Piskolt számomra mindig a gondtalan gyermekkort jelentette. A hosszú nyári napok a nevetésről, a biciklizésről és a végtelennek tűnő kalandokról szóltak. Minden utca ismerős volt, minden mező új felfedezést ígért. A családom szeretetet, biztonságot adott, a vidék csendje pedig megtanított arra, hogy a legnagyobb boldogság sokszor a legegyszerűbb pillanatokban rejtőzik. Ma is, ha Piskoltra gondolok, a napfényes udvarok, a poros utak és a gyermeki vidámság jut eszembe. Ezek az emlékek már örökre velem maradtak. Ez a két kép pedig egy-egy boldogan eltöltött napot idéz fel a gyermekkoromból.
Vidéki gyermekként
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.610
Licensz
További történetek
1
Ez egy alpaka. A Sehol-sziget Alpaka Farmon voltunk a családommal. Az állatokhoz nem szabadott hozzáérni, vagyis a fejüket nem volt szabad megfogni. A képen a kisebbik fiam látható, ő is kapott egy alpakát. Mindenkihez tartozott egy állat, és mindenki a sajátját etethette a farmon. A nyakától felfelé nem szabadott hozzáérni, mert állítólag szívinfarktust kapnak tőle. (Legalábbis nekünk ezt mondták.) Ezek a fiúk a karám mögött vannak, és csak a fiúkat lehetett sétáltatni. A lányok a karám másik részén voltak elkülönítve. A végén lehetett alpaka szappant vásárolni, ami kézműves szappan volt, és mindenkinek a „saját” alpakájához kapcsolódott.
1
A Palatinus-tóhoz közel – ami egy bányató – találtak a barátnőmék a kertjükben egy kacsát. Mivel volt baromfiudvaruk, ezért megtartották. Sokat foglalkoztak vele, mindig kivették az ólból, néha berakták egy vályúba úszkálni, és a végén úgy megszelídült, hogy már odament hozzájuk, amikor hívták. Egyszer egy nagyon meleg nyári napon kitaláltuk, hogy vigyük le a kacsát is magunkkal úszni a Palatinus-tóba. A szélén nagyon jól érezte magát, de amikor fejest ugrottam mellette, akkor megijedt, és kiment. Sokat jártunk le ehhez a tóhoz, mivel közel volt.
1
Az önkormányzat teraszára repült ez a kis madár, akiről először azt hittük, hogy megsérült. Végül megitattuk, mert láttuk, hogy nagyon szomjas. Ekkor már országszerte nagy volt a szárazság. Előtte rendeztük meg a születésnapomat, emiatt egy vodkásüveg kupakjába töltöttem neki vizet. Miután ivott, egy idő után el is repült. Gondolkodtunk rajta, hogy hívjunk madármentőt, de szerencsére utána egészségesen el tudott repülni.
2
A kiscicánkra azt mondták, amikor elhoztuk, hogy sziámi fajta, de ebben azóta nem vagyunk biztosak. Egy barátnőmtől kaptam Encsről, lassan másfél éve van velünk. Nagyon szeretetéhes, imád a figyelem középpontjában lenni. Lunának hívják. Csak bent tartjuk, mert annyira féltjük, hogy nem akarjuk kiengedni. Anyukám már akkor is megijed, amikor a küszöbre teszi a lábát. Egyébként ő már menne ki, de eddig mindig sikerült megfogni. Még nincs ivartalanítva, emiatt hetente fogamzásgátlót szed. Ettől függetlenül nagyon erősen tüzel szegény. Másokkal egyébként nem barátságos, csak velünk. Ha vendégek jönnek, akkor is el szokott bújni. A kihúzós ágyunkba is belülre be szokott bújni, és onnan kémlel.