kopogjon a fölötte lévő lépcsők alján. Ez a testhelyzet onnan maradhatott meg. Két ember között az egyik legerősebb kötelék a közös gyermek – karja. Marcika aki nem teher, nem súly. Ő egy biztos pont, akihez mindketten segítve igazodunk, miközben megyünk előre.

5

Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket! Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek. Így lett este, és lett reggel: második nap. A tűz miatt nem lehetett a lépcsőket használni. Lift sem működött. Volt, akit a tűzoltók hoztak le emelődaruval. A teremtéskor létrejött a magasság. Bábelben felfedezték a lépcsőt, aztán ebből lett a lift. De a tűz miatt a vészkijárat is egy nyomorúság lett, nem működött. A lánglovagok most Prométheuszként nem a tüzet hozták le az égből hanem a fennrekedteket hozták le egyenként. Az égből, az égen kellett őket lehozni. A petárda fénye belobbantotta a lomokat és a tűz leolvasztotta a lépcsőkorlátokat. A korlát védene a magasság iszonytól. A lépcső eleve magasságot akarja áthidalni- kell oda a korlát. Ahogy a tükör a liftbe. Egyik sem működött sem a lift, sem a lépcső. Szétvált a magasság és a mélység.

5

És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap. A nyomok kormosak. A nap felkelt, a tűzoltók még matattak, de a tűz összekormozott mindent. Kormos lett a padló, a falak, az óvszer automata, az ajtók megrepedt vagy épp betört üvegtáblái.

1

A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Előtte sötét volt bár nem igazi sötét, mert a fény próbálkozott mindennel. Tűzijáték, petárda, diszkófények. Petárda. Füst. Tűz. Tömő utca 35-41. Balassa János Kollégium. Szilveszter éjszaka. Begyulladtak a lomtárban levő bútorok az alagsor pincéjében. A lépcsőház , mint kémény szívta felfelé a lángokat. Az aluminium korlát leolvadt két szintnyi magasságban. Én átaludtam. Timothy ébresztett, dörömbölt az ajtón. Egy lány menekülni próbált és leégett a keze, örökre elvesztette ujjait. Adam megijedt kiugrott és összetörte magát, kórházban van. Timmel elmentünk délután meglátogatni. A mentők és tűzoltók ott voltak reggel is, én már csak a füst nyomait láttam. Felkeltem, pár fotót készítettem. Az Illés utcából az utcai telefonról felhívtam pár embert. Talán a szüleimet, nővéremet Németországban, talán a szobatársaimat is. Nincs semmi gond, jól vagyok, semmi nem ment tönkre nálunk a szobában. Onnan elmentem a Blahára Népszabadság vagy valami más újság szerkesztőségébe. Mondom vannak fotóim a kollégiumi tűzről, megveszik? Kérdik: láng látszik-e? Nem, csak a nyomai. Akkor nem érdekel, csak a láng számít, a füst sem érdekes, csak a láng. így került az előhívás után a fiókba, 30 évig. Most beszkennelte Matt. Örültem neki. Így lett belőle Jelenarchívum.

5

A fotók 1993 júniusban készültek az Újszilváson. Két motorral, négyen érkeztünk az alföldi községbe, hogy részt vegyünk életünk első motorostalálkozóján. Az egyik motor egy boxer motoros Ural volt, ami birkabőrökkel volt beterítve, hogy vagányabbnak nézzen ki, a másik motorral meg én jöttem, ami egy legendás Honda 900F Bold’Or volt. Remek programnak ígérkezett. Ott is aludtunk, de ezt előre nem gondoltuk át alaposan. Nyár volt, napközben meleg volt, ezért sátrat nem vittünk, csak valami vékony takarófélét. Gondoltuk, hogy éjszaka simán elalszunk a szabad ég alatt… Mivel nyílt terület volt, végtelen alföldi puszta, a szél akadálytalanul járt. Hajnalban már nagyon hideg volt majd megfagytunk, annyira fáztunk. Mindent magunkra terítettünk, amit találtunk. Tábortüzet ugyan csináltunk este, de azt folyamatosan rakni kellett volna, hogy melegítsen. Semmi tüzelő, fa, ilyesmi nem volt a környéken, így a tűz hamar leégett és hajnalig dideregtünk. A találkozó ettől függetlenül nagy élmény volt. Volt napközben közös motorosfelvonulás, ahol a több ezer motor hatalmas hangerővel robogott végig a község utcáin. Este pedig rock koncertek szórakoztatták a látogatókat. Én kék farmerdzsekiben és farmernadrágban és fekete halálfejes pólóban vagyok. 😊