Kultúrák találkozása egy közlekedési tábla története

4

A Telki kőbánya nagyon szép helyszín a divatfotózásokhoz mint háttér, mert semleges és különleges. Ez két különböző projekt fotója. Az egyik egy katalógus készítése, egy modell lánnyal Edit, a divattervező István Erika, a fodrász Brigi, Lacikám és az asszisztens, Máté. A fotózás előtti készülődés pillanata. A második és harmadik kép a FOTEX 1995-ös projektjéhez készítettük farmeres öltözékek sorozatot. Windt Gábor sárga Haerly Davidson motorját kértük kölcsön, mint kellék. Jókedvű fotózás végén készítettük az utolsó vicces képet, a tulajdonos bőrdzsekijében, mint vagány Haerlys. A rendszám az egy szuvenír Floridából, ahol a saját autónk rendszámát csináltattuk meg, és ezt használtuk a fotózáshoz a gag kedvéért.

1

A fotón én vagyok apukámmal a nagycsoportos farsangi bál után a nappalinkban. Bátyám és keresztapukám ugyanabban az évben, 1995-ben kötöttek házasságot, és mindkettőn én voltam a koszorúslány ugyanolyan ruhában, mint a képen látható orgonalila ruha, csak eltérő színekben. Bátyám esküvőjén rózsaszín volt a ruhám, keresztapám lagzijában pedig barackvirágszínű szettben roptam. A nagycsoportos farsangon királylány szerettem volna lenni, és az volt a kérésem, hogy kölcsönözzünk olyan ruhát, mint az esküvőre kölcsönöztünk. A kérésemnek a szüleim eleget tettek, és elhoztuk ezt a ruhát a hevesi menyasszonyiruha-kölcsönzőből, és a farsangon én lettem Fecike királylány, ahogyan a barátnőim neveztek el a kép megnézése után. A farsangi bál után hazatérve szerettem volna, ha lefotóznak ebben a nagyon szép ruhában, ezért azon az estén többféle kép is készült több beállításban: egyedül, legyezővel, apukámmal. Ezen a képen azért vágok ilyen flegma fejet, mert az volt a kép készítése mögötti koncepció, hogy apukám a királynő egyik apródja. Arra emlékszem, hogy az az este nagyon jó hangulatban telt, és sokat nevettünk a képek készítése közben. A szobában volt egy fehér, talán gipszből készült csobogó, amelynek a peremén kagylók voltak ráragasztva. Azokon mindig szerettem végighúzni a kezemet, mert nagyon érdekelt, hogy megtapintsam a hideg anyagot. Azelőtt is készült néhány fotó, de azokat már régóta nem találtuk meg. Ezt a fotót jó pár éve hoztam fel néhány másik kedves fotóval együtt, és mutattam meg a barátnőimnek. Így amikor egyik szilveszter este egy szép, kék, ezüstszálas felsőben mentem át a házibuliba, az egyik barátnőm megjegyezte, hogy milyen szép kék, olyan „anasztáziás”. A másik barátnőm pedig hangosan nevetve annyit mondott: – A recski Anasztázia, mint a képen. Így lettem tehát a Recski Anasztázia.

5

Ezek a fotók 1995 nyarán, a történelmi hangulatú francia kisvárosban, Annecy-ben készültek. Svájcban, Genfben voltunk vendégségben keresztanyámnál, Klárinál. A vendégségnek két célja volt, egyrészt kifestettük a lakását és segítettünk a felújításában, másrészt közösen kirándultunk. Az egyik kirandulásunk célja a Genftől délre eső francia város volt. Genfet tulajdonképpen szinte körbe veszi Franciaország. Észak kivételével bármelyik irányba indulsz, Franciaországban találod magad. Az utolsó két fénykép 1995 nyarán készültek svájci barangolásunk alkalmából. Alpokban valahol egy hegyi pataknál kirándulunk Eszterrel, akit egy év múlva feleségül vettem.

2

A fotó 1995 októberében készült, és ezen a napon a nagyszüleim aranylakodalmát ünnepelte az egész család. A pontos napra már nem emlékszem, de a nap hangulatára annál inkább. Ott volt az egész család. Egész nap nagy volt a pörgés. A kép, azt hiszem, a komoly képek után készülhetett, miután minden fontos dolgot már dokumentált a bátyám. Jellemző volt, hogy sok fotó készült egy családi eseményen, de azt hiszem, ez volt az egyik legjobban dokumentált ilyen esemény. A fotón bátyám autója előtt állunk édesapámmal és nagypapámmal. Sok ehhez hasonló hangulatú fotó készült rólam, ahogyan próbálom a komoly beállításokat, komoly fotózásokat elviccelni. Apukám és nagypapám próbálták megőrizni a képen a komolyságukat, de ha jobban megnézzük a képet, és látjuk az aranylakodalom ünnepélyességéhez kicsit sem illeszkedő grimaszomat, láthatjuk, hogy ez nem igazán sikerült. Az élethez, azt hiszem, részben megmaradt ez a hozzáállásom: nem kell sem az életet, sem pedig magunkat mindig túl komolyan vennünk.

2

A fotók 1995 nyarán készültek Svájcban és hazafelé Ausztriában, apukám fotózta őket. Anyukámmal indultak látogatóba apukám keresztanyjához Genfbe. Erre a hosszú útra autóval mentek Budapestről. Apukám első autója ez a fotón is jól látható kis piros Renault 5-ös gépkocsi volt. Apukám nagyon kedvelte ezt a járművet, menő autónak számított akkor. Az út hosszú volt hazafelé, mert sok helyen megálltak nézelődni. Volt, hogy az Alpokban aludtak egy parkolóban, de reggel kolompolásra ébredtek. Tehenek voltak kihajtva a legelőre, azok kolompoltak. Az első képen az Ausztria felőli Hegyeshalmi határátkelőnél várakoznak, a hosszú kocsisorban. A fényképet apukám készítette, így csak anyukám látható, aki grimaszol. Vicces, mert sokat grimaszolok én is anyukámhoz hasonlóan. A több órás várakozás nagyrészt a németországi török vendégmunkások miatt volt. Németországból mentek haza a nyári szabadságra. A fényképről még az jut eszembe, hogy mi a húgommal később nagyon sokszor játszottuk a számold meg a piros autókat az autópályán című játékot, amit kocsizás közben kell játszani. Akkor még nem is tudtuk, hogy a szülein egy piros Renault 5-ös gépkocsival jártak.